Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)
1980-12-16 / 294. szám
Munkájúval milyen célt szolgál? író—olvasó találkozó, tanulságokkal A villámtréfák egyik jelenete. Előadja: Kondrács Gábor (balról) és Kuszler József. Miskolctól Drezdáig Az Etűd „küldetése” 54c ..Galiba”, azaz Szabó János dalaival jó hangulatot teremtett a fiatalok körében A miskolci Etűd Színpad amatőr színjátszói azon keve- _ sek közé tartoznak, akik elmondhatják magukról, hogy nemcsak a városban ismerik okot, hanem már az NDK-ban is. A három éve, Lang László állal vezetett csoport hasznos küldetést hajtott végre — ,,elvitte’' a város üzenetét tőlünk ezer kilométerre eg.v olyan országba, ahol magyar munkásfial átok -élnek és dolgoznak. „Külföldön magyar kulturális műsoit megnézni nagyon jóérzés”. Ezeket a szavakat jegyeztek be elsőként a színpad vendégkönyvébe. Hosszú volt az út a Német Demokratikus Köztársaságig. A dal. a jókedv és a gitár hangjai azonban feledtették a másnapba nyúló utazás fáradalmait. Sőt erejükből még egy új nótára is telt. Nem véletlen, hogy a vasúton éppen vasutasdal született, hiszen akik előadták, többnyire maguk is a MÁV alkalmazottai. Az Etűd Színpad patrónusa a miskolci Vörösmarty Mihály Művelődési Ház. (rang László: — lW-bcn álltam a csoport élére, azóta szin- te alig változott a színpad összetétele. Jelenleg húszán vagyunk, és több sikeres szereplést mondhatunk magunkénak. Két éve kiváló minősítést szereztünk, ugyanakkor megnyertük a megyei és a városi VÍT-bemutatót, A következő évben újabb és üjabb feladatok megoldására ké- ültünk. Az idén az országos minősítő versenyen bronz fokozatot értünk el. Eddig háromszor az NDK-ban, és egyszer Lengyelországban szerepeltünk.) Alighogy Haliéba, az első fellépés színhelyére megérkezett a csoport, máris egy klubban találta magát. Itt Mihail Satrov Égszínkék lovak vörös fiivön című darabját mutatták be, amely méltán aratott sikert fiatal nézőik körében. Az Etűd sorrendben a következő városokban lépett fel: Hall:, Lipcse. Neustadt, Freital, Freiberg, Hennigsdorf és Berlin. Gyárak, üzemek, ifjúsági klubok és -kultúrhá- zak Sok-sok színhely, de mindegyik közös vonósa az volt, hogy az amatőr együttest mindenütt lelkesedéssel fogadták. munkájukat pedig tapssal jutalmazták. A „köszönöm” nem is egyszer hangzott el az előadások után a kint élő fiatalok szájából. (Seres István miskolci munkás két éve dolgozik a (reitali nemesacélműben mint darus; — Már többször láttam a csoportot. de talán most a leg.lob- bak. Találkoztam velük itt kint az NDK-ban és odahaza is. Sokat fejlődtek két év alatt, mióla ismerem őke', és kitűnő a mű- sorválasztásuk is. Különösen a Görbe tükör tetszett, amelyben bennünket, magyar fiatalokat mutatnak be, hogyan élünk ebben az országban.) Sok barátot szerzett az Etűd az NDK-ban. Nem egy kinti munkásfiatal kísérte el a miskolciakat egy-egy fellépés színhelyére, sőt a fővárosba is. Talán a legnagyobb élmény éppen Berlinhez fűződik. KlSZ-aktívaér- tekezleten gyűltek össze mintegy 200-an a Magyar Kultúra Házában, s itt lépett fel a színpad. Mondani se kell, hogy ez milyen elismerés volt az amatőr színjátszóknak. Profi módjára jelenítették meg Lenin egy napját Mihail Satrov darabjában. A főszereplő. Kozma József remekelt ezen a napon. Nem máradt el az elismerés sem. A vendégszereplést a magyar -nagykövet-ségen köszönték meg és ismét meghívták a csapatot. A kinti fellépések szervezésében döntő szerepük volt az ottani megyei KlSZ-titkárok- nak. akik mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat a Magyarországról jövő fiúk és lányok. A legtöbben Drezda és Lipcse környékén dolgoznak. Szabó János és Barczánfalvi Ferenc KISZ-titkórok arról tájékoztattak. hogy a Német Demokratikus Köztársaságban dolgozó fiatalok zöme KISZ- tag és keresik a kapcsolatot egymással, valamint a kilátogató magyar vendégekkel. Egy ilyen találkozás is jó alkalom a kapcsolatteremtésre. | S végül beszéljünk azokról is, akik annyi örömet szereztek a kintélő fiataloknak, az Etűd tagjairól. Mindenképp dicséretre méltó volt felkészülésük. lelkesedésük, és tudásuk. Néhányuk egészen kiváló színészi tulajdonságokkal rendelkezik. A csoportból kitűnt Kozma József, Kuszler József, Kondrács Gábor, Hajdú András és Szendrei Géza. Ez utóbbi alakításai élményszámba mentek. Meg kell még említeni ..Galibát” azaz Szabó Jánost, aki saját gitárkíséretében végigénekelte az NDK-t és dalaival mindenütt jó hangulatot teremtett. A kis társaság azonban elsősorban azt bizonyította be, hogy a különböző . munkakörben és műszakban dolgozó amatőr színjátszók (sok köztük a vidéki) képesek és tudnak is együtt játszani. TEMESI LÁSZLÓ Oka lehet annak, hogy az utóbbi időben megritkultak az iro—olvasó találkozók. Az egyik talán éppen az, amire Péntek Imre utalt pénteken este. A Mi Egyetemünk szervezésében rendezett Életünk-ankéton. Váci Mihály megjelenése, vers- mondása. személyiségének, mondandójának a varázsa magával ragadta annak idején a közönségét. Pontosabban fogalmazva, neki. nekik, az 1957-es konszolidáció után indult költőnemzedék- nek volt közönsége, tábora, amely (az Élet és Irodalomban folyt vita tanúsága szerint) meg ma is élénken reagál, ha a költőjét „bántják”. Időközben felnőtt azonban nem is egy. de több költőgeneráció, amely már nehezebben találja meg a helyét, a közönségét is. Hangvételük, mondandójuk bonyolultabb, keserűbb, ki- ábrándultabb. Az ifjúság azonban nem csábul át hozzájuk a, monstre beat- és diszkókoncertekről. Ami nem feltétlenül az érdektelenséget jelenti — amivel az idősebb generáció gyakorta vádolja őket —, hanem a figyelem és a lehetőségek szétszórtságát, sok esetben a szervező erő hiányát. Az irodalom mintha kicsit háttérbe szorulna a zenével és a tévével szemben. • • A közművelődés szakemberei sokszor tanácstalanul állnak, a megváltozott körülményeket és jelenségeket látván. Tudják, hogy az emberekben továbbra is él valamiféle spontán vágy a közösség és a jó beszélgetések élményére, s szinte reflexszere ün nyúlnak a régi, már KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Loewe: My Fair Lady. — 14.06: Nóták, — 14.42: Arcképek a bolgár irodalomból. — 15.00: Hírek. — 15.10: Angol macirigaiok. — 15.28: Nyitnikek. — 16.00: Útközben. — 16.05; Filmsztárok enekelnek. — 16.27: Geiger György trombitál. — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Bogár Zsuzsika búcsúzik. — 17.31: Gulyás László: Elite a fonóban. — 17.45: A Szabó család. — 18.15; Hol volt. hol nem volt . . . 18.30: Esti Magazin. — 19.13: Lemezmúzeum. — 20.08: A szomszéd rétje. Beszélgetés az osztrák gazdaságról. — 20.’35: Színes népi muzsika. — 21.07: Tudomány es gyakorlat. — 21.40: Doiinányi Ernő sajat feldolgozásaiból zongorázik. — 22.00; Hírek. — 22.13: Sporthírek. —22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Donizetti: A farsang csütörtökje. Opera. — 23.38: Jascha Heifetz hegedül. Emanuel Bay zongorázik. — 24.00; Hírek. — U.10; Balint János cimbalmozik. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. 12.50: Hírek. — 12.33: Melódiákoktól. — 13.28: A gyermekeknek irta; Bartók Béla. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.üli: A Sweet-együtles felvételeiből. — 18.30: Hírek. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.03: Kóczé Gyula népi zenekara játszik, Udvardv Tibor nótákat énekel. — 19.20; Legyen világosság!... — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.03: Patience. Operettrészletek. — 21.40: Táncmuzsika XVii—XVIII. századi gyűjteményekből. — 22.00: Zeneközeiben a hallgató. — 24.00; Hírek. 3. műsor: 12.38: Romantikus kórusmuzsika. — 13.00: Hírek. — 13.07 Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete koráihoz. — 13.37: Haydn- művek. — 15.00: Iskolarádió. — 15.25: öt perc technika. — 15.30: Francia barokk szerzők müveiből. — 16.25: Mi a véleményed? — 16.45: Operaáriák. — 17.28: Herbert von Kara ián vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart. — 19.00: Hírék. — 19.05: T«kolarádió. — 19.35: Modern írók portréi. Francis Jammes. — 19.35: Bernard Ladysz operaáriákat énekel. — 20.27: Zongoramuzsika. — 21.21: Hang' eb édelek felsőfokon. — 22.30: Hírek. , Miskolci rádió: 17,00: Hírek, időjárás. — 17.05: Zenedoboz. Nyilvános vetélkedőműsor Miskolcon, a Tokaj étteremben. Szerkesztő: Zakar János és Regős Zsolt. — 17.45; Egészségünk bevált formákhoz. Ezt teszi az egyetemen a közművelődési bizottság és A Mi Egyetemünk szerkesztősége is. Oldandó a humán és a természettudományos kultúra közti feszültséget, írókat és más művészeket hív meg a fiatalokhoz. Már volt itt Veress Miklós, a Mozgó Világ főszerkesztője, legutóbb a szombathelyi Életünk gárdáját látták vendégül, jövőre a Forrást, a Tiszatájt várják. műfordító pályázatot írnak ki. Mert nagyon is jól tudják, hogy „szakember” lehet valaki a humán kultúra ismerete nélkül, de igazi értelmiségi és vezető már aligha. Ezért újból és újból erőfeszítéseket kell tenni, hogy a leendő mérnökök érdeklődési és látókörét tágítsák. A múlt héten, pénteken este (szemben ült velem) nagyon sajnáltam Gulyás Istvánt, A Mi Egyetemünk képviselőjét, az est és a sorozat szervezőjét. Olyasmi történt ugyanis, ami manapság már ritkaság író—olvasó találkozón: a (15 főnyi) közönség és a meghívott vendégek egy része kölcsönösen vádolták egymást. Az egyik költő megrótta a hallgatókat, hogy miért nem kérdeznek a mar jelentős életművel rendelkező vendégektől (Ágh István. Péntek Imre, Pete György szerkesztő, Simonffy András és Zalán Tibor). • « Jogos-e ,ez a kérés? — pattant ki rögtön a vita. Megítélésein szerint nem. Naivsag, ugyanis feltételezni. műsor védelmében. Dr. Pénzes Géza eloadasa. Az öröklődés kérdéséi. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A B.-A.-z. megyei Tanács V. B. jelentést hallgatott meg a kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezetek gazdálkodásáról és a szakember ellátottság helyzetéről. — Sajtóbemutató a Tokaj-szállóban. — A korszerű energiatakarékos szigetelésről.) — 18.25—18.30: Lap- es musorelőzetes. Televízió, I. műsor: 16.05: Hírek. — 16.10: Ellery Quinn. Bűnügyi tévéfilm. — 17.05: Takács Maria műsora. — 17.20: Mindenki iskolája. — 18.30: ..Cuba si. . — 19.10: Tévetorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- hiradó. — 20.00: Sándor Mátyás. — 21.00: Stúdió 80. — 22.00: Falusi történet. — 22.20: Tv-híradó Televízió, 2. műsor: 17.25: Izvesztyija Kupa. Csehszlovákia— Svédország jégkorongmérkőzés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A rajz. mint fegyver. — 20.30: Operaváltozatok egy Goethe-témara. — 21.10: Tv-hiradó 2. — 21.35: Izvesztyija Kupa. Szovjetunió— Finnország jégkorongmérkőzés. Szlovák televízió: 15.30: Ipari lanulók műsora. — 16.00: A tudomány és a technika világa. — 16.50: Iskolatéve. — 17.30: Csehszlovákia—Svédország Izvesztyija Kupa jégkorongmérkőzés, felvételről. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kubai film. — 21.10: Dokurftentummű- sor: — 21.55: Könyvek. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Zenés műsor. — 23.15: Hírek. Miskolci Nemzeti Színház, Zsebszínpad (7) : Csapodár madárka. Kiállítások: Herman Ottó Mú- zeupi (10—18) : Ember és munka. — Barlangkutatás1 Magyarországon. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10 —18) : Műtárgyvédelem a néprajzi muzeológiában. — Miskolci Galéria (10—18) : Téli tárlat. — József Attila Könyvtár (12—20): Gyulai Líviusz grafikái és filmtervei. — Molnár Béla Ifjúsági Ház (10—18) : Csohány Kálmán hogy a fiatalod rendszeres olvasói az Életünknek, s egyáltalán az irodalmi folyóiratainknak, Ez ténykérdés, s mi lsem használ, ha „meg- botránkoznak” rajta. Másrészt még a gyakorlott fül sem tudja első hallásra megérteni a költő által így-úgy felolvasott verset. El is mondták ezt a fiatalok. Akkor pedig mit kérdezzenek? Az ember röstellkedik vagy elkedvetlenedik, ha nem ért valamit. Maradnak hát a már bevált, sztereotip, „naiv” kérdések az ..élet dolgairól”, s vagy .kialakul értelmes dialógus. vagy nem. Intelligens író eleve nem akar hozzászólni minden kérdéshez, nem akarja elhitetni, hogy mindenhez ért. De ha elég ügyes, akkor igenis sok mindent tanulhat magától a közönségtől. Amely az esetek többségében spontán, ad hoc, és „szervezett”. Aki ezt nem tudja, az naiv. vagy hazudik. Simonffy András mondta ki végül is, hogy mi „haszna” lehet ezeknek a beszélgetéseknek. Mindenkinek: az írónak is. a mérnöknek is tudnia kell, hogy a munkájával milyen nagyobb célt szolgál. Ehhez azonban nem árt egy picivel több szerénység és emberismeret. a hallgatóknál bizonyos „készülés", olvasás előre, mert különben nem alakul ki értelmes párbeszéd. Csupán egy „műsor* lesz, amit kölcsönösen ki lehet ..pipálni”. Azért pedig ugyan kár messze földről ideutazni... (hor pacsi) Munkácsy-díj as ' grafikusművész emlékkiállítása. — Gárdonyi Géza Művelődési Ház (10—18) : Ifj. Fazekas István fazekas kiállítása. Filmszínházak: Béke (14. hn#, 8) : A világ rendje és biztonsaga (mb. szí. francia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. II. helyár!). — Béke kamaramozi (4): János vitéz (szí. magyar film) — (6): Mese habbal (szí. magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk í).( — Kossuth (í3) : Leszámolás a kocsmában (mb. szí. szovjet film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — (hnö, 7) : Hair (szí. amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, III. helyar!). — Hevesy Iván Filmklub (15. f7): Idegenben (szí. N6ZK-*-iráni Ilim, 14 éven aluliaknak nem ajanijuk.*). — Táncsics (fő. 17;: Színes tintákról álmodom (szí. magyar film). — Táncsics kamaramozi (6) : Szerelmem. Elektra (magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Szikra (4. 6): A kétdimenziós gyilkos (mb. szí. olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (í5, f7): Gengszterek sofőrje (mb. szí. angol film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, ill. helyár!). — Petőfi (£5, t'7): Naplemente délben (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Tokaj vendéglátóház (7) : Négy bandita, tíz áldozat (mb. szí. francia film). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.2Q: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Világablak. — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Zenekari muzsika. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese. kis mese. — 10.00: Hírek. — 10.05: Kagylózene. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kritikusok fóruma. —11.00: Kamaramuzsika. — n.30: Gencsy Sári és Svéd Sándor operettfeí- vételeiből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Könnyűzenei hangszerszólók. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Színes néni muzsika. — 10.00: Zenedél- elött. — 11.30: A Szabó csalad. 3. műsor: 9.00: A barátság. Etika és filozófia középiskolásoknak. — 9.30: Matuz István fu- volázik. — 9.44: Zenekari muzsika. — 11.00: Hírek. — 11.05: Kövesd az ösvényt. Mai lanp költők versei. — 11.25: Nabucco. Részletek Verdi operájából. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Iskolátévé. — 10.55: Óvodások filmműsora. 11.15: Röpsuli.