Déli Hírlap, 1981. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1981-02-20 / 42. szám
íjc Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter Kairóban találkozott Anvar Szadat egyiptomi elnökkel. (A képen Szádat Genscher társaságában a megbeszélés után újságíróknak nyilatkozik.) Genscher tegnap rövid látogatásra Rómába érkezett és megbeszélést folytatott Emilio Colombo olasz külügyminiszterrel pakisztáni és egyiptomi látogatásának eredményeiről. Colombo tájékoztatta őt legutóbbi amerikai tárgyalásairól. A% SZKP kongresszusának tissteletére vállalták Leninváros- Kalus belföld A lottó 8. heti nyerőszámai: 4 10 47 55 77 LOSONCZI PÁL KOMÁROM MEGYÉBEN. Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke tegnap Komárom megyébe látogatott. Tatabányán, az MSZMP székházában Antalóczi Albert, a megyei pártbizottság első titkára, valamint Mok- ri Pál, a megyei tanács elnöke fogadta és tájékoztatta a megye társadalmi, gazdasági helyzetéről. Az Elnöki Tanács elnöke ezután a Szerszámgépipari Művek Esztergomi Marógépgyárát kereste fel. NÉPEINK BARÁTSÁGA. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai országszerte megemlékeztek a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírásának 33. évfordulójáról. A helyi ünnepségeken, baráti találkozókon sok helyütt részt vettek a Magyarországon működő szovjet intézmények és a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonai egységek képviselői. MARKAS FARMER. A tavalyinál választékosabb, mennyiségben is több, összesen 1,3 milliárd forint értékíí konfekció- terméket kinál partnereinek a tavaszi-nyári szezonra a Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat. Némi gondot okoz, hogy a sportos öltözékekből — bár többet vásároltak, mint a korábbi években — várhatóan nem lesz elegendő. Tavaly meg ugyancsak kevés volt az úgynevezett apró cikkekből — blúz, szoknya, nadrág — amelyekkel pedig az öltözék olcsón, divatosan variálható; most már ezekből is választékos a kínálat. Változatlanul nagy szerepet játszik az öltözködésben a farmer, amely között újdonság- kém rövidesen megjelenik ;i Május 1. Ruhagyár márkás, Lewis farmere is. HAZAI TŰZÁLLÓ. Avaskohászat olvasztókemencéinek bélelésére alkalmas tűzálló anyag gyártási eljárását dolgozták ki a veszprémi Vegyipari Egyetem szilikát- kémiai tanszékének munkatársai. A hazai magnezitgyártás tapasztalataira épülő technológiát Magyarországon és Angliában már szabadalommá nyilvánították, s több országban is bejelentették. A kísérleti gyártást egy erre alkalmas kemencében Jugoszláviában végezték el, a kísérleti terméket kiváló eredménnyel vizsgáztatták a kutatók A GUMISZAKBOLTBAN HAGYTA A PÉNZŰT. A napokban az egyik vásárló a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat miskolci, Zsolcai kapui Gumi- szakboltjában felejtettte pénzét. A jogos tulajdonos a pénzt a bolt vezetőjénél átveheti. GYÁSZKÖZLEMÉNY Fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy KUGLER FERENC mestercukrász 55. évében. 1981. február 16-án meghalt. Temetése 1981. február í3-án, 16 órakor lesz a Deszka- temetőben. A Kugler család Kozsnxá nszkyné Perjésiné 7 évet Több hétig tartó bizonyítási eljárás után tegnap hirdetett ítéletet a Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós tanácsa a Tolcsva es Vidéke Takarékszövetkezet igazgatósági elnöke és tő- pénztárosa által elkövetett bűnügyben. Mint arról lapunkban már többször beszámoltunk, Kozs- nyánszky Gyuláné, a szövetkezet igazgatósági elnöke és Perjési Zoltán Gyuláné föpénztáros 1968 májusától 17 éven át károsították meg a takarékszövetkezetei, s egyszersmind a társadalmi tulajdont. Mint a bíróság az ítéleti tényállásban rámutatott, a 17 év előtti időpontig