Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)

1981-09-07 / 208. szám

krónikája Nemcsak as éterben Találkoztak a miskolci CB-sek Hívhatják a mentőket is Egyetten távközlési müboj jo­gúval 22 millió, kvarcóra nagy­ságú hordozható rádiótelefont lehet üzemeltetni úgy, hogy az USA bármely részéből bárho­vá, egytdőbeu 70 ezer beszél­getést lehet kezdeményezni. Egy-egy ilyen karóra formájú telefon, (működésének egyetlen feltétele, hogy üzem közben az antennaként szolgáló fedőlapja az ég i'eié nézzen), most körül­belül 300 dollárba kerül. Soro­zatgyártás esetén ennek az ára akár a tizedrészére is csökken­het. Valószínű, hogy a hazai CB jövője is ilyen fejlődés előtt áll. Erről beszélt dr. Túri Kovács Attila, a Posta frekvenciagaz­dálkodási osztályának vezetője azon a CB-klubülésen, amelyet szombaton este tartottak a To­kaj vendégiátóházöan. Dórnak Péter, a most be­jegyzésre kerülő országos CB egyesület képviseletében tájé­koztatta a miskolciakat a fő­városban és az ország más ré­szein folyó klubéletről. Ha­zánkban már 10 ezer CB-ké- szülék található, és még az idén hivatalosan 5000'külön­böző típusú és teljesítményű rádiótelefon kerül kereskedel­mi forgalomba. Áruk szá­munkra nagyon meglepő, pontosan annyi lesz, mint amennyiért most a zugpiacon árusítják. Ezt megerősítette a televízió A Hét műsorában elhangzott nyilatkozat is: a CB-készülékek kereskedelmi ára 3500 forinttól 50 ezer fo­rintig terjedhet. laehet, hogy akad egy szövetkezet is az or­szágban, talán a Nógrád me­gyei Szolgáltatóipari Szövet­kezet, amely megkezdi a ha­zai CB gyártását? Illik tudni: a kereskedelem és az ipar hú- zódozása mögött az rejlik, hogy kötelesek az általuk for­galmazott termékhez nyolc esztendeig biztosítani a zavar­talan szerviz- és alkatrész- ellátást! Városunk CB-sei a szombati klubülésen megállapodtak, hogy közös költséggel segély­hívó CB-állomást telepítenek a miskolci mentőállomásra. Hasonló állomás üzemelt a nyáron a gárdonyi és a sió­foki rendőrkapitányságon, be­bizonyítva ennek a létjogo­sultságát. Dórnak Péter a KISZ KB Alkotó Ifjúság iro­dája nevében kölcsönkészülé­ket ajánlott fel a miskolci se­gélyhívó állomás üzemelteté­sének megindításához. Szük­ség esetén a 9-es csatornán, a mentőkön keresztül, segítsé­get lehet kérni a rendőröktől és a tűzoltóktól. Amennyiben ez a terv megvalósul, a CB- készülékekkel felszerelt, se­gélyhívásra alkalmas sze­mélykocsikon olyan matricá­kat helyeznek el, amelyen mindenkivel tudatják a vész­hívási lehetőséget. (szántó) Az ügyeleteken történt Sötétben a Kun Béla út Viszonylag csendes ügyele­tet tudhatnak maguk mögött a város közszolgáltatást ellá­tó vállalatainak azon szak­emberei, akik a hét végén is dolgoztak. őket, ahonnan egy karambolos Dáciát vontattak el Balmazújvá­rosba. Az Autóklub autómentőjé­nek a hét végén nem volt dolga, de ma reggel már Upponyba in­dult a kocsi, innen egy karam- ; bolos személygépkocsit szállít ; maid Mvíl’PfrV’lÍVÁra. Negyvenhat ország jelentkezett Vásár Lipcsében A már régóta hagyomá­nyosnak számító őszi lip­csei vásár az idén tegnaptól szeptember 12-ig várja láto­gatóit. Becslések szerint a hét nap alatt a világ száz országából több mint 300 000 ember érkezik Lipcsébe, hogy megtekintse a vásáron kiál­lított beruházási javakat és fogyasztási cikkeket. A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat ügyele­tesei kisebb vízfolyások megszün­tetésén, a közutak és tűzcsapok hibáinak kijavításán dolgoztak. Az Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat diszpécserei már-már munka nélkül marad­tak, amikor ma hajnalban, 3 óra 7 perckor a Kun Béla utcáról kapták a jelzést: meghibásodott a közvilágítás vezérlöműve. Az ügyeletesek azonnal a helyszínre siettek, s kézi kapcsolásra állítot­ták át az utca világítását, miköz­ben a hiba elhárítását is meg­kezdték. A Volán 3. sz. Vállalat autó­mentő szolgálata a hét végén öt alkalommal nyújtott segítséget autósoknak. Négyszer saját gép­járművüknél jártak, ezek közül hármat a helyszínen üzemképes­sé tettek, míg egyet a központi telephelyre kellett bevontatniuk. Tegnap Tornyosnémetibe hívták Országos vadászkutyaszemie Országos vadászkutyaszem­lét tartottak tegnap Duna- földváron. A Kék Duna nya­ralótelep és kemping mellett lezajlott szemlén negyvenhá­rom németvizslát vezdttek fel az ország különböző részein működő tenyésztők. A Ma­gyar Vadászok Országos Szö­vetségének németvizsla szak­osztálya ezt megelőző ülésén határozatot hozott, amely sze­rint a jövőben csak azok a németvizslák vonhatók be a tenyésztésbe, amelyek részt vesznek az évenkénti te- nyészszemlén és képesség­vizsgán. majd Nyíregyházára. A Miskolci Ingatlankezelő Vál­lalat gyors hibaelhárító szolgála­tához a hét végén 203 lakossági bejelentés érkezett, a hibák mind­egyikét kijavították. Tegnap éj­szaka a Sályi u. 25. fszt. 3. la­kásában dugulás volt, a Vándor S. u. 9. szám alatt pedig a fel­vonó hibásodott meg. Mindkettőt még az éjszaka kijavították. Ami a kiállítókat illeti, az idén 46 ország és Nyugat- Berlin jelentkezett, hogy ter­mékeit bemutassa. Tizenhá­rom szocialista ország — köz­tük Magyarország —, vala­mint 22 tőkés és 11 fejlődő állam bemutatói kapnak he­lyet a vásárváros pavilonjai­ban. A szocialista országok, akik közül a legnagyobb kiállító a Szovjetunió, elsősorban azokat a termékeket állítják reflektorfénybe, amelyeket a KGST-együttműködés kere­tében gyártanak. A vendég­látó Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunióval és más KGST-országokkal közösen gyártott termékeit is bemutatja. Újdonságai között szerepelnek például a rend­kívül sokoldalúan felhasznál­ható nyomdaipari gépek. Magyarország második leg­nagyobb szocialista külkeres­kedelmi partnere — a Szov­jetunió után —• az NDK. Számos két- és többoldalú együttműködés erősíti a két ország gazdasági, tudomá­nyos-műszaki kapcsolatait. Az idén hazánk 25 vállalata mutatja be termékeit az őszi lipcsei vásáron. A legna­gyobb kiállító a Mogürt, a Pannónia Csepel, a Medim- pex, a Medicor, a Techno- impex és a Hungarotex. A magyar újdonságok között lesz az Ikarus szemvizsgáló autóbusza, a Csepel Művek ipari varrógépei, és mosodai berendezései, a Medicor újonnan kifejlesztett klinikai inkubátora, számos fogyasz­tási, élelmiszeripari termék. Fransi Geringer (a kép bal szélén) gyorsabban öregszik, mint általában az emberek. A 8 éves fiú 37 éves apjával (középen) és 10 éves bátyjával látható itt, mindketten nyil­vánvalóan fiatalabbnak látszanak 8 éves hozzátartozójuknál. Szolgálatban az országhatáron (Sólymos László felvétele) A héten általában kevés lesz a felhő, több órás nap­sütésre lehet számítani. Je­lentős mennyiségű csapadék nem várható, legfeljebb egy­két helyen alakulhat ki gyenge zápor. Változás az időjárási helyzetben esak a hét végén valószínű. Ekkor várhatóan