Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1981-02-02 / 26. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Éva— Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pf.: 39. — Telefon: 18-221 Nem a vétkest keresem Egész életemben nem szereztem magamnak annyi haragost, mint az utóbbi három esztendőben, amióta ezt a rovatot vezetem lapunkban. Ráadásul az Illetékesek köréből verbuválódnak a neheztelők. Azoknak az Illetékeseknek a köréből, akiknek egy-egy, a sajtóhoz érkező panasz ügyében nyilatkozni, vizsgálódni, intézkedni kell. Furcsa módon gyakorta úgy fogadják érdeklődésemet, mintha valamifajta személyes kifogást emelnék. Kaptam már olyan dörgedelmet, hogy „nézze, nekünk a megyében egyetlen újságíróval sincs semmi bajunk, csak magával”! S hiába magyarázom, hogy ez valahogy talán mégis csak természetes, hiszen munkakörömnél fogva, hozzám futnak be a pontosan megcímezhető panaszok, a konkrétumokkal szolgáló bejelentések, észrevételek, s az ezekhez fűződő „kínos” kérdéseket nekem kell feltenni. Nehezen hiszik el. hogy nekem is kellemetlen, amikor — az ingerültség csitítására — esküdőenÖTO kell: nem kötekedni akarok, a munkámat végzem, s hogy a panaszos sem utódom, sem boldog ősöm. sem barátom, sem ismerősöm ... Ennél nehezebben már csak azt hiszik el, hogy a panaszolt dolgokat elsősorban és legkivált nem azért „forszírozom", hogy bárkinek is a feje vétessék. Hogy nem a vétkest keresem. Az ugyanis" nem feladatom.. Az az Illetékes dolga. Az enyém csak annyi, hogy a jogos nanaszra felhívjam a figyelmet, s az intézkedésről tájékozódjak. Azt viszont én nem tudom megérteni, hogy miért kell akkora feneket keríteni még a kevéssé jelentős észrevételek megválaszolásának is. amekkorát az Illetékesek — tisztelet a kivételnek —, kerítenek. A tényekkel vitatkozni nem lehet. mi történik tehál? A vizsgálatot kiterjesztik a panaszos személyére, s hosszasan ecsetelik, hogy ő miben vétkezett, elítélik a magatartását, majd elismerik, hogy a tényekben igaza van, közltk, hogy: de azért nem kellett volna a sajtóhoz fordulnia, miért nem kereste inkább az Illetékest, aki rögvest korrigálta volna a hibát. Bevallom: őszinte szívből örülök minden olyan válasznak, amely szűkszavú, s csupán annyit tartalmaz, hogy „a történteket sajnáljuk, intézkedtünk, s a jövőben ügyelünk, hogy hasonló hibát ne vétsünk". Mert bármennyire megértő is a panaszos, őt az adott esetben az érdekli, hogy orvosoljak sérelmét. Hogy milyen létszámgondokkal és egyebekkel küzdenek az Illetékes hivatalban, vállalatnál, szervnél, az nem őrá tartozik. Saját beosztásában neki is vannak gondjai, amelyekkel ö sem takarózhat, ha hibázik. S azzal, hogy a sajtó nyilvánosságához fordul sérelmével, nem egy egész munkakollektívát akar „megbélyegezni”, hanem a jelenségre kér figyelmet, a kiigazításra intézkedést S a sajtó munkatársa is csak ezt.tesgi. . Hadd jelentsem ki ünnepélyesen: egyetlen Illetékest sem tekintek „ellenségemnek”. S ahogyan nincsenek „kedvenc" vállalataim, úgy nincsenek kevésbé kedveltek sem. Legfel- gefcfc olyanok, amelyekről több vagy kevesebb panasz siót. Gyermekem életét mentettek meg! A sajtó nyilvánossá gán keresztül szeret- 1 néJc köszönetét mondani annak a személygépkocsi-tulajdonosnak és utasainak, akik január 17-én — szombaton — a Kripton- gyárnál elsősegélyben részesítették balesetei szenvedett gyermekemet. s hazahozták. Közre működestikkel