Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)

1981-09-03 / 205. szám

krónikája Az Ggyeleteken történt Yolt dolguk az autó­mentőknek Csendes szolgálatot tud­hattak reggel maguk mögött a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat, va­lamint az Észak-magyaror­szági Áramszolgáltató Válla­lat ügyeletes szakemberei. Egyik helyen sem volt ugyan­is a lakosságot érintő üzem­zavar az elmúlt 24 órában. I A Tiszántúli Gázszolgálta­tó és Szerelő Vállalat disz- I pécserei 122 lakossági beje­lentést regisztráltak; ahol szükséges volt, ott a szakem- I berek a hibát is kijavították. ! A Volán 3. sz. Vállalat autó­mentő szolgálata tegnap ki­lenc alkalommal nyújtott se- ' gítséget saját gépjárműveik- , nek. Hatot a helyszínen si­került üzemképes állapotba hozniuk, míg hármat a köz­ponti telephelyre vontattak í be. Emellett egy külső válla- 1 lat tehergépkocsiját is elvon - I látták a vállalat telephelyé- re. A Magyar Autóklub mis­kolci szervezetének autómen­tője a városon belül fuvaro­zott; az Állami Biztosító kár- felvételi telepének instrnk- •etói alap ján szállított karam­bolos személygépkocsikat. A Miskolci I ugattankezeio Vállalat gyors hibaelhárító szolgálatához 96 lakossági be­jelentés érkezett, a hibák náradegyikét etbárrtottáe. Záróra után, az Áras alján Ököllel, késsel A 34 éves, Miskoleon ideig­lenes lakással rendelkező Ka­locsai Istvánt úgy ismeri kör­nyezete, mint aki ittas álla­potban igen szeret köteked­ni. S mert rendszeresen láto­gatott szórakozóhelyeket — törzsvendége volt például a Pirosnak, az Avas-szálló bár­jának — meglehetősen sok­szor került ittas állapotba. Már több ízben elítélték sú­lyos testi sértés vagy garáz­daság miatt. Legutóbbi bün­tetéséből 1976 decemberében szabadult. Kalocsai ez év május 30- án délután 5 órától sorra járta kedveit szórakozóhe­lyeit, majd szokása szerint a Pirosban kötött ki. Ugyan­itt, de más társaságban szó-’ rakozott Pinkosz Krzysztow, lengyel állampolgár is. Az ittas Kalocsai záróra után az Avas alján levő buszmeg­állóhoz ment, ott leült a padra, a bárból már koráb­ban eltávozott lengyel férfi mellé. Kalocsai cigarettát kért és kapott a lengyeltől, majd kézzel-lábbal hado­nászva próbálták megérteni egymást. Hosszabb idő után ismét csak rágyújtottak, majd Kalocsai rmodén indok nél­kül ököllel a lengyel arcába csapott. Krzysztow felug­rott, védekező állást vett fel, mire Kalocsai zsebkést ka­pott elő, s azzal — szúrásra tartva — hadonászott. A lengyel többször megkísé­relte, hogy kirúgja a kést a kezéből, ez azonban nem si­került. Később nadrágszíját akarta lecsatolni, hogy az­zal védekezzen, a szíj azon­ban megakadt. S míg azt bogozgatta, Kalocsai hastá­jékon szúrta. A szúrás pil­lanatában többen érkeztek a buszmegállóba, egyikük érte­sítette a közelben tartózko­dó rendőröket, akik azonnal előállították Kalocsai Ist­vánt. Pinkosz Krzysztow a szú­rás következtében életveszé­lyes sérülést szenvedett, éle­tét csak a gyors és szaksze­rű orvosi beavatkozás men­tette meg. A fentiek alapján a Bor­sod megyei Főügyészség vád­iratot nyújtott be a Miskolci Megyei Bírósághoz Kalocsai István ellen, emberölés bűn­tettének kísérletével vádol­va. Az ügyet a bíróság dr. Koharek József tanácsa tár­gyalja majd. T. Z. A 04 jelenti Megégett Űjabb két forrázásom gyer­mekbalesetről kaptunk hírta mentők ügyeleteseitől. Teg­nap este 9 óra előtt pár perc­Turista-deviza A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN 1981. SZEPTEMBER 1-TÖL Nem kereskedelmi árfolyam Egység Devizanem vétel közép forintban eladás T00 albán lek