több lesz a felhő és esők, záporok is kialakul­hatnak. A hőmérséklet csúcs­értéke a héten 21 és 26, a legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 7 és 12 fok között alakul. A hét végén valószínű kisebb változástól eltekintve — látszólag — teljesen nyu­godt, változásoktól mentes lesz időjárásunk. Általában gyenge a légmozgás, így iga­zán kellemesnek érezzük az időt. Használjuk is ki a vi­szonylag‘még erős napsütést, ha lehet, tartózkodjunk sokat a friss levegőn. Azonban ép­pen a szabadban való moz­gásban, munkában rejlik a kora őszi, csendes idő egyet­len, egészségünkre veszélyes tényezője. A levegőt most már csak a napsütés miatt érezzük melegnek, amint nem süt a nap, azonnal a tény­leges hőmérsékletet, tehát jóval hűvösebbet érzékelünk. Ha a sok mozgástól kihe- vültünk, esetleg még frissí­tőnek is érezzük a hűvöset, Ez azonban igen csalóka ér­zés. Naplemente után roha­mosan csökken a hőmérsék­let, így ilyenkor könnyen megfázhatunk. Öltözzünk Nótaest Solti Károly, Vörös Sári, Máthé Ottilia és Takács Bé­la közreműködésével nótaest lesz ma este 7 órakor a Gár­donyi Művelődési Házban. A műsort Rónai Egon konfe­rálja, miskolci együttes, Ba­logh Gyuszi és népi zeneka­ra kísér. rétegesen, legyen nálunk mindig melegebb ruhadarab is, hogy a hűvösebbre for­duló időben legyen mit fél­vennünk. Az ősz velejárója a hajna­li párásság, a köd is, és egyre többször kell erre is számí­tanunk. Erősen párás, ködös időben fokozódik a talajkö­zeli légréteg szennyezettsége, ezért kevés friss, tiszta, leve­gőhöz jutunk. Nehezebb ilyenkor kissé a légzés, vé­dekezni ellene azonban nem­igen tudunk. Tárcsázzuk a 04, 05-öt Vízbe fúlt horgász A miskolci tűzoltókat szom­baton reggel 6 óra 38 perckor a Csorba-telepi tóhoz riasz­tották Orbán Ferenc miskol­ci lakos ugyanis horgászás közben a vízbe esett, s bele­fulladt a tóba. A tűzoltók több mint egy órán át keres­ték holttestét — eredményte­lenül. Tegnap reggel 8 óra 55 perc­kor a sátoraljaújhelyi tűzoltó­kat Pusztafaluba hívták. A termelőszövetkezet mintegy 500 mázsányi vegyes takarmá­nya égett. A helyi önkénte­sek segítségével a tüzet sike­rült eloltani. Az anyagi kár 90 ezer forintra becsülhető, a keletkezési okot szakértők vizsgálják. Ma hajnalban Göncön, a Károly G. u. 40. szám alatti családi ház hátsó végében gyulladt ki mintegy 50 mázsa vegyes takarmány. Az 1 óra 46 perckor riasztott szerencsi tűzoltók megfékezték a lángo­kat, így az épületre a tűz nem terjedt át. Az anyagi kár nem jelentős, a keletkezés okát itt is vizsgálják. Hat méter magas állványról esett le K. B. 41 éves mis­kolci lakos tegnap délelőtt a II. kerületben az egyik épít­kezésen. A mentők nyolc na­pon túl gyógyuló sérülések­kel szállították a Semmelweis Kórház sebészetére. Totó *. Szarvas—Papp J. SE 2. K.-foarcika—Gyöngyös 3. Lebel SC—D. Kinizsi 4. Asztalos SE—Szabó SE 5. Váci Izzó— B.-gyannat 6. Bábolna—Budafok 7. Építők SC—G.-MAVAG 8. Dorog—Kecskemét 9. Bauxit—Pécsi VSK 10. Dombóvár—Kaposvár 11. Szekszárd—MÁV DAC 12. Sabaria—Dunaújváros 13. Sopron—Keszthely +l-es: 14. Szolnok—Gyufta fcl * 230 1 *:• 1 0=1 a lat x 9:1 3 szí 1 ia i 3:i 1 0:2 2 2áL 1 1=0 I 330 1 ICO 3 totönykremRnyek BÁRTFAI ERZSÉBET A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a totó 36. heti játékszel­vényei között 4 darab 13+1 találatos szelvényre akadtak. Ezek gazdái 476 790 forintot kapnak. Az egyetlen 13 talá­latos szelvény 336 554 forin­tot ér. A 12 találatos szelvé­nyekre 6233 forintot, a 11- esekre 471 forintot fizetnek. A tíztalálatos szelvények 98 forintot érnek. Hét végi balesetek Kóbor kutya ugrott eléje DELI HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- k»lc várssi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LASZLÖ. szerkesztőség: Miskolo, Bales. Zsilinszky lü 15. 