Déli Hírlap, 1981. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-13 / 9. szám
a Más tábla negálf ókban A városképet nemcsak az építmények alakítják: ugyanilyen fontos szerepet játszanak az utcaképet élénkítő — divatban kiegészítőnek nevezett — információs táblák, jelzések is. A jószemű járókelők városunkban is felfigyelhettek néhány helyen az autóbuszmegállókban elhelyezett új táblákra. Ezek a táblák, melyek fokozatosan váltják majd fel a régi, megszokott jelzéseket. nemcsak es/tétikusab- bak. de jobban segítik a forgalmat is: messzebbről, köny- nyebben feli smerhétők. Az új táblák a nemzetközi „divatnak” is eleget tesznek: Európa más országaiban is ilyeneket helyeznek el az utcákon. A Miskolci Közlekedési Vállalat fokozatosan cseréli ki a már megszokott regieket: először a KPM úthálózatán, majd fokozatosan egyéb útvonalakon is. A csere ütemét elsősorban a táblák gyártása határozza meg: várhatóan 1982 végére mindenütt az új jelzések váltják fel a mostaniakat. Ha késne a szemüveg... Enged az árból az Of etért Ki. Ofotért szemiivegüze- meiből kerül ki a lencsék és keretek 97 százaléka. A cég elsőrendű feladatának tartja. hogy a szemüvegeket pontosan, a vállalt batáridőre készítse el. de a jövőben ennek érdekében anyagi felelősséget is vállal. E hónap első napjaitól minden olyan megrendelőnek. akinek a szemüvegét határidőre nem tudják átadni. a vételárból 10 százalék árkedvezményt adnak. Az árengedmény nemcsak a vállalat szolgáltatásaira vonatkozik. hanem a- megrendelés teljes összegére Ez azt jelenti, hogy a vevő a becsiszolandó lencse és az esetleges színezés, edzés mellett a kiválasztott és megrendelt keret árából is kap 10 százalék engedményt. Akkor is, ha a határidőcsúszást nem a vállalat oköztá. ' hanem például a szállítók késedelme idézte azt elő. Miskolcon kizárólag a Baj- csy-Zsilinszky úti Ofotért- fiók foglalkozik gyógyszem- üvegek készítésével,- eladásával. Havonta mintegy 5—6 ezer szemüveget rendelnek tőlük. Ezt többnyire pontosan szállítják, adják el. A mostani akciótól azt remélhetjük. hogy tovább tudják javítani az egészségügy e rendkívül fontos területén nyújtott szolgáltatásaik színvonalát. gyorsaságát, pontosságát. Még annak az árán is, hogy eleinte ő fizet rá a boltra. if A helyben készült szemüvegekre négy-öt napot kell várni Miskolcon. Ha ez az idő meghosszabbodik, a vállalat fizet. (Sólymos László felvétele) Az úttörőmozgalom története A Molnár Béla Ifjúsági és Űttöröházban holnap délután három órakor előadássorozat kezdődik a harmincöt éves úttörőmozgalomról. Ezúttal az 1946—1957 közötti időszak eseményeit idézik feL Ósdi újítók Növekedett az újítási kedv az Ózdi Kohászati Üzemekben. Különösen örvendetes, hogy az elmúlt évben már ■ nemcsak a beadott és elfogadott újítások száma emelkedett. hanem jelentősen nőtt az ésszerűsítésekkel megtakarított forintok száma is. Az év végi gyors számvetés szerint az észak-magyarországi nagyüzemekben 1980-ban, Avas-Ruzsin: minta-lakóterület, avagy panel és mégsem az a korábbi évekhez viszonyítva, mintegy 3U0?zal több, ösz- szesen 3610 újítást adtak be. Az elfogadott és bevezetett újítások száma még ennél is nagyobb arányban — 400-zal — nőtt. Az ésszerűsítésekből eredő megtakarítás összege ugyanakkor az 1979. évi 67 millió forintról 126 millió forintra emelkedett. Az ózdi üzemben az újítások többsége az anyag és energia megtakarításával^ az importanyagok kiváltásával, a minőség javításával és a munkavedelemmel foglalkozott. Elmaradt a dicséret Úgynevezett védett korban levő, nyugdíj előtt álló ismerősöm panaszkodott: nemsokára kitelik a hatvan, s ő még semmilyen kitüntetést nem kapott. Legalábbis olyat, amelyet gyermekei beírhatnak az ónéletrajzukba. Igaz, hogy nem csinált ő világrengető dolgokat. Vegezte a munkáját, mozdult. ha mozdulni kellett, de nem ő jelentkezett elsőként, ha önkénteseket toboroztak. Nem érti, hogy pusztán az éveket miért nem honorálják egy szépén csillogó, ünnepélyes keretek kozott átadott pleesnivel. Elmaradt a dicséret? Az újjáalakulásának harmincadik évet — az előírásoknak megfelelően, szeienyen — ünnepió vállalat a neve,.e,es alkalomra legalábbis miniszteriális vendéget és vándorzászlót várt. Ügy vélték, ilyen ünnepes alkalmakkor ez dukál. A csinnadratta — rajtuk kívül álló okok miatt — elmaradt. Néhány vezető csodálkozott, az emberek többsége hümmögött. Semmi látványosat nem produkáltak, de a tervet hozták. Volt, aki úgy vélte, hogy már csak az évfordulóra való tekintettel is elvárható lett volna valami hivatalos dicséret. Más úgy gondolta, hogy a cég oktalanul tartotta a markát. Vita, háborúskodás nem keletkezett a dologból. Semmi sem volt, ami hullámokat kavart, így nem kellett ahhoz idő, hogy a nem létező hullámok lecsillapodjanak. Hány ilyen példa van még? A vélt eredmények hite sokszor valóságos sikernek hiteti el a tisztes középszert, a manapság az eredménytelenséggel egyenértékű helybenjárást. Ezért nem jár dicséret, ez nem érdemel kitüntetést. A mindenkori vezetőnek mindenkor döntenie kell: akár termék- váltásról, akár munkaerő-átcsoportosításról, akár a nyereség elosztásáról, akár a dicséretről vagy bírálatról van szó. A döntés- ítélet. Felelősségteljes dolog. Csak igen és nem lehet a válasz... A felemás felelet: rossz felelet. Olyan ez, mint a házasság. A házasságok kisebbik része jó, még kisebb részé rossz, a nagy többségé közepes. De a közepes házasságok alapjában véve rosszak .. . Feltehető, hogy a gazdálkodási szigor szigorítja majd a dicsérö-elmarasztaló mechanizmust is. Senkinek sem jár azért babér, ha a fizetésért, a nyereségért, a helybenmara- dásért „csak” azt teszi, amit tennie kell. Normális erkölcsi érzékű ember nem vár azért köszönetét, hálát, ha a helyét átadja a villamoson egy kismamának. Egy korábban szanálásra kárhoztatott vállalat sem aspirálhat vándorzászlóra, amiért ügyahogy sikerült egyenesbe kerülnie. Igaz. a változás .a korábbi időszakhoz képest óriási. De a mércét nem tehetjük lejjebb a korábbi mulasztások miatt. A mércét mindig a legjobbakhoz kell igazítani, különben sohasem döntünk rekordot Jeles ünnepeinken a csillaghullás mindig gondolkodásra késztet. Fejet hajtunk azok előtt, akik méltán vívták ki az elismerést. Ám nem lehet nem szólni a várt. de elmaradt dicséretről. Olyasfajta vélt vagy valós aktusokról van szó, amelyek jogtalanul követelnek jogtalan előnyt. A döntés az ítészek dolga. De önmérsékletre, önfegyelemre int — saját munkánk megítélésében is — a mostani gazdasági, társadalmi szituáció. Visszafogottságában is merész terveink teljesítése csak a legjobbakat emelheti piedesztálra. De az már közös dolgunk, hogy önmagunkban is tisztázzuk: mit tettünk, mennyit étdemliink: s ezért jár-e egyáltalán a dicséret?! B. I. tűzött célt: panelból, betonból, emberit, szépet teremtett. ít a gyalogosoknak Nehéz elhinni: a legmagasabb épület két szinttel alacsonyabb, mint az „alacsony” házgyári! A terepre simulva sorakoznak az épületek, van köztük szinteltolásos és földszintes piciny átriummal, különálló és többlakásos. A többlakásos házak egymás melle sorakoznak, a földszintesek kis „bolyokat” alkotva felkörben csatlakoznak, csoportonként. A kifli alakú területen fenn, a gerincen fut az autóút: o-nnan csak gyalogutak visznek az épületekhez! Pontosabban egy gyalogoszóna a belső forgalom fő útja, ahová csak mentő, tűzoltó, rendőrség hajthat be. Nyugodtan játszhatnak a gyerekek, s van is hol! Zöldbe ágyazottan. szeilősen állnak egymás mellett az épületek. — Panel és mégsem az! — mondta Jászai Péter építész. A panelből épült épületeknél nem alkalmaztak homlokzati panelokat — úgynevezett szendvics panel —, hanem égy más típusú elemet. Rá sem ismerni így. izgalmas, szép külsőt nyertek. S ami még ennél is lényegesebb: négy és fél méter belső fesztávolságot — külön beruházás nélkül —, ami lehetővé teszi a nagy szobák kialakítását. Hogy az autósok se legyenek elhanyagolva: a területen több garázs épül, mint ahány lakás van! Sokat helyeztek el a fenti út melletti támfalban, de van épület alatt is. 7 ágas, de nem olcsó — Szerettük volna a méret- és komforthatárokat kicsit kitágítani — mondta Nagy Zolié., építész. S hogy mit jelent ez négyzetméterekben? Hatvanháromtól száznégy négyzetméterig többféle változat is található: a viszonylag kisebbtől az egész nagyig. Nagycsaládok is együtt élhetnek a száz négyzetméter körüliekben, ahol két fürdőszobát terveztek. Kamra, lomtároló helyiség mindenütt található — irigykedjenek csak a lakótelepiek —, s úgy alakították a konyhákat, hogy többen is kényelmesen étkezhessenek egyszerre. Nem szokványos a lakások alaprajza: skatulyák helyett harmonikusan egymásba kapcsolódó tereket találunk. S ami ma mindenkit nagyon érdekel: a fűtés! Gázzal — gázkazánnal — fűtik a sorházakat, de a ..bolyoknál” rendhagyó megoldás született. Egy tömbkazán fűti a házcsoportot — francia licenc automata —, s minden lakás külön programozható. A saját kapcsolóóra mér. s irányit:' állandó hőmérsékletet, s ha télen elutazunk, minimum. „állagmegőrző” nő- fokot tart. A megoldás nemcsak kényelmes, hanem takarékos is. A takarékosságra egyébként is szükség van: a lakások ára — OTP-beruhazasban épülnek — ugyanis nem kevés. Egy nyolcvan négyzet- méter körüli hétszáztizenhá- í'ora-, s egy száz négyzetmétert majd' elérő nyolcszázhatvan három-ezer. Ezek csak irányárak — azaz maximálisak —, s a szakértők szerint ettől csak ke”esebb lesz. Kérdés persze, hogy mennyivel... Evek és érvek A hallgatóságot, a jövendő lakókat is az árak izgatták leginkább: a tervek tetszettek. De lehet még gondolkozni, még van idő javasolni ! Olcsó dolog lenne most polemizálni a nyolcvanhárom körűire megépülő mintalakóterület és a már álló avasdéli lakótelep nyilvánvaló színvonalkülönbségén: ea amúgy is kiabálni fog, túszén egymás mellé épülnex. És azért sem, mert minden előnyös hitelfeltétel ellenére se lehet csak ilyen módon megoldani a miskolci lakásigénylök nagy tömegeinek gondjait.... Azt viszont mindenki szívesen látná, hogy a fejlődő magánlakás-építés sivár kockaház-sátortető tengere, s »z OTP-panellakások helyett ilyen lakóterületek létesüljenek. Ezt az egyet biztató kezdeményezésnek nevezték az MTESZ-tanácskozáson, folytatást ígérve, az Ávas-Ruzsiö nyolc év alatt érett valósággá. reméljük a következőre nem kell ennyit várni... KISS LÁSZLÓ Tessék kérdezni, kritizálni, javasolni! — mondta az építész a lakótelep tervrajzai előtt állva, a jövendő lakóknak. Utópia? Nem! A helyszín: az MTESZ műit pénteki rendezvényének terme. Százhatvan családnak nyílt először arra lehetősége, hogy még megépülése előtt megvitassa, milyen lesz majd az eljövendő otthona. Beszélgettek egy lakóterületről, ami szinte minden ízében különbözik attól, amit eddig építettek itt. Miskolcon. A Nehézipari Műszak: Egyetem és a TÜKI előzetes szociológiai felmérésére alapozva. tervpályázaton született a terv az ..Avas-Ruzsin magánlakás-építési minta- lakóterületére". Az ÉSZAKTERV kollektívája által — Nagy Zoltán építész vezetésével — kifejlesztett végleges változat teljesítette a ki-