Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-19 / 271. szám

A miskolci kézilabdasportért 6. A városi bajnokság adná az utánpótlást Ahogy közeledik a XXIV. férfi-, illetve IX. női sakk­Tegnapi számunkban a vá­rosi bajnokságnál hagytuk abba. Ügy tűnik, a miskolci kézllabdasport fejlődésének sarkalatos kérdése ez. Gálos Imre, a Miskolci Spartacus elnöke: — Csak egy közeli várost említsünk, Debrecent. Sem­mivel sem jobbak a feltéte­lei Miskolcénál. Mégis elbír egy nem akármilyen NB I-es férfi, egy NB I-es női és több NB II-es kézilabda-szakosz­tályt, Hogy csinálják ők? Ügy, ahogy több megyei vá­ros. úgy, ahogy több más nagyváros. Az utánpótlás ki­nevelését a városi bajnok­sággal kezdik. Nem tudom elhinni, hogy annak meghir­detése után, egy-két éven be­lül ne kerülne felszínre olyan játékos, aki nem középisko­lás, aki miskolci és aki jól játszik. És ebben az esetben csak egy dolgunk lenne — a Miskolci Spartacusra for­dítva a szót: leigazolni. Budavári László, a DVTK sportiskolájának igazgatója, elsőosztályú — és nemzetkö­zi minősítésre előjegyzett — játékvezető mondotta hozzá­szólásában : — Ahhoz, hogy legyen vá­rosi bajnokság, szükségel­tetne egy városi kézilabda szakszövetség is, amelyik koordinálja a bajnokságot. Ilyen nincs. A megyei szö­vetség, amelynek én is tag­ja vagyok, városi feladatokat is megold, de csak a kiemelt, vagy az egyszerű rendezvé­nyeken: egy-egy kupa, úttö­rő-, középiskolai bajnokság, játékvezetői küldés, KXSZ- rendezvény és egyebek. Gálos Imre: — Ha a városi bajnoksá­got a felnőtteknél azonnal nehéz lenne is beindítani, if­T ömegsport-teremkupa a névadóra! Miskolc város 1980. évi tö­megsport labdarúgó-bajnok­sága véget ért. Mind szabad­téren, mind a teremben. A szabadtéri bajnokság (majd­nem 500 mérkőzés!) első há­rom helyezettje azonos pont- számmal végzett. A ráját­szásban az LKM bizonyult a legjobbnak, megelőzve a TÜKI és a D4D csapatát. A folytatásra teremben került sor. Hogy egyáltalán a miskolci sportcsarnokba bejuthassanak, abban nagy érdeme van Meny­hért Lászlónak, a sportcsarnok igazgatójának, aki nemcsak hogy a tervezett 21 mérkőzés feltéte­leit biztosította, hanem lehetősé­get adott 36 találkozó lejátszá­sára. A teremkupa még közölt ered­ményeinek és a végső sorrend közlésének megtétele előtt illő­nek tartjuk, hogy a Miskolc vá­rosi Labdarúgó Szövetség tö­megsport-albizottsága által meg­fogalmazott ismertetőt közzé te­gyük Kőhalmi Józsefről, akiről e tornát (a teremkupát) elnevez­ték. kőhalmi József 1910. június 4- én született Diósgyőrben. 1931- töl 1970-ig — nyugdíjba vonulá­sáig — a DlGEP-ben dolgozott. 1945-től tagja volt a pártnak. Aktív játékos-pályafutása alatt (1929—1939) megyei ifjúsági vá­logatott és az NB I-es Diós­győri AC csapatának kapusa. Az aktív játék befejezése után sem szakadt el a sporttól. Először az ifjúsági csapat intézője lett, majd a felnőtt csapatnál látta el ugyan­ezt a feladatot. A tömegsport-megbízatása 1945- ben kezdődött. Először az akko­ri DIMAVAG-ban az üzemi tö­megsport szervezésével, majd a vállalati tömegsport elnökhelyet­tesi feladatával bízták meg. 1946- tól 1949-ig a DIMAVAG SK füg­getlenített főtitkára, majd 1947- töl a Borsod megyei