Déli Hírlap, 1981. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

1981-07-17 / 165. szám

4- A múlt hét végi produkció képeivel ajánljuk a holnap-holnaputánit. Felvételeinken a Hűtőház kebelén belül működő — nemrég még a Vörösmarty Művelődési Házhoz tartozó — Etűd Színpad szórakoztatja a tapolcai strand közönségét. Most szombaton és vasárnap az Unió Mozgásszín mutatkozik be a miskolci Utcaszínház-sorozatban. (Kerényi László felvételei) Hét vési kalauz 7úra a Látókövekhez — Vígopera és utcaszínház Szadat pálfordulása C 3 Osskó Judit imponáló szívós­sággal és kitartással csinálja műsorait. Másképpen nem is érdemes, hiszen választott té­mái: a mai magyar városkép, építészet (Unokáink is látni fogják), vagy éppen a közíz­lés, vizuális kultúránk nemcsak állandóan megújuló, kifogyha­tatlan források, de mintha meg se rezdülnének a sok okos és jogos bírálattól. Volt valami böl­csesség a latin közmondásban, hogy ízlésről nem lehet (ér­demes) vitatkozni. Szerda este azonban érdekes fordulattal mintegy a talpára állították a kérdést a vita résztvevői: Beke Kata, Bertha Bulcsu író es Csete György építész. Ha a tárgyak, a környezet formái egyszersmind a tar­talmat is jelentik, akkor már / egyáltalán nem közömbös a forma, mert nem csupán „íz­lés dolga”, hogy milyenek. A „giccs elleni küzdelem” mindaddig meddő marad, míg csupán esztétikai kérdés­ként kezeljük. Érthetetlen, már-rtiár nevetséges is ez a hadakozás, amíg az élet más területein megtűrjük a ha­misságokat, a pontatlanságo­kat, ha úgy tetszik, a rendet­lenséget. Ha komolyan vesz- szük a marxi tételt (márpe­dig komolyan kell vennünk), hogy a körülmények (a lét) formálják a tudatot, a visel­kedést, akkor a felelősség már nem utalható vissza csu­+ Színház, muzsika, spaget­ti, pizza várja azokat, akik a Muzsikáló Udvarban meg­tekintik Cimarosa A titkos házasság című vígoperáját. Bemutató: ma este 8 órakor. A további előadások: holnap, a jövő kedden és szombaton 8-tól tekinthetők meg. Jegyek a Filharmóniánál és a hely­színen válthatók. « ,-f Minden valószínűség szerint ismét ezrek töltik a hétvégét a Bükkben. Akik szeretnének ko­molyabb túrákat tenni, szép he­lyekre eljutni, csatlakozhatnak valamelyik természetjáró szak­osztály túráihoz. A városi sport­felügyelőség nyílt túrája vasár­nap a Bükk egyik legszebb ré­szére vezet. A csoport a Majá­lis-parkból indul autóbusszal Omassára 8.15 órakor Aucrswald László vezetésével. A túra útvo­nala: Ömassa — Látókövek — Mária-forrás — Buzgókő — Hari- ca-források — Farkasgödör. In­nen kisvonattal térnek vissza. A diósgyőri vasas természetjárók is szívesen várnak érdeklődőket tú­rájukra. Vasárnap reggel 6.30 órakor Tömöri Bertalan vezeté­sével indulnak az LKM I. sz. ka­pujától autóbusszal a Bükkbe, majd Egerből vonattal jönnek haza- Az útvonal: Juhászkút — Hárskút — Imó-forrás — Samas- sa — Kós-völgy — Vöröskö-völgy — Egeres-völgy — Felsőtárkány — Eger. A miskolci helyiipari természetjárók vasárnap Jávor- kútra indulnak Tóth István veze­tésével. Találkozás: 8.30 órakor a Majális-parkban. Túrájuk út­vonala: Lillafüred — Vesszős- völgy — Borókás teber — Kühne Andor út — svédfenyves — Já­vorkút — Omassa. Vasutas ter­mészetjáróink vasárnapi túráját Zámborszky Zoltán vezeti. A 12 kilométeres túra a Kék Túra út­vonala Rakacaszend környékén. + Uborkaszezon ide, nyara­lás oda, a világpolitika azért nem áll meg. Éppen ezért foglalkozni kell vele. Máté Iván e szempont figyelembe­vételével ajánlja hasznos ol­vasmányul Kereszty András kötetét, amely — lévén a szerző újságíró — a