Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1981-02-09 / 32. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Éva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pl.: 39. — Telelőn: 18-221 Rólunk van szó... Egy megjegyzés, amihez hasonló az utóbbi időben többször megütötte már a fülemet: — Hová lett a régi városi polgár öntudata, városszeretete, áldozatkészsége a mostani miskolciakból... Valóban, kiveszett volna belőlünk a szülővárosát féltő, óvó emberek érdeklődése, gondossága? A fenti vélemény ragályos, sőt meglehetősen elterjedt, olyannyira, hogy sokszor társaságban, vita közben, mérgesen igent mondat erre a kérdésre. Pedig ha a Miskolciaké a szó-hoz erkezett levelekről statisztika lenne, minden bizonnyal, a város apró-cseprő gondjaival foglalkozók vezetnének. Nem nagy ügyek ezek — a felületes szemlélő számára. Nem csomópontot, üzletközpon- tokát, s állodákat akar áttervezni, áthelyezni senki — bár az se ártana, ha az ilyesmibe több beleszólása lenne azoknak. akik egy életen át nézik majd — csak egy kicsit a gazda szemével nézelődik. Lát felbontott és félbehagyott járdát, kiégett gyep helyén portengerré váló zöldsávot, fagynak védtelenül kitett, repedező szökőkutakat, itt-ott építkezés után szemérmesen ottfelejtett törmelékknpacokat, romladozó lábazatokat, sárt, néhol még a belvárosban is. Mondom: apróságok. Apróságok ahhoz képest, amit minden miskolci tud. és büszkén sorolja, ha kérdik: mennyivel, mivel lett több, szebb a város az elmúlt évtized alatt. Sőt! Azzal is tisztában van, hogy a fejlődés zökkenőkkel jár, kényelmetlenségekkel, amit türelemmel kell viselni. De a földön járunk mindennap, s a megépült új ház feletti örömöt egykettő elveszi a girbegurba, rozoga járda, ami messze túléli valamikori épülettársát. Az elmúlt öröm helyébe pedig méreg lép, ha bőrünkön — kabátunkon — tapasztaljuk, hogy a „poros Miskolc” jelző télen hóval vegyítve mit is jelent... Gazdaszemmel nézünk, s ebben az is benne foglaltatik, hogy a tisztes, okos gondossággal rendben tartott, kopottasabb porta kedvesebb szívünknek, mint a jóval rangosabb új. ahol nem érezni, hogy gazdája van minden kis szegletnek. Így vagyunk a várossal is. A miskolci polgárnak sokszor kedvét szegi az ide látogató idegen ledorongoló véleménye, s az a sok apró dolog, aminek nem akar igaz gazdája akadni. Ilyenkor jön a sommás ítélet újkori közönyösségünkről — hisz ezzel kezdtük. A felhánytorgatott hiányosságok, hanyagságok felelősei sokszor hozzák fel védekezésként: rengeteg a vandál városlakó, sziszifuszi munka itt mindent rendbentartani. Valóban vannak köztünk szobordöntögetők, fanyüvők és padtörő „mesterek”, talán több is, mint másutt az országban. De a többség — az elsöprő többség — ma is ugyanolyan miskolci, mint régen: szebbet, jobbat akar. Ha csak pár méter járdán, ellapátolandó törmelékknpacon, a városról gondoskodó vállalatok, felügyelő szervek gondosabb munkáján, egy kis figyelmen múlik, ne vegyük el a kedvüket ettől... k—ó A neveletlen Fifi Reggeli és hajnali ébresztőt sokfajtat ismerünk! Automata rádió — andalító zene. Őskori vekker — csinnadrattával! Zsebóra — ultrahanggal! Tányérban óra — kanalak csörömpölése! Tálcán illatozó feketekávé — csók es simogatas! Vagy pedig egy hisztériásán üvöltő, csaholó eb! Hét eve keseríti meg az éleiét több száz embernek, s rabolja el a pihenést, misz- likre szaggatva a kötélidegeket is. Felsorolni sem lehet már azokat a kritikus időpontokat (hajnal, este 10 után), amikor á magáról megfeledkezett „ebtulajdonos" kicsapja parányi ölebét. A Fiíi névre hallgató — minden nevelést nélkülöző — kutya nem hibás. Szaladgál, piszkolja a játszóteret és a „gazdi” ablakától távol, idegen ablakok alatt üvölti ei íájdalmát-bánatát (talán ő is a gazdájával elégedetlen). Február 5-én, reggel tél 8- kor — a héten már másodszor — felugatta az egesz lakótömb szendergőit, s míg a felnőtt ismételten csak káromkodott, addig — a csaknem minden családban megtalálható — kisebb-nagyobb gyerekek sírva ébredezték. Hat óra tájt — a reggel nyugalmát megbolygató csendben — a nyitott ablakon át különböző vérmérsékletű és szókincsű lakók üvöltése kontrázott a csendháborítókra. A „gazdi” előrohant, ölbekapta kedvencét, és simogatva nyugtatgatta az állatot a komisz és neveletlen emberekről szóló véleményével. A csendháborításon túl persze a kutyatartás egyeb szabályaira is fittyet hánynak itt. Pórázt nem ismer az az eb. szabadon rohangál, piszkolja gyermekeink egyetlen játszóterét, homokozóját. (Mennyit, kaphatok egy eb erős felindulásból elkövetett agyoncsapásáért?! Nekem ne papoljon dr. Szabó László a Kék fényből, hogy indulatainkon uralkodni kell. Költözzön ide!) F. L.