Labdarúgó Szakszövetség társadalmi aktívá­ja, az újjáalakult ÉLASZ elnöke. Több évig minden tömegsport- rendezvény aktív patrónusa kü­lönböző funkciókban. Az 1970-es évektől Miskolc város tömeg­sportrendezvényeinek fáradhatat­lan szervezője, irányítója, min­denese. Miskolc város tömegsport kispályás labdarúgó bajnokságá­nak megalapítója, beindítója”. Halála nagy veszteség, de em­lékét a teremkupa torna őrizni fogja. Kitüntetéseinek se szeri, se száma: kezdve a Sport Kiváló Dolgozójától a Magyar Népköz- társaság Sport Érdeméremig mindent megkapott. Joggal és jogosan. „A 35 évi önzetlen, fáradhatat­lan társadalmi munkájának, ren­díthetetlen sportszeretetének kí­vántunk méltó emléket állítani ^ Róla és emlékére nevezték el a Teremkupát akkor, amikor az évenként meg- j rendezésre kerülő Tömegsnort- | teremkupa mérkőzéssorozat a i nevét viseli.” A teremkupatoma is véget ért. | A inég nem közölt eredmények: l HCM—Avas 0:4, LKM-acélmü— TÜKI 5:0, D4D—HCM 3:2, BŐ­SZEN—LKM 6:1, Avas—DIGÉP 3:1, TÜKI—LKM 3:3 (6:8, hétmé­teresekkel), D4D—DIGÉP 7:2, TAVHÖ—Bocskai SE 3:3 (hétmé­teresekkel 7:8). A helyosztók: A 7—8. helyért: TÜKI—DIGÉP 1:5. Az 5—6. helyért: LKM-acél- mü—HCM 0:3 (érthetetlen az acélmű távolmaradása!), a 3—4. helyért: LKM—Avas 3:3 (hétmé­teresekkel 8:4); a BŐSZÉN—D4D (2:0) találkozó döntötte el az el­ső-második hely sorsát. A sorrend a fentiekből adódik. Ezt követően vasárnap nemzet­közi mérkőzés keretében a Mis­kolci Tömegsport-válogatott Kas­sával mérkőzött és 5:3 arányban győzött, majd pedig a döntők­ben nem szereplők kaptak játék- lehetőséget. Eredményeik: MIK—Volán 0:2, Tanácsi Épí­tők—MKV 3:3, MKSE—Papírgyár 2:3, SZÜV—ÉVIZIG 3:0. Az első nyolc helyezett csapat teljesítményét értékelve, a kö­vetkező különjutalmakat nyerték a játékosok, illetve a csapatok (a bajnokságok lezárása — a hi­vatalos — egy-két héten belül): A legjobb kapus Szakos (D4D) lett, míg a legjobb mezőnyjáté­kosnak Karacs (Avas) bizonyult. A legtöbb gólt Csipke (BŐSZÉN) szerezte, 11-et, a legsportszerűbb csapat a DIGÉP. Most egy időre szünet követke ­zik a tömegsport kispályás lab- I darúgásban, és megújuló rend­szerben, jövőre találkoznak ismét a csapatok. (d. tóth) Afrikába készül a ligaválogatolt December 5-én tíznapos labdarúgótorna kezdődik Mo- zamtbik fővárosában, erre meghívást kapott egy ma­gyar csapat is. Az MLSZ a magyar ligaválogatottat kül- <k Afrikába, melynek veae­tője, Monostori Tivadar, húsz játékost hívott meg az együttesbe. A mérkőzéssoro­zaton a négy legjobb mo­zambiki és a magyar csapa­ton kívül NDK-beli. szovjet és bolgár együttes szerepel, júsági (serdülő) korosztállyal szinte máról holnapra sike­rülhetne. Leírtuk korábban, hogy a Miskolci Spartacus, a Borso­di Bányász hogyan keresi az utánpótlást. Az iskolai test­nevelési órák látogatása, a testnevelőkkel való konzultá­ció helyett, mennyivel egy­szerűbb lenne, ha a pályákon látottak alapján konkrét igényekkel fordulnának a sportegyesületek szakvezetői az iskolákhoz. Természetesen csak akkor, ha a városi baj­nokság — több korosztálynak — beindulna. ★ A felcímünk kezdettől nem változott: Miskolc város ké­zilabdasportjáért. E célial tesszük meg összegzéseinket is holnaptól. D. TÓTH BÉLA Cselgáncs Rimaszombaton (Csehszlo­vákia) nemzetek közötti csel­gáncsviadalt rendeztek, ahol a helyiek mellett a Bp. Spar­tacus és az MVSC júdósai vettek részt. A 260 induló jó hangulatot és jó versenyt produkált. A Rimaszombati Nagydíjat az MVSC nyerte a vendéglátók és a fővárosiak előtt. Fábián János és Nagy József edzők tanítványai a következő eredményeket ér­ték el: Üttörők: Első lett Pásztor (33 kg) és Rácz (48 kg). Második helyen végzett Gecsei (36 kg), Gazda (40 kg), Mikián (+53 kg), míg a bronzérmek tulajdonosai: Nyeste (33 kg), Pusztai (44 kg) Lőwey (+53 kg). Serdülők: Aranyérmes: Lenkei (33 kg) és Kupecz (64 kg), az ..ezüstösök”: Polácsik (53 kg), Breitenbach (58 kg), Mécsei (64 kg) : a „bronzo- sok”: Bereznay (64 kg). Götz (+64 kg). olimpia holnap esedékes meg­nyitója úgy fordul mindin­kább az érdeklődés a sport­ág kétévenként megrendezés­re kerülő eseménye felé. Bár a nagy hírügynökségek je­lentései különbözőek — egyes előrejelzések szerint 92, más hírforrás alapján 84 ország sakkozói randevúznak majd a máltai fővárosban —. az azonban bizónyos. hogy a résztvevők számát illetően új csúcs születik. Az eddigi 23 férfi sakkolim­piai aranyéremből 12-t sze­reztek meg a Szovjetunió sakkozói annak ellenére, hogy csak 1952-től kapcsolódtak a küzdelmekbe. Az Egyesült Államok ötször, Magyaror­szág háromszor nyerte el a Hamilton Kupát, míg Jugo­szlávia, Lengyelország és Né­metország egy-egy alkalom­mal győzött. A nőknél sokkal egyértel­műbb a helyzet, hiszen az eddig lebonyolított nyolc so­rozatból hétszer a Szovjetunió versenyzői kerültek ki győz­tesen. Csak távollétükben — 1976-ban — tudott más or­szág — Izrael — aranyérmet szerezni. Változatlanul tart a titko­lózás az esélyes csapatok ösz- szeállítását illetően. A Szov­jetunió, Magyarország, az NSZK és Kína kivételével ez idáig más résztvevő nem adta meg hivatalosan, kiket szerepeltet válogatottjában. A sakkvilág jelentős ese­ménye a Nemzetközi Sakk- szövetség (FIDE) kongresszu­sa, amelyet ezúttal 51. alka­lommal, a sakkolimpia hely­színén. Vallettában rendez­nek meg. A legjelentősebb napirendi pontnak a világ­bajnokjelöltek versenyszisz­témájának megváltoztatására tett javaslat ígérkezik. Ezt maga a FIDE terjesztette elő. Lényege, hogy — amennyi­ben elfogadják — a világbaj- nokjelöitek a későbbiekben nem párosmerkőzésekkel jut­nának el a világbajnoki ki­hívás jogáig, hanem az 1066 előtti körmérkőzéses sziszté­ma győztese kerülhetne el a világbajnokkal való ütközetig. Két diósgyőrivel ma 17 órakor, Halléban NDK—Magyarország válogatott la bdarűgó-mérkőz A mai, nemzetek közötti találkozóval ismét lezárul egy ciklus a magyar latxlarúgó- válogatott VB-selejtezőkre való felkészülésében. Az NDK elleni összecsapás ebben az évben az utolsó hivatalos előkészületi mérkőzés. És hosszú idő után ismét két diósgyőri — Szántó és Tatár — kapott lehetőséget a válo­gatottban. Mészöly Kálmán szövetségi Ka­pitány az 1980—8i-es bajnokság kezdete előtt látott neki a VB- selejtezők előkészületeihez. Fel­mérték a válogatottnál szóba jö­hető játékosok képességeit, erő­állapotát, majd Tatán megkezdő­dött a felkészülés, melynek első szakasza spanyolországi előké­születi