Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1981-02-03 / 27. szám

Zoli bácsi elmondja... Jégkorong OB 1 B ía\ úsztak hajdanán Azoknak, akik valamelyest kapcsolatba kerültek az úszó- sporttal, bizonyára ismerősként cseng dr. Bitskey Zoltán neve. A 77 éves Zoli bácsit az utób­bi években már nem mint ed­zőt, hanem, mint a sport tár­sadalmi munkását tisztelik és szeretik egykori tanítványai és edzötársai. Élete összefonódott a sporttal, bármiről kezdjen is beszélni, pillanatokon belül szeretett sportága, az úszás ke­rül szóba. Jelemeg az MVSC úszószakosztályánál tevékeny­kedik fáradhatatlanul. Élmé­nyekben, tapasztalatokban gaz­dag sportpályafutásáról beszél­gettünk. Egerben született, sportoló szülők első gyermekeként. Édesapja tizenkét éves korá­ban levitte az uszodába, s egy cseh katona gondjaira bízta, tanítsa meg a fiát úsz­ni. Zoli bácsi szerint első ta­nára nem értett az úszáshoz, s ezt Mezei Miklós ottani ed­ző is észrevette. Átvállalta a fiú tanítását, ily módon öt nap alatt megtanult úszni, s három hét múlva már min­den úszásnemben otthonos volt. Ekkor 1916 májusát ír­ták. júliusban már versenyt nyert Eudapesten. Társaival új stílust próbál­tak meghonosítani az edzé­seken. Abban az időben a versenyzőkkel 4—500 métert úszattak az edzők a trénin­geken. Az egriek úgy érez­ték: ez kevés, nem elég a sikerhez. A napi úszásadagot felemelték 1000 méterre, úgy, hogy ezt a távot naponta többször is leúszták. Termé­szetesen azonos időközön­ként szünetet tartottak. Ám a pihenő alatt is a vízben ma­radtak, ilyenkor fogócskáz- tak, játszottak. Módszerüket intervallum-edzésnek nevez­ték el, s ez Eger úszósport­ját európai, sőt világszintre emelte. Zoli bácsiék órákon keresz­tül végezték e munkát, amit 3fc „Minden szabad időnket az uszodában töltöttük .. megnyerte a római és a pá­rizsi főiskolai világbajnoksá­got. Az 1924-es párizsi olim­pián a magyar úszóválogatott tagjaként indult. — Sajnos,- nem gyorsúszás­ban. Az olimpia előtt ugyan­is Budapesten voltam, a mai fogalmak szerint edzőtábor­ban. A tréningeken a többi­ekkel a 4—500 méteres ada­gokat úszatták le, az én ezer métereim szokatlanok voltak. Ezért azt mondták nekem, ne legyek én állandóan az uszo­dában, ne ússzak olyan so­kat, inkább többet egyek, aludjak. így aztán kiestem a gyakorlatból. Ennek meg is lett a következménye. Az olimpia előtt felmérő ver­senyt rendeztek. Én, a gyors­úszás bajnoka, csúcstartó, szégyenemre az ötödik he­lyen végeztem. Ezért mást neveztek az olimpiára ebben az úszásnemben. Engem, az eredményeimre való tekintet­tel. a 200 méteres mellúszás­ban indítottak, s bejutottam az elődöntőbe. Itt három fu­tam volt, de mert az uszoda csak hétpályás volt, a döntő­be csak a három futam első és második, valamint a leg­jobb harmadik helyezettje ke­rült be. Futamomban harma­dik lettem és így nem jutot­tam a fináléba. Ennek elle­nére én is kaptam emlékér­met, oklevelet. Zoli bácsit két öccse is kö­vette az uszodába, és ők is sikeres versenyzők lettek, többszörös magyar bajnokok, sőt Aladár öccse világcsúcs­tartó volt a 200 méteres hát­úszásban. Versenyzői pálya­futásuk tanulmányaik befe­jeztével véget ért. Zoli bácsi a jogi pályán tevékenykedett hosszú éveken keresztül, de mint mondja, bárhol dolgo­zott, mindig visszavágyott az uszodába. Ez aztán sikerült is. 1950- ben kezdődő edzői pályafutá­sáig tanulmányokat, cikkeket írt. Kutatta az úszástechnika különböző módszereit, a