-né Miskolc Korlátlan-e a korlátlan...? Ügy vettem ezt az ü^eg savanyúságot, mint „Apró, I. osztályú” csemegeuborkát, amelynek fogyasztási ára 21 forint, a Győri Zöldért készíti, s „Minőségét korlátlan ideig megőrzi”. Készült: 1980 szeptemberében. Hittem a nyomtatott szövegnek. (A nyomtatott betűnek ma is mágikus ereje van.) Kidobtam a 21 forintot az ablakon. Ugyanis kiderült, hogy a mi csemegeuborkánk a minősé- ségét nyilván rendkívül korlátolt ideig őrzi csak meg. Felbontás után ugyanis a legaljáig omlatag volt az állapota. És ha így jegyzem, még nagyon is finom vagyok ... Feleségem először csak azt hitte, hogy a legfelső sorban levő uborkák ilyen „laza. szövetűek”. Am amikor már az alján levők is összeroppantak — csak azért. mert asszonyom kiemelte őket az ecetes léből —, kezdett gyanakodni, hogy netán becsaptak bennünket ezzel a minősítéssel. Persze: mehetek én az úristenhez is a panasszal. Ahogy ahhoz a zöldért-pavilonoshoz is. akitől a feleségem megvette ezt a csodálatos üveget. Amikor ugyanis megpróbálta visszavinni, majdhogynem az igazmondását, vonták kétségbe. (Nem kívánok erősebben fogalmazni.) Mondván: lehet, hogy egy hónapja nyitott fedővel tároltuk, akkor most ■mA akarunk _ Az ember ilyenkor csak pirul. Dehogy is akarunk mi akármit is. Vesszen a 21 forint. Ennyiért nem éri meg, hogy kockáztassuk becsületességünk hírnevét ... Csak azt nem értem: vajon az illetékes vállalatnak miért éri meg ... ? Sz. Gy. Miskolc Elfeledve A Szabó Lajos utca és a Tízes honvéd utca, torkolatánál körülbelül két éve fogadja ez a piros-fehér csíkos korlát a gépjárművezetőket. A csuda sem tudja, hogy miért tart oly sokáig ennek az alig másfél-két négyzetméteres területnek a kijavítása, amelyet ez a csikós korlát „véd" a járművezetők elöl Mert. hogy nem a járművezetőket védi attól, hogy belerohanjanak — netán tengelytöréssel küszködjenek — azt ez a nem csekély „javítási” idő is mulathatja. (Ha csak nincs elfogadhatóbb magyarázatalj — telefonáltak ez ügyben többen is rovatunkhoz. (Ehhez csupán annyit: aki gyakorta arra jár, igazolhatja, hogy a telefonálóknak tökéletesen igazuk van! Fényképfelvételünk egyébként 1980. február 6-án délelőtt készült. A szerk.) Köszönet a Medicornak A DH-ban olvastam a cukorbetegeket öninjekciózó készülékről•- Nagyon érdekelt, hiszen hosszabb ideje — kín- szenvedések között — a hagyományos módszerrel inzulinoztam magam. Akinek ebben nem volt része, az nem tudja értékelni, hogy mit jelent a Medicor által készített öninjek- ciósó készülék. Sok előkészülettől, idegességtől és fájdalomtól mentett meg a vállalat, amikor biztosította részünkre az egyszerű, de használhatóság szempontjából nagyszerű készüléket. Minden utánjárás nélkül, közvetlenül a központjukban megvásárolható. A készülék előírás szerinti alkalmazása valóban fájdalommentes, higiénikus. A Medicor vezetőségének és kollektívájának pedig köszönöm, hogy oly’ sok fájdalomtól pientenek meg ... Váll Andrásné Miskolc, Chlepkó Ede u. 2. sz. „Feljelentettem Ma egy hete olvastam e rovat 1 vezetőjének írását, amely nagyon elgondolkodtatott és csak azt tudom mondani, hogy igaza van. Én nem vagyok rovatvezető, de többször írtam közérdekű kérdésben e lapnak, s volt rá eset — nem is egyszer —. hogy az intézkedések során megkérdezték: miért írtam az újságnak, nem kellett volna. Volt rá példa,, hogy szememre vetették: „Feljelentette a vállalatot az újságon keresztül”. Régebben — a munkahelyemen — komoly „eligazításban” részesültem, mondván: észrevételemet másképpen is megtehettem volna.., Nem értek egyet az ilyen neheztelőkkel. Azaz az „Illetékesekkel”, akiknek az újságban megírt probléma nem tetszik. Ügy gondolom, szemléletváltásra lenne szükségük ... Különböző társadalmi szervezeteknek vagyok a tisztségviselője. Ilyen alapon gyakorta foglalkoznom kell közérdekű ügyekkel. Van tehát alkalmam tapasztalni, hogy mily’ sok esetben kilincsel az ember az Illetékeseknél, többnyire sikertelenül. Tulajdonképpen nem is ez bosszantja az embert. Lehet, hogy nincs is igazam, vagy nem az igazságnak megfelelően ismerem az ügyet. A bosszantó — majdnem azt írtam, hogy szörnyű — az egészben az, hogy megígéa vállalatot? rik: intézkednek az ügyesbajos dolgomban, csakhogy nem győztem kivárni, míg valóban sort kerítenek rá. Türelme fogytán rákényszerül az ember, hogy a sajtón keresztül hívja fel az Illetékesek figyelmét a témára, s lám: csodák csodája — intézkednek. Higgyék el nekem is: nem egy vállalatot, egy munkakollektívát „akar” az ember „megbélyegezni”, ha felhívja a figyelmet egy-eev hibás lépésre. Csupán azt kívánjuk ilyenkor, hogy — hatásosan intézkedjenek! És persze gyorsan. Az Illetékeseknek —, akik: az ilyesmiért neheztelnek — több önkritikára lenne szükségük. Ügy vélem, ez nem rontaná a tekintélyüket, sőt növelné is. Ami az ilyenfajta felfogasban mérhetetlenül nagy érték lenne: a különböző fórumokon, tanácskozásokon, az őszinte szó. A hatalom gyakorlásában ugyanis igen sokat fejlődtünk az utóbbi években. Ám bizonyára nem véletlen, hogy még sokaktól hallja az ember a szólásmondást: Ne szólj szám, nem fáj fejem! Ezt a vélekedést konzerválják azok az Illetékesek, akik neheztelnek a nyilvánosságra kerülő problémák miatt. Szerintem ezen kellene változtatni. Magyar Ferenc Miskolc, Augusztus 20. u. 18. sz. Szerkesztői ; üzenetek 11 Kérjük azt az olvasónkat, aki következetesen más néven és más cím alatt írja alkoholizmus elleni leveleit — amelyek egyébként figyelemre méltóak —, fedje fel előttünk kilétét, mert ilyen „csalóka” alapon nem tudunk partnerek lenni. Nem rajtunk múlik ... HonfF Gyuláné, Miskolc, Elek Tamás u. 16. sz.: Rovatunk, zártakor vállalatának munkatársai becsülés- reméltó korrektséggel rendezték problémáját. Reméljük, hogy az erről szóló levél már Önhöz is megérkezett. Ha netán továbbra is gondjai vannak, kérjük jelezze. Magyar Dezső, Miskolc, Testvérvárosok u. 30. sz.: Levelét továbbítottuk az illetékeshez. Soron kívül megoldják problémáját. Részletesebben telefonon vagy személyesen tájékoztatjuk. Két megálló között Délelőtt 11 óra, a Tanácsház téri megállónál villamosra szállók. Szokatlanul üresek még az ülőhelyek is. Az utazás egyhangúsága egy 12 év körüli kisfiúra figyeltet. Egyik kezében seprű, másikkal súlyosnak látszó nylonzsákot szorongat. Csomagjain látszik: felnőtt kezek készítették elő gondosan a villamoson való szállításra. Az átkötözött, használt seprűt a kisfiú még nem nőtte túl. Gondterhelt, okos kis arcáról valami olyat olvasok, hogy komoly megbízatást teljesít. Kezei kivörösödtek, noha az idő enyhének mondható. Bizonyára hosszabb ideje utazik. A látvány köznapinak tűnő, mégis szokatlan, hirtelen nem is tudom, miért? Aztán pillanatok alatt rádöbbenek. Életünkhöz hozzátartozik a munka. A háziasszonyokat tele- szatyorral látom nap mint nap. Ha kezdődik a tavaszi kertész- idény, jól öltözött, szerszámmal felpakolt férfiak igyekeznek a városszéli zöldséges telkekre. Ám megszoktam az iskolatáskás, sportszatyros, korcsolyát lóbáló, gondtalan gyerekeket is ... ' A táv rövid volt, két megálló. Az Ady-hidnál — gondosan markolva a seprűt, s nagy pakkját húzva maga után — leszállt a kisfiú, a Búza tér felé tűnt el szemem elől. A látvány azóta sem hagy nyugodni. Szerettem volna megkérdezni tőle — elkéstem vele —, hogy szülei bízták-e meg, vagy a szomszédoknak segít, netán éppen egy kis zsebpénzért teszi, amit tesz. Sajnáltam, hogy hamarabb leszállt a fiúcska a villamosról. Korosztályom gyakran emlegetett — már közhelynek számító — kérdése: „Mi még eltartjuk a nyugdíjasainkat, de vajon minket ki fog eltartani?” A látottak után Tóleső bizakodást éreztem. S azóta is vissza-visszagondolok a pöttöm fiúcskára. — rav —
