Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1981-10-02 / 230. szám
Kevesebb, de jó borra számítanak konzervá mésből. aszút Kezdődik a szüret — A tavalyinál 35 százalékkal kevesebb lesz a szőlőtermés Hegyalján, előreláthatóan 290 ezer mázsára számítunk. A téli fagy miatt sok kár keletkezett a későn beérő hajtásokban: Szerencsére semmilyen kórokozó nem ütötte fel a fejét, így a megmaradt kevés termés jó minőségű. Az időjárás kedvezett az aszúsodásnak. A megyei tanáccsal egyetértésben, október 12-én kezdjük meg a furmint és a hárslevelű , fajták szüretelését. A termelőszövetkezetektől, a szakszövetkezetektől és az egyéni gazdálkodóktól október 5-től vesszük át a termést. Felhívtuk a sz.üretelők figyelmét, hogy minden topped! szőlőszemet szedjenek le. ugyanis ezek az aszúszemek biztosítják a hegyaljai bor világhírű, jó minőségét. A szőlőszemek töppedése eső után a boi~iiwi_nemespenész gomba jjc Egyelőre citromlével iszik áldomást a vincellér. Vagy csak a palack megtévesztő? termés zömét a Szovjetunióba, Lengyelországba, az NDK-ba és Csehszlovákiába exportáljuk. Ezenkívül jelentős mennyiségű minőségi bort szállítunk a közös piaci országokba is. (sz. i.) meg. Ezé lom, és nak. ősről t mi liter fc tőség Jégcsalogató étlap ötletek A szakma ínyencei gasztronómia szó halla- mindenkinek ínycsiklap- pazar ételek, s étkeket tönként ízlelve élvező •ncek jelennek meg lelki nei előtt. A Miskolci ideglátóipari Vállalat iztronómiai Társaságának jai valóban ínyencek: ukmájuk ínyencei. Kóstolható eredmény Az országos szövetség kere- ein belül működő helybeli ársaság több körre oszlik: cukrászok szakácsok, felszolgálók és vezetők. Nem elméleti jellegű tanácskozások, találkozók rendezéséből élő szervezet ez. Amit csinálnak, annak kézzelfogható, pontosabban szájjal ízlelhető eredménye, tágabb értelemben pedig forintban mérhető haszna van. A vezetők köre például jelenleg azt vizsgálja, hogy miiuaglu.„ ik taggyűlése A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Borsod megyei Szervezete tegnap a Molnár Béla Ifjúsági és Űt- törőhá/.ban tartotta éves taggyűlését. Simon Gyula, a szervezet elnöke mondott megnyitót, majd Kubi József, az elnökség tagja adott tájékoztatást az időszerű bel- és külpolitikai eseményekről. A megyei szervezet tevékenységéről szóló beszámolóval Hornyák Lays, a szervezet titkára ismertette meg a jelenlevőket. Egyebek között arról hallhattak: a csaknem 1300 tagot számláló szervezet jelentősen segítette tagjait a munkába állás lehetőségeinek feltérképezésében, az elhelyezkedésben. Kiemelkedőnek ítélhető a látásfogyatékos és többszörösen fogyatékos gyermekek felkutatása érdekében végzett munka. Szólt a szervezet titkára a taglétszám növekedéséről és sokrétű programjaikról is. A beszámolóval kapcsolatban több hozzászólás és javaslat hangzott el. lyen a vállalat boltjaiban a zeneszolgáltatás színvonala. Min és hogyan kellene változtatni. mi a korszerű, itt meghonosítható forma. A cukrászok a gyerekeknek alkottak. -Olyan süteményeket találtak ki, melyek beleférnek a gyermekélelmezési norma szűkre szabott kereteibe, megfelelnek a korszerű táplálkozás alapelveinek, s — nem utolsósorban — a gyerekek szájaízének. Csak egykét név. ínycsiklandónak: szójás szelet, mazsolás piskóta, gyümölcsszelet A lurkók gusztusához A szakácsok ugyanezt cse- lekedték, csak ők a gasztrofól termékeket alakították a gyerekek gusztusához. A cukrászok gondoltak az uzsonnára is: a megszokott vajas kifli— kakaó monotóniából kiszakadva, kilencféle hidegkonyhai terméket szorítottak be a normákba. Ide került például a körözottes, sajtos