moz­gásfolyamatok érdekelték el­sősorban. Ennek aztán az lett a vége, hogy otthagyta a jo­gi pályát és Egert, f rank István (ma az MVSC vízi­labdázóinál tevékenykedik) csábította Miskolcra, ahol a DVTK akkor még meglevő úszószakosztályában lett ed­ző. Egyedül irányította mint­egy kétszáz fiatal szakmai munkáját. Zoli bácsi tehát edző lett, ha kerülő úton is. Pedig már i korábban is volt erre lehe- j tősége. (Befejező rész következik) DARAB GYULA a Több hetes huzavona után végül is szombaton megkez­dődött a másodosztályú .jég­korongbajnokság. A Miskolci Kinizsi hazai pályán kezdte az idényt. Az előzetes tervek szerint az ellenfél az UMTE együttese lett volna. A szur­kolók, és mi magunk is csak közvetlenül a mérkőzés előtt értesültünk arról, hogy bár a csapat ugyanaz, de mégis más a nevük. Ugyanis a baj­nokság kezdete előtt néhány nappal a nevük Kontaktára változott. Mintegy kétszáz néző előtt, Vetró vezetőbíró és segítői, Hé- zi, Tikász sípjelére a Miskolci Kinizsi a következő összeállítás­ban lépett jégre: Neumann — Kocsis, dr. Lukács — Nagy, Maj- zik, Skultéti. Csere: Hozdik, Hor­váth, Sepsi, Esztergályos, Ko­vács, Perevezia, Hering, Tóth. Az első harmadban öt. percig szinte semmi nem történt, azon kívül, hogy meglepetésre, a ha­zaiak veszélyeztettek többet. Ám helyzeteik kimaradtak, és ahogy az már ilyenkor szokás, az el­lenfél lőtte a gólyogat. Egymás után mindjárt négyet is, ami úgy tűnt, eldönti a találkozó sor­sát. Szerencsére azonban, nem tgy történt, és ezzel talán a szur­kolók jártak a legjobban, hiszen élvezetes, izgalmas mérkőzési láthattak. Már az első harmad végén 6:2-re a vendégek vezet­tek, mégis a Kinizsi két gólra megközelítette a fővárosiakat, ekkor 8:6-ra vezetett a Koníak- ta. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az egyenlítéstől a játékve­zetők foszlottak meg a miskol­ciakat, ugyanis enné! az állásnál egymás után két Kinizsi-játékost állítottak kj olyan szabálytalan­ságért, amiért a másik oldalon még csak nem is figyelmeztették a játékosokat. Ügy látszik azon­ban, abban sem bíztak, hogy az öt budapesti játékos a megma­radt három miskolcival szemben gólt ér el. Ezért aztán megad­tak egy olyan gólt, amikor a korong a fekvő Neumann mel­lett tíz centiméterrel a gólvonal előtt megállt. A miskolciak rek­lamáltak, a közönség tüntetett, de mindhiába. Az eredmény ma­radt 9:6. Végül is ez a segítség hozzájut­tatta a Komtaktát a l£:ld-es győ­zelemhez. D. GY. akkor nem éreztek kötelező­nek, nehéznek. Egyszerűen szerettek úszni és minden szabad idejüket az uszodában töltötték. Akkoriban az eg­riek semmiféle állami támo­Két svéd: Thorsell és Carisson gatást nem kaptak, önfenn­tartók voltak, egészen 1927-ig. Versenyeket rendeztek, nem­egyszer nemzetközit, és az ebből befolyt pénzből fedez­ték kiadásaikat. — Egyszer meghívtuk az olaszokat egy versenyre, de a viadal előtt óriási vihar tá­madt. Az uszoda nyitott volt. Megijedtünk, hogy a verseny elmarad, és akkor nem tud­juk kifizetni az olaszok költ­ségeit. Szerencsére a vihar hamar elvonult, a versenyt megtartottuk, máig fennálló nézőcsúccsal: hatezer ember váltott belépőjegyet! Zoli bácsi győzött akkor is, később is. Magyar bajnok­ságot nyert, elsősorban gyors­úszásban. Később, jogi egye­temi tanulmányai idején Birkózóink Egerben Vasárnap Eger adott ott­hont az északi-területi felnőtt kötöttfogású birkózók verse­nyének. Ezen a DVTK és a Honvéd Papp J. SE verseny­zői több érmes helyezést