minőkét vádlott vett fel Küionoözo kölcsönöket. /azok törlesztése azonban meghaladta anyagi lehetó- segeiuet. u OKent Perjésinére vonatkozat ez, aKi eivkOr vetette iei teletteseneü, hogy rOKonon, ismerősök nevére, ivesőoo peuig riütiv nevekre RóicsonóKet vegyenek xet, ameiyekűoi torle^z- sztík a megeiózoeket, a fennmaradó ©szeget peuig íordítsak sa- jai céljaikra, ivozsnyanszkyné az ötletet, nemcsak euogaata, na- nem annak vegrehajtasaoan is segédkezeit, sőt, hogy az esetleges ellenőrzés ki ne derítse ma- xnpuiacioikat, tippeket is auoit azok eitusoiasára. A cáe»ekmeny ielgungyuiitesekor így tooo okiratot megsemmisítettek. Ezen cselekményükkel i4t> esctoen, Ösz- szességéoen 2 523 300 forint kölcsönt vettek fei, ameiyboi úgynevezett gorgeteses módszerrel 1 867 617 toriinot megtérítettek, így a takarékszövetkezet meg nem térült kára hitelekool 635 oö*; forint. Amikor a Taktaharkány és Vidéke TaKarékszo vetkezőt vezetőinek bűncselekménye la <3- ben lelepleződött, már nem mertek újabb hiteleket felvenni, de mert egyre növekedett tartozásuk, a takarékszövetkezeti betétkönyvekhez, majd a postai betétekhez is hozzányúltak. Ily módon újabb 790 000 forint kárt okoztak. A teljes összeg tehát, amelynez hozzányúlták, 3 313 300 forintra rúgott, a meg nem térült kár összege pedig i 445 6c>2 forint. A bíróság enyhítő körülményként csak a beismerő vallomásukat, megbánásukat vehette figyelembe, illetve Perjesiné esetében azt is, hogy egy kiskorú gyermekről Kell gondoskodnia, s egészségi állapota jelentősen leromlott az utóbbi egy évben. Enyhítő körülmény, hogy az okozott kár jelentős hányada megtérült, s Perjésiné esetében az is, hogy beosztottként követte ei a cselekményeket. Súlyosbító, viszont, hogy 17 éven keresztül előre megállapodva, bűnszövetségben követték el a cselekményeket. A társadalmi tulajdonban okozott, eme nagy kár a kormány hitelpolitikájának gazdasági célkitűzéseit is meghiúsította a körzetben, hiszen más 240 személytől vették el ily módon a kölcsönfelvétel lehetőségét. Jelentős számú okiratot hamisítottak, s a mérleget is megváltoztatják. Az ottlakók körében megrendítették a bizalmat a takarékszövetkezet iránt. kapott Mindezek alapján a Miskolci Megyei Bíróság dr. Batta Miklós tanácsa bűnösnek találta Kozs- nyánszky Gyuláné I. rendű és Perjési Zoltán Gyuláné II. rendu vádlottakat különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bün- cselekméii3'ében, amelyet társ- tettesj minőségben, folytatólagosan és bűnszövetségben valósítottak meg. Bűnösök ugyanakkor társtettesi minőségben, folytatólagosan elkövetett magánoliirát- h a misí tás vétségében is. Ezért Kozsnyánszky Gyulánét 8 éyi börtönbüntetésre, Perjési Zoltán Gyulánét 7 évi börtönbüntetésre ítélte, mindkettőjüket 6—6 évre elitiltotta a közügyek gyakorlásától, s 20—20 ezer forint részleges vagyonelkobzással sújtotta. Kötelezte őket, hogy egyetemlegesen fizessék meg az 1 797 331 forint kárt, s annak 1979. november 30-tól számított 5 százalékos kamatát a takarék- szövetkezetnek; 107 838 forint, illetéket és az eddig felmerült mintegy 60 000 forint bűnügyi költséget az államnak. Mindkettőjük ingó és ingatlan vagyonára a bűnügyi zárlatot fenntartják. Az ítélet nem jogerős. TÓTH ZOLTÁN Sokasodnak a hírek az SZKP XXVI. kongresszusa- ról. És sokasodnak a nagy esemény tiszteletére tett munkafelajánlások is. A December 4. Drótművek egyik legrégibb partnere, s termékeinek legnagyobb felvásárlója a Szovjetunió. Tűzött laposkötélből már hosz- szú idő óta évente 1500 tonnát vásárol a Besenyői úti gyártól. Ám a szovjet szénás ércbányászat igényei növekedtek, az idén 1700 tonna, szabadalom által védett miskolci laposkötelet kérnek. A kiváló címmel