Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)

1981-03-13 / 60. szám

ASK« wStrWi »Mfo'ift belföld A lottó 11 heti nyerőszámai: 4 8 47 85 GYŐZÖTT A KILIÁN. Az országos labdarúgó Középis­kolás Kupa keretében, a mis­kolci Kilián Gimnázium teg­nap a kalocsai gimnázium el­len játszott az ifjúsági sport­telepen. Kalocsán a hazaiak 1:0 arányban győztek, azon­ban a miskolciaknak sikerült a visszavágás. 8:0 arányban bizonyultak jobbnak ellen­felüknél, s ezzel beke­rültek az ország legjobb 16 csapata közé. A gimnázium sikere egyúttal a DVTK-é is, hiszen nyolcán egyesületi lab­darúgók. ALKOTÓI NlVÖDlJ A DUNAI VASMŰBEN. Alkotói nivódíjat alapított a Dunai Vasmű a ki­emelkedő szakmai munka ösz­tönzésére. A kohászati kombinát társadalmi zsűrije évente egy­millió forinttal jutalmazza a gazdaságos eljárások, új tech­nológiák alkalmazóit, a jelentős újítások, találmányok szerzőit, a sikeres üzletkötések lebonyolító­it, az önköltséget javító takaré­kossági és munkaszervezési in­tézkedések kidolgozóit. A tíz-, húsz-, ötvenezer forint összegű niv.Kii jakat nemcsak műszaki vezetők, hanem szakmunkások és szocialista brigádok, munka- közösségek is elnyerhetik. A Dunai Vasmű alkotói nívódíjait első Ízben 19*1. május elsején ítélik oda az arra érdemes szak­embereknek. ÜJ SÜROLÓSZER. A házi­asszonyok második műszak­jának megkönnyítésére új, szilárd súrolószer gyártását kezdte meg a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat zalaegerszegi gyára, a helyi állami gazdasággal együtt­működve. Hasonló típusú sú­rolószert eddig külföldről szerzett be a kereskedelem. A legfrissebb — a Bip-csa- ládhoz tartozó — termékéhez is a most elkészült alap- anyaggyártó üzemében előál­lított illat- és festékanyagot használja fel a gyár. Al-ellenőr Színhely: a zsúfolt 1-es autóbusz, a Tanácsház téri megállóban, tegnap úgy fél három tájban. Két, szemmel láthatóan jó kedélyű középkorú férfi meséli egymásnak, és persze óhatatlanul is a mellettük állóknak a legfrissebb vicceket, nagy derültség közepette. De megunják, más játék után néznek. Pillanatnyi csönd után egyikük félhangosan imigyen szól: — Kérem a jegyeket, bérleteket ellenőrzésre! Társa már előre nevel, de a java csak ekkor kö­vetkezik. Közvetlen előt­tük egy bőrkabátos hölgy kapkodós mozdulattal nyitja ki táskáját, vil­lámsebesen elővesz egy buszjegyet, és remegő kézzel csúsztatja a lyu­kasztóba. Többen nem bírták visszafojtani kacagásukat. A hölgy érthetően morcos maradt, a koca-ellenőrök pedig elégedettek lehet­nek: két forintot behoz­tak az MKV-nak. (sólymos) Magyarország nyerte a Szuper Ligát Az angliai Ipswich-ben dőlt el az 1980/81. évi versenysoro­zat után — az asztalitenisz Szuper Liga sorsa. Az addigi két veretlen: a magyar és az angol csapat találkozott egy­mássá], Mint ismeretes, Ma­gyarország — sérülése miatt — Klampárt nélkülözni kény­szerült. Ennek ellenére sike­rült győzni, 4:3 arányban. Gergely volt a legeredménye­sebb, két egyénit nyert. Jó­nyer is győzött Hilton ellen. i/c Furcsa tüntetésre került sor tegnap Londonban, a Kör­nyezetvédelmi Minisztérium előtt. A veszélyeztetett, illetve lassan