gyermekem életét mentették meg A ródlizás közben elszenvedett baleset következménye súlyos agyrázkódás és koponyatörés volt. Csak a giiors orvosi beavatkozásnak köszönhető. hogy kisfiam életben maradt. Hálás köszönetét mondok a miskolci mentősöknek is, akik — miután gyermekemet az ismeretlen személyautóval hazahozták —, értesítésünkre perceken belül jöttek, s kisfiámat Kórházba szállították. Egyúttal szeretném felhívni a szülök figyelmét: kisfiam élet- veszélyes balesete legyen intő példa, okulás arra, hogy a szánkózás örömei milyen szörnyű veszélyeket rejtenek. Más gyermekeket óvjon figyelmük attól, hogy hasonló- 9Céppetr járjanak.’ Mám «mik Lászlóné Miskolc, Árpád «L 14. sz. Hudak József. Miskolc, S/endley u. 8. sz.: A múlt évben érvényben levő rendelet szerint háza kéményei után 416 forint kéményseprési dijat vetettek ki. A rendeletet időközben módosították, s idén ez az összeg már felére — vagyis 208 forintra — csökken. A 416 forintot azonban (ha házán valóban 7 kémény van) meg kell fizetni. Dósa Sándor, Miskolc: A megyei kereskedelmi fel- ügvelóseg kivizsgálta panaszát. A Tüz£P az érvényes rendeletnek megfelelően számította fel a szellőz őr ács darabja után a 2 forint fuvarköltséget. A megtévesztő árjelzés, s a vevőket sértő magatartás miatt azonban — amelyet olvasónk panaszolt — javasolta a felügyelőség az érintettek fegyelmi úton való felelősségre vonását. I*. IfMezócsát. Jókai u. 29. szám: A MÁV Tiszai pályaudvarának állomási őnöksége szerint nem rendszeres és nem jellemző, hogy hidegek a Miskolc—Mezőcsát között közlekedő személyvonatok. Naponta 12 szerelvény közlekedik a vonalon. Mikor, és melyiken tapasztalta a levelében leírtakat? Kérjük, válaszában írja meg pontos nevét is. A Nagy Ilona u. 8., 1«., 12. sz. bérlői: Furcsálljuk, hogy a levélen egyetlen aláírás sincs. S tulajdonképpen nem derül ki belőle az sem. hogy mit kívánnak tőlünk. Kérjük a levél íróját, hogy fedje fel előttünk kilétét. Csak így segíthetünk. S persze as sem ártana, ha tudnánk, hogy Mitői drágult ennyivel? Pénteken még 1 forint 70 fillér volt, hétfőn már 2 forint 20 fillérbe került a lán- gos az* Augusztus 20. strandfürdőnél levő lángossütőben. Rejtély, hogy miért, hiszen a közbeeső, időben ugyan változott a liszt ára. de kilónként csak 40 fillérrel lett magasabb. Hogy lehet, hogy a lángos darabja, — amelyhez pedig darabonként csak néhány deka lisztet használnak fel —. 50 fillérrel drágult? Vajon mennyi lángos sül ki 1 kiló lisztből? Más: évtizedek óta imádom a sóskiflit. Ám, csak most tudtam meg, hogy az, amit én eddig sóskifliként fogyasztottam, tulajdonképpen sósrúd. Ez úgy derült ki, hogy megvettem a naponta szokásos mennyiséget belőle, amikoris kiderült: ennek bizony változott az ára, már nem 50 fillér darabja, hanem 60. Hogy lehet ez? — kérdeztem a boltvezetőt, hiszen az árváltozásokat bejelentő közleményben kifejezetten arról volt' szó, hogy csak a vajas kifli ára emelkedik, a sósé marad a régi. Hát szór val ekkor derült ki, hogy kedvencem korábban sem vólt sóskifli, hanem amióta létezik, az sósrúd^ — de mégis kifliként terjedt el. A sóskifli a „kifliszerű” kifli, míg ennek ugye, a formája is lüd, tehát nem kifli. Világos? Gondolom: velem együtt még sokan örömmel vették volna, ha ez a tájékoztatásokból is kiderül. (Igaz, a nyelvünk finomságai közé tartozik: krumplit vásárolunk, ám burgonyát kapunk, parajt kínálnak, de mi a spenótra ütjük a tükörtojást.) Vagy hogy is van ez? S. P.