Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-10 / 33. szám

Hortobágyi kerékpártúrák A vásár forgatagában Lépésváltás és lépéstartás Debrecentől Miskolcig Imre bácsi 75 éves A hagyományos lovast órák mellett az idén már kerékpár- túrák is szerepelnek a kora tavasztól késő őszig tartó hor­tobágyi programban. A nem­zeti park, valamint a Pegazus Tours gazdasági szakemberei együtt szervezik és készítik elő a kerékpártúrákat is. A programok iránt külföldön is érdeklődnek. A halastói táj- házból. illetve a nyugati fo­gadóházból indulnak a hat­napos túra résztvevői, s na­ponta 30—40 kilométert is megtesznek a kétkerekű jár­művel Pelkerekeznek a Hor­tobágy legtávolabbi részeire — Pentezugba, Angyalházára. Vajda-Laposra. Darassára, a kunkápolnási mocsárhoz, az ohati kékvércsék erdejébe — s a táj szépségeinek megisme­rése mellett szakemberek ve­zetésével botanikai és zooló­giái ismereteiket is gyarapít­hatják. ^ Körbe-karikába . A Széchenyi utat kicsit tehermentesíteni a ' forga­lomtól — ez is célja a vá­ros vezetőinek. . Egy jónak ígérkező üzlet kedvéért nem is rest a vásárló egy kicsit gyalogolni. A nemrég meg­nyílt Ifjúsági Áruház is ezt bizonyítja a Korvin Ottó ut­cában. Tegnap délelőtt tíz óra tájban már 120 ezer fo­rint gyűlt össze a kasszá­ban. A bakfiskabátoknak, a modern fazonú steppelt ano- rákoknak és dzsekiknek volt a legnagyobb sikerük. Az anyukák, apukák nem tart-, jók felesleges beruházásnak megvenni a műszőrmével bélelt bundát a gyereknek. Rendkívüli az ajánlat, hi­szen 137C forint helyett 390- ért adják. A költözködés után még ki sem heverték az eladók a fáradalmakat, ennek ellenére állják a vá­sári ostromot. Egymillió 200 ezer forint értékű vásári ajánlattal várják a vevőket. Egyenest a gyárból A Centrum Áruházban 20 százalékkal több árut vontak be az idei vásári készletbe, mint egy évvel korábban. A női és a bakfiskabátoknak van igen nagy keletje. De a konfekciók forgalmával ve­tekszik a cipöosztáiy első na­pi bevétele. Közvetlenül a gyáraktól sikerült beszerez­ni férfi lábbeliket, s ezek­ből az első napon igen sok eikelt. A vásári árukínálaton felül kötöttárut kínálnak még igen szép számmal, reklám­áron. Szabó Ervinné háromgyer­mekes kismama. Most »ppen gyesen van. s a szomszéd nénire hagyta a legkisebb gyereket. Azt vallja, csalód­ja gazdasági viszonyai kö­zött is a legjobb, ha ilyet, kor vásárol. Ez az a lehető­ség, amikor mind a három gyereknek egyformán tud újat venni. Nincs annyi ci­pő. amit a nebulók el ne tudnának nyűni... Ha mégis kifogyna Délelőtt jószerével a vide kleké volt a város. Délután munkájuk végeztével a hely­beliek vették ,be a boltokat. A vásári áru elegendőnek kínálkozik, de a Borsodi Ru­házati Kiskereskedelmi Vál­lalat és a Centrum Áruház vezetői ígérik: menet köz­ben is résen lesznek, s gon­doskodnak a megfelelő után­pótlásról. O. E. (Kiss József felvétele) A KISZ megyei bizottságaik ütése A KISZ Borsod megyei Bizottsága holnap délelőtt 9 ófakor tartja soron követ­kező ülését. A tanácskozá­son többek kozott a megyei bizottság, valamint alsóbb szerveinek múlt évi gazdál­kodását tűzik napirendre. Javaslat hangzik el a KISZ- vezetőképző iskola idei költ­ségvetésére is. Megvitatják azt a beszámolót, amely a közeljövőben kerül a megyei küldöttgyűlés részvevői elé. Tavaszhírnökök A Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat Észak­magyarországi Központjától ha levelet kapunk, már ez is a tavasz előhírnökének tekinthető. Holnap délelőtt tartanak tájékoztatót arról, mekkora mennyiségű és mi­lyen minőségű vetőmaggal állnak a termelők rendelke­zésére. Az előrejelzések sze­rint lesz elegendő vetőmag az idei termeshez. Egyik nagyüzemünk könyvtaramra munkatársa mondta télig komolyan, félig ironikusan: — Ha külön nem is értesítenek bennünket, mi mégis min­dig tudjuk, ki az a vezető, aki kisebb beosztásba került. Ugyanis egyszerre elkezd könyvtárba járni, szakirodalmat böngészni... A lenti megállapítás nyilvánvalóan nem általánosítható, de a jó megfigyelés szellemes tömörségé — cseppben a tenger — mégis rámutat valamire. Arra, hogy korántsem élünk annyit a szakmai művelődés, tájékozódás, önképzés lehetőségeivel, amennyit lehetne — s amennyit ma muszáj lenne... Rugalmasságot, a világpiachoz, az adott szakma világszm- ,vonalához igazodó gyors irányváltoztaló képességet kell pro­dukálnia most minden gazdálkodó-, termelőegységünknek. S bár az irány, a fő tájékozódási, viszonyítási pontok adottak, az. ötleteknek, az újító találékonyságnak forrásait saját ma­gunkban kell megkeresni. S ezt szakmai műveltség nélkül aligha lehet eredményei csinálni... Persze, vannak újító óstehetségek is, bonyolult gépét konst­ruáló. nyolcelemis munkások, a gyakorlat ezerszínü iskolájá­ban kiválóval diplomázott mesteremberek, jó ötlettel, szer­vező gondolattal előálló kezdő fiatalok. Érvényesülésük, nyug­hatatlan szellemük termekének sorsa mégis sokszor azon múlik: főnökük, Vezetőjük mennyire fogékony a szakmai, gondolati új iránt, s vajon ez a bizonyos új nem esik-e túl messze olykor szűkre szabott látókörén . . . Ezt a kört tágítani kell. annál is inkább, hiszen a fejlesztés feladatai, gondja nem ruházható egyetlen osztályra, vállalati csoportra: ezt valamilyen fokon mindenkinek művelni kell, kellene... Most. a mezőgazdasági könyvhónap idejen írták egy helyen: a szakkönyv termelőeszköz!-Nemcsak hasznában az, hanem abban is, hogy pénzbe kerül, nagyobb részük nem is kevésbe. Talán épp ezért sok helyen luxusnak tartják, amikor egy-egy borsosabb árú szakkönyv beszerzését kéri valaki a vállalatá­tól. Nem is beszélve bizonyos külföldi folyóiratokról, időszakos kiadványokról, ahol az ar es a küllem — vékonyka fűzet, kép nélkül — főkönyvelői mértékkel és merevseggel mérve, ért­hetetlenül különbözik egymástól.. Másutt, ahol be is szerzik ezeket, ott nem a kiadás felől nézve tartják luxusnak. Inkább úgy, mint a paliszander iroda­bútort és a valódi bőr asztali mappát. Azaz státusszimbólum, ként, bekerül az igazgatói könyvespolcra, néha haza is... Végletes példák. Többnyire az átlag a kettő közt helyez­kedik el, s persze vau. ahol jól felszerelt — es valóban hasz­nált — üzemi, vállalati szakkönyvtárakat találunk. Jobb agi­táció emellett aligha létezik, mint az, hogy többnyire a jó termelési eredmény, szakmai rang egyenes arányban áll a könyveket forgató vezetők, beosztottak számával . .. Némi igaza azért mégis van a könyv, folyóirat megrendeles- számláit szőröző pénzügyi embereknek. A ..kerül amibe kerül” jó magyaros szokása itt is veszélyesen ragadós lehet. Válo­gatni, hozzáértően rostálni kell a rendelkezésre álló szakmai kiadványok között. Néha kevesebbel többre mehetünk ... Mu­száj is válogatni, így lehet a könyvkiadókat rászorítani a meg­felelő kiadói politikára. Ne csak a soha nem kapható, szinte „biblia számba ' menő, nagyrészt avulóban levő alapmúvek- böl, és kevés számú aktuális kiadványból álljon a választék, hanem abból is, ami a napi termelés, fejlesztés, kutatás igé­nyéit a legjobban szolgálja. Persze; a szakmai műveltségre magánemberként is áldozni kell nemcsak időt, hanem pénzt is. De az áldozat nem lehet hiábavaló:, berbert, fizetésben, megbecsülésben is kamatoznia kell az itt elért eredményeknek. Lépést tartani — olvassuk sokszor a gazdaságról szóló tanul­mányok. cikkek sokaságában. Igen, lépést tartani nemcsak a tonnákban, kilométerekben, minőségi százalékokban, hanem a kiművelt emberfőkben is ... KISS LÁSZLÓ ben megjelenő Tiszántúli Népszavában. Nem egy cik­kében már ' a fúzió előtti időkben, '45—'47-ben, a de­mokrácia erősítése és a munkásosztály jövője érde­kében szorgalmazta a Szo­ciáldemokrata Párt és a Ma­gyar Kommunista Párt egy­segének erősítését. Az 1950 októberében megtartott or­szágos választás során a Hajdú-Bihar megyei Tanács póttagja lett. 1951-ben került Miskolc­ra. a megyei bíróságra. Itt! 1954 végén tanácsvezetői mi­nőségben dolgozott, és he­lyettese volt a megyei bíró­ság elnökének. 1955-ben lett tagja a miskolci 1. sz. Ügy­védi Munkaközösségnek. Ek­kor választották meg a Mis­kolci ügyvédi Kamara elnö­kének. A/ ellenforradalmi időkben erről a posztjáról lemondott. majd 1959-ben újra megválasztották. Dr. Erdős Imre jelenleg nyugdíjas, az ügyvédi kama­ra pártalapszervezetének ak­tív tagja. 1942 óta párttag. Munkássága elismeréséül 1964-ben megkapta a Szo­cialista Hazáért Érdemren­det. 1970-ben a Felszabadu­lási Jubileumi Emlékérem tulajdonosa lett. 1975-ben az Igazságügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült. Délelőtt is hullámzott a város Dr. Erdős Imrét, a pórt- és a munkéímorgaiom régi har­cosát köszöntötte 75. szüle­tésnapja alkalmából tegnap Kolláth Sándor, a városi pártbizottság titkára. A városi pártbizottságon megtartott meleg, baráti be­szélgetésben megelevenedett a múlt: egy régi kommunis­ta emlékezett. Ötgyermekes családban született. Monos- torpályiban. A középiskolát, majd az egyetemet szűkös anyagi körülmények között végezte Debrecenben. A ta­nuláshoz szükséges pénzt te­hetősebb diákok tanításával teremtette elő. 1933-ban a jogi doktorátus birtokában letette az egyseges bírói és ügyvédi vizsgát. Sikeres pá­lyakezdését a háború szakí­totta meg. Előbb katonai szolgálatra. majd munka- szolgálatra hívták be, ahon­nan 1944 októberében Ung- váron a Vörös Hadsereg sza­badította ki. Édesapját és egyik testvérét a deportálás­kor- veszítette el. A felszabadulás után Deb­recen város és Hajdú me­gye törvényhatósági bizott­ságának munkájában, mint törvényhatósági bizottsági tag vett részt. A pártegye­sülés után az MDP városi törvényhatósági frakciójának (Folytatás az 1. oldalról) Mizger Pál. a Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat alkalmi részlegének igazgató­ja és munkatársai Budapest­ről jöttek el. hogy megnézzék ú.i üzletüket, a Sláger Ruha­házat. Nagy Lajossal, a Bor­sodi Ruházati Kiskereskedel­mi Vállalat igazgatójával itt köttetett egy fogadás, mely­nek tétje: miként fogja telje­síteni év végi tervet az. új üz­let. Meg kell hagyni, a FÉR igazgatója optimistább, nyil­ván ő tudja, mennyi árút tud­nak juttatni az új miskolci boltjuknak. Az új üzletnek ugyanis az a jellemzője, hogy exportból vagy bérmunkából visszamaradt árut kínál, olya­nokat, amiből a próbagyártás után — ki tudja miért — a kereskedelem nem rendel, vagy valamilyen kisebb hibá­juk van. de ettől eltekintve rendeltetésének megfelel. A Sláger Ruhaházban ki tudja hányszor mondták el tegnap az eladók, hogy itt egesz. évben „vásár" lesz. Berecz Bélának és feleségé­nek viszont nem kellett kü­lönösebben magyarázkodni­uk. mert ők el voltak ra­gadtatva az árutól. Egy ko­sárra való fehérneműt gyűj­lett a titkára. Tagia volt ugyanakkor az MDP város- politikai bizottságának és a Debreceni Nemzeti Bizott­ságnak is. Közvetlenül a fel- szabadulás után részt vett Debrecenben a munkaszö­vetkezetek megalakításával kapcsolatos jogi munkála­tokban. 1947-ben országgyű­lési pótképviselőnek válasz­tották meg. a debreceni szo­ciáldemokrata listán. Három évig a Debreceni Ügyvédi Kamara elnökhelyettese volt, majd 1948-ban elnöke lett. Több cikket írt a Debrecen­töttek össze. Az asszonyka sugárzott az örömtől, amint az olcsó patiion hálóinget mutatta, de bevásárolt ala­posan a férjének is. Pizsa­ma, zokni, trikó mindig kell. Nem gyűjtöttek különöseb­ben a szezon végi vásárra, de ahogy ripsz-ropsz összeszá­molták, ebben a Sláger Ru­haházban nyertek néhány száz forintot. Horváth Jánosné is kivár­ta a sorát, hiszen a kira­katban látta meg azt a kö­töttruhát, amire már kará­csonykor vágyott. De akkor nem tudott 780 forintot ad­ni érte. S most itt alig fél­áron megvehette ... Rendkívüli ajánlat E vásári körúton mondta el Nagy Lajos, a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója, hogy üz­leteikben 50 milliós árualap várja azokat, akik a téli vá­sáron szeretnének új kabát­hoz, ruhához, csizmához és cipőhöz jutni. De kötöttáru­ból, fehérneműből, sőt lakás­textilből is kínálnak bőven. Most §ut minden gye

Next

/
Thumbnails
Contents