mérkőzéssel fejeződött be. Ezután sorra következtek a hi­vatalos, de barátságos nemzetek közötti találkozók. Az eddigi eredmények emlékeztetőül: Ma­gyarország—Svédország 2:0, Ma­gyarország—Szovjetunió 1:4, Ma­gyarország—Spanyolország 2:2, Ausztria—Magyarország 3:1. A szakvezetés elképzelései szerint a hazai mérkőzéseken kellett volna kialakulnia egy egységes csapat­nak. mely hazai pályán begya­korolja azt a harcmodort, tak­tikát, ami eredményes lehet a VB-selejtezőkön. A három hazai erőpróba után a tervek szerint két, idegenben vívott mérkőzésen kellett volna kipróbálni a hatá­sos és biztonságos védekezést és az ebből indított gyors, néhány húzásos, gólhelyzeteket teremtő támadójátékot. Sajnos, az elképzelésekből vaj­mi keveset valósított meg válo­gatottunk. A mai az utolsó al­kalom, bogy valamint pótolja­nak játékosaink. A válogatott keret egyhetes felkészülést tar­tott, melynek során a szövetsé­gi kapitány többféle variációt gyakoroltatott játékosaival, mind a védekezésben, mind a táma­dásban. Az NDK válogatottja feltehetően erőszakosan támadni fog, már csak azért is, hogy visz- szavágjon az 1979. május 20-i. a Népstadionban elszenvedett 3:1- es vereségért. Mindkét válogatott a VB-selejtezőkre készül, hiszen az NDK is csak jövőre kapcsoló­dik be a VB küzdelmeibe. A magyar válogatottban ismét játszik Töroícsik, aki egyben a csapatkapitány. Remélhetőleg ez a megbízatás megfelelő önbizal­mat ad neki, és újra a régi Tö- rőesiket látjuk majd a pályán. Bízunk abban is, hogy e talál­kozó után Mészöly Kálmán tiszta képet kap az együttesről, és a téli túrán már valóban a tervek­nek megfelelően dolgozhat. Ne felejtsük el, hogy további kísér­letezésre már nincs idő. Az eddigi 15 NDK—Magyaror­szág összecsapáson a magyar vá­logatott hetvenszázaléKOsan sze­repelt, miután 9 győzelmet arat­tak, háromszor döntetlen ered­mény született, és háromszor ve­reséget szenvedtek. A gólkülönb­ség is a magyaroknak kedvező, 30 adott gólra csak 15-öt kaptak. A szervezők 20 ezer nézőre szá­mítanak a mérkőzésen, mely 17 órakor kezdődik. Az NDK összeállítása a követ­kező: Grapenthin — Müller, Trieloíf, Weise, Kisehe — Hafner, Liebers, Weber — Kotte, Streich. Trocha. Trieloíf és Trocha most először válogatott. Mészöly Kálmán kezdő tizen­egye: Mészáros — Kerekes, Szán­tó, Garaba, Kardos. Tóth J. — Tatár, Nyilasi, Dajka — Kiss, Törőcsik. (darab) Vietnam gyors ütemben fejleszti iparát, azonban a gépek mellett továbbra is jelentős szerep hárul a tropikus ország hagyományos ,.termelőerőire ’. Képünk a Con Cuong-i erdő­gazdaságban készült, ahol elefántok segítenek a fakiterme­lésben. A nők többet bírnak Amerikai kutatók azt állít­ják. hogy megfejtették azt az eddigi titkot, hogy a nők miért ellenállóbbak a beteg­ségekkel szemben, mint a férfiak, annak ellenére, hogy nem olyan erősek, mint ők. A nőknek olyan genetikai fölényük van, amit eddig nem ismertek. Konkrétan arról van szó, hogy a nők szervezetében kétszer több az olyan gén, amelyek az úgynevezett immunológiai gátat kialakítják. Ezeknek a géneknek az aránya az „x” kromoszómákban a nők és a férfiak szervezeteben: 2:1. Növények láza Sok emberi betegség egyik ko­rai tünetjelensége az