e) 156,59 156,59 156,59 100 angol font 6142,79 6148,94 6155,09 100 ausztrál dollár 3810,39 3814,20 3818,01 100 belga frank 82,38 82,46 82,54 100 bolgár leva c) 1676,14 1676,14 1676,14 100 csehszlovák korona c) 170,— 170,— 170,— 100 dán korona 428,57 429,— 429,43 100 francia frank 562,29 562,85 563,41 100 holland forint 1209,35 1210,56 1211,77 100 indiai rúpia 368,01 368,38 368,75 1000 japán yen 143,97 144,11 144,25 100 kanadai dollár 2748,52 2751,27 2754,02 100 KNDK von c) 910,42 910,42 910,42 100 kubai peso c) 1328,80 1328,80 1328,80 100 kuvaiti dinár 11 718,49 11 730,22 11 741,95 100 lengyel zloty e) 76,42 76,42 76,42 1O0 mongol tugrik c) 352,87 352,87 352,87 100 NDK márka c) 484,— 484,— 484,— 100 norvég korona 542,63 543,17 543,71 100 NSZK márka 1343,08 1344,42 1345,76 1000 olasz líra 26,95 26,98 27,01 100 osztrák schilling 191,58 191,77 191,96 100 portugál escudo 50,23 50,28 50,33 100 román lei c) 170,— 170,— 170,— 100 spanyol peseta 33,29 33,32 33,35 100 svájci frank 1543,26 1544,80 1546,34 100 svéd korona 633,47 634,10 634,73 100 szovjet rubel e) d) 1700,— 1700,— 1700,— 100 USA-dollár 3325,71 3329,04 3332,37 100 vietnami dong e) MEGJEGYZÉSEK: 682,81 682,31 682,81 aj Bankjegyek vétele és eladása csak az Siető országban ér­vényes rendelkezések (bankjegy ki- és beviteli korlátozások, tilalmak stb.) figyelembevételével történik, az aszókra külön megállapított árfolyamon. b) A fel nem sorolt klfrmg-devizák elszámolásánál a klíring­elszámolás alapjául vett deviza fent feltüntetett árfolyama ke­rül alkalmazásra. c) Államközi megállapodásokon alapuló árfolyamok. O Csak magyaav-eanvjet vűannytathan érvényes. gyerekek cél a Testvérvárosok útján G. I. másfél éves kisfiú rán­totta magára a forró vizet. Nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A mentők ellátás után a gyer­meksebészetre szállították. Alig fél órával később megismétlődött az eset: Kom- lóstétőn, a Cserfa utcán K. A. egyéves kislány forrázta le magát. Neki nagyobb sze­rencséje volt, sérülései 8 na­pon belül gyógyulnak. (Talán nem haszontalan új­ra leírni, hogy minden égé- ses balesetnél — így a for­rázásnál is — nagy segítsé­get jelent, ha az égett felüle­tet azonnal hideg víz éri, leg­alább tíz percig. Így az égett felület kiterjedése, az égés mélysége jóval kisebb lesz.) Figyelmetlenül lépett ki F. L.-né 68 éves miskolci la­kos az Engels utcán az autó­busz mögül. Az óvatlan járó­kelőt egy arra haladó kerék­páros elütötte. Ellátás után a vasgyári rendelőintézet sebé­szeti szakrendelésére szállí­tották. A Szinyei Merse Pál és az Erdei utca kereszteződésében 9 óra tájban összeütközött két teherautó, s az egyik fel­borult. Az oldalára forduló te­herautót H. I. 25 éves mis­kolci lakos vezette; 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a baleset követ­keztében. ^ A kombinált acélmű csarnok kolosszusa ebből a magasságból gyufaskatulyányira zsugo­rodik 150 méterre a föld felett Augusztus 27-c óta zöld gallyat lenget a szél Miskolc legmagasabb építményének a tetején. Az LKM hőközpontjának új kémé­nyén az építők etérték a legmagasabb pon­tot. Jelenleg 150 méterre a föld felett sze­relik a felső gyűrűket. Az óriás betoncső 74 darab, 14 méter mély­re lenyúló vasbetoncölöpön nyugszik. Ezek­re a cölöpökre került egy 21 méter átmérő­jű, 3,8 méter magas vasbeton lepény. Mi­után elkészültek a nem mindennapi alapo­zással, május 4-én elindult fölfelé a csúszó­zsalu. Folyamatos üzemben, éjjel-nappal fo­gyasztotta a betont, miközben a kémény egy­re emelkedett. Naponta 1,3 métert haladtak felfelé. Lassan