Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)
1981-09-07 / 208. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc 3501. Pf. 39. — Tel.: 18-225 Fűre lépni tilos. Az ököl jogán? Nemrégiben rövid cikket közöltünk arról, hogy a Középszer ntca egyik lépcsőházában trafik működik. A cikk szerzője (s levele aláírói) kifogásolták a trafikos házaspár viselkedését. Azóta mást is megtudtunk erről a csúnya ügyről. Azt például, hogy a trafikos házaspárnak, Nagyéknak legalább annyi védelmezőjük van az épületben és a környéken, mint ellenségük. Azután azt is, hogy perben állnak a helyiség használata miatt az Avas-dél Lakásfenntartó Szövetkezettel, amely első fokon meghátrálásra kényszerült. Talán ez szabadította el az indulatokat a nyugdíj előtt álló, ötvenszázalékos rokkant Nagy Károllyal szemben ... Amikor ugyanis felkereste szerkesztőségünket, magunk is láthattuk, milyen csúnyán helybenhagyták. Ehhez kapcsolódóan elmondotta, hogy megverték már a feleségét is, s életveszélyesen megfenyegették, ha ki mer nyitni. Hadd szögezzük le véleményünket: a lakásszövetkezetnek joga van ahhoz, hogy az öt éve odaadott helyiséget visszakérje Nágyéktól. A lakóknak is jogukban áll. hogy kérjék a gyermekkocsi-tárolót, vagy. hogy kifogásolják a trafik működését. (Am ismételjük: aláírások sokasága bizonyítja azt. hogy sokan viszont igénylik a trafikot, s a kis butik üzemeltetőit nagyon is rendes embereknek tartják.) Ahhoz azonban senkinek sincs joga. hogy az idős embereket megfenyegesse, rettegésben tartsa, s így kísérelje meg elűzni őket a környékről. Az ököl joga nálunk nem érvényesülhet, s efelett nem hunyhat szemet a lakásszövetkezet vezetősége sem. (Más kérdés, hogy Nagyék feljelentették bántalmazóikat.) A Középszer utcai trafik ügyére hamarosan pontot tesz a bíróság. Valószínű, hogy a lakásszövetkezet megfelelő helyiséget kínál majd fel Nagyéknak a jelenlegi helyett. Am, amíg a bírósági döntés meg nem születik, Nagyéknak joguk van a trafik üzemeltetésére. Etelkát hiába várjuk Sok-sok könyvbarát járt rendszeresen a Széchenyi út. 2. szám alatti könyvesboltba. Nemcsak a könyvek miatt, hanem Etelkáért is. Ezért a kedves, okos boltvezetőért, akinek minden vevőjéhez volt egy kedves szava, nem állta meg, hogy fel ne hívja a figyelmet egy- egy megjelent új könyvre. Ilyenkor röviden ismertette a könyv tartalmát, mondanivalóját — mert ő akkorra már elolvasta — értékeit. Etelka nemcsak eladta a könyveket, hanem olvasta is azokat, barátai voltak, mint mi, a vevők. Kérdéseinkre csodálatos kedvességgel, el- mélyültséggel, irodalmi felvértezettséggel tudott válaszolni. Általa külön élmény lett a könyvvásárlás. Dévai Etelka most örökre itthagyott bennünket, örökre eltávozott szeretett boltjából, amelyet második — vagy talán első? — otthonának tekintett. Várta, várta, hogy majd megnyit az új, átalakított könyvesbolt, de a halál közbeszólt. Hogy tudott volna pedig örülni . . . Vevői sokáig tanácstalanok. árvák lesznek majd nélküle, sokáig hiányozni fog nekik Etelka, az igazi könyvesbolt-vezető. Kun Pál Miskolc Még iskolakezdés előtt! Talán még időben hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra a panaszra, amelyet