kitüntetett Auróra brigád felhívásTragikus tűzeset történt a Hajdú megyei Létavértesen. Egy családi ház födémszerkezete kéménytűz következtében az éjszakai órákban kigyulladt. A tűz során a 6 éves Szilágyi Jolán füstmér A múlt évivel összehasonlítva, a ZÖLDÉRT-nél most drágább a burgonya, a fokhagyma és a legjobb minőségű alma. A többi zöldség és gyümölcs alacsonyabb áron kapható a piacokon és az üzletekben. A ZÖLDÉRT árai a következők : a burgonya 5,40 és 6, a vöröshagyma 9, a foksal fordult a gyári kollektívához, hogy a kongresszus tiszteletére az üzem dolgozói az 1,8 millió rubel értékű megrendelést kiváló minőségben, a kért ütemezésben és határidőre szállítsák le. Ugyancsak sokágú kapcsolat fűzi a Szovjetunióhoz a Tiszai Vegyikombinátot. Nemcsak a vezeték, hanem a munkakapcsolaton alapuló barátság is köti Leninvárost és Kalust. A Tisza-parti üzem dolgozói vállalták, hogy mától kezdve, az előzetes megállapodást tetézve hat- száz tonnával több etilént juttatnak el a kalusi feldolgozóüzembe. gezés következtében életét vesztette, édesanyját, Szilágyi Béláné 30 éves lakost füstmérgezéssel kórházban ápolják. A vizsgálatot a rendőrség a tűzoltóság bevonásával megkezdte. hagyma 70 és 80, a sárgarépa 7,60, a zeller és a gyökér 12—13, a karalábé 6 forint. A cékla 5,40, a téli retek 7. A fejes káposzta 5,60, a kel- 8, a vörös- és a savanyú káposzta kilója 8,60. A hónapos retek csomója 5 és 7, a zöldpaprika 9 és 10. A saláta 5,50 és 9, az uborka 80. Az alma 5 és 16 forint között, a körte 12-ért és 14,60- ért kapható. A magán-kjskereskedőknél egyre gazdagabb a primőrök kínálata. Salátából van a legtöbb, e‘gy fej 12 és 14 forint. A paprika darabját 10-től 16 forintig adják, az új karalábé 8, a hagyma csomója ugyanennyi, a piros retek 16 és 18 forint. A paradicsom 160, az uborka 100. Újdonság a primőr sárgarépa, melynek csomója 14 forint. A dughagymát 36 és 50 között, a fokhagymát 80-ért mérik, a vegyes zöldség kilója 14, a kelkáposzta 10. a karfiol 70, a spenót és a sóska 80, a savanyú káposztát 12 forintért adják. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Marton Attila Zoltánnak és Búzás Margitnak Nikoletta; Orosz Zoltánnak és Barla Évának Zoltán; Plajos József Sándornak és Bodó Margitnak Zita Zsuzsanna; Csajbók Józsefnek és Csicsó Ilonának Réka; Csécsi Barnabásnak és Dienes Erzsébetnek Norbert; Éles Lászlón; és Kiss Zsuzsannának László Fajkó Jánosnak és Ónodi A~ «- nak Tímea; Horváth Dezsőnek és Balogh Máriának Nóra; Mida Zoltán Jenőnek és Soltész Márta Ilonának Lenke Magdolna; dr. Sándor Lajos Csabának és Szénási Andreának Péter nevű gyermeke. külföld VARSÖ. A Szovjetunió további több. mint egymilli- árd dolláros pénzhitelt nyújt Lengyelországnak, ezenkívül 200 millió dollár értékben árukat és nyersanyagokat szállít hosszú lejáratú, tízéves hitelre. Ez a segítség azon a 670 millió dollár értékű pénz- és áruhitelen felül értendő, amelyet az ország a tavalyi év utolsó hónapjaiban már megkapott. A Szovjetunió — jóllehet saját gabonatermése sem volt kimagasló-, tavaly mégis 500 ezer tonna gabonát szállított Lengyelországnak. Ehhez járult még nagy mennyiségű más élelmiszer, így például hal, halkonzerv, napraforgóolaj, méz, tea szállítása. Szovjet részről módot adtak arra is, hogy az ország pótlólagosan vásároljon különféle nyers- és alapanyagokat. ALGÍR. Záróközlemény elfogadásával ért véget tegnap az algériai fővárosban hat szaharai állam (Mali, MauritáAia, Líbia, Niger, ■Csád és Algéria) külügyminisztereinek értekezlete. A közlemény megerősíti, hogy a résztvevő országok továbbra is minden, szükséges intézkedést megtesznek az 1980. márciusában Barnákéban aláírt, a szaharai államok együttműködését szorgalmazó program megvalósításáért. MOSZKVA. Megkezdődött az SZKP XXVI. kongresz- szusa küldötteinek regisztrálása. A több mint 5000 delegátus a párttagság 17 milliónál népesebb táborát képviseli majd a tanácskozáson. Elsőnek a Szovjetunió legtávolabbi tájairól, a Távol-Keletről, Szibériából érkeztek meg a delegátusok a fővárosba, ők kerültek először nyilvántartásba. Velük együtt jelentkeztek a moszkvai küldöttek is. A szovjet főváros kommunistáit több, mint hatszázan képviselik majd a kongresz- szuson. A küldöttekre vonatkozó adatokat a tanácskozás mandátumvizsgáló-bi- zottsága összesíti majd, de az előzetes adatokból is kiderül, hogy a küldöttek a párttagság legszélesebb rétegeit képviselik. A kongresz- szusra már megérkeztek az első külföldi küldöttségek is. A több, mint száz párt delegátusainak túlnyomó részét a beit végére várják Moszkvába. DORTMUND. Tegnap megkezdődött WilhelmKarl Kapmann náci háborús bűnös pere. Kapmann a háború idején a fasiszta megszállók egyik vehetője volt Ukrajnában. Többek között azzal vádolják, hogy 1943-ban Szrebnoje községben 650 embert, köztük asszonyokat és gyerekeket, egy iskolába tereltetett, majd rájuk gyújtatta az épületet. Kapmann ellen már kétszer folyt eljárás, WASHINGTON. Ronald Reagan szerdán előterjesztett költségvetés- és adó- csökkentési terve az amerikai politikában egy már klasszikusnak tekinthető belháború kezdetét jelzi. A vita folyik majd, hogy kinek, mennyit juttasson az állam a közös javakból — írja David S. Broder, a Washington Post csütörtöki számában. Az ismert amerikai hírmagyarázó szavait igazolják a Reagan- beszéd kongresszusi fogadtatásáról szóló első jelentések; a demokraták, akik jelenleg többségben vannak a képviselőházban, de kisebbségben a szenátusban, vegyes érzelmekkel fogadták Reagan csomagtervét. Az üzleti élet képviselői viszont örömmel nyugtázták a gazdasági tervben kifejeződő nagytőke-párti politikát. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Baicsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pí.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sportrovat; 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERÉS MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési cdj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0139-0209. Miskolci imkráusok Szolnokon Szolnokon, a Jásznagykun Farsangon, ma nagyszabású hidegkonyhai és cukrászati verseny kezdődött, amelyen részt vesznek miskolciak is. A Miskolci Vendéglátó VólAntarktiszi Sikeresen visszatért az An- tarktiszról Leningrádba az első szovjet személyszállító légijárat, az Aeroflot egy átalakított IL—18 típusú gépe. A gép a múlt héten a Néva-parti városból az újabb szovjet Déli-sark-kutató expedíció csaknem ötyen tagját vitte a Moiogyozsnaja- sarki állomásra. Bár a menetrend szerint már két nappal az érkezés után vissza kellett volna térnie, a sarkvidék időjárása közbeszólt: az időközben kitört hatalmas hóvihar miatt az utat el kellett halasztani. A vilalat „színeiben” a hideg- konyhai szakácsok között Kandik Ferenc és Laszkará- ti Zita, a cukrászok között pedig Máté Zoltán és Fed- lák Enikő versenyeznek a győzelemért. léli járat har azonban sem a gépnek, sem a hóból és jégből épült leszállópályának nem ártott meg, így az IL—18 a tervezettnél később ugyan, de rendben visszaindult, magával hozva azokat a tudósokat, kutatókat, akiknek sarkvidéki küldetésének ideje most telt le. A gép útközben több helyen is leszállt. Az állomások: Ogyessza, Kairó, Aden és Maputo. A tervek szerint a jövőben évente kétszer indul „menetrendszerű” szovjet légijárat a Déli-sarkvidékre. Ítélet a tolcsvai igyben Ráfuk gyúlt a ház Kezdődik a primőrKorszak Olcsóbb a zöldség