kihaló állatfajok nem kielégítő védelme miatt tilta­kozó felvonulók egy tonna csontot szórtak a minisztérium bejárata elé (képünkön). Bírák értekeztek •• Ügyek, ítéletek Mint ,arról tegnap már hírt adtunk, a Miskolci Megyei Bíróság dr. Kiss Lajos ter­mében tegnap a megyében bírák részvételével értekez­letet tartottak, amelyen dr. Varga János megyei bírósági elnök előadása alapján vitat­ták meg az MSZMP XII. kongresszusa határozataiból a bíróságokra háruló felada­tokat. A megyei bíróság elnöke referátumában arról szólt, hogy a büntető bíróságoknak az elmúlt öt évben ezerrel kevesebb ügyben kellett ítél­kezni, s ez a fellebbviteli ta­nácsok munkáját is csökken­tette. Mindehhez elsősorban a jogszabályok módosítása — külnösen az új Büntető Tör­vénykönyv — járult hozzá. Az ügyek zömében három hónapon belül befejeződtek az eljárások, a régi ügyek aránya igen csekély. A me­gye büntető ítélkezésének törvényessége viszonylag kedvező képet mutat, hiszen az ügyek 80 százaléka már első fokon jogerőre emelke­dett. Borsodban különösen az erőszakos jellegű cselekmé­nyek — rablás, garázdaság, súlyos testi sértés — megíté­lésében kell fokozottabban ügyelni a helyes büntetés­kiszabási gyakorlatra. Ugyan­akkor nagyobb körben kell alkalmazni — mint nevelő jellegű büntetést — a pró­bára bocsátás intézményét. A bűnözés megelőzése érde­kében különösen nagy jelen­tősége van annak, hogy a bíróságok helyesen alkalmaz­zák a visszaesőkre és a fia- talkorúakra, valamint az al­koholista bűnelkövetőkre vo­natkozó büntetőjogi rendel­kezéseket. Áttérve a polgári, a gaz­dasági és a munkajogi bíró­sági kérdésekre, dr. Varga János elmondotta: a XI. kongresszus óta eltelt öt esz­tendő alatt valamivel több, rr.int 500-zal lett kevesebb a polgári ügyek száma, a gaz­dasági perek száma az 1975. évi 1900-ról 1980-ra már 604- re csökkent, ugyanakkor a munkaügyi perek száma — a hatásköri szabályok változá­sa miatt — 1500-ról 2000-re emelkedett. Feltűnő, hogy öt év alatt több, mint a duplá­jára emelkedett a hagyatéki ügyek száma. Sajnálatos, hogy a polgári ügyszakban az első fokú ítélkezés idősze­rűsége az országos átlagnál rosszabb Borsodban. A megyei bíróság elnöke végül a káder- és személy­zeti munka eredményeiről adott áttekintést. A bírák utánpótlását biztosító fogal­mazói állások mindegyikét betöltötték, s a most záruló államvizsga-időszak után tíz ösztöndíjas elhelyezéséről is gondoskodni kell. A referátumot követő vi­tában 16-an mondták el ész­revételeiket, javaslataikat, véleményükét. A vita során szólt a Miskolci Megyei Bí­róság munkájának megítélé­séről dr. Borics Gyula igaz­ságügyi minisztériumi állam­titkár, dr. Czili Gyula, a Legfelsőbb Bíróság elnökhe­lyettese, valamint Korponai Jánosné dr., az MSZMP me­gyei bizottságának osztályve­zető-helyettese. Mindannyian úgy fogalmaztak: jónak íté­lik azt a munkát, amit a mis­kolci megyei bíróság bírái végeznek. T. Z. Malőr Olvasom a Népsport ma reggeli számában, hogy a kötött­fogású felszabadulási emlékversenyre két saját gyártmányú, új szőnyeget és szőnyegtakarót ajánlott fel egyik gyárunk. A cikkből azt is megtudom, hogy az 1983. évi