rolád és a majonézes zöldborsósaláta is. Apropó, saláta! Elég szegényes a vendéglők salátakínálata. A szakács baráti kör a választék színesítésére öt-hatféle új salátát kísérletezett ki. Természetesen ilyenkor az első a társaság többi tagjánál; bírálata: kinek, hogy ízük az új találmány? A gasztronómiai társaság munkája forintban is mérhető haszonnal jár, hiszen az új ízotletek vonzzák a vendégeket. Napjainkban a legnagyobb feladatuk a Vendégvárás az Avas alján rendezvénysorozat megszervezése, lebonyolítása. Október tizenötödike és huszonötödiké között a nagyközönség is megismerkedhet azzal. amit a gasztronómia helybéli mesterei produkálnak. (k-ó) f Hamarosan feltűnnek a reggeli forgalomban a szüretre induló diákok. A városlakók nagy része így tudja meg, hogy megkezdődött a szüret. Milyen termésre számítanak Hegyalján? — kérdeztük Kardos Jánostól, a Tokaj-hegyal- jai Borkombinát főosztályvezetőjétől. Virágok nyíltak, de a tisztaság... 1 anácstagok és népfront aktivisták a városért (Folytatás az 1. oldalról) Ki tudhatná jobban, mint maguk a tanácstagok, hogy a népfront jelöltjeként indulnak a választáson. Azt azonban már többen szem elöl tévesztik — mutatják az elmúlt évek tapasztalatai —, hogy kapcsolatuk nem kötődhet egy alkalomhoz, az egész választási ciklus alatt szorosan együtt kell működniük a területi népfrontaktivistákkal. Kritikaként fogalmazódott meg ez az észrevétel a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottságának tegnapi ülésén, ahol megújították együttműködési megállapodásukat. Elsősorban a körzet lakosságának és tágabb értelemben az egész varosnak hasznos a teendők összehangolása. De saját érdekében is igényli a területen működő pártszervezet és a Hazafias Népfront támogatását az okos tanácstag. Az idősebbek, tapasztaltabbak közül többen elmondták a tegnapi vitában, hogy ha besegítenek a szervezésbe a népírontaktivisták. aligha lesz néptelen a tanácstagi beszámoló. ♦ ♦ Ugyancsak közös gond a lakóbizottságok munkájának aktívabbá tétele. Mert a tiszteletre méltó kivételektől eltekintve — nem derült ki, milyen arányt képviselnek a jó kivételek —, bizony nem töltik be tökéletesen hivatásukat e bizottságok. Ha megkérdik a vezetőket, miért stagnál a tevékenységük, gyakran azt válaszolják, hogy csupán papíron léteznek a jogaik. A szolgáltató vállalatok nem veszik figyelembe észrevételeiket, noha a lakó- közösség nevében lepnek fel ♦ ♦ Sok szó esett a tanácskozáson azokról a közös akciókról, mozgalmakról, melvek- ben a tanács és a népfront mellett a KISZ is érdekelt. Az egyik legnagyobb nagyo- mánnyal rendelkező mozgalom a Tiszta, virágos Miskolciért nevet viseli. Virágok nyíltak a résztvevők keze nyomán, ám a város tisztasága még sok kívánnivalót hagy maga után. Némiképpen visszaesett a Fiatalok Miskolcért, Miskolc a fiatalokért mozgalom is az utóobi időben. „Kár lenne, ha feledésbe merülne!” — fogalmazta meg valaki, bizonyára sokak nevében. ♦ ♦ A peremterületeken élők nevében kért szót az a népfrontaktivista, akivel valószínűleg mindannyian egyetértettünk — amint azt Rózsa Kálmán tanácselnök vitazárójában megfogalmazta. Arról beszélt, hogy a közösségi munkát speciaüzáltabban kell szervezni. A Martintelepen és másutt öntevékenyen kijavítják, télen-nyáron megtisztítják a járdát a lakók, s i arra sem kell őket biztatni^ hogy virágot ültessenek a kiskertbe. Előfordulhat viszont, hogy távol maradnak például a lakóbizottság üléséről. Távol, mert éppen akkor hívják őket a közösség nevében, amikor a tüzelőszállitás, vagy a szüret ideje van. Másként kell tehát közösségi életet, társadalmi munkát szervezni az űj lakónegyedekben, mint a zömmel kertes családi házakból álló peremterületeken. ♦ ♦ Dr. Kovács László, a városi pártbizottság titkára egyebek között azt hangsúlyozta felszólalásában. hogy politikai jelentőséggel bír a két testület megállapodása, hiszen döntően befolyásolhatják munkájukkal a város arculatát, a lakosság hangulatát; Még tervszerűbb együttműködést kért. és markánsabb, egyértelműbb megfogalmazását azoknak a várospolitikai teendőknek, mélyek a városi pártbizottság határozataiban is szerepeinek. Amriskó Gusztáv, a Házafias Népfront megyei bizottságának titkára a közéleti demokratizmus fejlesztésével foglalkozott — más kérdések mellett — felszólalásában. A tanácstagok,' népfrontaktivisták figyelmébe ajánlotta: semmiképpen sem szabad lebecsülni—laikusnak) minősíteni — a lakossági véleményeket, javaslatokat. B. D. Munka és művelődés Szolgáltató vállalataink népművészeti kiállítása Erenyőben A Szentpéteri kapui Szociális Foglalkoztató szabóságába akárki bemehet, hogy megvarrasson magának egy szoknyát, egy blúzt, vagy egy ruhát. Már van törzsközönségük is, aki elégedettek a munkájukkal, rendszeresen visszajárnak, s kuncsaftként hozzák barátnőiket. Az itt dolgozók azt mondják: nem akarnak a szövetkezeti mesterekkel versenyre kelni, komolyabb angolszabású kosztümöt, kabátot nem is vállalnak. Amiért mégis közkedveltek, az azért van, mert az egyszerűbb holmikért nem kérnek túl sokat... Az ennél nagyobb varrodában pedig munkavédelmi kesztyűket, matrachuzatokat, egészségügyi textíliát és munkaruhát készítenek. A HVDSZ Borsod megyei Bizottsága, annak agitáciÓ6 és propagandabizottsága a „Munka és művelődés” mozgalom keretében népművészeti, fotó-, fafaragó és képzőművészeti pályázatot hirdetett a miskolci—borsodi szolgáltató vállalatok dolgozói. szocialista brigádjai részére. A pályázatra több mint háromszáz pályamunka érkezett, amelyből a legjobbakat szakmai zsűri válogatta ki. Ezekből tegnap — a Radnóti Miklós aranykoszo- rűs szocialista brigád közreműködésével — kiállítás nyílt a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat erenyői telephelyének kultúrtermében. A kiállítást a görömbölyi Pávakör szép műsora vezette Tegnap megkezdte három- i hónapos próbasugárzását a tv kettes műsorát sugárzó I kékesi adóberendezés. A ja- I Olvasói ankétot rendezett tegnap délután szerkesztőségünk az MSZMP I/l-es lakóterületi pártalapszervezet- ben. A népes hallgatóságot, s szerkesztőségünk képviselőit dr. Nagy István, alapszervezeti titkár köszöntötte. Ezután a lap* főszerkesztője ismertette a DH tevékenységét, majd a pártszervezet be, majd Molnár János, a HVDSZ megyei titkára mondott megnyitó beszédet. Egyebek között hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek, társadalmi hivatásuknak megfelelően, a gazdasági építőmunkában betöltött szerepük mellett felelősen vállalnak részt a szocialista tudat formálásában is. A színvonalas pályázatot a zsűri nevében Márton József- né, a népművészet mestere értékelte. A kiállítás október 7-ig tart nyitva. Ma délután hozzák nyilvánosságra a jeligés pályázat eredményeit, adják át a győzteseknek az értékes tiszteletdíjakat. Kiadják a közönség díját is. pán NEC cég által gyártott adó a 36-os csatornán, 40 kilowatt adóteljesítménnyel működik. tagjai mondták el véleményüket a Déli Hirlapról. Tucatnyi hozzászóló fejtette ki, hogyan látja lapunk részvételét a város közéletében, arculatának formálásában, mit vár a laptól, vezetőitől, munkatársaitól. A szerkesztőség ezúton is köszöni a jó tanácsokat. Próbasugárzás a Kékesről Olvasói ankét