Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-13 / 36. szám

Egyet már léptek Kézilabda­kozeljovo Tavalytól a kézilabdáról írt sorozatunk óta megkülönböz­tetett figyelemmel kísérünk minden kézilabda-megmozdu­lást. Nos, az 1981-es év ta­pasztalatai máris kedvezőb­bek, mint az előző évé vol­tak. És születtek már tervek — ügyes elképzelések után — a folytatásra is. Kupák, sorozatban A márciusban is folytató­dó események sorát most va­sárnap a nemzetközi férfi Avas Kupa kézilabdatorna nyitja, a sportcsarnokban. Ezen négy csapat vesz részt: a Tátrán Presov, az Ózdi Kohász SE, a Debreceni Dó­zsa és a Hajdúszoboszlói Gáz­láng. Jó alkalom ez a kézi- labdasport népszerűsitésére, és arra, hogy a részt vevő NB-s csapatok lemérjék, hol tartanak a felkészülésben. S.45-kor a Tátrán Presov az Özddal, 9.50-kor a D. Dózsa a Gázlánggal mérkőzik. A 3 —4. helyért a két vesztes küzd fél 4-kor, míg az első hely sorsa az 5 óra előtt 10 perccel kezdődő találkozón dói el. A megyei kézilabda szak­szövetség (a sportcsarnokkal közösen) tíz csapatot hívott meg a serdülő kupára ame­lyet február 21-én, 22-én rendeznek. A torna célja az, hogy kialakítsák a megyét az országos serdülő kupa terü­leti döntőjén képviselő csa­patot. Az iskolák többsége visszaigazolta részvételét, így fetlehetően a következők in­dulnak: fiúk: 1. sz., 3. sz., Bláthy Szakközépiskola, a Földes Gimnázium, a 100. sz. és a 101. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet. Leányok: Földes Gimnázium, Mezőkö­vesdi Gimnázium, 3. sz. Szakközépiskola, Kereskedel­mi Szakmunkásképző. A nemzeti, illetve a me­gyei bajnokságban szereplő csapatok is lemérhetik, ho­gyan sikerült a felkészülés. — Folytatódik-e az úttö­rök teremben megkezdett vá­rosi bajnoksága? — Természetesen. De más járásban, más városokban is találni jó együtteseket. Sze­retnénk ezeket összehozni. Gondolkozunk azon is, hogy miképpen kapcsolódjunk be az úttörő-olimpia különböző állomásaiba. — Mi a helyzet az idősebb korosztállyal? — A megyében, hat kör­zettel, megrendezzük a me­gyei serdülő-bajnokságot. Miskolcon négy csoport lesz, tehát a lényegében elsős, másodikos diákok jó játékle­hetőséget kapnak Reméljük, a megyei és az NB-s csapa­tok vezetői árgus szemekkel figyelik majd a találkozókat. Egyébként terveink szerint mindegyik csapat legalább 12- szer fog játszani.-— Miskolcot említette. Van-e mqr városi kézilabda­szövetség? — Tudomásom szerint nincs, de égetően szükség lenne rá. * Bár jól tudjuk, a megyei szövetségben tevékenykedők zöme miskolci, a szívén viseli a város kézilabdagondjait, de hivatalos vezető testület szük­ségeltetne városi szinten is a korosztályos rendszer kiala­kítására. Változatlanul nincs, aki összefogja az üzemekben folyó különböző szintű baj­nokságokat, vetélkedéseket. Pedig ahhoz, hogy Miskolcon néhány éven belül legyen mi­nőségi kézilabdaélet, a diáko­kon kívül a Miskolcon lakó, az itteni üzemekben dolgozó tehetséges felnőtt kézilabdá- sokra is szükség lenne. Egy lépést már megtettek az ille­tékesek; várjuk a továbbia­kat. D. TÓTH BÉLA 4c A hét végén megkezdődnek a küzdelmek a röplabda NB I- ben. Vasárnap a miskolciak a