Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)

1981-11-11 / 263. szám

így is úgy is jó? Az MLSZ az elmúlt héten megállapodott a klubok vezetői­vel, hogy a csapat VB-döntőbe jutásának következményeként átszervezik — sűrítik — az NB I programját. Hétfői számunk­ban a labdarúgó NB I DVTK-*-Nyiregyháza mérkőzés tudósí­tása előtt két edzőt megszólaltattunk. Amit elmondtak, az ki­fejezi az úgynevezett kis csapatok .vezetőinek véleményét is. Mert nincs másról szó, mint arról, hogy ha egy-egy 14—15- íős kerettel rendelkező gárdából megsérül egy-két-három já- ftékos, akkor a vezető edző tehet akármit, végeztethet akár­milyen intenzív edzéseket, csak az adott, és a meg nem sérült állományra számíthat. Mi újság a nagyobb játékosbázissal rendelkezőknél? Őket kevésbé érinti a rendelet. Ha 20 (olykor a bújtatott 21, 22 játékos is) közül kell választania, nyilván a legjobbakat fogja szerepeltetni. A nagy csapatoknál tehát jól jött e rendelkezés. Jól jött a válogatottnak is. Megítélésünk szerint épp a si­keres felkészítés érdekében született a döntés. De számoltak-e azzal a sportág irányítói, hogy mi lesz akkor, ha következik egy Argentína II.-változat. Aligha! Ugyanis a jóból is megárt a sok. A sűrített NB I miatt (következményeként) a hazai NB I május elején befejeződik. És még marad másfél hónap a VB-csapat kialakítására. Sok és kevés. Sok azért, mert egy­szer már megjártuk Canossát. Egyszer már nem sikerült a hosszú pihenő után az ütőképes gárda kialakítása. Kevés, mert az NB I addig sem fog sokat mondani a kiválasztással megbí­zott embereknek. És ezzel rátértünk a kinek rossz kérdésre. A DVTK-nak, de az Ózdnak sem lett volna mindegy, hogy néhány hetet pihen­jenek a játékosok. Talán nagyobb elánnal, talán nagyobb ,.labdaéhséggel” vethették volna magukat a tavaszi forduló küzdelmeire. Most mi maradt? Semmi! Még a leginkább so­kat mozgó labdarúgók is focicsömört kapnak. És mindez tetö- ződik azzal, hogy: hátha én sérülök meg? Ezt el fogják ke­rülni. Szóljunk a pályákról is. Egy-két év óta, épp a helyi tudósí­tók megjegyzései miatt, alakítottak annyit az NB I rendő­rén, hogy havas, csúszós pályán minél kevesebb találkozót kelljen lejátszani. Tisztelettel kérdjük, hogy vajon december 19-én. az utolsó ..tavaszi” fordulón milyenek lesznek az ősz­szel, tavasszal, nyáron zöld gyepek? Aligha nehéz kitalálni a választ. A ma energiatakarékos, .energiával jól gazdálkodó hóna­pokban egyetlenegy klub sem zárt. Nyitottságát a jókor meg­választott kezdési időpontok (is) jelzik. Nos, az MLSZ dön­tése értelmében a decemberi találkozók — diósgyőri szemmel — és a várható anyagi bevétellel, azt jelentik, hogy a szoká­sos 4—5 ezer ember helyett csupán 1—2 ezer fog ráérni a szerdákon, akkor, amikor a hazai találkozókat lejátsszák. Mindössze a december 5-i mérkőzés lesz szombaton, épp a Pécs ellen. De épp ez, vonz-e annyi nézőt a stadionba, hogy kárpótolja a szerdákat (szám szerint négyet). Aligha. Őzdnak valamivel jobb a helyzete, ők hazai környezetben többször játszanak szombaton, mint szerdán. Tisztelet a magyar labdarúgás ügyéért mindent megtevő MLSZ-nek. Tisztelet azoknak a klubvezetőknek, akik hozzá­járultak a sűrített programhoz. Többen voltak, mint az ellen­zők, tehát a megállapodás létrejöhetett. Őszintén kívánjuk, hogy a spanyolországi VB-n úgy állja meg csapatunk a he­lyét, mint ahogyan ezt Argentínában vártuk tőlük! D. TÓTH BÉLA Asztalitenisz jfc A sötétmezes átkarolja ellenfele derekát, és egy ragyogó akciót indít... Bocsánat! Elragadott a látvány. Nem birkózó­versenyen vagyunk, hanem futballmérkőzésen . . . (Szabó István felvétele) A Merkur jelenti Arak és sorszámok Jóllehet, a Magyar Távirati Iroda szokásos vásári előre­jelzései között arról olvas­tunk — s így tájékoztattuk olvasóinkat is —, hogy va­sárnap lesz Miskolcon autó­piac, a Merkur miskoléi 8. sz. használtautó-telepen teg­nap azt az információt kap­tuk, hogy. a november 7-i ünnepségek miatt városunk­ban nem lártották meg a használt autók jelzett adásvé­teli vásárát. "Az MTI kiadványa szerint a hét végén Ajkán, Debre­cenben, Dunaújvárosban, Ka­posvárott, Mohácson, Nagy­kanizsán, Orosházán, Sopron­ban, Szegeden, Szolnokon, Tatabányán és természetesen Miskolcon próbálkozhatnak eladni személygépkocsijaikat, akik a szabadpiacon akarnak megszabadulni tőle. GÉPKOCSI ÁTVÉTELI SORSZÁMOK : 1981. NOVEMBER 9-ÉN Trabant Hvcoraat Lim. (Budapest) 11 *80 Trabant Lim. (Budapest) 5 112 Trabant Lim. (Győr) 4 415 Trabant Lim. (Debrecen) 2 «76 Trabant Lim. Special (Bp.) tr ttr' Trabant Lim. Special (Győr) 5 59« Trabant Lim. Special (Debt*.) 3‘iTS Trabant Combi (Budapest) 2 >io Trabant Combi (Győr) 2 295 Wartburg Lim. (Bp.) 5 9?« Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 6 17% Wartburg de Luxe (Győr) Wartburg de Luxe tolótetői) (Budapest) IfOdt Wartburg Lim. tolótető« Budapest *** Wartburg Tourist (Bp.) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) » 3*4 Skoda 105 (Budapest) 4 995 Skoda 105 (Győr) 4 14« Skoda 105 (Debrecen) 3 870 Skoda 120 (Budapest) 4 857 Skoda l20 (Győr) 3 754 Skoda 120 (Debrecen) 3 42* Lada 1200 (Budapest) II 854 Lada 1200 (Debrecen) 9 50« Lada 1200 (Győr) 1 307 Lada 1300 (Budapest) 0 25f Lada 1300 (Debrecen) 4 Lada 1300 (Győr) t «72 Lada 1500 (Budapest) 6 887 Lada 1500 (Debrecen) 5 40* Lada 1500 (Győr) 1 874 Lada Combi (Budapest) 3 891 Lada Combi (Debrecen) l'S32 Lada 1600 (Budapest) 2 609 Lada 1600 (Debrecen) t 101 Moszkvics (Budapest) 11 008 Polski FIAT 126 (Bp.) 11 13« Polski FIAT 1.26 (Győr) 3 099 Polski FIAT 12« (Debrecen) 1 042 Polski FIAT 1500 (Bp.) 2 m Dácia (Budapest) S 104 Dácia (Debrecen) 2 707 Zaporozsec (Budapest) ANYAKÖNYVI HÍREK Röplabda NB 1 Adósok vagyunk az MVSC NB I-ben szereplő női. röplab­dacsapatának hét végi ered­ményeivel. Mint ismeretes, az A-csoportban 1 a mindössze 1 vereséget szenvedett,, nagy múltú és igen jó képességű Újpesti Dózsával játszottak, és mind Miskolcon, mind Bu­dapesten 3:0-ra kaptak ki. Mindkét mérkőzésen a csa­patból Leisztné játéka emel­kedett ki. A hét végén a nagy rivális, a BSE következik. Ha sikerül kétszer (vagy legalább egy­szer) győzni, akkor nagy va7 lószínűséggel negyedik he­lyen végeznének a csoport­ban, és így a legjobb nyolc közé kerülhetnének. Az „oda­vágó” pénteken Budapesten lesz, 16 órakor, míg a Kubik- ban vasárnap fél 10-kor fo­gadják a BSE-t. Ifik Valamit javított helyzetén a tavaly, tavalyelőtt szebb napokat megélt DVTK NB I osztályú ifjúsági labdarúgó- csapata azzal, hogy 2-0 gól- különbséggel legyőzte Nyír­egyházát. Ez volt a 13 ta­lálkozóból a 3. győzelme. So­vány eredmény. Bízunk ab­ban, hogy nem akarják fel­nőtt társaikat követni a he­lyezéssel. Ugyanis 11 pont­jukkal — e javítás után is — csak a 14-ikek. Az sem vigasz, hogy utánuk még négy csa­pat áll. Vajon lesz-e, aki a miértre választ ad? SZÜLETETT: Térjék Jánosnak és Bodnár Klárának Tímea; Kolyvck Ta­másnak és Szamoumova Tatjána Viktorovnának Léna; Szűcs Jó­zsefnek és Szabadkövi Erzsébet­nek Szilvia; Kui Ferencinek és Erős Mariannának Marietta; Vár­aljai Lászlónak és Somodi Eriká­nak László; Soós Lászlónak és Bárány Zitának Krisztina; Mol­nár Istvánnak és Pásztor Kata­linnak Attila; Kovács Péternek és Marosi Máriának Péter; Novak Sándornak és Köblös Henriettá­nak Henrietta; Bodnár Istvánnak cs Mészáros Máriának Beatrix; Ongai Bertalannak és Szarka Zsuzsannának Tamás; Juhász Miklósnak és Dabóczy Anna Luj­zának Balázs; Stefán Jánosnak és Matolcsi Gabriellának János; Csik Istvánnak és Pál Erikának Anikó; Nagy Mihálynak és Cser­mák Zsuzsannának Beáta; Török Bertalannak és Rendes Eszternek Eszter; Kovács Jánosnak és Var­ga Erzsébetnek Krisztina; Var­ga Árpádnak és Kiss Ildikónak Zsanett; Láng Zsoltnak és Cser- niezki Ildikónak Gabriella; Ko­vács Istvánnak és Horváth Évá­nak Gergő; Kasza Zoltánnak és Kristály Klára Katalinnak Zol­tán ; Szatmári Györgynek és Hor­váth Hajnalkának György; Ilyen Imié Gábornak és Kafcócz Máriá­nak Orsolya; Fábián Istvánnal* és Haraszti Erika Gizellának Hen­riett; Tresánszki Illésnek és Gyöngyösi Erzsébetnek Mária; Lőrincz Lajosnak és Juhász Ju­dit Ildikónak Judit; Papczun Ber­talannak és Sallai Erzsébetnek Viktor; Kassai István Ferencnek és Lakatos Annának Mária Er­zsébet; Mak$£L Lászlónak és Ká­rász Mária Valériának Róbert; Heiszman Lajosnak és Zsíros Irénnek Petra; Sivák Lászlónak és Tóth Emőke Valériának Lász­ló; Galambos Andrásnak és Dn- cza Katalinnak Katalin Anett ne­vű gyermeke. házasságot kötött^ Molnár István András és Tóth Zsuzsanna; dr. Horváth Tibor és Ertsey Annamária; Makranczi Zsolt Ferenc és Nagy Erzsébet; Akácost Tivadar Tibor és Nagy Ágnes; Gönci György és Molnár Margit. Lakatos Ferenc és Lelkes Klá­ra; Kőműves István és Fehérvári Éva; Berecz László és Károly Éva; dr. Kőhalmi György és Sá­rai Brigitta: Szabó Tamás Péter és Borbély Zsuzsanna Mária; Ju­Borsod és Heves megye legjobb serdülő asztaliteni­szezői léptek asztalhoz, újon­cokkal teletűzdelve, hogy megmérkőzzenek egymással Bőcsön a sörgyár éttermé­ben a jobb helyezésekért. A jelenlevő miskolci szakembe­rek szerint nagyon sok te­hetséges fiatalt láthattak, és nemcsak korosztályunkban, egy vagy két korcsoporttal feljebb is megállhatták volna a helyüket. A Meránóban folyó sakk­világbajnoki döntő függőben maradt 14. játszmáját a sö­téttel játszó Korcsnoj foly­tatás nélkül feladta, így a 3^ A nyílt spanyol megnyitás kedvezett Karpovnak EREDMÉNYEK: Üjonc fiú egyes (41 induló): , 1. Tóth L. (Borsodi Kinizsi), 2. Bari (MÉMTE), 3. Kovács (Eger) és Gátsik (ÖKSE) ; Üjonc leány egyéni (14 induló) : 1. Lipusz (B. Kinizsi), 2. Szilá­gyi, 3. Királyhegyi, és Kerülő (mindhárom MÉMTE) ; Serdülő fiú egyes (68): 1 Tóth (B. Kinizsi), 2. Virágh (Olefin), 3. Bari (MÉMTE) és Tóth (B. Ki­nizsi) ; Serdülő leámy egyes (23): 1. Beniczky (Eger), 2. Szilágyi (MÉMTE), 3. Bánkúti és Molnár (mindkettő Eger) ; Párosban a MÉMTE és Lenin - város legjobbjai végeztek az első helyen. címvédő szovjet Karpov már 5:2-re vezet, tehát mindössze egy pont választja el a vég­ső győzelemtől. Ha nem ha­laszt egyik fél sem, akkor a 15. játszmára csütörtökön ke­rül sor. Rendben folynak Miskoic kispályás lablarúgócsapatai. nak a küzdelmei a sport- csarnokban, a Kőhalmi Ku­páért. Eddig mindössze há­rom találkozót kellett elha­lasztani, egy közbejött edzés miatt (NB I-es kosárlabda- csapat edzett). A meg nem közölt eredmények: Volán MÁV AUT—BŐSZÉN 1:4, M. Bányász—MÉMTE 1:3, Pösc —Sajtóház SK 5:1. A Volán az a-csoport Állasa: 1. Bp. Vasas 12 12 _ 36: l 24 2. Almásfüzitő 12 8 4 26:18 20 3. Ü. Dózsa 8 7 1 21: 5 15 4. MVSC 10 4 6 12:22 14 5. BACSÉP 10 3 7 12:23 13 6. BSE 8 4 4 14:18 12 7. Építők 10 2 8 15:26 12 8. Haladás VSE 10 — 10 7:30 10 Tájfutás Tatabánya—Vitányvár tér­ségében nagyszabású nemzet­közi tájfutóversenyt rende­zett a Gépipari Spartacus és az OKISZ sportosztálya. Ezen miskolciak is elindultak. EREDMÉNYEIK: F 21 E: 17. Dosek, 31. Bocsi (mindkettő DVTK). Doseket csak a tájfutó „nagyhatalmak” ver­senyzői előzték meg, a svédek, a norvégok, a finnek, a svájciak, a bolgárok. F 19 A: 6. Szabó (MEAFC). F 21 A: 1. Kovács (DVTK). N 19 A: 5. Korsovszky, 10. Káló (mindkettő DVTK).. A férfiváltóban (F 21 A) 19. lett a DVTK. Öregfiúk—TIGAZ 8:1, Üveggyár— MKV. Volán Taxi—ÉVIZIG, MIK —MKSE találkozókat a hét köz­ben játsszák le. LKM—TLSC-VM 1:2, LKM Acélmű—TLSC Előre 5:2, Avas—Tejipar 3:2, HCM— Bocskai SE 6:2, D4D—Geodézia 5:1, MKV—TIGAZ 3:2 (büntető­rúgások után), BÁÉV—BEFAG 2:1, DIGÉP—SZÜV 7:3, TLSC Előre—Tejipar 3:2, TÜKI—ÉAÉV 6:0, Sajtóház SK—MÉMTE 2:8. Papírgyár—KÉTÜSz 4:2. A vasárnapi mérkőzéseket pén­teki számunkban közöljük. CÉiifiBSS A Gépjavító és Szolgáltató Kö­zös Vállalat, Sajószöged. alkal­maz 4 hegesztő. 4 lakatos mun­kavállalót- alsózsolcai munka­helyre Brigádok is jelentkezhet­nek. Bérezés az érvényben levő kollektív szerződés alapján. A dolgozók szállítása Miskolcról kü­lönjárati autóbusszal történik. Érdeklődni lehet: 6—14 óráig, Sa- jószögeden, személyesen vagy a Sajószöged 13. telefonon. 19 óra után Miskolcon, a 32-544-es tele­fonon. 9 <a düs-uéf el Vennék új, női, 48—50-es, vilá­gos színű, alul is prémes irha­bundát. Telefon: 76-527. 16 óra után. Antik, barokk stílusú, fél háló- szobabútor eladó. Restaurálás szükséges. Érd.: nov. 12—14-én, du. 3—5 óra között. Miskolc III., Stadion u. 27. 1/2. 44-es, női, hímzett irhabunda, kifogástalan állapotban eladó. Avas-dél, Engels u. 46. IX/3. Ér­deklődni: 17.30—20 óra között. Sürgősen eladó, szociális ott­honba költözés miatt hálószoba- és konyhabútor, fotelok, székek, ruhák, edények. Tarczali Gyula, Teresztenye, Rákóczi u. Perku­páról buszjárat van. Vennék házgyári lakásból ki­szerelt beépített szekrényt, mé­ret- és ármegjelöléssel. Értesítést a 72-685-ös telefonszámon. in^aftSan Zárt udvarban GARÁZS kiadó. (Gépkocsimosás, szerelőakna használata biztosítva.) Érdeklőd-, ni 17—19 óra között. Miskolc, I. kei*., Harmat u. 1. sz. 120 ezer Ft-ot. fizetek azonnal elfogadható lakásmegoldásért. „Rugalmas vagyok 98764” jeligé­re a kiadóba. Taktaszadán, Árpád u. 7.. szám alatt, 600 négyszögöl telek, rajta levő építményekkel eladó. Érdek­lődni: Hernádnémeti, Dózsa Gy. U. 40, Tapolcán gyümölcsös, vikend- házzal eladó. „Tavasz 147561” jel­igére a miskolci hirdetőbe. vegyes Wartburg, Zsiguli, Skoda sár­védő- és küszöbcseréjét rövid ha­táridővel vállalom, elemek van­nak. Telefon: 17-810. Miskolc, Lenke u. 22. Új „Anyó” olajégő eladó. Nagy virágú, eredeti, olasz, éve­lő szegfűpalánta, vegyes színek­ben, tövenként 5 Ft. Kapható: Toronyi-kertészet, Békéscsaba. Sztraka u. 27. hász István és Vaskő Katalin; Horváth József Árpád és Dem- ján Emese Nóra; Tomolya Attila és Bodnár Magdolna. MEGHALT: Erdei Lajos; Barsi János; Bru- ger Pál, Szabó Sándor; Rápóti Sándorné (Bata Zsuzsanna); Kiss József; Hegyi József; Suhajda Ti­bor Csaba; Toldi Jánosné (Kühne Mária); Dunyák Miklós; Szabó Pálné (Veszprémi Ilona); Ruszé János István; Schmidt Károly; Asztalos Sándor; Németh Sán- dorné (Hejcei Anna Irén); Höczk Ferencné (Weisz Mária); Csapé Béláné (Kun Borbála); Kádas István Tihamér, Értesítjük T. fogyasztóinkat, hogy hálózati karbantartási munkálatok miatt 1981. XI. 10-én, 11-én és 12-én, A BEREKALJA VÁROSRÉSZÉN REGGEL 8-15 ÓRÁIG A VÍZSZOLGÁLTATÁST SZÜNETELTETNI FOGJUK. Kérjük fogyasztóink szives megértését. Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat igazgatósága 18 évet betöltött lányokat és asszonyokat, szövő és fonataié munkaterületre. Minden szombat szabad és minden második péntek is. Leányszállással rendelkezünk. Levélbeni jelentkezésre válaszolunk. Cim: Szalag- és Zsinórgyár Azbesztgyára, 1222 Budapest, Nagytétényi u. 52., munkaügyi osztály. Karpov 5:2- vezet Kőhalmi Kupa

Next

/
Thumbnails
Contents