ér­tek el. Eredményeik (ahol egyesü­letet nem közlünk, ott a DVTK értendő): 48 kg: 2. Szabó; 52 kg: 1. Kovács D.; 57 kg: 2. Tóth T.; 62 kg: 1. Pongó, 2. Szikszai, 3. Duhl; 68 kg: 2. Frankó Cs.; 74 kg: 2. Bacsó, 3. Karajz (Honvéd Papp J. SE); 82 kg: 1. Burucs, 2. Gu­lyás; 90 kg: 1. Pávai (Honvéd Papp J. SE); 100 kg: 1. Sivák. Bengtsson mellett az Euró­pa 12 hét végi miskolci ver­senyén részt vehet még két svéd: Thorsell és Carisson. Kettőjük közül Thorsell áll jobban a különböző ranglis­tákon. Európában a 9. leg­jobb, hazájában a 2. A világ- ranglistán a 18—19. helyen a kínai Lu Yao-huaval oszto­zik. A 25 éves balkezes 1977- ben mutatkozott be az Euró­pa 12-n, de akkor még csak kilencedik lett. 1980-ban, Münchenben Bengtsson mö­gött nyolc győzelmet szerzett, és ez a második helyhez volt elegendő. A mieink közül ak­kor csak Gergely tudta meg­szorítani, 3:2 arányban vesz­tett, Takács egy játszmát, Jó­nyer egyet sem tudott ellene nyerni. A visszavágás azon­ban Jónyernek sikerült. A Bp. Spartacus színeiben, a BEK­döntőért folyó csapatmérkő­zésen 2:1 arányban legyőzte a svéd balkezest. Ulf Carisson hazája 3. szá­mú versenyzője, mint az európai 10. lehet itt Miskol­con. Húszéves és már egy nyugatnémet klubcsapat (pro­fi !) tagja, Bengtssonnal együtt. A világranglistán a 29., és legnagyobb sikeré Bernhez fűződik, itt tagja volt az EB-győztes svéd csa­patnak. * A miskolci versenyre már rég megkezdték a vissza­számlálást. Mi ezúttal a prog­ramról és a belépőkről szó­lunk. Pénteken 16 óra -15- től 3—3 fordulót bonyolíta­nak le. A szombat lesz a legnehezebb, akkor mindenki ötször áll asztalhoz. Délelőtt 10-től kétszer, délután 5-től háromszor. Vasárnap csak délután játszanak, 14 órától. Ekkor is 3—3 forduló lesz. Az érdeklődők igyekezzenek, mert nagyon fogynak a je­gyek és a bérietek. A sport- csarnok pénztárában és a Ta­nácsház téri sportboltban egyszeri belépők (ülőhely 30, állóhely 25 Ft) és bérletek (ülőhely 105, állóhely 65 Ft) kaphatók. Felhívjuk a sport­csarnoki és egyéb szabad be­lépőkkel rendelkezők figyel­mét, hogy az Európa 12-re belépőik nem érvényesek. Képek doktorai af: A restaurátor mestersége egyszerre művészet és tudo­mány . . . Amellett, hogy betartja a szigorú szabályokat, pél­dául az ecsetkezelése tükrözi az egyéniségét . :. A szovjet restaurátorok állandóan keresik azokat az újabb módszere­ket, amelyek segítségével elkülöníthetők a különböző száza­dok festékrétegei. A kepékről az igen vékony festékréteget ma már gép választja le. Ezen a téren szép eredményeket ért el az Állami Restaurátor Intézet; egy XVI. században készült ikonról például sikeresen távolították el a kétszáz évvel később felvitt festékréteget, ök állították eredeti pom­pájukban helyre az Uszpenszkij Székesegyház (moszkvai Kreml) XVII. századi freskóit. Képünk a moszkvai Kreml helyreállításáivak munkálatai során készült: a régi festményt infravörös fénysugárral világítják át. Borissza őseink Mi, magyarok Bac- chusnak, a bor iste­nének korán híveivé szegődtünk. Viszo­nyunk azonban a kez­detektől máig két- síkú volt: egyik ol­dalon trónra emel­tük, a másikon több­kevesebb sikerrel, igyekeztünk onnét lerántani. A „trónfosztás” szándékának első je­lei már a XI. szá­zadban megmutat­koztak, amikoris a szabolcsi és eszter­gomi zsinatok fel­léptek a papok ki­csapongásai ellen, és követelték, hogy pa­rókiájukon ne tart­hassanak bort, ne kocsmátelhassanak. A bor szó először 1095-ben tűnt