Szombathelyt fogadják, és bizo­nyára jobban sáncolnak majd, mint legutóbb (képünkön), ami­kor a vendégjátékos könnyedén ütött el a két védő mellett. (Üzabó István felvétele) II hét vége sporteseményei Rendkívül sok sportesemény lesz a liét végén Miskolcon, közte nemzetközi torna, több NB I-es bajnoki találkozó. A SPORTCSARNOKBAN két mérkőzést játszik a DVTK NB I-es női kosárlabdacsapa­ta. A párosítás: szombat, 15 óra 30: —Bp. Spartacus, vasárnap 12 óra: —BSE. Ugyanitt vasár­nap 8 óra 45-től nemzetközi — Avas Kupa elnevezésű — férfi kézilabdatornát rendeznek. (A programot lásd külön.) AZ MVSC-PÁLYA tornatermében vasárnap 10 óra­kor kezdődik az MVSC—Szom­bathelyi Haladás NB I-es . női röplabda mérkőzés. Szombaton 10 órától ifjúsági II. korcsoportos cselgáncs-rangsorversenyt ren­deznek. A MŰJÉGPÁLYÁN kétszer játszik itthon a Mis­kolci Kinizsi OB I B-s jégko­rongcsapata: szombaton 14 és vasárnap 9 órától. Ellenfele a SZÉFET Gomba. A DVTK-STADION birkózócsarnoka ad otthont va­sárnap reggel 9 órától a terü­leti felnőtt egyéni szabadfogá­sú birkózóversenynek. A torna­terem szombaton 14 órától lesz foglalt: itt; találkoznak megyei serdülő és ifjúsági egyéni ver­senyen a vívók. A SÁTORCSARNOKBAN rendezik meg a megyei serdülő „A”, „B” atlétikai sátorver­senyt. A leányok 9, a fiúk 14 órakor kezdenek. A műjégpálya nyitvatartása A sportcsarnok igazgatósá­ga közli, hogy szombaton és vasárnap — jégkorongmér­kőzések miatt — az alábbiak szerint módosul a műjégpá­lya nyitvatartása: szombat: 9—12 óra, 17.30—20, óra; va­sárnap: 13—15 és 17.30—20 óra. A UH tippjei 1. Bologna—Perugia 1 x A Bologna otthon a nyolc mér­kőzésből még csak egyszer vesz­tett. (Az olasz mérkőzéseknél az x tippet nem indokoljuk.) 2. Brescia—Roma 2 A Brescia otthon döntetleneket szokott játszani, viszont a Ro­mának szüksége van mind a két pontra. 3. Cagliari—Internazionale 2 x Győznie kell az Internek ah­hoz, hogy első helyét megtartsa. 4. Como—Juventus x 5. Fiorentina—Avellino / 12 Mindkét csapat képes a győze­lemre. Március 7—8-án, illetve 14— 15-én Avas Kupa címmel tornát írtak ki férfi- és női csapatok számára. A vissza­apróhirdetések 6. Napoli—Ascoli l A papírforma egyest ígér. 7. Torino—Catanzaro 1 x Nem győzött még a Torino ellen a Catanzaro. 8. Udinese—Pistoiese 1 2 igazolások folyamatosan ér­keznek. A férfiaknál 12 (!), a nőknél 8 csapatról van szó. (Részletesebben majd akkor írunk róluk.) Tervek, szabadtérre Mező Jenőnek, a megyei kézilabda-szövetség titkárá­nak tettünk fel néhány kér­dést. alias Szobafestőt állandóra felve­szek. Tel.: 33-064. Parkettás, pvc-burkoló szak­munkást állandó, vagy másodál­lásra felveszek. Dankó Pista 3. 1X 2., du. 5 órától. ingatlan Fiatal házaspár garzont vagy másfél szobás lakást bérelne. Ajánlatokat „Belváros 085 090” jeligére a kiadóba. Kiliáni szövetkezeti garzonla­kásunk 14-2x1/2, vagy kétszobás belvárosi tanácsi lakásra cserél­nénk, értékkülönbözet nélkül. Gagarin 14. 4/2. IG-s Trabant, 1982 júniusáig vizsgáztatva, jó állapotban el­adó. Megtekinthető: Kalina La­jos, Tállya, Rákóczi u. 79. Egy színes tévé-utalvány eladó. Érd.: Miskolc, Lahner Gy. u. 1., du. 5 órától, vagy szombat-va­sárnap egész nap. Kevés műszakival (kb. fél év) régi Trabant 601-est olcsón ven­nék. „T 601 084 869” jeligére a kiadóba. vegyes Jogi kari felvételire felkészítő csoportot indítok. „Intenzív 084 997” jeligére a kiadóba. Festési, mázolást, tapétázást vállalok, árengedménnyel, azon­A vendégcsapat idegenben nem játszott döntetlent, akár győz­het is. 9. Atalanta—Palermo 1 x Valószínűbb a hazaiak győzel­me. mint az x. 10. Lanerossi—Taranto x 11. Pescara—Genoa * x 2 A kettes tippel meglepetésre megyünk. 12. Rimini—Spal 2 Egy árnyalattal jobb formában van a Spai. jóllehet az eddigi egymás elleni találkozók kedve­zőbbek a hazaiakra nézve. 13. Sampdoria—Cesena Pótmérkőzesek: X 14. Lecce—Bari 1 15. Foggia—Catania 1 16. Pisa—Monza i' Sakk OB II Mint ismeretes, a sakk OB I-böl kiesett a Miskolci Medicor sakkcsapata. Az OB II-ben lejátszották el­ső találkozójukat Gyöngyö­sön, és 10:4 arányban győztek. A miskolciak pontszerzői: győztek: Szurovszky, Král, Lőrincz, Kovács A., Lober- mayer, Czina, Márton, Ki- rilla. Döntetlent ért el: Eigler, Pásztor, Korompai és Porkoláb. Garzonlakást bérelnék 2500 Ft-ért. „Házgyári lakás előny­ben 085 187” jeligére a kiadóba. Mezőkövesd, hőfürdő területén falatozó eladó. Érdeklődni: Mis­kolc, Gagarin u. 4. II. 2., tele­fon: 76-511. Kiliáni másfél szobás, tehermen­tes szövetkezeti lakásomat el­cserélném lehetőleg kiliáni 2 és fél szobás tanácsira, értékkülönbö­zettel. Értesítést Miskolc, Gaga­rin u. 4., II. 2.. telefon; 76-511. adás-vétel Neogót stílbútor állóórával, 12 darabos eladó. Zsuzsi kötőgép és kézi fűnyíró eladó. Alsözsolca, Deák F, u. 51. nalra is. Tel.: 11-946. Autófényező műhelyem rövid javítási határidővel a tisztelt megrendelőim szolgálatában. Po- lírozás, alváz- és üregvédelem. Közületitek is. Lippai János au­tófényező mester, Miskolc. Mar­tintelep, Latorca u. 5. sz. Szobafestő kisiparos közületi munkát nagy kapacitással vál­lal. Vidék is érdekel. Tel.: 33- 064. Vízvezeték-szerelést, -javítást, -átalakítást rövid határidőre vál­lalok. Másodállást! vízvezeték­szerelőt vagy nyugdíjast felve­szek. Avas-dél, Sályi I. u. 16. 1X/4. Versenybírók lehetnek A megyei tájékozódási futó szövetség versenybírói tanfolya­mot indít. Jelentkezhetnek azok, akik 16. életévüket betöltötték, és ismerik a tájékozódási futás alapjait. A jelentkezés helye és ideje (ez egyben az első foglal­kozásé is): Miskolci Testneve­lési és Sporthivatal (Dayka G. u. 9.), február 19. A tanfolyam nyolc előadása után vizsga kö­vetkezik. Sikeres letétele után harmadosztályú versenybírói minősítést igazolnak. Egy férfilegenda halála Ana a kérdésre, vajon a férfiaknak valóban több erejük van-e, mint a nőknek, Wildor Hooman professzor (Kölni Egye­tem. NSZK) es Theodor Hettinger professzor (Wuppertali Egyesített Főiskola, NSZK) a következő választ adták: átla­gosan minden izomcsoportot illetően azzal lehet számolni, hogy a nők ereje mintegy 70 százaléka a férfiakénak. Nem ter­mészeti törvény azonban, hogy ennek igy kell lennie, amint ezt a két orvos helyesbíti. Férfi es nő egyes izmainak ilyen erőkülönbsége lényegében a mindenkori edzettség fokával függ össze. Az USA-ban például próbát végeztek. Az amerikai sportor­vosi évkönyvben jelentést teltek közzé a West Point-i Katonai Akadémia első 119 női kadétjának teljesítőképességéről. Ennek során a nőket lényegében ugyanakkora terhelésnek lettek ki. mint a férfi kadétokat, és kiderült, hogy a nők és a férfiak izomerejének növekedése egyenlő vblt. Dr. H. G. Mutke (Repülöorvosi Vizsgáló Állomás, München) azt állítja, hogy a nő testileg sokkal nagyobb teljesítményre képes és sokkal tovább tud kitartani, mint ahogy azt a férfiak­ról általában feltételezik. Ez a fájdalmak elviselésére éppúgy vonatkozik, mint a súlyos vérveszteségekre. Mutke rámutat, hogy a stewardess az egyetlen személy a repülőgép fedélzetén, aki az alacsony nyomású kabinban testi munkát végez. Az utasok és a gép többi személyzete ül, miközben a stewardess egy Atlanti-óceán feletti vagy Északi-sark feletti út során járkál vagy 14 kilométert, nem is beszélve azokról a terhekröl, amelyeket közben cipelnie kell. Dr. Liz Ferris angol sport- orvosnő és korábbi olimpiai műugró-bronzérmes számára rég eldöntött tény, hogy legkésőbb 10—15 éven belül nők fogjál: tartani a maratoni futás és a hosszútáv-úszó számok világ­rekordjait. Az. hogy a nők fizikai erőkifejtésre képesek, sőt esetenként rendkívül harciasán viselkednek, már időtlen idők óta ismert dolog. Erről nemcsak a görög mitológia harcias asszonynepe, az amazonok adnak hírt. Kevesen tudják, hogy már a germá­nokkal együtt is harcoltak nők az ellenség ellen lándzsával, karddal és pajzzsal... Leve gőte re lö a radiátor fölé A lakások fűtésekor jelen­tős energiaveszteséget okoz az a tény, hogy a meleg le­vegő felfelé száll. Ahhoz, hogy testmagasságban a szo­ba hőmérséklete 20 C-fok legyen, közvetlenül a meny- nyezet alatti légtérnek 30 C- fokra kell melegednie. Fran­cia kutatók kis készüléket kí­sérleteztek ki a fűtés gazda­ságosabbá tételére. A készü­léket a központi fűtés radiá­tora fölé kell szerelni. Két kis turbina van benne, ame­lyek a radiátor fölött fel­melegedő levegőt — egy por­szűrő fátyolon at — a szoba közepe felé fújják. Egyidejű­leg vízpárát is kevernek a kifújt levegőbe. A készülék­ben ezenkívül elektromos fűtőellenállások is vannak. Ezeket be lehet kapcsolni. ha például a központi fűtés gyengén működik, vagy olyan átmeneti időszakban, amikor már nem érdemes magát a radiátort működtetni, de bi­zonyos mértékű fűtésre még szükség van. A készülékkel 20 százalékos tüzelőanyag­megtakarítás érhető el. Hajdan és ma az Antarktiszon 4c 1911. december 14-én érte el Roald Amundsen, a hires nor­vég sarkkutató és expedíciója, a világon elsőként a Déli-sarkot. A felső képen: Roald Amundsen, Godfred Hansen és Helmer Hansen mínusz 02 Celsius-fok hidegben kutyákkal és szánkó­val a Déli-sarkon. A mai kutatónak már könnyebb a dolga: közlekedési eszköze a különlegesen epitett terepjáró gépkocsi (alsó kép). Meztelen kutyák A mexikói meztelen kutyák az utóbbi időben luxuscik­kek Nyugat-Európában. Év­századokkal ezelőtt ezeket a kutyákat szent állatoknak tartották Mexikóban. Jelenleg egy ilyen meztelen kutya 5000 dollárba kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents