Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-18 / 296. szám

A Parlament folyosóján Okosabb cselekvésre van szükség (Mnnka'nrsnvk jelenti.) Mas ez az ötéves terv! — jószerivel csak ezt hallhattuk a Parlament folyosóin, az or­szággyűlés teli ülésszakának első szüneteiben. Szinte va­lamennyi képviselő úgy fo­galmazott: a Faluvégi Lajos által beterjesztett exnozé alaDján világossá vált. hogy a jövőben hangsúlyosabbak a feladatok, s így is vették ezt a törvényjavaslatba. Sokan arról is szóltak, hogy a terv a korábbiakkal ellentétben figyelembe veszi a megelőző tervciklus tanulságait, sok­szorta reálisabb, mint az V. ötéves terv volt. Illúziókba a nemzetközi gazdasági körülmények miatt nem ringathatjuk magunkat. Csak egy lehetséges út ja van annak, hegy jobban éljünk: jobban kell dolgoznunk! A tegnapi felszólalók között volt dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács elnö­ke is. aki egyebek között a következőket hangsúlyozta: — Megyénk VI. ötéves ta­nácsi fejlesztési elgondolásai közül alapvető célnak a tele­püléshálózat kiegyensúlyozot­tabb fejlődését tekintjük. Fontos feladat a gyors üte­mű városba áramlást vissza­fogni. növelni a községek né­pességmegtartó képességet. Fejlesztéseinkkel oda • kívá­nunk hatni, hogy a városi és községi ellátás színvonala — legalább az alapellátás terén — közelebb kerüljön egy­máshoz. A községek fokozott fejlesztése természetesen nem jelenti a városok fejlesztésé­nek visszafogását, de meg kell akadályozni azt a nem kívánt folyamatot, hogy fal­cainkban 7 ezer üres lakás ált. miközben Miskolcon egy­re nő a lakásra várók szá­ma Ennek érdekében a me- gveszézbelv körül kialakuló agglomerációs térségben je­lentős kedvezményekkel kí­vántuk ösztönözni a magán­lakás-építést. Jelentősen nö­veljük az egészségügy, a ke­reskedelem és az oktatás fej­lesztésére fordítható összege­kéi. Terveink, céljaink döntő próbája csakis az lehet, hogy mennyire kéoések az embe­rek . őszintén magukénak érezni és természetesnek te­kinteni a végrehajtásban való részvétéit. Dr. Havasi Béla. a megyei pártbizottság titkára a kép­viselőcsoport vezetője vende­geként a karzaton foglalt helyet Székely László. Mis­kolc megvei város Tanácsá­nak általános elnökhelyette­se. A miniszterelnök-helyet­tes expozéjának meghallga­tása után röviden így sum­mázta véleményét: — Nagyon nehéz tervidő­szak vár ránk. Éppen ezért mindenkéopen az okos cse­lekvésre kell a fő hangsúlyt helyezni. Ha lehet. Miskolc­ra meg fokozottabban igaz mindaz, amit az egész nép­gazdaság szintjen nehéznek érzünk. Ezért hat valameny- nviünk összefogására és sok­kal jobb. intenzivebb mun­kájára van szükség a gondok enyhítéséhez. megoldásához. TÓTH ZOLTÁN yfr Megkezdődött a vásárlók rohama a játékboltokban . .. Vennék, ha lenne elég Nem játék a játék I anácsko/.ott az SZMT elnöksége Mi lesz az idősekkel? (Folytatás az 1. oldalról) A Szakszervezetek Borsod megyei Tanacsa elnöksége ele terjesztett tájékoztató — amely 113 aiapszervezetnél végzett felmérés, helyszíni vizsgálat alapján készüli — megállapítja, hogy Borsod - Abaú j-Zeniplén megyeben a nyugdíjasok (járadékosok) száma meghaladja a 130 ez­ret. Nyugdíjuk (több mint 3 milliárd forint) a megye társadalombiztosítási összki­adásainak 04 százaléka. Élet- körülményeik. szociális hely­zetük rendkívül eltérő. A nyugdíjasok egvharmada 1800 forinton aluli nyugdíj­ból él. sokszor másod magá­val. Ezért is javasolja az SZMT elnöksége, amint azt Tóth József vezető titkár megfogalmazta, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsá­nak. hogy a lehetőségekhez képest emelni kell a régen megállapított alacsony össze­gű nyugdíjakat, s az alacsony nyugdíjak összegének éven­kénti emelésénél figyelembe SftS' v kell venni a mindenkori ár­növekedést is. Társadalmunk ma is sokat tesz a nyugdíjasokért.. Jó pél­da erre a tanácsok szociális tevékenysége. A most befeje­ződő tervidőszakban például Borsodban 28-ról -59-re emel­kedett at öregek napközi otthonainak száma. 200 gon­dozónő foglalkozik a jobbá­ra magatehetetlen, beteg öre­gekkel. 