Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-18 / 64. szám
* Salvadorban, a Morazan tartománybeli harcokban a kormány csapatai az országban eddig még nem használt, amerikai M—16-os gyártmányú gépfegyvereket és helikoptereket vetettek be a felkelők ellen. A hadsereg új fegyvereit az Egyesült Államok a 35 millió dolláros idei katonai segély részeként szállította le. A folytatódó salvadori harcoknak csupán tegnap több mint száz halálos áldozata volt. Edivard Kennedy szenátor tegnap törvénytervezetet terjesztett elő. amely megtiltaná Reagan elnök számára, hogy Salvadorban katonai tanácsadókat tartson, illetőleg katonai segítséget nyújtson Salvadornak, amíg az ottani helyzet meg nem változik. (Képünkön: a texasi Corpus Christi katonai repülőtéren helikoptert tolnak be egy C—130 Herkules szállítógépbe. Üticél: Salvador.) A műszaki értelmiség elismerése Átadták az MTESZ-díjakat belföld ALMÄSSY REZSŐ nyugállományú rendőr alezredes, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1942- től volt tagja a pártnak, 60 éves korában elhunyt. Temetése — katonai tiszteletadással — március 20-án (pénteken) délután 2 órakor le íz Miskolcon, a Szentpéteri kapui városi temetőben. MSZMP Miskolc városi Bizottsága Borsod megyei . Rendőr-főkapitányság SZlNARANY A HULLADÉKBÓL.. Egy év alatt mintegy 9 kilogramm színaranyat nyertek vissza hulladékból az Egyesült Izzóban. A nagyvállalat aranybevonatot alkalmaz a vevőcsövek, egyes félvezetők gyártásánál, s hogy a hulladékba kerülő selejtes alkatrészekkel együtt ne kelljen az aranyat is a szemétbe dobni, egy ötletes újítással aranyregeneráló technológiát alakítottak ki. Az Izzó budapesti gyártelepén különüze- met is építettek az „arany- gyártáshoz". árvízi helyzetkép. a Duna árhulláma tegnap délután Nagymaros térségében tetőzött és miután a felső magyar szakaszon már apad a víz, a Győri Vízügyi Igazgatóság az esti órákban másodfokúról első fokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben, valamint Komárom és Esztergom között. A főváros hét árvízvé- * delmi szakaszát továbbra is másodfokú árvízvédelmi készültség vigyázza, a védekezési munkálatokra csak az észak- és délbudai, valamint az észak-pesti oldalon került sor. A Körösök vízgyűjtőjében az utóbbi 24 órában záporok és zivatarok nehezítették a védekezők munkáját, de az apadást nem állították meg, nem adtak lényeges vízutánpótlást a folyóknak, így a Körösöknek Kunszentmárton fölötti ágaiban mindenütt apad a víz. A Fekete- és a Fehér-Körös deltájában befejezték a veszélyeztetett tanyák lakóinak és az állatállomány kitelepítését. A megáradt folyók mentén csaknem 2500 kilométer hosszú védvonalon tartanak árvízvédelmi készültséget. Ebből harmadfokú erőkkel védekeznek a Hármas- Körös felső szakaszán és a Fekete-Körös bal partján összesen 109 kilométer hosszú védvonalon, s másodfokú készültségben vigyázzák a Dunát a budapesti szakaszon, a Tiszát Záhony és Tiszafüred között, a Kettős-Köröst és a Hármas-Körös torkolati szakaszát. DÁMVADEXPORT GYU- LAJRÓL. Befejeződött az élővad-befogási idény a Gyu- laji Állami Erdő- és Vadgazdaságban. Az elmúlt négy hónapban minden eddiginél több, összesen hétszáz dámvadat fogtak be és adtak el, nagyrészt külföldi vadaskerteknek vérfelfrissítésre, ^illetve benépesítésére. Élő dám- vadszállítmány indult Gyulairól többek közt Ausztriába, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, az NSZK-ba és a Szovjetunióba, de szállítottak a honosításra alkalmas hazai erdészetekbe is. gvAszközlf.meny Megrendültén tudatom, hogy szerető térjem, édesapa, gondos nagyapa, após, testvér, sógor, rokon, barát ALMASSY REZSŐ súlyos betegség után, márciüs 15-én elhunyt. Drága halottunk iöldi maradványait 1981. március 30-án 14 órakor a Szentpéteri kapui temető ravatalozójából helyezzük örök nyugalomra. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Felesége és a gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak. barátoknak, ismerősöknek a kedves lakótársaknak, az építők sportegyesületének és sport- barátoknak, akik felejthetetlen halottunk VELEZDI SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak. fájdalmunkat őszinte együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Marad a gabBÉarp ? A Közös Piac tíz külügyminisztere mára virradóra homályos értelmű határozatot hozott a Szovjetunió ellen tavaly januárban meghirdetett gabonaeladási tilalom fenntartásáról. A határozat szerint a külügyminiszterek tudomásul vették, hogy a Közös Piac gabona- feleslegekkel rendelkezik, és megbízták az Európai Közösségek Bizottságát, hogy találjon „megfelelő megoldást” e problémára. A britek és a nyugatnémetek véleményével ellentétben a francia küldöttség ennek alapján úgy véli, hogy Franciaország — a szokásos kereskedelmi kapcsolatok keretében — eladhat mintegy 600 ezer tonna gabonád a Szovjetuniónak. A külügyminiszteri értekezlet másik témájában sem jutottak dűlőre. Az NSZK külügyminiszter-helyettesének sürgetése ellenére nem sikerült rendezni Franciaország és Nagy- Britannia halászati vitáját. Klaus von Dohnárvyi szeriitt ez a legközelebbi, Hollandiába tervezett közös piaci csúcsértekezlet sikerét veszélyezteti, és akadályozza Kanada és az EGK halászati egyezményének megkötését is. Kertbarátoknak Vetítettképes előadást rendeznek holnap délelőtt a miskolci Buday József és a Kocsis Pál mezőgazdasági szakkörök tagjai számára a Növényvédő és Agrokémiai Állomáson. Az állomás szakemberei a növényvédelemről és hasznos talajtani ismeretekről tájékoztatják az érdeklődőket. A kertbarátok — és bárki, akiket érdekel a téma — holnap délelőtt 9 órakor találkoznak a Katowice étterem előtti buszmegállóban, ahonnan közösen indulnak az állomásra. A közmondás szerint alkalom szüli a tolvajt. Hogy ez mennyire igaz, azt bizonyítja bűnesetünk is. A 27 éves, miskolci lakos Vajas Antal már fiatal korában többször volt büntetve, de felnőttként is állt a bíróság előtt. .Legutóbbi büntetéséből szabadulva úgy tűnt, felhagyott korábbi cselekményeinek folytatásával. 1973- ban szabadult ugyanis, s azóta nem volt jelentősebb ösz- szeütközése a törvénnyel. Ám a legutóbbi kínálkozó alkalomnak nem tudott ellenállni. Az eset azzal kezdődött, hogy Vajas 1980. november 12-én fizetést kapott. Az „apák napját” pedig illik megünnepelni — gondolta. Ismerősök társaságában, majd egyedül is, alaposan a pohár fenekére nézett. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor a Hungária bárból hazafelé indult. A sok ital nemcsak megártott neki, de szükségét is végeznie kellett. Erre nem talált alkalmasabb helyet, mint a Tanácsház tér egyik kapualját. S itt akadt rá a csábító, vasrácsos kirakatra, amelyben a Bizományi Áruház Vállalat műszaki és ruházati cikkei voltak kiállítva. Vajas meglátva, hogy ritka a vasrács, nincs megfeleAYYAKÖYYVI HÍREK SZÜLETETT: Mihalik Barnának és Poczkodi Eszternek Csaba; Kiskartali Józsefnek és Horváth Máriának Zsuzsanna; Spilzmüller Jánosnak és Terebes Zsuzsannának Mónika; Turánszky Istvánnak és Ba-. zár Ilonának Zsanett; Kovács Mihálynak és Pusztahelyi Katalin Erzsébetnek Zoltán Mihály; Csordás Lászlónak és Kristóf Irénnek László; Tímár Tibor Józsefnek és Grega Margitnak Nikolett; Boros Istvánnak és Fodor Irmának Beatrix; Török Lajosnak és Bodor Máriának Mária; dr. Polányi Györgynek és dr. Rácz Katalinnak Péter; Nagy Istvánnak és Tóth-Kozma Eleonóra Máriának Levente Csaba; Iván Jánosnak és Derján Máriának Bernadett; Hangó Pálnak és Pores Irénnek Szabolcs; Ádám Józsefnek és Zagyva Máriának Szabina; Mogyorósi Ferencnek és Süller Ilonának Gábor: Nagy Sándornak és Lemnner Magdolnának Gábor; Budai Zoltánnak és Balogh Mariannának Marianna El^z; Varga Jánosnak és Székely Máriának Mária nevű gyermeke. lően lezárva, az ablakot benyomta, majd az ütközőt elmozdítva, a keletkezett résén át bemászott a kirakatba. Magához vett két mag- netofonos rádiót, egy asztali rádiót, egy irha- és egy bőrkabátot, amelyek összértéke 14 100 forint volt. Értékeit eldugta, majd taxit fogadott, s otthonába szállította. Ám a tolvajt is meglopták, ugyanis az egyik magnetofonos rádió a rejtekhelyről eltűnt... A rendőrség az eltűnt magnetofonos rádió kivételével a többi műszaki es ruházati cikket a tolvaj lakásán megtalálta. A nyomozás során derült fény arra is. hogy Vajas korábban nevelőapjától kölcsön kapott egy gáztűzhelyet palackkal, ezt később mint a sajátját értékesítette. Mindezek alapján a Miskolci Járásbíróság dr. Hegedűs István tanácsa nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette alapján vonta felelősségre Vajas Antalt, akit ezért 1 évi és 2 hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős. (Folytatás az 1. oldalról) A vitában — amelyre lapunkban még visszatérünk — felszólaltak: Lukács László, Hámori Sándor, dr. Horváth Béla, dr. Tóth János, Hőnigh Mihály, Nedea Ede, dr. Kiss Lajos és Nagy Sándor. A megyei és városi párt- bizottság, a megyei és városi tanács, illetve a HNF és az SZMT üdvözletét dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára tolmácsolta a küldött- értekezletnek. Utalt arra, hogy megyénk műszaki és agrárértelmisége, az MTESZ tízezres tagsága részese azoknak az eredményeknek, amelyeket Borsod az V. ötéves tervcélkitűzésének teljesítése során elért. A megyei párt- bizottság 23 pontos programjára a tudományos egyesületek 11 témában dolgoztak ki összefoglaló jelentést, s az abban foglaltakat nagyszerűen lehetett hasznosítani már a VI. ötéves tervi tervező- munkánál is. Szólt a megye előtt* álló gazdasági feladatokról, amelyek megvalósításában a megye párt- és állami vezetése továbbra is számít az MTESZ-tagságra. Vállaljanak a műszakiak aktív, cselekvő szerepet — mondotta —, a párt szövetségi politikájának megvalósításában, tegyenek az egyesületek még többet azért, hogy a tudományt minél hatékonyabban állíthassuk a társadalom szolgálatába. Az MTESZ országos elnöksége nevében dr. Tóth János főtitkár köszöntötte a küldöttértekezletet, köszönte meg a borsodi műszakiak és agrárszakemberek ' ötéves társadalmi tevékenységét, kívánt sok sikert az újabb feladatok végzéséhez. A vita lezárása után dr. Szaladnya Sándor és Valas- ka László adták át az 1980— 1981. évi megyei MTESZ-díjakat. A kitüntetést az alábbiak kapták: Dr. Érsek Lászlóné, a BVK gyáregységvezetője; Szabó János, az ELZETT Művek Sátoraljaújhelyi Gyárának igazgatója; Joősz Gábor, az EAÉV igazgatója: Harangozó János, az EMASZ osztályvezetője; Nedea Ede, a TOTÓI főosztályvezetője; Lukács László, a Csavaripari Vállalat ongai Gyárának igazgatója; Sulyok István, az ÖKÜ főosztályvezetője: Mészáros István, a tar- cali ÉSZAKKÖ osztályvezetője, dr. Lendvay Pál, az NME docense; Szilágyi Gyula, a BKV főosztályvezetője — valameny- nyien a különböző egyesületek tisztségviselői. Ezután megválasztották az MTESZ megyei vezetőségét, a végrehajtó bizottságot, a nyugdíjasok tanácsát. Az MTESZ megyei elnöke ismét dr. Szaladnya Sándor, a műszaki tudományok’ kandidátusa, az NME egyetemi tanára, titkára Valaska László, az EMASZ vezérigazgatója lett. Tiszteletbeli elnök: dr. Pásztor Pál, a MÁV Miskolci Igazgatóságának nyugdíjas igazgatója. Társelnökök: dr. Horváth Béla városi főépítész, Bartha József, az LKM főmechanikusa. Alelnö- kök: dr. Bíró Antal nyugalmazott osztályvezető, Hámori Sándor nyugalmazott műszaki-gazdasági tanácsadó. A Borsodi Műszaki és Gazdasági Élet felelős szerkesztője ismét dr. Szaladnya Sándor. Az ellenőrző bizottság elnöke: Zakar István, az ÉMASZ gazdasági vezérigazgatóhelyettese. A Nyugdíjas Tanácsadó Testület elnöke: Meszléri Zoltán nyugalmazott főmérnök. külföld MOSZKVA. A Szál jut—« berendezéseinek üzembe helyezésevei es eiienorzesevel, a frog tessz—12 szállítmányának kirakásával es biológiai kísérletekkel loglalatoskodik Vlagyimir Kovái jonok és ViK.or Szavinili. Az üriiajó- sok fokozatosan alkalmazkodnak a súlytaiansag körülményeihez, közérzetük, szívműködésük es vérnyomásuk megfelelő. MADRID. Alberto Oliart Saussol hapügyminiszter tegnap tájékoztatta a spanyol kepviseiónáz tagjait, a februári puccskísérlet ügyében lefolytatott vizsgálat eredményeiről. A beszámolót szigorú biztonsági intézkedések közepette, és — a szocialista és kommunista képviselők, valamint a sajtó tiltakozása ellenére — zárt ajtók mögött tartották meg. A polgári demokratikus rendszer négyéves történetében először történt, hogy az újságírókat és a nézőket kitiltották a parlament karzatáról. PÁRIZS. Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt einökjelöltje hétfő esti televízió-interjújában gyakorlatilag kizárta azt az eshetőséget, hogy megválasztása esetén kommunista miniszterek kerüljenek kormányába. A politikus Jacques Chirachoz, a Tömörülés a Köztársaságért jobboldali nagyburzsoá párt vezetőjéhez hasonlóan azzal vádolta az államfőt, hogy külpolitikája gyengeségről tesz tanúságot a Szovjetunióval szemben. Szemére vetette a Leonyid Brezsnyevvel való varsói találkozót és az amerikai külpolitikának például Latia- Amerikában tett engedményeket. Tegnap Giscard d’Estaing elnök — államfői minőségben — szóvivője .útján, Francois-Poncet külügyminiszter pedig a Quai d'Orsay által közzétett nyilatkozatban élesen elítélte Francois Mitterrand külpolitikai vonatkozású kijelentéseit és azok hangnemét. Francois- Poncet szerint Mitterrand nyelvezete „Franciaországot ért inzultus”, és a szocialista jelölt meghamisította a tényeket, mintegy karikatúrát rajzolt a nemzetközi realitásokról, és a vitát elfogadhatatlan szintre alacsonyítot- ta le. ANKARA. Irán tegnap kérte Törökországtól két állampolgárának kiadatását, miután azok hétfőn arra kényszerítették az egyik iráni teherszállító repülőgép pilótáját és kilencfőnyi személyzetét, hogy az iráni határtól 80 kilométerre levő Van török városban szánjanak le gépükkel. A gépet az iráni légierő egyik ezredese és felesége térítette el, majd politikai menedékjogot kértek. Azt állították, hogy „tudomásukra jutott”: halálra ítélték őket Iránban. Egyébként az eltérített repülőgép és személyzete tegnap visz- szaérkezett Iránba. KABUL. Elfogadták Afganisztán társadalmi-gazdasági fejlesztési tervét és az 1981— 1982-es pénzügyi évre szóló állami költségvetést. A költségvetés összegét 45 502 millió algámban állapították meg, ebből 16 481 millió af- gánit a gazdaságfejlesztésre szánnak. A terv előirányozza a termelés növekedését az előző évekhez képest. Javítják a lakosság életkörülményeit, emelik az élet- színvonalat. A mezőgazdaság, a közlekedés, a híradás- technika és kereskedelem terén jelentős fejlesztést határoz meg a terv. Ennek érdekében fokozzák a tőkebefektetések összegét. (nyikes) T. Z. II Miskolci leiipari Vállalat felvételre keres szóiiitmónykisérőt; gyakorlott üzemlakatost, élelmiszeripari technikumi »agy szakközépiskolai Végzettséggel rendelkező férfit művezetői munkakörbe. Egészségügyi könyv a felvételhez szükséges. Folyamatos üzem, váltómüszak, bér megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a termelésvezetőnél, Miskolc III., Erdélyi u. 1. DELI HÍRLAP, — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Szerkesztőség; Miskolc Bajesy-Zslllnszky út 15 3527. Postacím- Ml politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-22S: kultúrpolitika; 18-226: Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajesy-Zslllnszky út 15. 3527. Postacím: 36-131. — Hirdetésfelvétel; Miskolc. Széchenyi út 15—17 3525. Telefo ElSí. ethető: a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél, évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyom Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ skolc 3501. P£.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkársági 18-223: bel- sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megye Miskolc 3501. Pí.: 179. — Felelős kiadő: VERES MIHÁLY. Telefon: n: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egv dalpari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0139-0209. Meglátta, majd elvitte BefSrf a bizományiba