Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

1981-03-16 / 62. szám

sfr A várkoncertek sok vendéget vonzanak. Az idén június végétől július végéig négy hang­verseny lesz. (Kerényi felv.) A sajtókonferencián kérdezték Milyen lesz Miskolci nyár? A rádió egy héttel ezelőtti sajtókonferenciáján idő hiá­nyában a többi között vá­lasz nélkül maradt az a kér­dés is, hogy milyen lesz az idei Miskolci nyár. Március­ban ez elsősorban a város lokálpatriótáit érdekli, azo­kat, akik sok esztendeje kí­sérik figyelemmel, esetenként hiányolják a szórakoztató, vagy a város határain is túl­mutató, rangot adó rendez­vényeket. S ha eljön az ide­genforgalmi szezon ideje, a vendégek is megkérdezik: mit lehet látni, hová lehet elmenni ? Mi Sir Lászlót, a városi tanács művelődési osztályának helyettes veze­tőjét kérdeztük meg: — Elkezdték-e már a Miskol­ci nyár, szervezéséi? — Tudjuk, hogy milyen rendezvények lesznek, és miután ezek a közműve­lődési szezonba esnek, vagy annak a folytatásai, folyamatosak az előkészüle­tek is. Egyébként a nyári, nyál- eleji nagyobb rendez­vények is a közművelődési intézmények hatáskörébe tar­toznak, ezeknek a megszer­vezése éppen úgy része az éves munkának, mint az összes többi. A várkoncertek nem egészen a mi hatáskö­rünk, az idő (művészek szerződtetése, pontos prog­ram) az Országos Filharmó­nia miskolci kirendeltségét sürgette, de mo 6t már ez is eldőlt. Ahogyan pontosan tudjuk a többi időpontot is. — Milyen rendezvények lesz­nek? — A nyári program min­den évben a fesztivállal kez­dődik, az idén, mint köztu­dott, május második felében a rövidfilmek fesztiválján a sor. Bármennyire nyilván­való, természetes és megszo­kott nyári program a május végi, június eleji könyvhét, sőt ezek sorában tartjuk számon a sok érdeklődőt vonzó nyári egyetemet is. Kimagasló képzőművészeti eseménynek ígérkezik az or­szágos ipar- és fémművésze­ti quadriennále a Galériá­ban és az az országos ama­tőr képző- és iparművészeti kiállítás, amelynek székhelye a Vasas Művelődési Köz­pont. Június végétől július ▼égéig négy koncert lesz a diósgyőri várban, egész nyá­ron tart a Kossuth Művelődé­si Ház zárt udvarában ren­dezett, Muzsikáló udvar össze­foglaló címmel ismert hang­versenysorozat, és az evan­gélikus templomban a Colle­ct um musicum, az orgona­A várban, a városban Fémművészek Színházi találkozó koncertek sora. A színház­ban pedig június 1-től 10-ig tart az országos stúdió- és kamaraszínházi találkozó. A városi művelődési központ .rendezésében Nyári színház címszó alatt amatőr együtte­sek jönnek Miskolcra; a ven­dégszereplések sorának fesz­tiváljellege lesz. És még egy látványos esemény: népi együttesek, népművészek részvételével a Gárdonyi Művelődési Ház az idén is megrendezi a folknapokat. — Ez ahány, annyiféle ese­mény, más a rangja, más a sú­lya, és többnyire a közművelő­dési szezon idejére esik. A jú­lius, az augusztus változatlanul csendesnek ígérkezik ... — Sok szó esett az elmúlt években róla, de úgy is mondhatjuk, hogy sok szó érte a ház elejét, hogy az itt rendezett koncérteken kí­vül nem használjuk ki a diósgyőri vár természetes adottságait. Minden külön magyarázkodás helyett: ez nem elhatározás kérdése, hanem pénzkérdés. Hatalmas összegek jussanak eszünkbe, ha Egerre, Visegrádra, Sze­gedre vagy Pécsre gondo­lunk. A lehetőségeink eny- nyit engednek; újba nem tudunk kezdeni. A kamara- szinházi találkozó a