soksok lakó — és főleg aggódó szülő — nevében közölt szerkesztőségünkkel Rode Károly né, Arany János utcai lakos. A Vándor Sándor utcában, a Mese cukrászda mögötti gyalogátkelőhelyen, az_új iskolához, jelenleg csak balesetveszélyesen lehet átmenni. A közlekedési lámpa ugyanis — állítólag „üzembe helyezése” óta — csak sárgát jelez, ami a gyalogosan és a gépj árművel közlekedőket egyaránt zavarja. Félnek nagyon a szülök, hogy balesetet idézhet elő ez a helyzet Reméljük, hogy még az iskolakezdés előtt intézkedés történik, bekapcsolják a biztonságot nyújtó zöld lámpát is. Még egyszer a vízpazarlásról Lapunk augusztus 17-i számában Vízhiányban pazarlás címmel közöltünk észrevételt arról, hogy az Augusztus 20. utca 4. sz. előtti járda alatt folyik a víz, s nincs ki megállítsa. Cikkünkre a Miskolci Ingatlankezelő Vállalattól levelet kaptunk. A MIK mellékelte annak a levélnek a másolatát is, amelyből kitűnik: két ízben is tájékoztatták a víz elfolyásáról a Miskolci Vízmüveket, mivel annak megakadályozása — lévén csőrepedés közterületen — az ő feladatuk. Erről értesítették panaszosunkat is. További melléklete a MT'K levelének a városi tanács építési és közlekedési osztálya vezetőjének felszólítása a Vízművek igazgatójához, amelyből ugyancsak egyértelműen kitűnik, hogy az ilyen jellegű, közterületi hibaelhárítás a Vízművekre tartozik. S végül elolvashattuk azt a jegyzőkönyvet is, amely a felügyeleti szerv s a két vállalat vezetőinek jelenlétében készült, amikor is megegyezés született arról, hogyan, milyen arányban köteles a VízÚjabb „szemétügy’ A Borsvezér utcából közölték a panaszt, de valószínű, hogy városunk más részében is tapasztalható ilyesmi: __ Sok magánház-tulajdonos nem vásárol kukát, sőt egyéb szeméttároló edényt sem helyez el kapujánál. A szemetet viszont valahová csak el kell helyezni... S mit tesz az „élelmes magán- tulajdonos? Ha bérház van a közelében (ahol természetesen a MIK gondoskodik kukákról, vagy konténerekről), nem sajnálja a fáradságot, oda hordja a szemetét. Igen- ám, de a MIK-kukák általában telítettek. Mert a MIK sem „Krőzus”, s pontosan megszabták, hogy hány lépcsőházhoz, hány család számára. hány kukát vásárolhat. Még így is bosszankodnak a lakók (például több napos ünnepek idején, amikor a háztartásokban nagyobb a „szeméttermelés”), hogy nem fér a kukákba a hulladék. Konkrétan a Borsvezér utcai bérházakból hangzott el ez a panasz. Mégpedig az 52., az 56. és a 67. számú magánházak lakóival szemben. — Az 52. számú házban egy kárpitosműhely is van, ahonnan különösen nagy mennyiségű hulladékkal töltik meg a kukáinkat — sorolta több lakó is a Borsvezér utca 63., 65. számú bér-' háznál, s mutatták: — így a mi szemetünk a földre kerül. A kóbor kutyák és macskák örömére. Nem beszélve a döglegyekröl, amelyek miatt a földszintiek ki sem merik nyitni az ablakaikat. A lakók a nyilvánosság erejével szeretnék erre a tűrhetetlen állapotra felhívni a KÖJÁL, a tanács, a Köztisztasági Vállalat figyelmét. Sőt a MIK-ét is, mert az említett bérházban már régóta nincs házfelügyelő (nyugdíjba ment), s így az sincs, aki rendszeresen seperjen a házuk előtt... ^ A lillafüredi Palotaszálló mellett áll ez a karcsú lámpatartó oszlop. Harmonikusan illeszkedik környezetébe, méltó társa lehetne az épületnek. Ha... ha nem csú- folkodna megcsonkultan legszebb, felső része. Érdemes lenne helyrehozatni. F. L. Miskolc ■Azt vó^s*olfól^iíiö0y II • művek és a MIK közreműködni a víz- és a szennyvíz- hálózat fenntartásában, karbantartásában. E jegyzőkönyvből is újfent kitűnik, hogy a .vizes” hibaelhárítás a Miskolci Vízművek kötelessége. Mindezt pedig azért tartottuk indokoltnak nyilvánosságra hozni, mert valóban nálunk is nem egyszer panaszkodnak a MIK-re olyan hibák — lásd: közterületi víz- elfolyás — miatt, amelyek felszámolása, elhárítása nem a MIK. hanem egy másik vállalat, jelen esetben a Vízművek feladata. Szép lehetne... + Olvasóink közül többen szó vá tették már, hogy a megyei könyvtár előtti gyepen nemegyszer látni ittas egyéneket aludni. (Valószínűleg a közelben, valamelyik vendéglátóhelyen „töltik fel’’ magukat.) Kérdezik: hogyan engedhető meg, hogy a megye egyik illusztris köz- művelődési intézménye előtt, ahol „Fűre lépni tilos!’’, részegek aludjanak fényes nappal, mindenki szeme láttára? Aho gy képünk is tanúsít ja... (L. J. felvétele) Nem fehérít; sárgít a hipó Hipót vásároltam. Mosás után megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a ruhanemű nem fehérebb lett, hanem sárga. Ismerősömnek panaszkodtam, aki elmondotta: ő hasonlóképpen járt, a hipó neki is sárgára fogta a pelenkát. Mindketten mindent megtettünk azért, hogy a sárga színt eltüntessük a ruhaneműből, ám nem sikerült, lomba olyan hipót, ami nem Vajon miért hoznak forga- fehérít, hanem sárgít? Posta Antalné Miskolc, Miklós u. 8. jiiliillliSI! ! urerieifefe 3 Nagy Péter (Miskolc): Levelében azt reklamálja, hogy miért engednek meg az illetékesek olyan propagandát, mint a Róna üdítő italé, amely így hirdeti magát: „tartósítószer nélküli”. Vagyis — fejtegeti tovább — a többi üdítő ital tartósítószerrel e-yütt kerül forgalomba. Ez sokak szemében kisebbíti a Coca Cola, a Pepsi, a Márka és a többi üdítő ital érték«. A mi véleményünk: a Róna ilyetén történő reklámozása ellen nem a vásárlóknak, hanem az ..ellenfeleknek’'’, az üdítőt előállító cégeknek kellene tiltakozniuk. Ha ők« egyáltalán sérti az említett Róna üdítőital-reklám ... '„...a vizsgálat során a jármű vezetője elmondotta, hogy a villamos indítása előtt felszólította az utast: gyermekét vegye ki a kocsiból, mert így szállítani a gyereket tömegközlekedési járművön életveszélyes, s tilos is. Utána elindította a villamost. A gyerek maradt a kocsiban. A következő megállóban a járművezető ismét felszólította az utast, hogy vegye ki a gyereket a kocsiból, s mivel ez nem történt meg, a villamost nem volt hajlandó elindítani. Emiatt keletkezett rövid vita- az utasok és a panaszos között. A villamosvezető ebbe nem kapcsolódott be. Vállalatunk helyesnek tartja a villamosvezető magatartását s intézkedését, mivel egy esetleges baleset megelőzése érdekében kötelességét teljesítette. Modortalan viselkedése nem bizonyítható, így el sem marasztalható.” (A választ Szilágyi Istvántól, a Miskolci Közlekedési Vállalat főosztályvezetőjétől kaptuk a „Mindennek megvan a módja” címmel megjelent panaszra.) „ ... a miskolci Petőfi téri csomópont jelzőlámpás forgalomirányítása a városi tanács beruházásában létesült, A jelzőlámpák az elmúlt időszakban a telepítést követően próbaüzemben működtek, végleges üzemmódjuk csak ezután várható. A kijelölt gyalogosátkelőhely védelmét biztosító tábla eltávolítása csak ezzel, vagyis a végleges üzemmóddal egyidőben történhet meg. A cikkben szereplő meghatározás, a »-közelség miatti takarás«, helytelen értelmezés, ugyanis a jogszabályban előírt távolságból a jelzőtábla észlelhető volt.” (A választ Papp Andrástól, a KPM Miskolci Közúti Igazgatósága igazgatóhelyettes főmérnökétől kaptuk „Tábla- dömping” című, fényképpel illusztrált cikkünkre.) Gondjaim a bérlettel Kellemetlen helyzetbe kerültem a 3. sz. Volán Vállalat autóbuszán. Felszálltam a Tiszai Erőmű—Leninváros közötti, menetrend szerinti járatra, amelyre — úgy gondoltam legalábbis — érvényes az Önöd — Leninváros i— TVK —Tiszai Erőmű vonalra szóló havi bérletem. Az ellenőr azonban más véleményen volt, s hiába mutattam a havi Herédi Lajos, miskolci olvasónk kérdezi: „Főállásom mellett másodállásban kisiparos tevékenységet szeretnék folytatni. Van-e lehetőség arra, hogy alkalmazottakat foglalkoztassak, ha netán a megrendeléseknek egyedül nem tudok eleget tenni?” Arra van lehetőség — kaptuk a választ a KIOSZ körzeti csoportjánál —, hogy az illető a házastársát, vagy segítő családtagjait (egyeneságii rokonait például fiát, lányát stb.) foglalkoztassa. Más alkalmazottat a másodállásos kisiparos nem foglalkoztathat. Kiss Dénes kérdése is hasonló. „Autó-villamossági szakmában szeretnék iparengedély-kérelmet benyújtani. Van-e lehetőség arra, hogy emellett más, az autóval kapcsolatos munkákat, például karosszériajavítást is vállaljak majd?" A főszakma mellett — kaptuk a választ ugyancsak a KIOSZ körzeti csoportjánál — a kiegészítő tevékenység volumene nem haladhatja meg a 30 százalékot. Ám ennek is a főszakmához kell kapcsolódni. A karosszérialakatos szakma önálló tevékenység, munkaigényesebb, így aligha képzelhető el, hogy a villamos szerelési munka mellett adott esetben volumene ne haladná meg a harminc százalékot. jegy hátsó lapját, amelyen ez áll: „A havi bérletjegy az igazolólapon meghatározott viszonylatokon belül jogosít utazásra”, nem fogadta el védekezésemet, s jegyzőkönyvet vett fel. A környéken a Volán szállítja autóbuszain az utasokat. Az ellenőr szerint van egy másik rendelkezés, amely különbséget tesz a viszonylati és a helyi bérletjegy között Szerintem ez mindenképpen helytelen, s nagyon sok dolgozót sújt. Például: délután az erőműből csak számozott azaz helyi járattal lehet bejutni a városba. Ha valaki túlórázik 2—3 órát — s ilyen gyakran megtörténik —, este 10 óráig kell várnia a viszonylati bérlettel, hogy autóbuszra szállhasson, s ne gyalog menjen be. avagy autóstoppal Leninvárosba. Ugyanakkor a helyi fényképes bérlet érvényes a viszonylati járatokra is ... Ki érti ezt? Jó lenne, ha a Volán felülvizsgálná rendelkezését, s mielőbb kedvezően intézkedne a viszonylati bérlettel rendelkezők ügyében. Gondolom, a vállalat ezt saját hatáskörében is megvalósíthatja. Bodolai József munkás