Déli Hírlap, 1980. december (12. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-31 / 305. szám

Az év történetei (CIKK AZ 5. OLDALON) ar » POLITIKAI NAPILAP » X«. ÉVFOLYAM, 305 SZÁM I áni. 10(1 rnniUT 1980. DECEMBER 31., SZERDA | HAH' l,tU lUllllll Konzultáció és kézikönyv Mit kell tudni a tanácstagnak? Az 1980. évi választások során Miskolc megyei város Tanácsa tagjainak csaknem fele kicserélődött. Az új ta­nácstagok egy része csak most ismerkedik a tanácsi munkával, a tanácstagok szerteágazó feladataival. Eh­hez segítséget nyújt nekik a tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága is; öt elő­adásból álló konzultációt szervezték az új tanácsta­goknak. Három konzultáció már megtörtént, s az előadá­sok 1981-ben is folytatódnak. Januárban a tanácstagok la­kóterületi munkájáról és kapcsolatrendszerérői, feb­ruárban pedig a város egész­ségügyi ellátásáról lesz szó a konzultációk során. Mindezeken felül a kö­zeljövőben megjelenik a Ta­nácstagok kézikönyve című kiadvány is, amelyet minden tanácstag kézhez kap, s amelyet ugyancsak jól hasz­nosíthatnak. Angyalföldre látogatói tegnap Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára. Kíséreté­ben volt Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Budapesti Párt­bizottság első titkára. Előbb a .vili. kerületi pártbizottsá­gon a párt-vb tagjaival ta­lálkoztak a vendégek, majd megtekintették a Szikra Lap­nyomdának az Árpád-híd mellett felépített új ofszet­üzemét. Kezdődnek a tervviták Nagyüzemeinkben felelős­ségteljes munkát jelent a VI. ötéves tervek elkészítése. A nagyobb vállalatok, mint pél­dául az LKM. a DIGÉP. a TVK, az ÖKÜ stb., a terveket több változatban készítették el. A tervek összeállításakor kikérték a dolgozók vélemé­nyét, s a tervjavaslatokat vé­leményezték a különböző tes­tületek is. A tervek bírálata tovább tart. s azok széles kö­rű vitájára a legtöbb helyen januárban kerül sor. A Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának tapaszta­latai szerint az elkészített tervkoncepciók megfelelnek a népgazdasági elvárásoknak. Kiemelt helyet kap bennük a hatékonyság, a termelé­kenység és a gazdaságos tő­kés export növelése, a minő­ség fokozása, a gyártmány- és gyártásfejlesztés, a költsé­gek csökkentése. A tervek rögzítik azt is, hogy a kitű­zött -élok megvalósítása ese­tén hogyan alakulhatnak a dolgozók bér- és jövedelmi viszonyai, milyen lehetőségek vannak egy-egy vállalatnál a szociálpolitikai célkitűzések megvalósítására. rk Az év utolsó napja különleges nap: soha ennyi huszárt, kínai kalapos nőt, félszemű kalózt, csúcsos süvegű varázslót nem látni, mint ilyenkor, a rögtönzött szilveszteri vásártéren. A nyüzsgés olyan szédítő — mondaná a bal oldali képünkön látható kisfiú —, hogy még a nagy trombitáról is elfeled­keztem ... Kiss József felvételei) Az év utolsó napján Éjféltől délig Déli 12 órakor megjelent a Déli Hírlap idei utolsó, 305. száma. Még pontosan 12 óránk van az 1980-as eszten­dőből. Ez a nap is ugyanúgy kez­dődött, mint a többi. Éjfél után pár perccel elindult az utolsó 1-es busz, fél egy után az utolsó 1-es villamos. Az első járatok indulásáig van még néhány óránk. Csend. Nagyon csendes tud lenni ilyenkor a város. Egy­két késői járókelő siet haza, kabátját fázósan összehúzva, a közismert „Pirosból” halk zeneszó szűrődik ki. A Cent­rumnál ég a karácsonyfa lámpafüzére, a villanyrend­őrnél üresen, csupaszon ásí- toznak az alkalmi szilvesz­teri árusok sátrai. Mi lesz itt délután?! A Tiszai pályaudvarról 4 óra 18 perckor menesztik az első személyt Pestre, most még hajnali fél 3 van. Ki­halt a pályaudvar is. A vá­rótermekben néhányan bó­biskolnak, ezeken a kemény székeken nem lehet aludni. jfc Stanislaw Kania, a LENlp KB első titkára, látogatást tett Gdynia hajógyárában. Képünkön: a gyár munkásai üdvözlik. Odakint a peronokon takarí­tanak, s betolják a szerel­vényt is. A Lenin Kohászati Művek martinacél gyáregységében éjfél után húsz perccel már csapoláshoz készülnek. A Kazár—Valasovics brigád tagjai ténykednek a kemen­ce körül. Az eredmény: 89 tonna acél. A két brigád egyébként ma éjfélkor is dolgozik. A hagyományos ha­rangszóval búcsúztatják az óévet, köszöntik az újévet, és az új év első tonna acélját. Korán kelnek a tejesek is. Még véget sem ért az egyik nap, és máris kezdik az újat. Csak ma 180 ezer liter tejet, 20 mázsa vajat és 111 ezer poharas tejterméket szállíta­nak ki a boltokba, ök is rö­videt pihennek a szilveszter éjszaka után: harmadikára ismét fel kell tölteni az üz­leteket. A kenyereskocsik „csak” négy óra után indulnak el. Rakományuk 1150 mázsa ke­nyér, töméntelen péksüte­mény, és a háziasszonyok örömére 80 mázsa félkész le­veles tészta. Lesz a még új­donságnak számító sajtoske­nyérből is... Az órára nézünk, és már hajnal van. De még mindig sötét... (Folytatás a 3. oldalon) Január I-től Négyszáz új országos szabvány Csaknem 400 új országos szabvány lép életbe az új esztendő első napjától, iga­zodva a technika fejlődésé­hez és a nemzetközi együtt­működés igényeihez. Az új szabványok közül 150 egyút­tal KGST-szabvány is, ame­lyek nagy segítséget nyújta­nak a szocialista országok közötti munkamegosztásban az árucsereforgalom bővíté­séhez. . Az új szabványok a mű­szaki-gazdasági élet szinte minden területét érintik. Üj műszaki előírások készültek különféle ércek, építési anya­gok, ásványolajtermékek mi­nőségi követelményeire és vizsgálati módszereire. Sok szabvány gépi alkatrészek­kel és szerszámokkal foglal­kozik, de az előző évekhez képest több az olyan műsza­ki előírás is, amely az áruk szállítás közbeni védelmét, óvását szolgálja. Népgazda­sági szempontból elsősorban azoknak az MSZ—KGST- szabványoknak van nagy je­lentőségük, amelyek azelekt­ro- és hötechnika. valamint a faanyagok és a fűrészipar! termékek műszaki követel­ményeit tartalmazzák. A vegyipari fejlődés hozta ma­gával, hogy e témakörben is több mint 20 új, illetve a régit korszerűsítő előírás lép életbe. Ezek között szerepel a személygépkocsik radiál- gumiabronesainak méreteit és üzemeltetési előírásait tartalmazó szabvány, de a kerékpár gumiabroncsköpe­nyének minőségére is új elő­írások születtek. Az élelmi­szerek közül ezúttal a sza­lámifélék, a sűrített tej és a tejpor, a vaj és a marga­rin különféle vizsgálataira vonatkozó módszereket egy­ségesítették. A szabványok készítésénél a világszabványok előírásait vették figyelembe, mintegy kényszerítve a magyar ipart és kereskedelmet, hogy a vi­lágpiacon elfogadott méret-, illetve minőségi követelmé­nyek szerint készítsék és forgalmazzák a magyar ter­mékeket. Zárolt számlán, a túszok fejében Az Egyesült Államok át­adta a túszügyben közvetítő algériai diplomatának leg­újabb megoldási javaslatait. Jól tájékozott washingtoni források szerint az Egyesült Államok egy harmadik or­szágban zárolt számlára el­helyezne egy bizonyos ösz- szeget a túszok szabadon bocsátása fejében. Warren Christopher külügyminiszter­helyettes nem volt hajlandó felvilágosítást adni a doku­mentum részleteiről. Az al­gériai közvetítő küldöttség hazaérése után eljuttatja a javaslatot az iráni kormány­nak. Kevés volt a vagon Az esztendő végén vagon­gondokkal küzdött az Észak- magyarországi Tégla- és Cse­répipari Vállalat. Emiatt több tízmillió forint értékű kész­árut — például égetett cse­repet — kellett tárolniok. Ez nemcsak közvetlen árbevétel­kiesést jelentett, hanem mi­nőségromlást is. Ugyancsak gondot okozott a vagonhi­ány a Sajószentpéteri Üveg­gyárban, vagy például a Be­ton- és Vasbetonipari Művek miskolci és alsózsolcai gyá­rában. Köd, Az esztendő utolsó napja hideggel és köddel köszöntött Miskolc és térsége lakosságá­ra. Ma napközben is ködös időre számíthatunk. Folyta­tódik a lehűlés. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 0 és mínusz 5 fok között vár­ható.

Next

/
Thumbnails
Contents