téma mélységeire figyelő olvasmá­nyossággal szól napjaink egyik legsúlyosabb politikai Az Unicef védnöksége alatt A világ gyermekei címmel vándor-fotókiállítás nyílt a csillebérci úttörőtáborban. A külföldön 1977 óta mintegy 150 helyen bemutatott tárla­tot ez ideig kétmillióan te­+ A katowicei képzőművé­szeknek a Miskolci Galériá­ban rendezett tárlatáról ez alkalommal Jan Kicinski Ré­szeg Bacchus című szobrát mutatjuk be. A tárhat dél­előtt 10-től délután 6 óráig tekinthető meg. válsággócáról, a Közel-Kelet­ről. A Piramis és Dávid-csil- lag című, ismeretterjesztő ol­vasmány, a Tények és tanúk sorozatnak a politikát is jól népszerűsítő kiadásában je­lent meg, és előnye az is, hogy — olcsó. A Szadat je- ruzsálemi útjától a Camp David-i megegyezésig tartó utat vizsgálja a szerző, aki a tényéknél valóban tanú volt, hiszen a Közel-Keleten dol­gozott, mint tudósító. A szemtanú mondja el a nagy eseményeket a kis intimitá­sok tükrében, úgy ahogy a szereplőkben tükröződtek, ahogy tetteiket irányították. Kiviláglik belőle Szadatnak az a' meglehetősen önző, po­litikai vezéri szerepe, amely- lyel kiragadta Egyiptomot — és így magát, saját hatalmát elsősorban — az arab álla­mok szövetségéből, egyoldalú­an megegyezett Beginnel. Számos kompromisszumot kötve, lényegesen többet, mint az izraeli kormányfő. Szadat önös szempontjai győztek ezzel a többi arab kintették meg. A több mint 500 fotó 94 ország gyermekei­nek életéről, helyzetéről ad képet; a fényképeket 238 fo­tós készítette a világ legkü­lönbözőbb tájáról. A kiállítás augusztus 23-ig látható. állam rovására, ám az egész kérdés — éppen ezért — nem oldódott meg. — Hogy miért nem? Megtudhatni a kötetből. 4- A Cimarosa-bcmutatót meg­előzően — ma — is várja a ze­nekedvelőket a Muzsikáló Udvar (Kossuth utca 11.). A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangver­senyén Schubert- és Mozart-mű- vek szerepelnek, vezényel Mol­nár László. A koncert este 7 órakor kezdődik. + A debreceni Ketten Szín­ház politikai kabaréjának cí­me: Vigyázzunk a vonalra! Előadásuk ma este 7 órakor kezdődik, színhelye az úttö- rőház nagyterme.-f Ugyancsak Debrecenből ér­kezik a hét végére Miskolcra ut­caszínházát játszani az Unió Mozgásszín. Zenés burleszkjük címe: Az óceán hajótöröttéi. Az előadások helyszíne és kezdési időpontja: szombat délután 2-tői a tapolcai strandon, este 7-től a Mese cukrászda előtt, vasárnap délelőtt 10-től az Avas-délen, az Ifjúság úti játszótéren. 4- A Szabadság téren ma 5 órától, vasárnap Tapolcán ugyancsak 5-től ad térzenét a Vasas Fúvószenekar. összeállította: Sz. G. Nyáron, a kánikulában fel­forrósodott moziban, vagy szúnyogcsípéses szabadtéren megnő a C-s filmek aránya. Igény máskor is van a köny- nyed szórakozásra, sokan évszaktól függetlenül csak az említett kategóriába tar­tozó filmeket látogatják, mégis a nyár az ilyen művek évadja. (A C-kategóriájú fil­mek után magas bérleti dí­jat fizetnek a moziüzemi vállalatok a MOKÉP-nek, ez afféle „művészietlenségi” adó.) Melyek voltak a nyár eddigi filmslágerei Miskol­con? Ennek néztünk utána. Mindenekelőtt: a Kóma nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket, körülbelül 70 százalékos nézettséget ért el. A Nevem: Senki viszont hosszú idő után ismét jegy- üzéres filmnek bizonyult, a közönség érdeklődésének ha­tására éjszakai előadásokat kellett beiktatni. Míg más, pentek Kossuth rádió: i2.0O: Déli Kró­nika. — 12.20; Ki nyer ma? — 12.5a: Híres előadóművészek fel­vételeiből. — 13.44: Móra Ferenc levelei. — 14.44: Magyarán szól­va. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.ló: Maria Callas operafelvé­teleiből. — 13.00: Útközben. — 16.05: Rádiószinház. Háború volt. — 16.53: Jeanette McDonald énekel. — 17.00: Hírek, útköz­ben — itthon és külföldön. — 17.13: Népdalgyűjtőúton Bartók Béla nyomában. — 17.36: ven­dég Iláliában. — 18.01: A Ván­dor kórus énekel. — 18.14: Hol volt, hol nem... — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 16.30: Esti Magazin. — 19.15: Galuza úr ha­lála. Elbeszélés. — 20.05: Beetho­ven: IV. szimfónia. — 20.43: A mosoly országa. Gperettrész- letek. — 21.20: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 22 00: Hírek, időjárás. — 22.15: Sport­hírek. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: A kamarazene kedvelőinek. — 23.32: A New York-i Filharmonikus Zenekar játszik. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. —2 72.33: Édes anyanyelvűnk. — 12.38: Népi muzsika. — 13.15: Petress Zsuzsa operettdalokaí énekel. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettő­től ötig. A Petőfi rádió zene- délutánja. — Közben 14.30: Hí­rek, időjárás. — 17.00: Játék a Balatonnál. — 17.30: ötödik se­besség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Hilde Güden és Mario Lanza ooerettfelvételeiből. — 19.02: Nosztalgiahullám. Del Shannon. közepes forgalmú napokon 1000—1200 ember fordul meg a Kossuth moziban, addig a Nevem: Senki körülbelül 3000 nézőt vonzott naponta. Visz- szatérve a Kómára: a Kos­suthban. kénytelenek voltak a film vetítéseire egy kanapét rendszeresíteni az előtérben, itt helyezték el azokat a né­zőket, akik rosszul lettek e benti látványtól. (A Nevem: Senki alatt a nézőtér levegő­jétől lehettek volna rosszul, az egymást sűrűn követő ve­títések miatt nem lehetett rendesen kiszéllőztetni.) Megtette férfiasító és né­zőcsalogató hatását a lan­guszta (Langusztá reggelire), siker volt az Óvakodj a tör­pétől, A Pogány Madonna, A huszadik század kalózai. És még hátra van a nyár­ból a Majmok bolygója, Az égből jött seriff..., jósolni azonban nehéz, a siker nem mindig igazodik a papírfor­mához. A világ gyermekei A languszta megtette férfiasító és nézőcsalogató hatását Nyári tllmslágerek A Nevem: Senki — jegyüzéres ízlések és pofonok pán az egyénre (noha fel­menteni azt sem lehet). Az elhangzott példák meg­győzőek voltak. Fegyelmezet­ten viselkedünk a metrón (jegyet váltunk, nem szeme­telünk, sorba állunk), mert maga a környezet mint esz­tétikai élmény, és a közleke­dési eszköz erre szorít min­ket. A sivárság, a szürkeség, az esztétikum hiánya, a ren­detlenség, az indirekt módon megnyilvánuló ember- és életidegenség gátlásokat sza­badít fel. Labilisabb, agresz- szívebb alkatokban meg ép­pen a rombolási vágyat. Hányszor írunk a park, a padok rongálásáról — mindig erkölcsi dörgedelemként — csak éppen arról feledkezünk meg, hogy a sivár környezet szinte kihívja esst a magatar­tást egyesektől. Gonöoljuk csak meg, hogy mi fogadja az embert a lépcsőházakban, sőt egyes kulturális intézmé­nyek bejáratánál is. Rosszul záródó, bűzlő kukák. Minden­nap elmegyünk mellettük, már „észre se vesszük” őket. Ugyanígy beszélhetnénk a tö­megközlekedésről is: a sze­metes, rosszul világított „munkásvonatokról”, a zsú­folt buszokról, villamosokról, az önmaguk mocskába ful­ladó pályaudvarokról, sar­kokról, utcákról, terekről. A szemét, a fizikai és szel­lemi is. csupán része (mert csak jelenség) Osskó Judit műsorának, témáinak. Hazug dolog a „közönség ízléséről” beszélni addig, amíg a keres­kedelem (kirakatok), eszi, nem eszi alapon adja, amit