fel hazánkban. Fogyasz­tása a középkori Magyarországon a társadalom minden rétegének életszük­ségletéhez tartozott és rendkívüli módon elterjedt. A királytól a közrendűeken át, az egyszerű jobbá­gyig, mindenki ve­delte. Néhány levél­tári adat meggyőző­en tanúsítja: ország­járó kőrútjain 12 hordó bort tettek a király és kísérete elé: a pécsváradi apátság cselédeinek boradag­ja napi fél liter volt és költségeik 20 szá­zaléka borköltség formájában jelentke­zett. A klerikusok naponta másfél li­tert kaptak. Egy bu­dai patríciusé-: alád étkezésenként 1,7 li­tert hörpinletl fel, de volt, ahol ez a szám kettő fölé ug­rott. A mámorba menekülés elhara- pódzását mindennél jobban mutatja Vi­téz János intézkedé­se, aki elrendelte, hogy a törvénykezé­seket délelőtt végez­zék, amikor az em­berek még józanok, s az ebéd után ho­zott ítéleteket eleve semmisnek nyilvání­totta. A „Részeg” család­név meglehetős gya­korisággal fordult elő a korabeli okle­velekben. Ugyancsak a borivás általános­ságára utalt a „Bor­issza” családnév sű­rű előfordulása. De már ekkor felbuk­kannak a bortól va­ló tartózkodásról árulkodó famíiiane- vek is, mint például a „Józan”. Az ége­tett szeszes ital meg- megjelenését jelezte a „Borégető” család­név. Különböző for­mákban említették a Bornemissza nevet. A középkori, hal­latlanul nagy borfo­gyasztást nemcsak eredendő nemzeti hajlamainkkal ma­gyarázzák. Egyik okát abban látják, hogy a kezdetleges szállítási viszonyok, az osztrák vámkor­látok a külkereske­delmet korlátozták és a termelt, nagy mennyiségű bor a belső piacra szorult. Ráadásul a nemesek a tized révén besze­dett, jelentős meny- nyiségü italt magas áron adták el hatal­muk kényszerítő ere­jével azoknak a job­bágyoknak, akiktől tized címén ingyen elvették. A „szere- csenmosdatásra” az ivóvíz rossz minősé­gét is gyakorta fel­használták. Zsold híján a vég­vári vitézek is bo­rozásra adták fejűi két, de az iparosok is gyakran néztek a pohár fenekére. A mértéktelen ivás el - len a céhek is meg­próbáltak védekezni: a magyar „szőcsle- gények” szabályzata 64 dénár büntetést helyezett kilátásba az olyan szertelenül ivó legény számára, aki a bort „felyül kiad­ja”. O. B. Citrom, narancs, mandarin — egyetlen fáról A Nyugat-Grúziában, a Föl­dünknek legészakibb fekvésű szubtrópusi vidékén — a régi Kolhisz területén — termő man­darin-, narancs- és citromfajták Délkelet-Ázsia és a földközi-ten­geri térség legjobb fajtáival ve­tekszenek. A Fekete-tenger me­leg lehelete és a Kaukázus ked­vez a citrustermelésnek. Itt mű­ködik ezért a Szovjet Növény­nemes ítö Intézet egyik legfonto­sabb kísérleti központja, a szu- humi kísérleti állomás. Néha a Kaukázuson túlról jövő hideg szél a levegő hőmérsékle­tét jóval a fagypont alá hűti, azonban ez sem okozza a meleg égövi növények teljes pusztulá­sát. A kutatók ugyanis rokon fajtájú, de fagyálló növényekkel történő keresztezéssel olyan cit­romfajtákat állítottak elő, ame­lyeknek még a —8 C-fokos hő­mérséklet sem árt. Vannak to­vábbá új grapefruit-fajták is, amelyek a kemény teleket is túl­élik. A legfagyállóbb citrusnövény a mandarin, amely még mínusz 10 —12 C-fokos fagynak is ellenáll. A japán törpefajták már meg­honosodtak a grúziai szubtrópu- son. Az állomáson eljárást dol­goztak ki narancsnak és citrom­nak felnőtt mandarin fák koro­nájába történő beoltására: eze­ken a fákon mandarin, citrom és narancs terem.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents