Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-14 / 12. szám

Díjak és károk L lésí tartott a Borsod megyei Biztosítási Tanács Dt. Pusztai Béla, a megyei tanács általános elnökhelyet­tese, a testület elnöke veze­tésével tegnap ülést tartott a Borsod megyei Biztosítási Ta­nács. A résztvevők között ott volt Gerebenics Imre, az Ál­lami Biztosító vezérigazgató­ja is. A Biztosítási Tanács meg­tárgyalta az elmúlt év máso­dik fele eredményeivel fog­lalkozó tájékoztatót, amelyhez dr. Fövenyessy József, az ÁB megyei igazgatója adott szó­beli kiegészítést. Ennek so­rán szólt arról, hogy igazga­tóságuk sok vonatkozásban kiemekedő évet zárt. A me­gye lakosságának érdeklődé­se tovább nőtt a különböző biztosítási formák iránt, az ügyfelek száma a magánbiz­tosítás területén 25 százalé­kos növekedést mutat. Re­kordot könyvelhet el a me­gye a kifizetett kárösszeget illetően is. Az előző évinél 20 millióval több, összesen 574 millió forint kárt fizetett ki a biztosító a biztosítottak­nak. Hosszú évek óta először történt meg, hogy a mezőgaz­dasági biztosítási ágazatban a kár csak 2 százalékkal ha­ladta meg a díjbevételt. (Folytatás a 6. oldalon) G A statisztikai sokaság fogalmával kapcsolatos ismereteiről ad számot a képünkön látható joghallgató hölgy. A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem leendő negyedik karán, a Jogi Intézetben jelenleg még csak egy évfolyam van. Nemcsak a 120 hallgatónak, hanem az intézetnek is ez az első vizsgaidőszaka. Őrjártunkról a 2. oldalon olvasható riportunk­ban szárpolunk be. (Kiss József felvétele) Keresni kontra postások (CIKK A 3. OLDALON) Q XX-es autók (CIKK A 3. OLDALON)­Kupakkal nyerte (CIKK A 6. OLDALON) © Lesz-e idén irótábor? (CIKK A 2. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * ...— ...........nii.i I 1,1, III............................... Az USA Beszélgetés a Hazafias Népfrontnál XIV. ÉVFOLYAM, T2, SZÁM 1982. JANUAR 14., CSÜTÖRTÖK ü: 1,40 FŰIT ne avatkozzék Ma reggeli telefon Lesz-e szerviz a ? Az ötnapos munkahét töb- i bek közt azzal jár, hogy a meghosszabbodott hétvégé­ken megnövekszik a forga- j lom a közutakon. Az autó i azonban nem tiszteli a pihe­nőnapot, akkor te elromlik. Vajon lesz-e elég szerelőmű­hely nyitva? Kérdésünkre a választ ezúttal a XVI. számú AFIT hejőcsabai üzemegysé­gében vártuk. Juhász János üzemvezetőtől. — Reggel 6-töl délután 2-ig várjuk az ügyfeleket minden szombaton. Az ügyeleti cso­portokat úgy állítottuk össze, hogy minden szakma képvi­selve legyen benne, bármi­lyen hibát el tudjanak' hárí­tani. Az első szombat tapasz­talatai igazolták elképzelése­inket: azaz viszonylag keve­sen vették igénybe szolgálta­tásainkat. Január 9-én 34 autóval keresték fel szervi­zünket, háromnegyedük csal: alsó és felső mosást vett igénybe. Egyébként egy átla­gos hétköznapon a két mű­szakban 180 kocsi fordul meg nálunk. Az elmúlt szóm­Zúzmarás köd Felhőtlen volt ma reggel az égbolt Miskolc felett, zúzma­rás köd borította a város egy részét, a hőmérők mínusz 20 fokot mutattak. A csikorgó reggeli hideg után napközben sem várható lényeges válto­zás. A köd csak a kora dél­utáni órákra oszlik fel, ezért a hőmérséklet csúcsértéke mínusz J.0 fok körül várható. Bánkúton reggel mínusz 19 fokot mértek, a hóréteg vas­tagsága 49 (^aíkoétos. haton úgy irányítottuk a bent levő dolgozóikat, hogy a hosz- szabb időtartamú javításra felvett autókat is munkába vették, hogy ki volt használ­va a munkaidő. Egyébként: mint ahogy eddig is, most is a csütörtök és a péntek a csúcsforgalom két napja. Az autósok a hosszabb út előtt ekkor hozzák be legtöbbször átvizsgáltatni, javíttatni gép­kocsijaikat. Továbbra is fi­gyeljük, elemezzük a szom­bati ügyeleti műszakok ta­pasztalatait, s az igényekhez igazítjuk szolgáltatásainkat. Azok a munkatársak, akik egyébként szombaton ügye­letben vannak, hétfőn kapják meg a pihenőnapot. a lengyel kifigyeltbe Az Egyesült Államok és NA TO-szövetségesei tovább­ra is megkísérlik a durva be­avatkozást a szuverén Len­gyel Népköztársaság belügyei- be, növelve ezzel a nemzetkö­zi feszültséget. Ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi az Észak­atlanti Szövetség külügymi­nisztereinek január 11-én köz­zétett állásfoglalása — Han­goztatja a TASZSZ szovjet hírügynökség nyilatkozata, amely élesen elí téli ezt a be­avatkozást, és határozottan bírálja az Egyesült Államok­nak és NATO-szövetségesei- nek a lengyel ügyekben ta­núsított magatartását. A nyilatkozat leszögezi: Wa­shington nem szabhatja meg más államoknak, hogyan ren­dezzék belügyeiket, nem lép­het fel követelésekkel a len­gyel vezetéssel szemben. Ez a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jog legszentebb elveinek durva megsértése. Helmut Schmidt, az NSZK szövetségi kancellárja tegnap este Párizsba érkezett, s rövid munkalátogatás keretében ta­lálkozott Mitterrand elnökkel. A megbeszéléstől francia poli­tikai körökben azt várják, hogy eloszlatja a két kormány kö­zött a lengyel ügyben támadt „félreértéseket”, és hogy sikerül áthidalni a helyzet megítélésében mutatkozó különbségeket. A kajuxMar még az éjszaka. tolnámon msasautaMtL Lakásgazdálkodásunk jövője A Központi Bizottság- 1978­ban fogadta eS az 1990-ig szó­ló lakásépítési programot, s feladatul adta, hogy az ille­tékes állami szervek dolgoz­zanak ki javaslatot a lakás- gazdálkodás átfogó korszerű­sítésére. 1981. október 22-én meg te született a Köponti Bizottság és a Minisztertanács állásfoglalása. Az irányelve­ket társadalmi vitára bocsá­tották: kedden a Hazafias Népfront Miskolc városi Bi­zottsága szervezett beszélge­tést erről a témáróL A lakás fenntartás, lakás- gazdálkodás és -elosztás új elvei, új rendelkezései sokak előtt ismertek ma már. Még­is nem árt. ha emlékeztetünk arra, hogy seándéteajmk see­es ms eso Európában a majd egy he­te tartó rendkívüli időjárás legalább ötven emberéletet 'követelt. A Német Szövetsé­gi Köztársaságban tizenket­tőre emelkedett az időjárás okozta halálesetek száma. Bajorországban és Baden- Württembergben mínusz 24 Celsius fokot mértek, Majna- Frankfurtban a hótorlaszok miatt nem tudják elszállítani a városi szemetet. Nagy-Britanniában az autó­soknak, akik a hét végén a hófúvások alkalmával az uta­kon hagyták kocsijaikat, most keserűen kellett tapasztalni­uk. hogy leleményes tolvajok időközben „kirámolták” az autókat, elvitték a gumiab­roncsokat kiszerelték a rádió­kat. Svájcban vörös színű eső esett, a fellegekben ugyanis Dél-Fr.anciaországbói vagy Spanyolországból vörös ho­mokot hoztak magukkal, és terhűktől megszabadulva, eg­zotikus színűre festették az egyébként ragyogó fehérségű, hoteöte hsKfc&úcsokctt. rínt, a fakasgazdálkodás egész rendszerében olyan változtatásokat kell végre­hajtani. amelyek jobban építenek a lakos­ság erejére és munkájára, s arányosabb teherviseiést tesznek lehetővé a lakásépítésben. Minctany- nyian tudjuk, hogy az elkö­vetkezendő években keve­sebb otthon épül áüafifi evő­ből, nagyobb szerephez jut­nak a magánerős lakásépítés különféle formán. Ez azonban önmagában nem elegendő a lakásra váró — főleg a csa­lád alapító fiatalok — gond­jainak megoid ásáhoo. A jö­vőben Nyolcvan halálos áldozata és csupán öt túlélője van az eddigi jelentések szerint an­nak a repülőgép-szerencsét­lenségnek, amely tegnap, ke­let-európai idő szerint későn este történt Washington köze­pén, a Potomac folyón, pár száz méterre a Fehér Háztól. Az A'ir Florida légitársaság Boeing 737-es típusú gépe szer­dán délután egy New York mel­letti repülőtérről a floridai Tam­pa felé indult. Menetrend szerint megszakította útját a washing­toni National repülőtéren, majd helyi idő szerint, délután 4 óra­kor ismét felszállt, de — eddig ismeretlen okból — nem tudott időben elég magasra emelkedni. Néhány száz méteres repülés után a gép — fedélzetén az öt­tagú legénységgel együtt, mint­egy 75 személlyel — a belvárosi, H* ut£»i hídhoz csapódott* Tör­a lakáshoz jutás lépcsőze­tes, több választási lehető­séget adó rendszerét kell kialakítani, Támogatni kell a lakáscseré­ket. hogy kedvezőbb arány jöjjön létre a családnagyság és a lakásméretek között. Természetesén építéskor is növelni kell a lakások méret- választékát. A központi la­kásgazdálkodásban. s a la­káselosztás területén az el­következő években következetesebbed kíván­ják érvényesíteni a szociál­politikai elveket, támogatva a nagycsaládoso­kat. fizikai dolgozókat* (íFolytatás a 3. alúab&rp) zsével valósággal Letarolta a zsú­folt hidat, s legalább öt gépko­csit elsöpörve, az amerikai ifő- várost kettészelő Potomac folyó­ba zuhant. A mentési munkálatokat nehe­zítette a rendkívül rossz időjárás* A mentöosztagok helikopter se­gítségével, hóviharban mentették ki a vízből azt a néhány embert, aki a gép törzsének felszakadása­kor a vízbe zuhant, és a jégtáb­lákkal fedett fagyos folyóban fel­színen tudta tartani magát. A gép törzsének nagyobbik része azon­ban víz alá került s a búvárok már szerda este lemondtak arról, hogy ott bárkit is életben talál­janak. A mentést csütörtökön reg­gel folytatják, s megpróbálkoz­nak a roncsok kiemelésével is. A katasztrófa kapcsán összesem K» személyt szállítottak kórház­ba, ezek közül 11-en a hídon, il­letve mentés közben sebesültek) meg. A túlélők állapota súlyos* valamennyien töréseket és fagyán sokat szenvedlek. Katasztrófa Washingtonban Hídnak a repülőgép

Next

/
Thumbnails
Contents