Déli Hírlap, 1981. szeptember (13. évfolyam, 203-228. szám)
1981-09-29 / 227. szám
Fórom a Magyar Rádió miskolci stúdiójában A kultúra áru? Az emlékezetes, akkor nagy vitát is kavaró tévéműsor óta többször is elhangzik Hernádi Gyula kérdése:- árunak tekinthető-e a kultúra? Ezt a kérdést járta körül tegnap este a miskolci stúdió Fórum műsora is, amelyen a három megye: Borsod-Abaúj-Zemp- lér,. Heves és Nógrád képviselői válaszoltak Antal Magda. illetve a hallgatók kérdéseire. A meghívottak között volt Borson Árpád, a Borsod megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője. Gyarmati Béla, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Jónás Zoltán, az Agria Játékszín igazgatója, Juhász Csaba, Eger Tanácsának közművelődési előadója, Kováts György, a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ igazgatója, dr. Kun András, Salgótarján Tanácsának művelődésügyi osztályvezetője, valamint Barna György, a Tokaj vendéglátóház vezetője. Ó volt az, aki visszakérdezett, miért vagyunk olyan szemérmesek, amikor a kultúra és a pénz kapcsolatáról van szó? A kultúra igenis pénzbe kerül, s igencsak meg kell mostanában gondolnunk, hogy mire költjük. Ez a feltétele annak is — többek között —, hogy épül-e új mozi Miskolcon, lesznek-e várjátékok Diósgyőrött, hol játsz- szanak a miskolci színészek; milyen a város és a megye kulturális kínálata. Több kérdés is érintette az avasi lakótelepet, érdeklődtek a megyei könyvtár, a múzeum, a Rónai Művelődési Központ munkája iránt. A kérdések zöme olyan információkat kért az illetékesektől, amelyet lapunk igyekszik rendszeresen szolgáltatni a lakosságnak. Elképzelhető, hogy Miskolc kulturális élete is kitöltené egy műsorórát. Meg is érné! Lapunk, az eddigi gyakorlatunkhoz híven, választ kér az illetékesektől a műsorban — időhiány miatt — nyitva hagyott kérdésekre. . Jóslatok, Mihálykor Az ősz jeles napjainak legfontosabbika Mihály: szeptember huszonkilenc. Kontinens- szerte pásztorünnep. Ilyenkor jönnek le a hegyekből a juhnyájak, intézik a számadást, szolgálatba lépnek az új pásztorok. A „fű gyökere ilyenkor szakad meg”, s ettpl a naptól kezdve nem nagyon látni méheket sem. Az időjóslásnak is böviben van Mihály: Ha még itt van a fecske, akkor újévig nem lesz hideg. Amilyen szél fúj Mihály napján reggel hattól este hatig, olyan szél lesz a hónapok tizenkettedik napján. Ha dörög, szép őszünk lesz, de a tél annál zordabb ... Kész Az ügyeleteken történt a magyar lézer! Kiürültek a tárolók *Üj ra nyomáscsöfckenésröi számoltak be a vízművek ügyeletesei: a Kiliánban tegnap délután a felső emeleteken alig csordogáltak a csapók, s volt. ahol egyáltalán nem volt víz. Remélhetőleg az esőzés újra feltölti a rekord vízfogyasztástól gyorsan kiapadó tárolómedencéket. A Vörös Hadsereg útján szintén ..hörögtek” a csapok tegnap. Itt a vízhiányt műszaki probléma okozta: az Észak-magyarországi Regionális Vízműben volt rövi- debb ideig üzemzavar, s így kiürültek a tetemvárt torolok. A Volán autómentői hét ízben vonultak ki az elmúlt 24 óra során. Öt alkalommal saját autóikat javították ki a helyszínen, s két karambolos személyautót szállítottak el a megadott címekre. A TIGÁZ ügyeletére 80 bejelentés érkezett: a készülékjavítást igénylő lakossági panaszokat orvosolták. A MIK diszpécserszolgálatára százhúsz bejelentés érkezett a tegnapi nap folyamán, s ebből ma reggelre 85-öt ki is javítottak. A Des- sewffy utca 20. szám alatti házban éjszaka sarokcsap- törés következtében ömlött a víz; a hibát még éjszaka ei- 'báritották. Kifejlesztették az első magyar széndioxid lézert az Egyesült Izzó szakemberei. A jelenlegi legfejlettebb műszaki-technikai szinten, rendkívül nagy hatásfokkal, gyorsan és pontosan végzi el a különféle anyagok ipari megmunkálását, villámgyorsan darabol, hasít, vág, hegeszt a fénysugarával. Rövidesen a gyár saját gépsoraiba és exportra szánt gyártórendszereibe beépítenek lézert. Ez a technika ma még meglehetősen drága, de jó néhány olyan munkafolyamatnál — például a kvarcüveg darabolásánál —, amely igen precíz és jelenleg is költséges munkát igényel, máris előnyösen ai- kahnazható* Új szeretőműhely Büfé a Sliell-kútnál Kétmillió forintos költséggel bővítik a Sheü-szervizt Miskolcon. összesen 100 négyzetméternyi területtel, négy raktárhelyiséggel gazdagodik a Sajó-parti Interág szervizállomás. A héfen ese- ; dékes műszaki átadás után i az új szerelőműhelyt komplett, diagnosztikai berendezésekkel látják, el. Ezzel egy- időben tizenegyezer órára nő a szerviz szerelőkapacitása. Az új gépek beérkezése után a személygépkocsik vizsgára való felkészítését is vállalják. Mint az autósok tapasztalják, a Shell-szerviz környéke is megváltozott. A benzinkút mellett 25 kocsi parkolására alkalmas területet aszfaltoztak le. Mellette a Bükkvidéki Vendéglátóipart Várfalait beruházásában büfét építenek. A vendéglátóhely alapozását már befejeztek, s a közeljövőben ösz- szerakják a soproni cementlapos faházat, amelyben a büfé kap helyet Várható, hogy novemberben megnyílik • ben/átkat autósfogadója. Budapesti tudósítónk jelenti: Szabadabb Rinbahctyválasztás A MŰM a 2» 198®. XII. 89. én hozott rendeletében módosította, egyszerűbbé, áttekinthetőbbé tette a munkaerő közvetítését, illetve a felszabaduló munkaerő célszerű elhelyezését. Szintén ezt elősegítendő, alkotta meg Budapest főváros Tanácsa is tanácsrendeletét e« év szeptemberében. A rendelet célja a bürokratikus útvesztők elkerülése, és a szabadabb munkahelyválasztás. Megnőtt a munkaerőközvetítés szolgáltató jellege: vagyis egy olyan közvetítő szervet hoztak létre, amely rendelkezik mindazon információkkal, hogy ki, hová, mikor mehet dolgozni. A vállalatok ugyanis kötelesek bejelenteni, hogy milyen munkaerőigényeik vannak. A fővárosnak jelenleg két információs irodája van, ezeket. bárki igénybe veheti, akár budapesti, akár vidéki latos. A kötelező munkaerőközvetítés megszűnésével, a munkáltatok közvetlenül a ^kaputól” is- felvehetnek bá*_ méfyr munkakönyvi bejegyzésű dolgozót, A munkavállalásit befolyásoló körülmények változását elegendő telefonon bejelenteni. Megszűnt az álláshirdetésekkel kapcsolatos engedélyezési eljárás is; a munkáltatók üres munkahelyeiket most szabadon hirdethetik. Ezek a módosítások részint a munkáltatók helyzetét könnyítették, részint egyszerűsítették az elhelyezkedést. A szolgáltatások köre kibővült azzal is, hogy az irodák nemcsak az állás nélküliek elhelyezkedéséhez nyújtanak segítséget, hanem azoknak is, akik munkahelyet szeretnének változtatni A fővárosban — és ezt érdemes lenne másutt is követni — a nyugdíjasok számára is létrehoztak egy munkaerőgazdálkodási hivatalt, amelynek révén a nyugdíjasok munkáját igénylő vállalatok és a megfelelő munkát kereső nyugdíjasok könnyebben megtalálhatják egymást. jjc Volga, Zaporozsec, IFA. Hogyan került egymás mellé, azaz egymás után ez a három autó? Ügy, hogy tegnap délelőtt a Csabai kapuban, a Petneházy-bérházaknál, a lámpa előtt várakozott egy Volga, és mögötte egy Zaporozsec. Az SE 42-60-as rendszámúi IFA tehergépkocsi azonban hiába próbálkozót■ időben megállni, nem. fogott a fékje. Bár a kormányt jobbra tekerte, az ütközést így sem tadta elkerülni a gépkocsivezető, és a Zaporozsecet a Volgába tolta. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csupán a három- kocsiban keletkezett kar. Tanácsülések Ma kezdődik Aggteleken Törésmechanikai szeminárium Izéjéé; itt és olt Két nagyközségi tanács tartja ülését ma délután. 9 Szerencsen a tanácstagok értékelik a nagyközség és a társközségek oktatási, művelődési helyzetét, majd a közrendről és közbiztonságról hangzik el tájékoztatás. Végül a gyermekvédelem, valamint az ifjúságpolitikai határozat érvényesülése szerepel napirenden. 9 Abaújszántón jelentés kerül a tanácstagok elé az élmúlt tanácsi ciklus programjának végrehajtásáról, a jelenlegi ciklus program-tervezetéről, 'feladatairól. Ugyancsak jelentés formájában tájékozódnak a tanács tagjai a nagyközség közművelődési helyzetéről, az éves közművelődési terv végrehajtásáról. A GTE miskolci Szervezete, a Miskolci Akadémiai Bizottság gépészeti és kohászati szakbizottsága, a GTE anyagvizsgáló, hegesztési és központi konstrukciós bizottsága, valamint az International Congress of Fracture Magyar Nemzeti Bizottsága mától három napon át Aggteleken rendezi meg az I. országos törésmechanikai szemináriumot. A tanácskozásról tegnap délután az MTESZ miskolci székhazában sajtótájékoztatót, tartott a rendező szervek nevében dr. Romvári Pál egyetemi tanár, dr. Tóth László tudományos főmunkatárs és dr. Kiss Lajos egyetemi docens, a GTE miskolci titkára. Egyebek között szóltak arról, hogy a fémek törésének fizikai folyamatairól, a törési folyamatok leírásának mechanikai modelljeiről, a törési folyamatok leírásának jellegzetességeiről, a törési anyagjellemzők meghatározásának anyagvizsgálati módszereiről, valamint e jellemzők gyakorlati felhasználásé-1 ról tanácskoznak az ország minden részéből érkező kutatók, szakemberek. A tanácskozást ma délután dr. Prohászka János, a* MTA levelező tagja nyitja meg. Ma további négy, szer-? dán és csütörtökön pedig további 13 előadás hangzik éli Az I. országos törésmecha- tokai szeminárium tapasztalatait. s hogy miképpen lehet ezeket hazánkban hasznosítani, csütörtökön dr. Halászt Ottó, az IFC Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke foglalja össze. Szóváltás a szántóföldön Betörte a szélvédőt Lámpaszámláló "VíSíosgazdSíteKfös} saaígáK tatásaink közül az etekfero-« mos hálózat a legjobban kiépített, a fejlődéssel lépést tartó, tervszerűen fejlőd. Összesen tizenháromezer helyen világít lámpa közterületen, s ebből a többség — hétezer kétszá /. — korszerűnek nevezhető. Az egész városban hetvennyolcezer fogyasztót tartanak nyilván, s ebből a túlnyomó többség — hatvankileneezer — háztartás. A tervek szerint öt év múlva tízezerrel több fogyasztóval kell számolnunk. A közvilágításban ezerkétszázzal növekszik a' lámpahelyek száma, s korszerűből Ss több lesz eaerhássomszáz- zak A 33 éves, Hernádnémcfi- ben lakó Szobota Ferenc László már állt bíróság előtt, büntetéseiből azonban nem tanult. Ez év áptffts í-én Mernád- németiben, az úgynevezett Se- levölgy-dűlőben dolgozott, a termelőszövetkezet vontatójával a földeken. Amikor a földúton erre haladt személygépkocsijával Kahancz Bertalan. Szobota a keskeny földút végén parkolt, így elzárta a kijáratot. Kahancz és a kocsiban ülő felesége több alkalommal is kérte, hogy álljon arrébb a vontatóval, mert így nem tudják folytatni útjukat. Szobota kérésüket nem teljesítette: később visszakiabált, hogy ha akarja, Kahancz vezesse el onnan a vontatót. A család, megunva a vitát, a személygépkocsival a földekre hajtott, így kerülte ki a vontatót, miközben Kahancz Bertalanná durva szavakkal szidalmazta Szo- botát. A vontató vezetője ezt nem hagyta annyiban, egy kapával a kezében leugrott a traktorról, s beütötte a személygépkocsi szélvédőjét. Négyzetmétere 7—8 ezer formt Olcsó9 de nem annyira! Bemutattuk lapunk tegnapi számában a Mezőpanel olcsó paneles családi házait, amelyek a pécsi ipari vásáron kiérdemelték a vásári nagydíjat. A cikkben helyesen szerepelt, hogy a paneles családi házak négyzetmétere 7—8 ezer forintba kerül. Tévesen írtuk viszont, hogy a 1Í5 négyzetméteres lakás 450 ezer forintba kerül. Mivel többen érdeklődtek a paneles családi házak iránt, most közöljük az irányárakat: a kétszoba-összkomfortos 58,8 négyzetméteres lakás 449 000 forint; a háromszoba-össz- .komfortos, 79,6 négyzetméteres 602 000 forint; a négyszobás,, összkomfortos, 95,5 négyzetméteres H-45 négyzetméter beépíthető tetőtérrel) 738 ezer forint; a 1X5,8 négyzetméteres, négyszobás, összkomfortos lakás (garázs- zsal) 822 ezer forrni. Emiatt Kahancz elvesztette uralmát a gépkocsi fölött, s behajtott a szántóföldre. A fentiek miatt rongáfáö vétségében találta bűnösnek: a Miskolci Járásbíróság Szobota Ferenc Lászlót, s ezért — mint többszörös visszaesőt, — 6 hónapi, börtönbüntetéssel sújtotta, és egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. T. Z. OBM HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis. r«frV»árf^c?ÍZ2Msása?ak P°litüraí napilapja. - Főszerkesztő: C LÁSZLÓ, szerkesztőség: Miskolo, Bajcsy-ZsiHnszky út 15. JSZÍ. Pestaeim: Miskolc 3501. PL: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezést1 rovat; 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222 — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-ZSi- iinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolo 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHALV. Telefon: 36-131. _ Hirdetésfelvétel: Miskolo, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál. Előfizethető: a nirlapkezbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési alj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: ldfl forint, egy évre: 400 forint. — Index: 2595L — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIAN BELA. — ISSN 0133—0209. a E.