hajdan­volt színházi napok folytatá­sa, a quadriennále Miskol­con született, a koncertsoro­zatoknak évtizedes múltja van, és nyaranta visszatérő esemény a többi is. Ami megvan, megvolt, a folyama­tossághoz ragaszkodunk. M— Védtelen utazók Moldova legutolsó riport-szo­ciográfia kötete (A szent te­ilen) óta a textilipar is „téma lett”. Hogy ez a könnyűnek mondott ipar mennyire nem könnyű, hogy milyen munka­erőgondokkal küzd, az kiderül a napilapok álláshirdetéseiből is. Azt csak egy alapos szocio­lógiai és gazdaságtörténeti ta­nulmány tudná kideríteni, hogy a szakma miért nőiesedett el ennyire ... A munkás-, leány- szállók gondjait már sokszor megírták, filmre vitték. Még­sem mondhatjuk, hogy ez már „lerágott csont”, mert a jelen­ségek, problémák állandóan új­ratermelődnek. A Felvidéki Judit rendezte film hősei (a Védtelen uta­zók) fellelhetők minden ipa­ri városunkbap, s nem csu­pán a textiliparban. Fiatalok tömegei kerülnek be a nagy­városba, szalcadnak el ’a csa­ládi környezettől abban a korban, amely még a leg­konszolidáltabb Körülmények között is próbára teszi a serdülőket Mert azt csak mi, felnőttek hisszük, és mondjuk unos-untalan, hogy „a fiataloknak könnyű”. Sok tényező valóban megválto­zott, lényegesen javult, a fel­nőtté válás, érés kínja azon­ban mindenkit megvisel. Ezeknek a szállóbeli lá­nyoknak egyszerre kell elsa­játítani egy nehéz szakmát, beilleszkedni a nagyváros számukra több csapdát és veszélyt is rejtegető körül­ményeibe, miközben ki kel! alakítaniuk a személyiségü­ket, meg kell alapozniuk a jövőjüket is. Olyan etikai és intellektuális erőtartalékokat kellene gyűjteniük, amelyek reális célokat adhatnak az élethez, egyszersmind alkal­massá is teszik őket arra, hogy megvalósítsák ezeket a célokat. Mik ezek a célok? Kimondva talán „egyszerű-, ek” — az állami gondozott cigány kislány fogalmazta meg a film végén —, de ilyen indulás után, körülmé­nyek között ez korántsem könnyű vagy egyszerű. Há­rom kulcsszóra épül ez az élet: munka, férj, gyerekek. Az emberek — ezek a kis­lányok is — boldogok akar­nak lenni. S ennek, csupán egyik teltétele a munka. Keller Zsuzsa és Felvidéki Judit forgatókönyve nem markolt sokat. Sorsokat, ar­cokat villantott fel, de a szálakat nem kötötte el. Ami általánosítható ezekből a portrévázlatokból, szintén közismert: ezek a lányok (és fiúk) nem a legrendezettebb családi háttérből jönnek, so­kan sérültek, ami még ak­kor is megnehezítené a be­illeszkedésüket a társada­lomba, ha minden feltétel optimális lenne. Az üzem ' azonban nem nevelési intéz­mény. A film is inkább csak jelezte azokat a szorító ob­jektív és szubjektív feltéte­leket, amelyek gátolják a lányok nevelését, egy ember- központúbb, hosszabb távon gondolkodó pedagógia kiala­kítását. Gondolunk itt a gyár igazgatójának (Gerbár Tibor) a joviális felületességére, amellyel a leányszálló gond­jait .kipipálja”, vagy a ro­konszenvesre formált (Ven­del Vera) pedagógusnő konfliktusaira, „fegyelmijé­re”. Miért kap ez a lelkes .ember fegyelmit? Mert „nem tartotta be a szabályt”, mert együtt érzett a lányokkal, azonosult velük, hiszen az ő sorsa sem sokban különbö­zik a rábízott kamaszlányo­kétól. A filmnek éppen szép, meghitt pillanatai voltak a legelgondolkodtatóbbak. Em­lékezzünk például a kará­csony estére, vagy arra, ahogyan a bablevest kana­lazta a két magára maradt leány: a munkásnő és a pe­dagógus. (horpácsi) Pedagógiai pályázat öt évre szóló országos pedagó­giai pályázatot hirdetett a Műve­lődési Minisztérium, a Magyar Pedagógiai Társaság és az Orszá­gos Pedagógiai intézet. A pályá­zat célja, hogy a pedagógusok, a népművelők, a pszichológusok és más szakemberek, az úttörő­vezetők ismertessék az óvodai, az iskolai nevelés-oktatásban, a pe­dagógus-továbbképzésben, a gyer­mekvédelmi és a mozgalmi mun­kában szerzett tapasztalataikat, tárják fel az ezekkel kapcsolatos problémáikat, azok okait, tegye­nek javaslatokat a nevelés-okta­tás továbbfejlesztésére. Ez évre a képességfejlesztés, a tehetséggondozás témát, a követ­kező esztendőre a gyermekek, a tanulóifjúság munkára-nevelésé- vel, a munkához való szocialista viszony kialakításának lehetősé­geivel, módszereivel kapcsolatos kérdéskört ajánlották. A mai diák a pedagógus szemével című témát 1983-ra jelölték meg a fel­hívásban. 1984-ben a nevelési-ok­tatási intézmények és környeze­tük kérdéskörrel, 1985-ben pedig az iskolán kívüli nevelés szere­pével, hatásával foglalkozhatnak a pályázók. A pályaműveket a megyei pe­dagógus továbbképző intézetek­hez kell beküldeni minden év szeptember 10-ig. Summit i Zoltán regénye © A jobb oldali kapun kekiszínű farmerszok­nyában, dzsekiben, kockás blúzban a doktor­nő lép ki, mozgásában, egész megjelenésében, rövid, sportos frizurájában van valami friss kamaszosság. Ahogy felzúg az UI-s Trabant, a hang irányába fordítja a fejét, s kicsit hu­nyorogva a napsütésben, biccent a tanár felé: — Jó reggelt! — Kezicsókolom! — mondja a tanár, ehhez a fejét is meghajtja, mert hallani úgysem le­het a köszönését. A doktornőt mindenki ismeri a házban, pontosabban mindenki tudja, hogy kicsoda. Tudják, hogy körülbelül hat éve özvegy, fér­je, az akkori 26—27 éves mérnök, valami os­toba orvosi műhiba következtében váratlanul meghalt, majd egy-lfét évre rá meghalt a ve­lük élő nagymama is — azóta a fiatal gyer­mekorvosnő egyedül neveli kisfiát, a hato­dik emeleti egy plusz két félszobás lakásban. Pontosan a Hankóczyék lakása alatt. Többet nemigen tudnak róla, bár a ház felépülése óta itt lakik; előbb a szüleivel, majd férjhezme- netele után a szülők mentek másik lakásba, és a nagymama költözött ide az ifjú párhoz —, de közelebbi kapcsolatba vagy barátságba a ház lakói közül senkivel nem kerültek. Nem mintha barátságtaten lenne, csak házasságá­nak rövid ideje alatt tökéletesen megelége­dett a férje társaságával — azután meg a tra­gikus események —, de főleg, hogy ne kell­jen a sajnálkozásokat hallgatnia — tartózko­dóvá is tették. És öt is valami tisztelettel és sajnálattal vagy együttérzéssel vegyes tartóz­kodás veszi körül. IL-es Simcáját, amit még a férjével vettek, s egy évig használtak közö­sen, nem hajlandó másik, újabb kocsira ki­cserélni, és mivel Amúgy sincs más Simca a ház előtt’ legtöbbször csak úgv emlegetik, hogy a Simca tulajdonosa. Hiszen az özvegy­Panel-halom asszony elnevezés nemigen illik rá; ehhez a szóhoz valahogy éltesebb, terebélyesebb asz- szonyság képzete társul — ő pedig még túl­ságosan csinos és fiatal. Amikor a tanár utánanéz, s az orvosnő né­hány lépését még követi a szemével ,— „egy kicsit görbén tartja magát”, állapítja meg magában tárgyilagoskodva —, a másik fiatal nő is akkor lép ki a ház előtti járdára. — Szilvia, szaladj Dánielék után! Dániel anyukája téged is átkisér az úttesten. Nekem mar nagyon kell sietnem, mert elhúztad az időt és elkések. Na! Mondataiban van egy kis kellemetlen és éles felhang, mintha a dallamív, s az ehhez tapadó hangszín egy csöppnyi ingerültségből, türelmetlenségből, panaszból és affektálásból lenne kikeverve, s ettől az egész a természe­tesnél felsrófoltabban hangzik. Szilvia a doktornő mellett lépkedő Dániel után szalad,, megfogja a kezét, az anyja pedig megnyugodva indul az autó felé. A tanár Trabantja melletti PC-s Ladához. > A két nő tulajdonképpen csak messziről, s testalkatukat tekintve hasonlít egymásra. Ez Itt szemüveget visel, ami mellesleg nagyon jól áll neki, vörösesbarna haja — valószínű­leg festett, de legalábbis festékkel rásegített szín — a legutolsó divat szerifrt frissen fod- rászolva. Magas sarkú, pántos, hegyes köröm­cipő van rajta, málnaszínű midiszoknya, fe­hér zsabós blúz. vállán a szoknya anyagából készült rövid kabátka. Épp csak a vállára te­rítve, s ettől olyan egyensúlyozva kell lép­kednie, mint a kötéltáncosoknak a levegőben Arcára, szemére, szájára egy fokkal több fes­téket, krémet, púdert és rúzst ken, mint amennyit bőre, vonásai, s egyáltalán életkora indokolttá tenne. (Folytatjuk) műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. —14.34: Sz&knyelvek háza táján. — 15.00: Hírek. — 15.10: Csajkovszkij-da- lok. — 15.28: Júdás. Művelődés- történet gyerekeknek. — 16.00: Ütközben. — 16.05: Falusi hang­verseny. — 16.30- Diákfélóra. — 17.00: Hírek. Ütközben. — 17.10: Bartók-művek legszebb hangfel­vételeiből. — 18.00: Van új a Nap alatt. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: PágáníiYi. Operett. 20.35: Népdalok. : ■«.. 21.00: Fehéren — feketén. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Andor Éva éne­kel. — 23.30- Zenekari operarész­letek. — 24.00: Hírek. — 0.10: Táncdalok. Petőfi rádió: 12.00: Lákatos Sándor népi zenekara játszik. — 12.30- Hírek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei kok­tél. — 13.25: Operetthármasok. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.00: Történelem — cselekvés —nem­zedékek. — 17.30: ötödik sebes­ség. — 18.30- Hírek. — 18.33: Ze­neközeiben. — 19.20: Senki töb­bet? Harmadszor! — 20.30: Hí­rek. — 20.33: A-tól Z-ig a pop­zene világában. — 21.13: Közkí­vánatra! — 22.13: A tegnap sláge­reiből. — 23.00; Hírek. — 23.15: Verbunkosok, nóták. — 24.00: Hí­rek. 3. műsor: 13.00: Hírek. —13.07: Láttuk, hallottuk. — 13.32: Zon­goraszonáták. — 14.47; Pásztor­dalok, pásztortáncok. — 15.17? Verdi: Négy áhítatos ének. — 1G.CK): iskolaráoió. — 16.30: Har­minc perc beat. — ,17.00: André Chénier, opera részletek. — 18.02: A Juilliard vonósnégyes játszik. — 19.00: Hírek. — 18.05: Fiatalok­nak — kortás zenéről. — 19.35: Egészségünkért: — 19.40: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel. — 20.00: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának hangverse­nye. — Kb. 21.45: Operaáriák. — 22.00: A hét zenemüve. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. A stúdió ze­nés magazinjá. A műsort szer­keszti: Nagy István. — Közben: El szeretném mondani. Paulo- vits Ágoston jegyzete. — Vála­szolunk hallgatóink leveleire. Szerkesztő: Karcsai Nagy Éva. ' — 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. (Közgyűlés előtti meg­beszélés. — Tavaszi felkészülés a Miskolci Kertészeti Vállalatnál.) — 18.15: Sport. — 18.25—18.30: Hírösszefoglaló, szemle az Észak- Magyarország, a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság keddi számából. Televízió, 1. műsor: 17.15: Ro­konok. — 18.35: Tévétorna. — 18.40; Esti mese. — 18.50: Közel­lenség..— 19.55: Hírek. — 20.00: Röpülj páva! Díjkiosztó gálaest. — 21.30; A 45-ös hadsereg. — 22.15: Hírek. Szlovák televízió: 15.25: Hírek. — 15.30: Művelődési műsor. — 16.00: Gyerekek műsora. — 16.25: Sportmagazin. — 16.55: Kertünk. — 17.10: Katonák műsora. —18.05: Találkozás barátokkal. — 18.30: Esti mese. — 18.40: Orvosi taná­csok. — 18.50: Művelődési műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Tévé­játék. — 21.30; Dokumentummű­sor. — 22.10: Huszonnégy óra » világban. — 22.25:/A rendőrség nyomoz. — 22.30: Az NDK tévé zenés szórakoztató műsora. — 23.19: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház (f8>: A Miskolci szimfonikus Zenekar hangversenye. Kiállítások; József Attila Könyv­tár (12—20): Haiman György ti­pográfus és könyvtervező kiál­lítása; — Mini Galéria (10—18): Kass János plasztikái. — Vasas Galéria (14—19): Változatok Öt témára. Fotókiállítás. — A zene világa. Bélyegkiállítás. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): S. O. S. Concorde! (mb. szí. olasz film, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4) : Sokat akar a szarka (mb. francia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — (6): Zsarutör­ténet (mb. francia—olasz film, 18 éven felülieknek, H. helyár!) —- Kossuth (f3, hn5, 7): Kramer kontra Kramer (mb. szí. amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): San Ba- bila egy napja (szí. olasz film, 18 éven felülieknek!) — Táncsics (5) : Pugacsov I—íl. (szí. szovjet film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, dupla helyári) — Tán­csics kamaramozi (6): Szigorúan ellenőrzött vonatok (csehszlovák film, 16 éven felülieknek!) — Szikra (3, 5, 7); Egy név rejtélye (szovjet film). — Fáklya (f4, f6) : Kaliforniai lakosztály (mb. szí. amerikai film, 14 éven aluliak­nak nem ajánljuk, ni. helyár!) — Fáklya Filmklub (f8): San Babila egy napja (szí. olasz film, 18 éven felülieknek!) — Petőfi (f5, f7); Huszárkisasszony (mb. szí. szovjet film). — Tapolca. Ady (7): A nyolcadik utas: a halál (mb. szí. angol film, 18 éven le­neknek, III. helyár!) — Göröm- böly, Krúdy («)• Psyché I. (Psy- ché és Nárcisz) (szí. magyar film, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Tokaj vendéglátóház (7): Félek (mb. szí. olasz film, 16 éven fe­lülieknek!) — Szirma (f6): A nyolcadik utas: a hala] (angol film, 18 éven felülieknek,. Hl. helyár!) — Hámor (6): A nyol­cadik utas: a halál (angol film, 18 éven felülieknek, ni. helyár!) KEDD Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: Mai kulturális progra­mok, — 8.27: Történelem — cse­lekvés — nemzedékek. • —, 8.57: Nóták. — 9.44: Rímek és ritmu­sok. — 10.00: Hírek. - 10.95* MB 10-14. — 10.35: Operakórusok. — 11.05: Haydn-muvek. — 11.40: A sötétség mélyén.. Petőfi rádió:, 8.00: Hírek. — 8.03: Szovjet dalok. — 8.20: Tíz perc : külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Társalgó. — 10.30: Hírek. — 10.33: ZenedélelŐtt. 3. műsor: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Zenekari muzsika. — li.OO: Hifek. — 11:05; • Dzsesszfelvételek- Boccanegra. Televízió, 1, műsor: 8.90: Tévé- torna. — 8.95: iskolatévé. — 9.39: Óvodások filmműsora. — 9.50; Bélyegvilág. — 19.95: lsktlatevér Hírek. — 11:05 ;Dzse bőj. — 11.50: Simon

Next

/
Thumbnails
Contents