-né Miskolc A megyei kereskedelmi felügyelőség kivizsgálta olvasónk panaszát. Megállapították: a panaszolt lángossütő- nél nem elsősorban a liszt árváltozása miatt lett drágább a „csemege”, hanem azért, mert a korábbihoz képest az adalékanyagok változtatásával, a tésztamennyiség növelésével mind a minőség, mind a mennyiség más. Jobb és nagyobb lett a lángos tehát. (Jobb, mert például tejporral dúsítja az új technológia szerint.) Az eljárást egyébként a KISOSZ által kidolgozott ajánlás alapján vezették be. Szépséghibája a dolognak, hogy tr jobb minőségű, ámde drágább lángossal éppen most rukkolt ki a lángossütő. Óhatatlan hát a látszat, amelyet keltett vele. Ami pedig a súsrudat illeti: valóban félreértésekre adott okot. Pedig nincs benne „bunda”. Tényleg nem kifli. A tésztája sémi , A nőket is érdekli Olvastam a DH-ban, hogy városunkban is működik már úgynevezett testkultúraszalon. Igaz, amatőr alapon hozták létre a belvárosi lakótelepen, egy szövetkezeti ház alagsorában. A cikk, amelyben beszámoltak erről a tulajdonképpen klubkeretek között létrehozott erőatlétikai edzőteremről, rendkívül csábító lehetőségeket mutat. Jó példa arra, hogyan lehetne megoldani a lakótelepeken élők számára a rendszeres testedzés, sportolás, egyáltalán a módszeres mozgás igényének kielégítését. De persze csak akkor érne ennek az elterjesztése igazán valamit, ha nem csupán a férfiak számára biztosítana helyet. Hiszen. a testedzés bennünket, nőket is érdekel. De hol csináljuk? Nekünk nyáron se nagyon adatik lehetőség rá- Elvégre borzasztó furcsán hatna, ha nekiállnánk például focizni a játszótereken. grundokon, ahogyan a férjeink imitt-amott teszik, tehetik. Arról nem is szólva, hogy számunkra másfajta gyakorlatok is szükségesek, mint az „erősebbik” nemnek. Az említett cikkben kitértek rá: talán lesz rá lehetőség, hogy nagyobb termet kapjon a Vörösmarty utcai klub, miután tagjai betársulnak a Belvárosi Lakótelep Sportegyesületbe. Akkor ott már jut hely a „gyengébb” nem képviselőinek Is. Ügy gondolom azonban, hogy ez még nem elég. Többfelé — sokfelé! — kellene létesíteni hasonló klubokat. Miskolc minden lakótelepén akadna arra alkalmas alagsori helyiség. Üdvös lenne, ha a társadalmi és tömegszervezetek területi bizottságai felkarolnák az ilyen kezdeményezéseket. Már csak értünk, nőkért is. Mi ugyanis vajmi kevéssé vagyunk elkényeztetve a sportolási lehetőségek tekintetében. M.-né Z. Sára Miskolc (A Vörösmarty utcai erőatlétikai klubnak is van egykét hölgytagja. Am — mint lapunkban már meg is írtuk — az öltözködési gondok megoldatlansága miatt nem vállalhatnak „koedukációtPedig, hogy hasznos lenne, az nem igényel különösebb bizonyítást. A nők izmaira is ráférne az alapos súlyzózás! Olvasónk javaslata mindenképpen figyelmet érdemel tehát. A szerk.) Hatásos segítség(?) Tavaly év végén kértem a DH segítségét ahhoz, hogy gyógycipőmet — amelyet még 1980. március 4-én rendeltem meg a Gyógyászati Segédeszközök Gyárától i» — végre megkaphassam. Panaszomat december 8-i számukban közölték. A módosítás módosítása címmel. Miután az érintettek erre sem reagáltak valami gyorsan, távbeszélőn hívtam fel a budapesti vállalatot, ahol egyébként tudtak a sajtóban rhegjelentetett panaszomról. Nehezteltek is érte. hogy miért fordultam a sajtóhoz. Azért az eredmény nem maradt el. Levélben értesítettek, hogy a