Déli Hírlap, 1981. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

1981-12-28 / 301. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Ny ikes Imre — Postacím: Déli Hírlap, Miskot« 3901. Pf. 30. — Tel.: 18-06 Társak vagyunk a közlekedésben? A lakóktól nem kell félteni a konténert §11 faökclja Nem azért fogtam tollat, hogy nyilvános szereplési vágya­mat kisegítsem. Ám úgy érzem, hogy amit mondani aka­rok, valakinek egyszer már szóvá kell tennie. A minap az Ady-hídná! zöld jelzésben haladtam autóm­mal, körülbelül 10 kilométeres óránkénti sebességgel. A gya­logosok, mit sem törődve a számukra piros jelzéssel, a leg­nagyobb nyugalommal mentek a tilosban az autóm elé, sőt még nekik álit feljebb. Hangos megjegyzéseket tettek: Nézd már, elüt a marha!... Talán ez volt a legenyhébb leírható kifejezés. Szerintem tűrhetetlen, ahogyan a gyalogosok a Széchenyi úton közlekednek. Az autós minden igyekvésével azon kell legyen, hogy kivédje a gyalogosok által előidézett veszély- helyzeteket. S akik előidézik mindezt, ráadásul minősíthe­tetlen megjegyzéseket tesznek. Mi, autósok nem várjuk, hogy velünk szemben a gyalogosok udvariaskodjanak, csak azt kérjük, tartsák be ők is a KRESZ rájuk vonatkozó előírá­sait. Így lehetünk csak társak a közlekedésben. Szabálytalanság elkövetése esetén az autóst aránylag sú­lyosan bírságolják, míg a gyalogosokat alig, vagy hozzájuk sem szólnak ... Szerintem mi, autósok, erősen hozzájárultunk ahhoz, hogy Miskolcon veszélytelenebb legyen a közlekedés. Jó volna, ha ebbeli törekvésünket segítenék a gyalogosok is. Annál is inkább, mivel nekik(legalább annyira létérdekük a biztonságos közlekedés, mint nekünk. Egy autós (teljes név, lakcím) Nyári emlék, Szeretem a szíved, de... Boldogan és megelé­gedetten vittem haza „zsákmányomat"... — pecsenyelibából szár­mazó mirelit májat és szivet. Régen rászok­tattak már arra, hogy a máj a szívvel dukál, máj-árban. Ha csirke­májat kapok, soha nem lepődöm meg: kis máj — kis szív ... Most mégis jócskán megbámultam a kien­gedett májat. Mindösz- sze öt darab szív volt benne, de milyen! Ta­lán Oroszlánszívű Ri- chárdnak sem volt ki­sebb __ Libamáj-árban, a cso­mag mintegy 60 száza­léka volt szív (hiszen a libaszív jó súlyos!) és alig 40 százaléka máj. Tudom, most azt mondják, be kellett volna mutatnom az il­letékeseknek, hogy ma­guk is meggyőződhesse­nek állításom valódisá­gáról. Ám a bizonyíté­kokat már türelmetle­nül várta éhes csalá­dom apraja, nagyja. Jómagam — s gondo­lom, mások is — «2 ilyesmit „fagyasztott árdrágításnak” érzem és fogom fel. Hiszen a libamáj, ha nem is hí­zott, ritka csemege. Ám semmiképpen nem len­ne szabad árukapcso­lással adni, ráadásul úgy, hogy a szívért is annyit kérnek, mint a májért... I. É. Miskolc Régóta ostromoltuk az il­letékeseket azért, hogy a tönkrement kukákat cserél­jék ki korszerűbb konténe­rekre. Mindanniyunk örömé­re, ez mo6t megtörtént; meg­érkeztek a konténerek. Ám a rugózáras, drága szemét- tároló edényekért egyre job­ban aggódunk. Igaz, a ku­tyák eldorádója megszűnt, legfeljebb csak kerülgetni tud­ják a számukra magas kon­ténert Nem így a guberá­lók! őket nem zavarja senki és semmi. Egy artistának is becsületére váló akrobata- mutatvánnyal tornásszák fel magukat kitámasztják a ru­gós fedelet, s fejjel becsüng­ve, egy fadarabbal kotorász­nak. Aligha jut eszükbe, hogy a konténer lelke a ru­gós fedélszerkezet. Nekik mindegy, sőt ha elromlik, könnyebben guberálhatnak majd. Védekezni sem lehet ellenük, mert a legváratla­nabb időpontban érkeznek. A lakóktól nem kell félteni a konténert, ám a guberálók­tól annál inkább ... Fodor Éva Tizes honvéd utca Miskolc Jó kereskedők Családunk régi szokást ele­venített fel, amikor ezüst- és aranyvasárnapon együtt men­tünk ajándékkeresőbe. Azt tapasztaltuk: ennyien egy­szerre talán még sosem akar­tak vásárolni... Így volt ez a miskolci Centrum Áruházban is, ahol a délelőtti órákban szinte mozdulni sem lehetett Mint egy zsúfolt bálterem, olyan volt az áruház. Ennek ellenére a vásárlás minden különösebb zökkenő nélkül folyt. Volt elegendő áru, s volt türelmük az eladóknak a pult másik oldalán. A sok milliós forgalom ellenére arra is ma­radt energiájuk, hogy udva- riaskodjanak, kellemes ünne­peket kívánjanak, sőt — most először történt meg velünk ilyesmi! — megköszönjék, hogy náluk vásároltunk aranyvasárnap! Igazán jól­esett. Tóth Gábomé Miskolc Azóta is folyik a víz... Hónapokkal ezelőtt a Ber­talan u. 31. sz. előtt vízügyi szakemberek kipróbálták a tűzcsapot. Jó volt, működött. Ám elzárni már nem tudták rendesen, azóta is folyik a víz a járdára. A lakók ezt több alkalommal is jelentet­ték az illetékeseknek, de sem­mi sem történt. A hideg idő­ben a víz a járdára fagy, s bizony nem veszélytelen a közlekedés. Talán mégiscsak meg lehetne csinálni azt a csapot. P. J,-né Miskolc, Bertalan u. SZEMÉLYI TULAJDONBAN LEVŐ LAKÁS MEGVÁSÁRLÁSA F. J., miskolci olvasónk új lakást akar építeni, és emiatt a szövetkezeti lakását el akar­ja adni. Kérdezi, hogy a la­kást az OTP megvásárolhat­ja-e? A személyi tulajdonban le­vő lakások vásárlásának és újraértékesítésének pénzügyi feltételeiről szóló jogszabály szerint az OTP lehetőséget kapott rá, hogy — a hagyo­mányos családi ház kivételé­vel — minden, 1961. január hó 1. napját követően OTP- kölcsönnel épült vagy értéke­sített, személyi tulajdonban álló, továbbá tanácsi értéke- sítésű (szövetkezeti) lakást megvásárolhat. Az 1961. ja­nuár hó 1. napját megelőzően épült lakást is meg lehet ven. ni, ha a lakás korszerű, álla­pota megfelelő és ezért érté­kesíthető. A jogszabály lehetőséget ad arra is, hogy az eladónak nem kell azonnal kiköltöznie az OTP-nek eladott lakásból. Ha az eladó a vételre felajánlott lakásában az új lakás hasz­nálatbavételéig bent kiván lakni, az OTP csak akkor vá­sárolhatja meg a lakást, ha az új lakás építése vagy vá­sárlása az OTP közreműkö­désével történik és azt, hogy az új lakás építésének, vá­sárlásának feltételei adottak, az eladó igazolta. A lakást az állami ingatlanközvetítő szerv (a MIK közvetítő részlege) által becsült forgalmi érték figyelembevételével kialakí­tott áron lehet megvásárol­ni. Ha az eladó az értékesí­tett lakásban az új lakás használatbavételéig begit la­kik, akkor a vételárat csök­kentik. Az első évben a vé­telár 2 százalékával, a máso­dik évben a 4 százalékával, a harmadik és mindén továb­bi évben évenként 6 százalé­kával. A vételárból az eladónak ki kell egyenlítenie mindazokat a tartozásokat, amelyek ter­helik, mint például: az OTP. nél és a munkáltatónál fenn­álló kölcsöntartozást; bizo­nyos esetekben a szociálpoli­tikai kedvezményt, az állami támogatást stb. Részletesebb felvilágosítást a jogszabály elolvasása, illet­ve az OTP ad. Dr. Sass Tibor Mindenkit becsapnak sjc A télben jóleső érzés emlékezni a nyárra. A Széchenyi út egyik boltjának kirakata, amelyre még nyáron festették fel a „Fagylalttal belépni tilos!” jelzést, a hideg napokban a nyár melegét idézi fel emlékezetünkben. L. J. Miskolc Mi van a hó alatt? Ha végre olvad a hó, annak a nagyvárosban sokan örül­nek: a gyalogosok s az autósok egyaránt jobban szeretnek biztos lábakon, illetve kerekeken járni... Sajnos, Miskolcon ez az örömteli jelenség némi ürömmel is jár. Az előtűnő hótakaró alól előbukkannak az autósok ré­mei, az öles kátyúk, lyukak, bukkanok. Aki régebben járja városunk útjait, annak a legtöbb kátyú már személyes is­merőse, de a tanulást, tapasztalást sosem lehet abbahagyni, hiszen mindig újak és újak keletkeznek, 'lég ott is gondos­kodunk meglepetésről, ahol teljesen újat építünk: ritkán si­kerül a kereszteződéseknél egy szintbe összehozni a külön­féle irányokból érkező utakat. Az ügyes autós szlalomozik, kacsázik, kerülgetve a kátyú­kat, kímélve a drága pénzen javítható futóművet, a gyorsan kopó gumiabroncsokat. Persze, ez nem a legbiztonságosabb, meg hát lassan ez sem megoldás. Sok helyen csak a között lehet válogatni, hogy a kisebbik, vagy a nagyobbik lyukba zökkenjen-e be a kerék. Aki pedig nem ismeri a város útjait, az kiüti az autója tetejét. A tavasz persze még odább van. meg k?ll várnin az első napsütéses hetet, hogy el lehessen kezdeni a kátyúzást, a lyukak betömését. Mindenesetre egy bizonyos: az idei tava­szon nem védekezhet senki azzal, hogy gazdaságtalan apró­munka a javítgatás, nem kifizetődő hulladék négyzetmétere­ket aszfaltozgatni a város legkülönbözőbb pontjain. Most majd bátran neki iahet fogni bárhol az öregebb utaknak, akad rajtuk munka veiig... (k—ó) „ ... a kora hajnali és késő esti járatok indulási idő­pontjait a korábbi évek ta­pasztalatai alapján határoz­tuk meg. A városi tömeg- közlekedésben csak az első és utolsó járatok vannak összehangolva. A további menetrend szerinti csatlakoz­tatás a járatok gyakorisága, a többfajta utazási és a több ponton történő átszállási le­hetőség miatt nem lehetsé­ges. Cikkükből nem lehetett konkrétan megállapítani, hogy a levélíró a 12, 14, 24, 2. 3, 103, 4. 104. 7. 7/A és 11-es járatokból melyikre száll át. A 8-asra történő átszállás lehetséges, mivel a járatok gyakorisága 4.45 órától 4—5 perc.” (Á választ Szilágyi Istvántól, az MKV forgalmi főosztályvezetőjétől kaptuk a rovatunkban megjelent „Nem érjük el a csatlakozást’’ cí­mű panaszra.) ...Csabai Jánosné. a cik­kükben szereplő bolt dolgo­zója is elismerte, hogy levél­írójuk a zacskós lej letörlé­séhez papírt nem adott. Ugyanakkor levelezőjük azt nem említette, hogy a cse­csemőtejes zacskót a bolt el­adója tisztította meg a tör­lőruhával, még az átadás előtt. Demjén Sándor és Lu­dányi Antalné levelezőik ne­hezményezik, hogy a cikk­ben szereplő ABC-áruhá- zunkban elrejtették a vásái- lók könyvét. A két vásárló­nak abban tökéletesen igaza van, hogy a vásárlók köny­vének jól látható és hozzá­férhető helyen, kint a bolt­ban a helye. A kifogásolt időpontban ez nem így volt ezért a bolt vezetőit figyel­meztetésben részesítettük. Egyúttal felhívtuk a figyel­müket, hogy hasonló eset előfordulása esetén szigo­rúbb felelősségre vonást al­kalmazunk. Ludányi Antalné panaszával. kapcsolatban megjegyezzük, hogy a vásár­lók könyvébe tett bejegyzés­re a könyv beérkezése utón, 1981. november 27-én adtuk meg a választ. A jövőben fokozottabb és körültekin­tőbb ellenőrzést fogunk vé­gezni, hogy a cikkben sze­replő esetek előfordulását megakadályozzuk.” (A vá­laszt Rácz Bélától, a miskol­ci Unió Áfész kereskedelmi főosztályvezető-helyettesétől kaptuk a rovatunkban meg­jelent. ..Rejtekhelyen a vá­sárlók könyve” és az ..Elő­lem is rejteni próbálták a vásárlók könyvét” című írá­sainkra.) A Búza téri piacon négy-öt asszony rendszeresen becsap­ja az embereket. „Kasmír” kendőt árulnak, ami termé­szetesen nem az. Erőszako­sak, szinte útját állják a já­rókelőknek, a gyümölcsáru- sokhoz nem lehet odaférni tőlük. Amikor ezt szóvá tet­tük, vagy elzavarták őket, fenyegetően léptek fel. Sok hiszékeny embert csapnak be, a 35 forintot érő kendőket 40—100 forintért adják el a hiszékenyeknek, legfeljebo egy kicsit engednek az árá­ból, ha valaki alkudozik. Tisztelettel javaslom, hogy a piacfelüeyelőség fékezze meg őket, s tiltsa ki az ilyen áru­sokat a piac egész területé­ről. K. J.-né Miskolc

Next

/
Thumbnails
Contents