budapesti Eu- rópa-bajnokságot is hasonló szőnyegeken rendezik majd. A cikkíró meg is jegyzi: Szinte felér majd egy külön „verseny- tárgyalással”! ... Ám amint a vállalat nevére siklik a szemein, nem akarok hinni a látottaknak. Ott ugyanis ez áll: a Borsodi Vegyikom­binát sajóbábonyi üzeme készíti az enilílett sportszereket. Ügy tűnik, a cikk írója meglehetősen felületesen vette fel az információt. A Borsodi Vegyikombinátnak ugyanis nincs sajóbábonyi gyára. Sajóbábonyban az Északmagyarországi Vegyiművek működik, s nekik valóban van sportszőnyeg - gyártó egységük. A többi stimmel ... (tóth) ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Várad! Sándor Gyulának és Bodoiai Mária Magdolnának Szilvia; Oláh Lászlóinak és Maj- láfcli Zsuzsanna Magdolnának Zsuzsanna; Regeci Ferencnek és Steigerwald Ilonának Csaba Krisztián; Erdödi Gézának és Zoboki Idának Viktória; Nagy Ferenc Lajosnak és Szász Éva Erzsébetnek Gabriella; Nemes Bertalan Gyulának és Kuli Mar­gitnak Anikó; Tamás Józsefnek és Dósa Anikónak Mónika; Bi- decki Gellértnek és Nagy Zsu­zsanna Juditnak Zsolt; Salamon Miklósnak és Tóth Mária Ka­talinnak Szilvia; Lakatos Ká­rolynál? és Kalászi Rózsa Iloná­nak Erzsébet; Márton Sándor­nak és Demján Máriának Péter; Csorna István Andrásnak és Do­bos Gyöngyinek Péter; Manko- vits Tamás Lászlónak és Símig Katalin Csillának Tamás; Ba­logh Ferencnek és Barna Gab­riellának Anita; Bodnár József­nek cs Máté Katalinnak József; Potyka Imrének ést Farkas Pi­roskának Csaba; Szécsényi Gyu­lának és Teleki Mariannának Attiia; Munkácsi László Mi­hálynak és Génya Erzsébetnek Enikő; ÍSzendi Lászlónak és Gáspár Piroskának Dávid; Rácz Jánosnak és Frigán Regina Ju­ditnak Mária; Benyó László Mi­hálynak és Bakos Editnek Sza­bolcs nevű gyermeke. A legjobb esztergályos is miskolci A KISZ Központi Bizottsá­ga és a Művelődési Miniszté­rium szerdától Miskolcon, a 100. sz. Pataky István Ipari Szakmunkásképző Intézetben rendezte meg A szakma ki­váló tanulója címért az esz­tergályosok országos verse­nyét. Az ország minden tá­járól ide érkezett 27, III. év­folyamos tanuló szerdán írás­beli, csütörtökön gyakorlati ismereteiből adott számot. A verseny ünnepélyes ered­ményhirdetését ma délelőtt tartották. A zsűri véleményét Békési Antal, a Művelődési Minisztérium csoportvezetője, a zsűri elnöke ismertette, kü­lön is hangsúlyozva, hogy a gyakorlati teljesítményeket igen kiemelkedőnek ítélték meg, szinte „profi” munkákat készítettek a fiatalok. Az or­szágos versengés nagy mis­kolci sikerrel zárult. Az első helyen Gyarmati Attila, míg a harmadikon Gajdos Mik­lós végzett, akik mindket­ten a házigazda intézet ta­nulói. Második lett a nyír­egyházi 110-es intézet tanuló­ja, Harcsa István. külföld a rennor­rr int ■« v r Dr. Koleszár István rendőr vezérőrnagy, megyei főkapi­tány március 17-én, kedden délelőtt 8.30 órától fogadóna­pot tart a megyei rendőr-fő­kapitányságon (Miskolc, I. kér. Zsolcai kapu 38. szám.) Péntek 13. Rosszul kezdő­dőit a nap. Arra riadtam föl, hogy kifütyült a közön­ség, mert nem tudtam a szere­pemet. A szín­ház ugyanis föl­kért — álmomban —, hogy játsszam el