13 szociális ottho­nunkban 1782 férőhely áll rendelkezésre, noha ebben el­maradásokat kell még most is pótolnunk. Sokat számít és segít az is. hogy megyénkben a munkát vállaló nyugdíja­sok száma 50—00 ezer, de a vállalatok többségénél nem megoldott a nyugdíjasok foglalkoztatása. Külön segít­ségre is számíthatnak azok a nyugdíjasok, akik szakszer­vezeti tagok maradnak. Ep­rien ezért érthetetlen — mu­tatott rá Tóth József vezető titkár —, hogy megyénkben a nyugdíjasoknak alig eg.yhar- mada marad tagja á szak- szervezetnek . .. Az ehő hazai bútor- katalógus A lakás berendezésének tervezéséhez, a választáshoz és a vásárláshoz egyaránt segítséget nyújtó bútorkata­lógust adott ki ipari partne- reinek közreműködésével a Bútorért. A 100 ezer pél­dányban készülő katalógus a hazai bútorválaszték nagy ré­szét. a nagy sorozatban egy­ket éve gyártott termékeket mutatja be — köztük már néhány idei újdonságot is — méreteivel, egyéb hasznos tudnivalóival, mellékletében pedig a fogyasztói árakkai. az irányárakkal együtt. A fel­sorolt bútorok az ország 16 Dornus Áruházában, es a na­gyobb lakberendezesi üzle­tekben vásárolhatók meg, il­letve .jegveztethetők elő. A katalógus árusítását — ára 96 forint — ma egyelőre Bu­dapesten kezdik meg, vidék­re a jövő év elején jut el. Az év játéka: a bűvös koc­ka. Az év hiánycikke: a bű­vös kocka. Hiába is keresik a szülök karácsonyi ajándék­ként gyermeküknek. A játék öröm. Ilyentájt különösen az. De játékot, és jó játékot szerezni, vénéi már kevésbé az. Több vagy jobb? Tavaly megközelítően más­fél milliárd forintot fordí­tottunk játékvásárlásra, s ez a jelentékeny összeg az idén minden bizonnyal több lesz. A 14 even aluli gyermekek évente 7<Ml—800 forint érték­ben kapnak játékot; érde­kességképpen tíz évvel ez­előtt a szüiő csak 237 forin­tért vett játékszert Az áremeléseket is figye­lembe véve. a játékkereske­delem 1.5 milliárdos forgal­ma igen szép eredmény. Dé­ri eine azonban több is — vallja szinte mindegvik ke­reskedő —, csak lenne több játék. Nem hisszük, hogy több kellene! 1979 gyermekév volt s mondhatjuk azt is. játék­év. Soha annyi új játékot nem dobtak még forgalom­ba. mint ekkor. És mennyi van belőlük a polcokon? Ke­vés! A többség nem vált be. csak egy sorozatot készítet­tek belőle, hamar elfelejtet­tük. A hazai gyártók — sokan vannak, kis túlzással ahány játék, majd’ ugyanannyi szö­vetkezet, vállalat — évről évre fokozzák termelésüket, persze most már mindjob­ban ügyelve a minőségre, s mégsincs elég játék. Termé­sük jó részét külföldön ér­tékesítik. De inkább az a baj, hogy a sok játék közül kévés a jo. Puska helyett Lego Mit.' keresett évekkel ez­előtt a szülő? A kislányok­nak babát es babaházat, a fiúknak irányítható autót, kisvonatot, pisztolyt és pus­kát. A testvéreknek társas­játékot. és be is fejezhetjük a felsorolást. Ma gyökeresen megválto­zott a helyzet. — Minden második vevő bűvös kockát akar — megéli' a Centrum játékosztályának vezetője, Gáspár Tiborné. A 213-as Játékbolt ' veze­tője, Szakáll Sándorné: — A műanyag logikai já­ték fogy nagyon ... Kocka nfnes. es több mint ezer forintot kérnek a Le­géért. Ez ulóbbi variálható es kombinálható, egymásba és egymásra építhető, sok mindent tud, nem csoda, hogy még pult alatt sincs. Van azonban térbeli ma­lom (magyar és nagyon 10), dominó és sakk. Ez utóbbi­ak már nagyobbaknak. Fejlődjön a gyerek térbeli szemlélete, kombinatív kész­ségé. gondolkodása. Ezt akar­ja ma a szülők többsége. Csak a ruha a különbség Hogy sikerül-e megvalósí­tani a szülőknek elképzelé­süket? Ha elég ügyes es für­ge az apa és az anya. akkor igen. Bár mostanság nehez ügyesnek és fürgének lenni. A boltok előtt sorok kígyóz­nak. — Ha nincs logikai játék,' akkor ott a hagyományos, es azt keresik a vevők — mond­ják a kereskedők. — Csak hát a hagyományosból is szo­katlanul rossz az ellátás. A sokféle baba közt szinte csak a ruha a különbség. Nincs elemes autó. és nincs NDK kisvonat sem. Társasjátéko­kat. barkáéskészleteket aján­lunk ... Talán feltűnt, talán nem, hogy sem az. SZMT-székház- ban. sem az. MTESZ-ben, sem az MHSZ-székházban nincs játékvásár. A BIK nem. tudta egyik termet sem meg­szerezni, így jobb híján a Va­sas Művelődési Központban, és a Szökőkút melletti ház­tartási boltban rendeznek játékvásárt. Persze kuriózumokat (ame­lyek tulajdonképpen nem is azok) ott se keressen sen­ki... I. S. Megáiul a Diósgyőri Papírgyár A Diósgyőri Papírgyár 7 millió forint értékű kereti szerződést kötött a KIPSZER- rei 1981-re. A szerződés ér­telmében a KIPSZER segít a papírgyár felújításában, gé­peket telepítenek, szerelnek, javítanak, számos módon já­rulnak hozzá a gyár rekonst­rukciójához. + Tartották az eredt ti átadási határidőt a BÁÉV dolgozói a Mátyás király utcai házsor építésénél. Ennek eredménye­ként a tanácsi lakások bérlői már folyamatosan költöznek, és ma átadják a kulcsokat az építők a lakásszövetkezetnek is. így a jöHő hél elején már új otthonukba költözhetnek a szövetkezeti lakosok tulajdonosai is. A költözés egyik felté­tele többek között az utak állapota. Ezekben a napokban markológépekkel rakják teherkocsikra az építési hulladékot, rendezik a terepet, és a Miskolci Mélyépítő Vállalói dolgozol Mzjaltréteggei borítják az úttestet. (Sólymos fele.) Háromkukások Változnak az idők, ezzel együtt szokásaink is: ma már falun is ritkaságszámba menő látványosság a betlehemi játék. F.ltüntek a hóban toporgo háromkirályok, am az ünne­pek továbbra is ünnepek; méltón meg is ün­nepeljük, csal: másképpen. A modern háromkirályok is hárman van­nak. csak a kis Jézus bölcsőjéül szolgáló jászol változott meg kissé: nem cipelni kell, hanem vezetni — ezt a háromkirályok egyike végzi —. a másik két király pedig — segedkiralyi statusban — közreműködik a szertartás során. Zsoltárokat sem énekelnek már, helyette kantáira kérik a házmester­től a pincekulcsot, hogy hozzáférhessenek a szemetledobő kontenerehez ... Áldásos tevékenységüket nemcsak az év utolsó hónapjában végzik — szerencsére —, a korán kelő berhazlakó akár nyáron is talál­kozhat velük, miközben nagy csörömpöléssel járó. am annal hasznosabb tevékenységüket végzik. A sokemeletes házak lakói ritkán elegyednek szóba a háromkukásokkal. A szol la ii — esetleg köszönésre korlátozott — kapcsolat nem az előítéletekben gyökerezik: a szeméttároló konténer szemelytelen, épp­úgy. mint az egyforma betonházak. Ha az éj leple alatt sikerül a szemétledobóba bele­gyömöszölni a régi ágybetétet, törött üveget, robbanással fenyegető megerjedt befőttet: az már nem az én szemetem, hanem a ház szemete; akiknek ez a dolguk, majd el­viszik ... Etek a találkozások, melyekről eddig szól­tam egyetlen közös és igen fontos wmással jellemezhetők: veletlenszerüek. Mihelyt azon­ban a naptár decemberi jelez, megszaporod­nak ezek a találkozások: minden ház min­den lakójára jut egy-egy. Minden évben igy van ez: a szoba sarkában már áll a fel­díszített fenyőfa, a háziasszonyok elsáncolják magukat a konyhákban, kitör a nagy ünne­peket megelőző stressz. Ilyentájt hangzik fel a diszkrét psöngetés, s az ajtóban ott állnak a háromkukások, hogy szerény viszonzás fejében a jövő évre, és a szeretet ünnepere tolmácsolják jókivá nsagaikat. Pontosan igy történt az idén is: csengetés, zavart topogas mindkét részéöl. elmormolt jókívánságok, gyors fejszámolás, zsebben ko- torászás. Mindössze egyetlen körülmény tinit furcsának: december első napjait írluk. Ér­tetlenségem láttán a háromkukások egyike megvilágította a helyzetet. Tavaly — ilyen­tájt — „ál-háromkukások” előzték meg őket, tekintélyes, jogtalanul szerzett hgszoura leve így szert, hiszen a jókívánságok önköltsége az álköszöntök számára ugyanannjji. ám a csurranó-cseppe nö viszonzás nem a jogos zsebekbe került... Ez érthető magyarázat volt. s a rituálé megszokott módon zajlott le: könnyebb leltem egy húszassal. A kétkedés sötét gyanúja csak később ha­sított belém: tőlük sem kértem igazolványt, így nem lehetetlen, hogy az álkukásokat megelőzni kívánó álkukásokkal kerültem szembe. Késő bánat, de egy biztos, jövőre nem ér felkészületlenül a dolog: már szep­temberben előkészítem az aprópénzt, s va­rom a köszöntőket! KISS JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents