Déli Hírlap, 1981. november (13. évfolyam, 256-279. szám)

1981-11-07 / 261. szám

A polgármester a szószékről konferált Éjszaka voltak a hangversenyek A Bartók Kórus sikert aratott Spanyolországban A miskolci Bartók Kórus Baszkföldön, a tolosai nem­zetközi kórustalálkozón járt. Reményi János karnagy ve­zényletével óriási sikert arat­tak, két első, egy harmadik és egy negyedik helyezéssel tér­tek haza. Dr. Balás István ba­ritonista, egyben a kórus ve­zetője élménybeszámolójának részletei alapján tájékoztatjuk olvasóinkat a kórus első kül­földi útjáról. — Ez volt a 13. fesztivál To- losában, ahol korábban már több magyar kórus is siker­rel szerepelt Rövid volt a felkészülési idő, tizenkét mű­vet kellett vinnünk, ebből mindössze egy szerepelt ed­dig a repertoárunkon. Ráadá­sul több dalt baszk nyelven énekeltünk, szerencsére Re­ményi karnagy úr gazdag kottatárában ilyenek is vol­tak. — Női és vegyes kari kate­góriában indultunk. Jó né­hány baszk kórus mellett gdanski egyetemisták, ham­burgiak, jugoszlávok, spa­nyolok léptek fel Tolosa szín­házában. (A város nevét s- sel kell ejteni, ezt is csak ott tudtuk meg.) A találkozó a maximális szervezetlenség látszatát keltette, az elsőtől az utolsó pillanatig. Három, tizenöt éves forma lányt kap­tunk kísérőnek, de általában őket is mi informáltuk a prog­ramról, ha valamit véletlenül megtudtunk. — Szállásunk 23 kilométer­re volt a várostól, kétszer is meggondolta a sofőr, míg egy­szer beszállított minket a busszal. Az első hangver­senyt 30-án este fél 8-ra hir­dették meg, 7-kor értesül­tünk róla, hogy már megkez­dődött Lányaink fél 10-kor léptek fel először, nagyjából ebben az időben gyújtottak fel a színház előtt tüntetők egy televíziós közvetítőko­csit. Éjjel fél 12-kor kezdő­dött a hangverseny második része, a mi női karunk, akár­csak este, az első részben, most is kilencedikként lépett fel. Éjjel — vagy inkább haj­nal _ fél 2-ig tartotta ben­nük a lelket az esti siker és a kórus férfitagságának fo­lyamatos füllentése: „Most már ti jöttök ...” — A színházat megtöltő publikum — köztük a kóru­sok — nagy tetszéssel fogad­ta lányaink második fellépé­sét, különösen tetszett a leg­modernebb kórustechnikával komponált — úgynevezett aleatorikus — Kocsár Mik- lós-mű. A vegyeskar másnap — illetve még aznap, 31-én este lépett fel, szintén két ka­tegóriában, folklórban és po­lifonban. Hajnali háromne­gyed 4-kor — tehát novem­ber 1-én, vasárnap — hir­dették ki, hogy mely kóru­sok a dobogósok. Még csak annyit tudtunk, hogy négy­szer olvasták a nevünket — Körülbelül 5-re kerül­tünk ágyba, délelőtt 11-re is­mét a színházban voltunk, az eredményhirdetésen. Ez fél 3-ig tartott, mert a kórus — amelynek nevét bemondták Fiatalok órája Azt senki sem vitatja, hogy a holnap az iskolákban formáló­dik, arról azonban gyakran megfeledkezünk, hogy az isko­la tükör. Bármennyire szeret­nénk is, nem különb, mint ma­ga a társadalom. Nos, azok, akik mindenkor hajlamosak le- gyinteni. elítélő jelzőket szaj­kózni. ha a fiatalokról van szó. kellemesen lepődhettek meg csütörtök este. Kicsit talán már sok is volt az a rezignált okos­ság, ahogyan a demokráciáról beszéltek a Fiatalok félórájá­ban. Olyan tapasztalatok birto­kában voltak, amelyektől szí­vünk szerint éppen megóvni szeretnénk őket, hogy ne ve­szítsék el az illúzióikat idejeko­rán. Más és más volt erről a vé­leménye a műsorban meg­szólaltatott gyerekeknek, íróknak (Czakó Gábor, Var­ga Csaba), pszichológusnak (Varga Zoltán) és a művelő­dési miniszternek: Pozsgay Imrének. Ez tette ritka kelle­mes élménnyé is a műsort, hogy a vélemények kifeje­ződtek, ütköztek, hagyták a nézőt is gondolkodni és ál­lást foglalni. Van annak pe­dagógiai haszna, s remélhe­tően példaadó ereje, hogy maga a miniszter vett részt a párbeszédben, nagyon is komolyan véve a gyerekek és a felnőtt vitapartnerek véle­ményét. Gyakran tapasztalhatjuk éppen az iskola világában, hogy a funkciót nem fel­adatnak tekintik egyes veze­tők, hanem a hatalommal va­ló játéknak. Utaltak erre a gyerekek kiábrándult ' meg­jegyzései is. Az iskola a tár­sadalom legérzékenyebb in­tézménye, ahol a viselkedés- formák és -modellek rögtön hatnak. Ha az iskolaigazgató­val gorombáskodhat a felet­tes hatóság (például, ha kell, ha nem, fegyelmivel fenye­geti), akkor (talán nem is tu­datosan) ezt a szemléletet, magatartást viszi át a tantes­tületre, s a megfélemlített, el­kedvetlenített pedagógusok a gyerekre. Mert gyarló ám az ember, mindig az alárendel­teken „áll bosszút”, ott ve­zeti le a feszültséget. A gye­rek mindebből csak azt ér­zékeli, hogy „mindig a tanár­nak van igaza”, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”. A megoldás nem lehet más, mint amit a miniszter ajánlott: nagyobb teret kell adni a közösségnek és a nyil­vánosságnak. Nem engedhet­jük meg, hogy egy-egy rossz vezető, vezetési módszer pe­dagógus- és gyermekközössé­geket nyomorítson meg. Igen, de sehol nem ilyen nehéz ezt megvalósítani, mint éppen az iskolában, amely a szakembe­rek szerint is „túl van szabá­lyozva”. A közösség és nyil­vánosság ez esetben valóban csak a társadalom lehet, amely nem csupán feladato­kat ró az iskolára, egyre ne­hezebb követelményeket tá­maszt vele szemben, de oda is figyel, hogy mi történik ott, s megad minden segít­séget. Mondjuk éppen azzal, hogy vonzó példákat mutat fel a fiataloknak. Ezt persze nem elég elhatározni — fi­gyelmeztetett Pozsgay Imre —, mert nem elég ismerni a jót, a törvényt, ha nem cse­lekedj ük azt „Úszni csak úszás közben lehet megtanul­ni”. (horpácst) ^ A Miskolci Nemzeti Szinhá z felújítása miatt az Országos Filharmónia mai bérleti hang­versenyét is a Rónai Sándor Művelődési Központban rendezi meg, este fél 8-tól. A Buda­pesti Filharmóniai Társaság zenekarát a Miskolcon is jól ismert, észt karmester, Eri Klaaa vezényli. Az esten közreműködik Liana Iszakadze szovjet hegedűművész, aki Brahms D-dúr hegedűversenyét játssza. Ezen kívül Sosztakovics V. szimfóniája hangzik fel a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának előadásában. Képeinken: Eri Klaas (balról) és Liana Iszakadze (jobbról). Volt egyszer egy fesztivál Stúdiósok —, a díj átvétele után mű­sort is adott. Falrengető öröm, női karunk mindkét kategóriában első, a vegyes harmadik és negyedik. Ered­ményhirdetés után óriási ebéd, délután 5-ig. Közben, időnként egy-egy kórus rá­zendített. Ügy terveztük, hogy ebéd után felhívjuk a Mis­kolci Rádiót, ehelyett elvit­tek minket egy szomszédos faluba, ahol a templomban adtunk hangversenyt. Velünk jött Tolosa polgármestere — aki egyébként újságíró —, magával hozott egy dobot és egy tilinkót. Ezekkel szóra­koztatott minket a buszban, míg meg nem érkeztünk. A templomba szánt műsorunk helyett folklórt kellett éne­kelnünk, ezt kérték a hely­beliek. Hát gyerünk! Próba nélkül, ami a tarsolyban van. Hatalmas siker, a pol­gármester a szószékről kon­ferálta be a dalokat. Befeje­zésül felszólította az egybe­gyűlteket, hogy közösen éne­keljük el a baszk himnuszt. (Mi már a fesztiválon is elő­adtuk.) Felcsendült a him­nusz, a polgármester a szó­November 11-én, szerdán az idei pop- és táncdalfesztivál sikeres előadóival találkozhat a miskolci közönség a Rónai Sándor Művelődési Központ­ban. A Volt idén egy feszti­vál című műsorban fellépnek: Az Üttörőházban eszten­dőnként megrendezik a kisis­kolások mesemondó verse­Soltész Rezső, Horváth Atti­la, Stefanidu Janula és még sokan mások. A műsor szer­kesztője, rendezője Victor