Déli Hírlap, 1981. március (13. évfolyam, 50-75. szám)
1981-03-09 / 56. szám
* A KISZ Borsod megyei Bizottsága szerdán délelőtt tartja soron következő ülését. Az ülésen beszámoló hangzik el az Edzett ifjúságért mozgalom megyei tapasztalatairól, valamint megtárgyalják a bizottság által irányított szervek és szervezetek feladatait. Korzikaiak robbantottak Az edzett ifjúságért Egy ismeretlen telefonáló a Midi Libre francia napilap szerkesztőségével közölte, hogy a Kprzika Nemzeti Fel- szabadítási Frontja szervezet vállalja magára azt a hat bombarobbantást, amelyet szombaton este hajtottak «égre a dél-franciaországi Montpellier városában. Kis lakás, jó lak Nemrégiben csak hosszas várakozás után jutott sok házépítő eternithez. A Nyergesújfalui Etemitgyár ígérete szerint változik a helyzet; az idén már mindenféle termékükből lesz elegendő: 6,5 millió négyzetméter tetőfedő palára, 850 kilométer lefolyócsőre és 1800 kilométer nyomócsőre kaptak megrendelést, de ha kell, ennél is többet tudnak készíteni. Bővítik a választékot is. Például a színes eternittermékekét. Az időjárás viszontagságait jól tűrő piros tetőfedő eternitpala mellett, színes falburkolólemezt is gyártanak. Állattartó épületek, ipari sie- relöcsarnokok, ABC-áruházak, sportcsarnokok - mindezek készültek már a nyékládházi Me« zöponel Mezögcftdosági Épületelemgyár paneljeiből. Ha pedig ilyen tág a felhasználási lehetőség - gondolták a gyártmányfejlesztők, miután o beruházások visszafogása náluk is éreztette hatását -, miért ne próbálkozhatnának meg kislakások építésével is Mezőponel-ele- mekből? A tervből azóta valóság lett, s noha nem kívánnak konkurrálni a házgyárakkal, tetszetős, s főleg olcsó házakat ékítenek. De kinek kei! a Mezőpanel? Erre a kérdésre kerestük a választ a tízesztendős gyárban. (Cikk a 3. oldalon.) (Kiss József felvételei) Gönci hordó lesz belőlük Döntik a tölgyeket Csattog a fejsze a Telkibá- nya környéki tölgyerdőkben: több mint 500 köbméter görcsmentes, egyenes szálú, donga készítésére alkalmas tölgylát vágnak ki a napokban. A kitermelt törzseket megfelelő méretre feldarabolva.a napon szikkasztják. Az így kiszáradt fából készítik majd a gönci hordókat. A tokaj-hegyaljai borok tárolására, a száraz és az édes szamorodni, valamint az aszú érlelésére évszázadok óta a 136 literes gönci hordót használják. Korábban ugyanis ezek fértek el a mésztufába vágott pincékben és a szállításra is ez volt a legalkalmasabb. Azt is tapasztalták, hogy a nemesborok ebben „levegöznek”, szellőznek legjobban, az oxidáció pedig elősegíti a jellegzetes íz-, illat- és zamatanyagok kialakulását. A hagyományos hordók készítésére is évszázadok óta a telkibányai erdőségek tölgyfáját találták a legalkalmasabbnak. Több eternit As életre edseni beteg gyerekehet (CIKK A 4. OLDALON) XIII. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM 1981. MÁRCIUS 9„ HÉTFŐ i mi» Damaszhuszban az eltérített repülőgép Megszakadlak a tárgyalások a géprablókkal Tegnap este is Kabul nemzetközi repülőterén vesztegelt a Pakisztáni Légiforgalmi Társaság, a PIA Boeing 727- es típusú utasszállító repülőgépe, fedélzetén pakisztáni gépeltérítőkkel és túszaikkal, a személyzettel és több, mint száz utassal. Magyar idő szerint 11.30 órakor, a géprablók által meghaiiározott ultimátum lejártakor és az azt követő órákban, a kabuli repülőtéren — hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint — semmi jele sem volt annak, hogy a fenyegetést beváltották volna: azaz megkezdték volna a túszok kivégzését és felrobbantották volna- a repülőgépet. Az INA iraki hír- ügynökség (más forrásokból egyelőre meg nem erősíthető) értesülése szerint, amely a kabuli rádió adására, hivatkozik, Irak kabuli nagykövete és a PFSZ kabuli missziójának vezetője a pakisztáni géprablókat rábeszélte az ultimátum lejártának 24 órával való újabb meghosszabbítására. Islamabadban az „erőfeszítések folytatódásáról” adtak ki tegnap hivatalos nyilatkozatokat, de ekkor már ismeretes volt, higy kilencvenkét politikai fogoly közül a pakisztáni katonai kormány csak húszat akar szabadon bocsátani a gép utasaiért cser rébe. Tegnap a jelentések szerint újabb pakisztáni megbízott érkezett Kabulba, s vele négyre bővült azoknak a pakisztáni hivatalos személyeknek a száma, akiknek Afganisztán engedélyezte, hogy Kabulban kapcsolatba lépjenek a gépeltérítőkkel. A küldöttek tegnap rádión ismét érintkeztek velük. Ezután az AP egy pakisztáni kormány- szóvivőre hivatkozva azt jelentette, hogy a géprablók elutasították a pakisztáni vezetés mindössze húsz ember szabadon bocsátására vonatkozó javaslatát, mint nem kielégítőt. Az 'AP és az AFP a kabuli rádió tegnapi jelentésére hivatkozva adott hírt arról, hogy Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára üzenetét küldött Babrak Karmainak, a Forradalmi Tanács elnökének, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt főtitkárának, kormányfőnek. Waldheim nyugtázta Sah Muham- med Doszt afgán külügyminiszter levelét, amelyben az afgán vezetők biztosították a világszervezet főtitkárát arról, hpgy mindent megtesznek az utasok megmentéséért. Közölte Waldheim, hogy kapcsolatba lépett Agha Sahi pakisztáni külügyminiszterrel, és felkérte arra, hogy vegye fontolóra az afgán vezetés javaslatait. A pakisztáni kormány indokolatlan provokációs álláspontja miatt, tegnap este veszélyes helyzet alakult ki. A pakisztáni kormány ugyanis hirtelen és durván megszakított minden tárgyalást a gépeltérítőkkel, s elzárkózott minden tovább megbeszéléstől. A pakisztáni magatartás láttán a gépeltérítők követelték, hogy a repülőgépet töltsék fel üzemanyaggal, és engedélyezzék felszállásukat. Emberiességi megfontolá- . soktól vezettetve, s azért, hogy elkerüljék az utasok és a személyzet életét esetleg veszélyeztető helyzet kialakulását, az afgán hatóságok úgy döntöttek, hogy engedélyezik a gép felszállását. A repülőgép további visszatartása, vagy a géprablókkal szembeni erőszakos fellépés áldozatokat követelt volna az utasok és a személyzet kövében. Az eltérített pakisztáni repülőgép helyi idő szerint ma hajnali két órakor sima leszállást hajtott végre a damaszkuszi repülőtéren, ahol előzőleg szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Szíriái tisztségviselők közölték, hogy az irányító- toronyból rádión keresztül rögtön felvették a kapcsolatot a gépeltérítőkkel. A repülőtéren magas rangú szír katonatisztek tartózkodnak. Eső lehet A csapadékos éjszaka után napközben sem számíthatunk időjárásunkban lényeges változásra. Továbbra is felhős Meio Untunes Púja Frigyes külügyminiszter meghívására tegnap a késő esti órákban Budapestre érkezett Ernesto Augusto Meló Antunes. a Portugál Forradalmi Tanács tagja, az Alkotmánybizottság elnöke. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes köszöntötte. Jelen volt Fernando Delfint Mario Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagykövete. Nemzetiséai népzenei fesztivál Az idén április 10—12. között rendezi meg a Magyar Rádió hagyományos nemzetiségi népzenei fesztiválját. A rendezvénysorozatnak ezúttal is Békéscsaba ad otthont. A fesztivál nyitóhangversenye a Bartók-centenáriumot köszönti, kifejezve, hogy Bartók Béla tudományos és zeneszerzői munkássága jelentősen hozzájárult a nemzetiségi 'népdalhagyomány megőrzéséhez. Naponta kel-két némzetisé- gi csoport tart bemutatót az Ifjúsági és Üttöröházban. Április 11-én a délszláv és a német nemzetiségi népi énekesek és zenekarok lépnek fel, akik Baranya, Bács-Kis- kun, Fejér, Győr-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala megyéből érkeznek az alföldi városba. Másnap a román és a szlovák nemzetiségek Békés, Borsod, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyei képviselői mutatkoznak be. A műsorokat a rádió hangszalagra rögzíti, és április 29. és május 3. között sugározza. A rendezvény idején a megyeszékhelyről jelentkezik a Ki nyer ma? zenei vetélkedő. Az első nemzetiségi népze nei fesztivált 1972-ben rendezte meg a rádió. Az elmúlt időszakban mintegy 60 énekes és hangszeres szólista, duó és trió, s ugyanennyi együttes, kórus és zenekar, összesen csaknem 2000 szereplő vett részt a rendezvényeken az ország valamennyi megyéjéből. Ma, a színházban iso« 1981 Ma este 7 órától a Miskolci Nemzeti Színház színpadát a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola tanulói veszik birtokukba: Kossuthosok 1981 címmel adnak műsort. „Ilyenek vagyunk” — ez volt a műsor eredeti címe,- s ez sok mindent elárul: önmagukról vallanak a produkció szereplői. Az est első részét élőképek f alkotják; lírai blokk, dallaitánccal a világ körül, valamint magyar népzenei és nép- tánc-összeállitás tölti ki a második részt. Stockholmban, a nők napján, hagyományos tüntetést tartották, ahol a neutronbomba ellen tiltakoztak. marad az égbolt, napközben többször lehet kisebb eső. A hőmérséklet csúcsértéke 10 fok körül várható.