megközelítették a mellette ál­ló 80 méterest, s ma már — a kétszeres ma­gasságból — belelátnak a torkába. A feléig — hét bordával erősítve — kúposán szűkül, onnan pedig hengeres alakú. így a félétől felfelé 5,40 méter az átmérője. Bár ennek a kéménynek vannak nagyobb­ra nőtt testvérbátyjai Leninvárosban, Száz­halombattán és másutt, azért egy-két újdon­ságot ez a tervezés is hozott. A merevítő bordák miatt ez alul sokkal karcsúbb, mint az eddigiek. A falvastagságát is vékonyabb­ra szabták. És itt alkalmaztak először a füg­gőleges irány betájolásához lézert. Az LKM fűtőműve a miskolci lakótelepek számára ad forró vizet. Jelenleg már műkö­dik két darab 50 gigakalóriás, szovjet gyárt­mányú kazán. Ezek a 80 méteres kéményen jjc A fűtőmű kéményei a Varga hegyről át pináinak. Az új kéményóriás a most épü­lő, két 100 gigakalóriás kazán füstjét iogJS elvezetni fkeréoyi) Diákigazolványra. Kedvezmények, fiataloknak Ezekben a hetekben kapják kézhez országszerte diákiga­zolványukat a középiskolá­sok, a szakmunkástanulók és j s felsőfokú oktatási intézmé­nyek nappali tagozatos hall- gatóL Az igazolványokat — ame­lyeket a hónap végéig min­den arra jogosultnak átad­nak —, mindazokat az ifjú­DELJ HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis- kalc vérest Bizottságénak politikai napilapja. — Főszerkesztő; CSALA LÁSZLÓ, szerkesztőség. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Mlskalo 3501. Pf.: 39. Telefanközpent: 38-941 Titkárság: 18-223; bet- éa várespalitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitika: 18-228: sportrovat: 18-222. — Ki­adja: a Borsod megyei Lapkladö Vállalat Miskolc. Ba1csy-Zsi- linszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501, Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 38-131. - Hirdetésfelvétel Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213 — Terleszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető: s nirlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hónapra: 34 forint negyedévre- 102 forint, egy évre: *00 forint. — mdex: 25991 — KéoiOH- a Borsod megyei Nyom. dalpari Vállalatnál. F v.* KTTJÁN WLA. - ISSN »133—0209 sági kulturális és turisztikai kedvezményeket igénybe ve­hetik a fiatalok, amelyeket a korszerűsített, továbbfej- lesztett támogatási rendszer eredményeként az új tanév­től kezdődően léptettek élet­be. A diákigazolványok tulaj­donosait megillető kedvez­mények közül az egyik leg­fontosabb, hogy ezentúl 33 százalékkal kevesebbet fi­zetnek a vasútjegyért, bár­hová is utaznak az ország­ban. Emellett a most kez­dődött évadtól a színházak jegyeinek 5 százalékát a diá­koknak tartja fenn, s azok helyárai nem haladhatják meg a 10 forintot. A fővá­rosban 32 kijelölt étterem­ben, s valamennyi nagyobb vidéki városban, továbbá ide­genforgalmi központban két­három vendéglőben — ösz- szesen 210 helyen — a fia­talok pénztárcájához mért diákmenüt is felszolgálnak, hozzájárulva így az ifjúsági étkeztetési lehetőségek bőví­téséhez. Bizonyára sok ezrek rendszeres testedzését segíti majd az a kedvezmény is, hogy az uszodákban és a műjégpályákon váltott, 10 alkalomra szóló bérletért csupán a rendes ár felét kell fizetniök. Más rendelkezések előnye­it pedig igazán majd a jövő évi vakáció idején érzékel­hetik a diákok: az ország 58 kempingjében bevezetett 50 százalékos az álláskedvez­ményét, s azt, hogy az ifjú­sági turisztikai kölcsönző­szolgálat egynegyedével mér­sékeli számukra a sátrak, ke­rékpárok, csónakok és más felszerelések bérleti dijait Szerelik a kéménvóriást

Next

/
Thumbnails
Contents