3521. Postacím: Miskolo 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-S41 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat 18-224; levelezést rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-228: sportravatc 18-222. — Ki­adja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsl- Unszfcy át 15. 3525. Postacím: Miskolc 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon; 36-131. — Hirdetést elvétel Miskolo, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: e nlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés díj; egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre 400 forint. — index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom. dalpari Vállalatnál. P. v.e KILIAN BELA. — ISSN 013»—0209 Meglehetősen figyelmetlenül vezetnek mind többen a Marx Károly utcában folyó útépí­tésnél. Az egy sávra szűkült úton már eddig is több bal­eset volt. Pénteken történt a legutóbbi: a Marx Károly ut­ca 1O0. számú ház előtt, a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át 10.30-kor Molnár Istvánné 64 éves nyugdíjas, miskolci lakos, s elütötte a Horkc Béla 31 éves kazán­kezelő, miskolci lakos által vezetett személygépkocsi. A gyalogos könnyebb sérülése­ket szenvedett. Saj őszentpéter és Alacska között pénteken 14.45-kor egy kóbor kutya okozott balese­tet. Az úton segédmotor-ke­rékpárral közlekedő Szilágyi Attila 50 éves vájár, alacs- kai lakos elé az útmenti gaz­ból ugrott ki egy kóbor ku­tya. Hirtelen fékezése miatt a motor felborult, s vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Az Erdélyi u. 6. sz. előtt szombaton 14.50-kor ittasan vezette személygépkocsiját Czeglédy Zoltán 23 éves főis­kolai hallgató, miskolci lakos. Figyelmetlensége miatt az útpadkának ütközött, majd kocsija az úttesten fel­borult. A gépkocsivezető sze­rencséjére könnyebb sérülé­sekkel úszta meg a dolgot. Sajószentpéter és Parasznya között szombaton 18.30-ko-r vezetői engedély nélkül mo­torozott Lukács László 19 éves állatgondozó, sajószent- péteri lakos. A gödrös úton figyelmetlenül vezetett és fel­borult. Súlyos sérülésekkel került kórházba. Harsány belterületén teg­nap reggel 8 órakor figyel­metlenül tolatott ki egy ka­pubejáróból Nyitrai Benedek 75 éves nyugdíjas, miskolci lakos egy UAZ-típusú gépko­csival. Figyelmetlenségével erőteljes fékezésre kénysze­rítette Bárdos László 27 éves autóbuszvezető, harsányi la­kos által vezetett Volán-autó­buszt. A buszon szüleivel uta­zó egyéves Pusztai Ágota le­esett, s könnyebb sérüléseket szenvedett. A Költői Anna utca 42. sz. ház előtt tegnap 21 órakor történt közlekedési baleset. A bokrok közül egy kutya ugrott az úttestre, s a lejtős úton személygépkocsijával utazó Köpfner Tibor 25 éves gépkocsivezető, miskolci la­kos emiatt a kormányt jobb­ra rántotta, a beton kőkor­látnak ütközött, s felborult A személygépkocsi az út kö­zepén fejreállt. Vezetője könnyebb sérüléseket szen­vedett. Orvosmeteorológiai előrejelzés A hűvös nem frissít, csak úgy érmük

Next

/
Thumbnails
Contents