ad, amíg a giccs, a fantáziát­lanság áz utcán kínáltatja ma­gát. „Ez kell a közönségnek, a vásárlónak” — hallottuk a műsorban és halljuk sokszor máshol is. De ki jelentheti e2it ki felelősséggel? Ki kény­szeríthet rá (például a vá­laszték hiányával, egyoldalú­ságával) ízlést másokra? S itt nem csupán a kereskede- delemre kell gondolnunk, mert a kulturális kínálatok­ban is van jócskán bóvli, giccs, kacat. Igen fontos gondolatnak tartjuk még (az elhangzot­tak közül) a tisztelet hiányát, amely akarva-akaratlanul is pocsékoláshoz vezet. Csak ér­tékes árut, produkciót szabad adni a közönségnek. Ugyan­akkor mindenkinek meg kell becsülnie a másik munkáját. Az ember csak az igazsággal tud tartósan harmóniában élni. (horpácsi) műsor 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 20.30: Hírek. — 20.35: Válogatott embermesék. — 21.32: A tegnap slágereiből. — 22.20: Kellemes pihenést! — 24.00: Hírek, idő­járás. — 0.10: Magyar es idegen nyelvű vizjeizőszolgálat. 3. műsor: 12.35: Az üldözöttek papja. — 13.00: Hírek. — 13.05: Mu sorismertet es. — 13.07: A Régi zene stúdiója együttesének Mac baut-f elvételeiből. — 13.10: Örkény István: Lágerek népe. —■ Emlékezók. — 13.40: Pillanatkép, 13.45: Magyar művészek opera- felvételeiből. — 14.25: Magyar ze­neszerzők műveiből. — 15.41: Vi­lágújság. — 16.01: A Juilliard vo­nósnégyes lemezeiből. — 17.05: Tip-top parádé. — 17.35: Bemu­tatjuk új felvételeinket. — 18.00: Nem vicc! — 18.2a: Jelena Gb- razeova és Jevgenyij Wyosztye- renko operaáriákat énekel. — 1-9.00: Hírek. — 15.05: A zeneiro­dalom remekműveiből. — 2G.i>5: A Berlini Rádió nemzetközi dzsesszfesztiv áljának feivételei- ből. — 20.43: Dietrich Fischer- Dieskau Schumann-f elvételei. — 21.32: Pierre Buiez vezényli a Londoni és a Clevelandi Szim­fonikus Zenekart. — 22,30: Bi­zet operáiból. — 23.30: Hírek, időjárás. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, idő..érás jelentés. — 17.05: Péntek este Észak-Msgyarors/ igon . . . Szerkesztő: Jakab Mária. — 18.00: Észak-magyarországi Kró­nika. (Fogadjak az új búzát a miskolci malomban. —* Rádió- Iránymérő körzetbajnokság Eger­ben. — Egy panaszos levél nyo­mában.) — 18.25—18.30: Lap- es műsor előzetes. Televízió, 1. műsor: 16.39: Hí­rek. — 16.55: Búrt Baoíiarach. Alizol zenés film. — 17.45: öt perc meteorológia. — 17.50: Ira­ki folklór. — 16.10: Portréfilm Rostás Istvánról. — 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik... — 19.13: Esti mese. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: Delta. — 20.25: A fele sem igaz! — 20.55: Egy humorista elment . . . Királyhe­gyi Pálra emlékezik Verebes István. — 21.40: Jó éjszakát, fel­nőttek ! Mennyei leányzók. NSZK filmsorozat. — 22.40: Tv- híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Ré­gészet a Dél-ALföldön. — 20.20: Az ítélet. Csehszlovák filmsoro­zat. — 21.05: öt perc meteoro­lógia. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Szemle. Társadalomtudo­mányi körkép. Szlovák televízió: 12.20: Nők magazinja. — 16.35: Hírek. — 16.40: Rövidfilmek. — 17.30: A csatorna gyermekei. — 17.55: Ri­portműsor. — 18.25: Pozsonyi magazin. — 18.45: Ausztrál ter­mészetfilmek. — 19.30: Tv-hír­adó. — 20.00: Mogadori emberek. Francia tévésorozat.— 21.15: Szó­rakoztató vetélkedő. — 21.35: Huszonnégy óra a világban. — 22.10: A rendőrség figyel. Olasz film. — 23.45: Zenés műsor. — 0.15: Hírek. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Festők és szobrászok Katowicéből. — Mini Galéria (10 —18): Textiltervek. — József An- tila Könyvtár (12—20) : Somogyi Győző festményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember es munka — Ikonok magyarországi gyűjteményekből — Kiss Miklós dédestapolcsányi körzeti állat­orvos keménycserép-gyűjtemé- nye. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és mun­kássága. — Diósgyőri vár (9— IS); A diósgyőri vár története — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-h,áz (9—19) : A miskolci színészet története. — Borsod— miskolci Múzeum (10—18) : Kon­dor Béla-emlékkiállítás. — Megy- aszói festett asztalosmunkák — Erdélyi kerámiák a Déri-gyűj­teményből. — Dómján József Toldi-iilusztrációi. Filmszínházak: Béke (f4): Pus­ka és bilincs (színes szovjet); (hn6, 8) : Kamaszok (mb. színes francia, 14 éven felülieknek!) — Béke kamaramozi (6): A nagy balhé (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, n. helyár) — Kos­suth (í3, hn5, 7): Zugügyvéd zavarban (mb. színes olasz. 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, Í7): A csend előtt (színes román, 14 éven felülieknek!) — Táncsics (f5) : Bplpnd évek (mb. színes jugoszláv, 14 éven felülieknek!);: (f7): A dominó-elv (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6): Ned Kelly (színes angol, 14 éven fe­lülieknek!) — Szikra (4, 6): A XX. század kalózai (mb. színes szovjet, II. helyár!) — Fáklya (f5, f7): Hét különleges megbí­zott (mb. színes szovjet). — Pe­tőfi (f5, f7) : Nyári rét (színes ausztrál, ,14 éven felülieknek, II. helyár!) — Tapolca, Ady (7): Hotel a Halott Alpinistához (szí­nes szovjet). — Tapolca, kert­mozi (9): Hotel a Halott Alpi­nistához (színes szovjet). — Go- römböly, Krúdy (6): Száll a ka­kukk fészkére (mb. színes ame­rikai, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Szirma (6): Az em­berevő medve (mb. szovjet). — Hámor (6): Az anyakönyvvezető nem válik (mb. szovjet). — Film­múzeumi előadás a Tokaj ven­déglátóházban (f8): ödipusz ki­rály (olasz). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.27; Lányok, asszonyok. — 8.52: Ti­pegő. — 10.00: Hírek. — jO.30: Csajkovszkij: Hattyúk tava — balettszvit. — ll.10: Művészleme­zek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: indulók fúvószenekarra. — 8.20: .Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Útközben. — 8.38: Sybill. Operettrészletek. — 9.15: Házszám. — 9.30: Hét­vége — halászoknál. — 11.30: Hírek. — 11.33: Orosz nyelvű hírek. — 11.40: Fiataloknak! 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.08: A ki­állítótermek programjából. — 8.11: Liszt: Dante-szimfónia. — 9.03: Maurizio Pollini zongorázik. — 10.25: Slágerlista. — 11.00: Hí- rek. — 11.05: A Beatles együttes összes felvételei. — 11.35: Nép­zene sztereóban. Miskolci rádió: 8.00: Hírek, időjárásjelentés. — 8.20: Hová menjünk, mit csináljunk? Zenés programajánlat. — 8.30: Vissza­pillantó. (Információk, tudósítá­sok, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) - 8.50: Napjaink kérdéséi ., ónodvári Miklós jegy­zete. — Amanda Lear énekel. — 9.00: Eszak-magyarországi Króni­ka. (Kiváló szövetkezet a Sátor­aljaújhely és Vidéke Afész. — „Lénárt János” hegyi táborozás a Bükkben. — Miskolci piaci je­lentés.) — Mikrofonlánc. Kónya Lajossal, a Gyöngyös városi Pártbizottság első titkárával Za- kar János beszélget. — Sport. — 9.52—10.00: Műsorelőzetes. Televízió, l. műsor: 8.59: Mű­sorismertetés. — 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. — 9.05: A tarkas és a nyuszi. Rövidfilm. — 9.35: Kuckó. — 10.05: Autó-motor­sport. — 10.25: A félelem (NSZK filmx. — 11.45* A fele sem igaz!

Next

/
Thumbnails
Contents