Máté. Két előadás is lesz fél 6-kor és 8 órakor. Egyébként mindháron kor­osztályban oklevéllel, mesele­mezzel, könyvvel ismerték el az egyetemen A Nehézipari Műszaki Egyetem ad otthont az idén a X. országos stúdiós talál­kozónak. A mai napon tíz órakor kezdődnek a rendez­vények, s este 10-ig sok ér­dekességet kínál a program a résztvevőknek. Előadás lesz a stúdió szervezeti kér­déseiről, az intézmény jel­legű műsorokról. Holnap a beszédtechnikáról tudhatnak meg sok mindent a stúdió­sok, akik délután vitákon ta­lálkoznak majd. Este díjki­székről tilinkózott és dobolt hozzá. Vacsora, hajnalban tudtunk távozni. — A hazautazásról röviden csak annyit, hogy minden rendben volt, láttuk három teljes óra hosszat Madridot A csomagokat felváltva őriz­tük a Columbus téren, mivel biztonsági okok miatt cso­magmegőrzőt nem üzemel­tetnek Spanyolországban. Re­pülőút, Budapest, Volán­busszal irány Miskolc. Egé­szen Hatvanig. Ott aztán le­robbant. Míg megküldték ér­tünk a cserebuszt, volt idő honvágyunk kiteljesedésére. Hajnalban végre ágyba ke­rültünk. Azóta mindenki a bioritmusát próbálja helyre­igazítani. (Lejegyezte: Sz. G.) nyét. Amíg egy ilyen vetél­kedőre felkészül, megismeri a magyar népmesevilágot a kisiskolás. A tájékozottság mellett természetesen az elő­adói készséget is elbírálta az ezzel a korosztállyal foglal­kozó, értő pedagógusokból ál­ló zsűri. A múlt hét második felé­ben rendezett kétnapos ver­senyen alsó tagozatos gye­rekek szerepeltek. A város minden iskoláját képviselő kis előadók közül a másodi­kosoknál Pápai Zoltán (40-es iskola), Nagy Judit (29-es is­kola), a harmadikosoknál Szegedi Gabriella (13-as is­kola), Botos Henriett (27-es iskola), a negyedikeseknél Bé­res Zsuzsa (10-es iskola) és Bende Zoltán (21-es iskola) bizonyult a legjobbnak. Ünnepélye pillanat Kiss József felvétel az első hat helyezett kisdiák teljesítményét. osztó ünnepség lesz, amit diszkó követ. műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.09: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.35: JÉUő világirodalom. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.10: Magyar fúvószene. — 15.28: Leporelló. — 16.00; Útközben. — 10.05: Kóruspódium. — 16.30* Vi- lágaWal: — 17.00: Hírek. Útköz­ben. — 17.10: Bartók Béla zon­gorázik. — 18.04: Volt egyszer egy vadnyugat (filmzene). — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti Maga­zin. — 19.15: Az élet újra indul. — 15.45: A King’s Singers együt­tes lemezeiből. — 20.25: Hétfő es­te — mindenkinek — 21.30: Vo­nal-vég. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23.30: Haydn; C-dúr szimfónia. — 24.00; Hírek. — 0.10: Szörényi Levente és Adamis Anna tánc- dalaiból. Pető»:; rádió: 12.00: Magyar népszoKások dalaiból. —12.30: Hí­rek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Katonadalok. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Apróságok. — 17.30: ötödik sebesség — 18.30: Hírek. — 18.33: Hang-adó. — 19.35: Kal­már Magda nótákat énekel, Ko­vács Andor gitározik. — 19.55: Távolról a mostba. — 20.30: Hí­rek. — 20.33: Egy énekes — több szerep. — 21.33: Dzsesszf elvétel ék­ből. — 22.20: Rádiószínház: Kis­király. — 23.00: Hírek. Sport. — 23.20: Nóták. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.04: Operaegyütte­sek. — 13.00: Hírek. — 13.07: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara Szabó Ferenc műveiből játszik. — 13.49: Füg­getlen emberek (regény). — 14.19: A rádió és a népzenegyűjtés. — 14.34: Francia barokk muzsika. — 15.08: A Lengyel RTV szimfonikus zenekarának hangversenye a Var­sói Rádióban. — 16.00: Iskolará- dió. — 16.30: A hét zeneműve. — 17.00; Harminc perc beat. — 17.30: Jan Peerce operaáriákat énekel. — 17.58: Zsebrádiószínház. — 18.19; Czidra László (blockflőte) Vival- di-felvételeiből. — 19.00: Hírek. — 19.05: Fiataloknak — kortárs ze­néről.— 19.35: Kapcsoljuk a Ze­neakadémiát. — Közben kb. 20.35: Híres magyar könyvtárak. — Kb. 21.40: Operaáriák — 21.50; Glenn Gould zongorázik. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárásjelentés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este... A stúdió zenés magazinja. Szerkesztő: Nagy István. — El szeretném .mondani . . . Gyárfás Imre jegy­zete. — Válaszolunk hallgatóink leveleire . . . Karcsai Nagy Éva összeállítása. — 18.00: Észak-ma­gyarországi Krónika. (A politikai könyvnapok Borsod megyei meg­nyitója Ózdon. — A Heves me­gyei Ruházati ipari Vállalat ex­porttermékei.) — 18.15: Sport. — 18.25: Hírösszefoglaló. Szemle az Észak-Magyarország. a Déli Hír­lap, a Heves megyei Népújság és a Nógrád keddi számából. Szlovák televízió: 16.00: Zenés műsor. — 16.40: Magazin. — 17.10: Katonák műsora. — 18.05; A szó rtatista országok életéből. — 18.39: Orvosi tanácsok. — 18.40: Műve­lődési műsor. 19>10: Esti me­se. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévéjáték. -- 21.10: Dokumen­tumműsor. — 22.05: A rendőrség nyomoz. — 22.10: Az NDK tv ze­nés, szórakoztató műsora. — 22.45: Hírek. Kiállítások: Molnár Béla Ifjú­sági Ház (9—19) : Réti Zoltán fes­tőművész kiállítása. — József At­tila Könyvtár (12—20): Bálványos Huba grafikái. — Mini Galéria (10—18): A hamburgi Minolta Fo­tóklub kiállítása. Filmszínházak: Béke (f4): A XX. század kalózai (mb. színes szovjet film). — (hn6): Moszkva nem hisz a könnyeknek I—II. (mb. színes szovjet film. dupla helyár!). — Béke kamaramozi (4): Sógorok, sógornők (francia film, 16 éven felülieknek!). — (6): Piedone Hongkongban (mb. olasz film, III. helyár!). — Kos­suth (f3, hn5, 7): Sivatagi show (színes amerikai film). — Hevesy Iván Filmklub (f5): Egy év kilenc S apja (mb. szovjet film). — (f7) : t este (színes szovjet film). — Táncsics (f4, f6. f8) : Jesse Ja­mes balladája (színes amerikai film, 14 éven felülieknek, II. helyár!). — Táncsics kamaramo­zi (6): Ratataplan (színes olasz fűm). — Szikra (3, 5 ,7): Jöjjön el egy kávéra hozzánk (színes olasz film, 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Tapolca. Ady (7): Szegény gazdagok (színes magyar film.) — Fáklya (f4, f6, f8): ... és megint dühbe jövünk (színes olasz film, III. helyár!). — Fák­lya Filmklub (f8): öt este (színes szovjet film). — Petőfi (f5, f7): Fészek a szélben (színes szovjet film, 14 éven felülieknek!). — Görömböly. Krúdy (6): Rendőrök háborúja (szí. francia film, n. helyár, 16 éven felülieknek!). — Tokaj vendéglátóház <f8) : Zorro (szí. olasz film). — Szirma (f6): Katasztrófa földön-égen I—II. (mb. szovjet film, dupla helyár!). — Hámor (6) ; Katasztrófa földön­égen I—II. (mb. szovjet film, dup­la helyár!) KEDD Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.20; Mai kulturális programok. — 8.27: Távolról a mostba. — 9.02: Népdalcsokor. — 9.44: Játsszunk a billentyűkkel! — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Lehocz- ky Éva operettdalokat énekel. — 11.00; Kamaramuzsika. — 11.40: A Vatikán titka (regény). Petőfi rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Fúvószene táncritmusban. — 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.30: Hí­rek. — 8.33: Társalgó. — 10.00: Zenedéi előtt. 3. műsor; 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Zenekari muzsika. — 11.00: Hírek — 11.05: Külpolitikai könv- ves polc. — 11.20* Folklór a vá­rosban. — 11.50; Don Juan (ope­rarészletek). Televízió, 1. műsor: 8.00* Tévé­torna. — 8.05; Iskolatévé. — 9.10: Csata fekete-fehérben. — 9.30: Is­kolatévé — 11.05: Csak gyerekek­nek! (KistfiLmösszeállítás.).

Next

/
Thumbnails
Contents