vállalat igazgatójának engedélye alapján gyógycipőmet január végéig elkészítik. S ígéretüket ezúttal valóban teljesítették. Örömmel értesítem a DH-t. hogy cipőmet január 24-én megkaptam. A hatásos segítségért ezúton fejezem ki köszönetemet. s maradok lapjuknak továbbra is hűséges olvasója. özv. dr. Liszkovics Lászlón« Miskolc, Kiss tábornok u. 24. sz. (A köszönetét köszönjük. De hogy hatásos volt-e a segítség. .. hm. A csuda tudja. Hiszen végül is ,az illető vállalat igazgatójának „engedélyén" múlott: hogy a tavaly márciusban megrendelt cipő idén január végére elkészüljön. Különben ki tudja mikor került volna postára! A szerk.) r, mondja fe-é jogszabály j Megszűnt nyugdíjpótlék 1981. január 1-ével nem fizikai munkakörben mar nem lehet jogot szerezni a továbbdolgozásra ösztönző, 3 százalékos nyugdíjpótlékra. Ezt a nyugdíjpótlékot az elmúlt évtized elején vezette be a kormányzat. Ismeretes, hogy akkor hazánkban munkaerőhiány volt, és ez indokolhatta a továbbdolgozás ösztönzését. Időközben a munkaerőhiány mérséklődött, feltételezhetően a tervidőszak folyamán normális egyensúlyi állapot jön létre. Ilyen körülmények között már nem látszott indokoltnak a korhatáron túli foglalkoztatás központi szabályozása. Emellett szólt az is, hogy egyes értelmiségi pályákon kis mértékben nehezebbé vált a pályakezdők elhelyezkedése. Ha a szellemi dolgozók a nyugdíjkorhatár betöltése után nyugdíjba vonulnak, ez könnyíthet a pályakezdők gondjain is. Mindez nem jelenti azt, hogy ha egy értelmiségi pályán, dolgozó erőt érez magában a korhatár után is a munkához — és ezzel munkáltatója is egyetért — nem dől-' gozhat tovább. Tovább dolgozhat. jogai a munkavír szonyban állók jogaihoz képest semmit nem csökkennek, pusztán a központi ösztönzés megszüntetéséről van szó. Ez az Intézkedés sem lép visszamenőleg hatályba. Ha tehát valaki nem fizikai munkakörben 1981. január 1-én már három évet „túldolgoz”, és csak 1981. XII. 31-én megy nyugdíjba, akkor a 4 évből 3 év után (1980. XII. 31-ig bezárólag) jogosult az ösztönző nyugdíjpótlékra. Kettőt fizet, eqvet kap? A közelmúlt egyik szombatján (január 10-én) korcsolyázni mentünk férjemmel a műjégpályára. A korizás örömét azonban már a ruhatárnál megkeserítette egy pirosköpenyes hölgy. S igen egyszerű módon. „Civil” cipőinket ugyanis egyetlen táskába tettük, s így adtuk át a hölgynek megőrzésre, aki is — miután belenézett csomagunkba — közölte: két pár cipő van benne, tehát két „személyért” fizetünk. S hiába mondtuk: a csomagunk — amit a ruhatárba teszünk — az csak egy, reklamációnk nem érdekelte, nem tágított, kitartott a „kétszemélyes” elmélete mellett. Érdekes módon azonban csupán egyetlen jegyet adott. Nem azért a két forintért ... De szeretnénk tudni, hogy van-e joga belenézni a ruhatárosnak a táskánkba? Hiszen lehet benne olyan személyes holmink is, amelynek a látványa nem rá tartozik. Árról nem szólva: egyetlen csomagért felel, egyért adott ruhatári jegyet, miért kellett mégis kettőért fizetnünk? Már csak kíváncsiságból is szeretném tudni: jogos volt ez az eljárás? Sz. Tiborné Miskolc (A válasz: nem. A sport- csarnok igazgatója — Menyhért László — elnézést kér olvasónktól. A ruhatáros helyett, akit egyébként figyelmeztetett: a jövőben hasonló gyakorlatot ne vezessen be. Egy csomagért ugyanis valóban csak egy jegy váltandó. S nem személyek után kell szedni a forintokat. Pláne — jegy nélkül nem!)