egészséges szervezetre jellemző állandó test­hőmérséklet szokatlan megemel­kedése; a láz. Ugyanez háziálla­tainknál, sőt a vadon élő em­lősöknél, madaraknál is jól is­mert kórtünet. Annál különö­sebb az a legújabb megállapí­tás, hogy a növények is láza­sak lehelnek. Amerikai kutatók cukorrépá­nál és gyapotnál észlelték, ha a növény gyökerei megbetegednek és emiatt a gyökéren át történő \izf elvétel korlátozottá válik, akkor növekszik a levelek hő­mérséklete. A délben mért hő­mérséklet 3—4 fokkal haladja meg az egészséges növényre jel­lemző értéket. Az akut vízhi­ányban szenvedő növényeknél már korábban is mértek hő­emelkedést, eddig azonban nem tudtuk, hogy a gyökerek egy részének megbetegedése is ha­sonló következményekkel jár. Ez a felismerés újabb eszköa a növényvédő szakember kezé­ben a növényi betegségek (kü­lönösen a kezdetben lappangva jelentkező gyökérbetegségek) korai felismeréséhez. A levelek hőmérsékletének mérése azon­ban nagyon munkaigényes eljá­rás, ami termesztett növénye­inknél nagyüzemi méretekben aligha lenne alkalmazható. Meg­született azonban a korszerű megoldás is: infravörös légifel­vételek segítségével jól megál­lapítható, hogy a nagyüzemi tábla mely részén, milyen mér­tékben szenved a növény gyö­kérbetegség miatt vízhiányban, azaz hol és milyen mértékben lázasak a növények). Ez haté­kony módszer lehet az időben foganatosítható és térbelileg is jól körülhatárolható szakszerű növényvédelmi intézkedések alá­támasztására. Érettségizőknek: számológép A francia oktatásügyi mi­nisztérium úgy rendelkezett, hogy ez évtől kezdve alkal­mazzanak számológépeket az érettségiző osztályokhan. A szülők és a pedagógusok azonban kezdenek kételkedni abban, hogy a számológépek nélkülözhetetlen oktatási se­gédeszközök az iskolákban, és lehetővé teszik azt, hogy a tanulók matematikai tudá­sa mélyüljön. Többnyire in­kább csak költséges kiadás­nak tekintik a számológépek beszerzését. Igaz, hogy a szá­mológépek alkalmazásának a tanulók a magánéletben is jó hasznát veszik. Ugyanakkor attól is lehet tartani, hogy a gyerekek elfelejtenek emlé­kezetből számolni... Cukorrépából: benzin Nyugatnémet kutatók in­tenzív vizsgálatokat folytat­nak azzal kapcsolatban, hogy milyen technológiával lehet cukorrépából benzint gyárta­ni. Kiszámították, hogy egy hektár cukorrépából 4200 li­ter szuperbenzint lehet elő­állítani. Ha az NSZK jelen­legi egész cukorrépatermését benzipgyártásra használná lel, akkor egy éven keresz­tül az így kapott benzinnel 115 000 személygépkocsit tud­nának üzemeltetni. Azt azon­ban még nem tudják, hogy a cukorrépából előállított ben­zin mennyibe kerülne.... Túl sebes kerékpáros Radarkontroll segítségével fülön csípték Norvégia történe­tének első gyorsan hajló kerékpárosát. A 14 éves Oeystein Mollal az Oslo melletti Oppegaandból versenykerékpárján 57 kilométerrel száguldott az úton — és igy hét kilométerrel túllépte a sebességkorlátozást. A rendőrségben azért volt be­látás az ifjú tehetség iránt és beérte egy figyelmeztetéssel. ,.Hát az igaz, hogy egy kicsit túl gyors voltam” — vélte a tetten ért közlekedési kihágó, aki azért büszkén megjegyezte hogy Gő-nal is tud menni, ha okán

Next

/
Thumbnails
Contents