Hamletet, mint vendég, de egy kukkot sem tud­tam kinyögni a világot jelentő deszkákon ... Ez­után már nem tudtam elaludni. Korán volt még, de gondoltam, hogy rnegborot- válkozom. Köz­ben megeresztet­tem a vizet is. A villanyborotvát véletlenül beleej­tettem a kádba... Az elektromos el­látásban , keletke­zett zavarokat si­került helyreállí- lanoni, a gyertya ugyan lecsöpögött a szőnyegre, de a villanyborotva nem szuperált. Félszőrösen átko­pogtam a szom­szédhoz, hogy se­gítsen rajtam. De neki csak kése volt. A szokatlan szerszám több, nyolc napon túl gyógyuló sérülést ejtett arcomon. A hosszas tor­túra miatt késve indultam, de orra azért volt időm, hogy a télit tava­szi kabátra cserél­jem. A bérlet per­sze az előbbiben maradt, de ezt hiába magyaráz­tam az ellenőr­nek. Az autóbusz­ról leszállíttatván mindketten ta­nácstalanok vol­tunk Pénztárcám és igazolványom is otthon maradt, az ellenőr pedig gyanakvónak tűnt, amikor a neve­met mondtam. így aztán mindketten hazaindultunk; gyalogosan. Sze­mélyemet igazo­landó, s a bírsá­got kifizetendő tú­ránk nem sok si­kerrel kecsegtetett, miután kiderült, hogy a kulcsok is a téli kabátban maradtak, A ház­mester egy sper- haknival kinyitot­ta az hjtót... Még idejében. Csak az alattam lakó ázott el, ugyanis nyitva hagytam a borot- vafürösztő kád vízcsapját. Az el­lenőrnek minden­esetre megmutat­tam a bérletemet, a szomszédnak megígértem, hogy kitapétázom a szobáját, a ház­mesternek adtam egy tízest. Alapos késéssel indultam ismét útnak. Mindössze egy gombot vesz­tettem az autóbu­szon, s az ebből támadt vita miatt a végállomásig utaztam. Itt taxit fogtam, hogy visz- szamenjek. Nem volt egy perc vesztegetni való időm sem. Azon már meg sem le­pődtem, hogy oda­csuktam az ujjam. Végül is az or­vosnál kötöttem ki... A sokat pró­bált pilóta mesél­te el, hogy el­ájultam. Injekci­ót kaptam, talán meg is röntgenez­tek, de arra ha­tározottan emlék­szem, hogy vért is vettek tőlem. Ugyanis nem akartam belefújni a szondába. Háromórás ké­séssel érkeztem a munkahelyemre. Sebhelyes arco­mon, gipszelt uj- jamon kevésbé csodálkoztak, mint jelenlétemen, ugyanis mára sza­badságot kértem. Ezt persze elfelej­tettem, csakúgy, mint azt, hogy péntek van és 13- a. Most itt ülök az írógép előtt és nem merek haza­menni. Nem va­gyok babonás, de kivárom a holna­pot. (brackó) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának ooütakaí napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszk.v út 15 552: Postacím Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel­politikai rovat: 18-224: várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-228: sportrovat: 18-222- levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsílinszkv ú’ 15. 332Í Postacím: Miskolc 3501. PL: 179. — Felelős Kiadó: VERÉS MIHÁLY, Telefon: 36-131: — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—I? 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál Eíőf.ethető; a hírlapkézbesítő postahivataloknál és Kézbesítőknél. Előfizetési díj: egv hónapra- 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25051. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Faielős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0139-0209. DAMASZKUSZ. Az első jelentésekkel elientétben a pakisztáni gépeltérítők teg­nap este újabb követelések­kel álltak elő. Az 55 politi­kai fogoly szabadon bocsátá­sán kívül igényelnek 50 000 dollár váltságdíjat, valamint garanciát arra, hogy a kisza­badított politikai foglyok csa­ládtagjainak nem lesz bán- tódása. Sarfaraz Khan, Pa­kisztán Szíriái nagykövete az éjjel folyamán újabb tárgya­lásokat folytatott a gépelté­rítőkkel a damaszkuszi re­pülőtéren. Utána közölte, hogy a gépeltérítők a kisza­badított politikai foglyokkal és családtagjaikkal együtt Lí­biába akarnak repülni, amit Khan elfogadott. A foglyok összegyűjtése, elszállítása a gépeltérítők által kívánt hely­re néhány napot igénybe vesz majd. Közben Agha Sa- ki pakisztáni külügyminiszter értesítette Waldheim ENSZ- főtitkárt, hogy megegyezéssel végződtek a gépeltérítőkkel folytatott tárgyalások. MAPUTO. A mozambiki hírügynökség jelentése sze­rint Maputóban őrizetbe vet­tek két amerikai állampol­gárt. A maputói hatóságok úgy tudják, hogy mindkettő az amerikai hírszerzés nem­rég Maputóban leleplezett hálózatához tartozik. A két, őrizetbe vett amerikai ál­lampolgárt ma mutatják be Maputóban a nemzetközi sajtónak. TEL AVIV. Izrael tegnap este hivatalosan bejelentette, hogy az úgynevezett autonó­mia-tárgyalásokat csak a jú­nius 30-ra tervezett parla­menti választások után újít­ják fel. Mose Nisszim izraeli igazságügy-miniszter a Tel Aviv-i rádióban ismertette a hírt, hozzátéve, hogy a kor­mány értesítette erről a ha­tározatról az érdekelt part­nereket: Egyiptomot és aa Egyesült Államokat. A Begin- kormány előzőleg a maga ré­széről igyekezett még a váé lasztások előtt folytatni a> tárgyalásokat, de partnerei nyilvánvalóan meg akarják várni a tárgyalásokkal áz új kormányt. Az előrejelzések szerint az ellenzékben levő Munkapárt győzelmi esélyei nagyobbak. ADDIS ABEBA. Olivier Stirn francia külügyi állam­miniszter tegnap háromna­pos hivatalos látogatásra Addis Abebába érkezett, ahol a kétoldalú kapcsola­tokról, a nemzetközi helyzet­ről és Afrika szarváról foly­tat megbeszéléseket. Rövid­del megérkezése után máris leült tárgyalni Feleke Gedle Giorgisz etióp külügyminisz­terrel. Olivier Stirn az első nyugati kormánytag, akit fo­gad majd Mengisztu Hailé Mariam államfő. A külügy­miniszter átadja Siscard d’Estaing francia elnök sze­mélyes üzenetét. Megfigyelők szerint az üzenet egy nemzet­közi értekezlet összehívásá­nak a javaslatát tartalmaz­za, amely az Afrika szarvá­hoz tartozó országok közti problémák francia elgondolás szerinti rendezésével foglal­kozik. BAHRAIN. Az iráni—iraki tűzszünet azon hiúsult meg, hogy mindkét fél elfogadha­tatlan feltételekhez kötötte a fegyvernyugvást megelőző tárgyalásokat — jelentette ki tegnap Habib Satti, az isz­lám konferencia főtitkára. Satti nem részletezte, milyen feltételekről volt szó. El­mondta: az iszlám közvetí­tő küldöttség folytatja a há­ború befejezésére irányúié erőfeszítéseit, mivel úgy ta­lálta, hogy mindkét fél a har­cok befejezését óhajtja.

Next

/
Thumbnails
Contents