Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-19 / 271. szám

X. W'-L ^ »q . cS Felújítják a Széchenyi utat Ha néhány évvel ezelőtt készítettük volna ezt a felvételt a Szemerénél, sokkal mozgal­masabb, nyüzsgőbb képet mutatott volna az útkereszteződés. A Szemere és a Kazinczy utca egyirányúsitása sokat javított az eszak-dél irányú közlekedésen. A belváros közle­kedési helyzetéről, a következő években várható változásokról, ezen belül a Széchenyi út felújításáról olvashatnak a 3. oldalon, A DH várospolitikai fóruma című rovatban. (Ágéiba Tibor felvétele) Bevonultak határőrnek A sorok már katonásak... A BM Határőrség Miskolcon tartotta or­szágos bevonulási ünnepségét. A sportcsarnokba - a rövidre vágott hajú fiúk búcsúztatására - el­jöttek a szülők, feleségek, hozzá­tartozók is. Az ünnepség után a fiatalok vonatra ültek, s ma már beöltözve, egyenruhában és sur- ranóban megkezdték a kiképzést. Nyirkos László alezredes, a BM Határőrség miskolci kerületpa­rancsnoka mondotta tegnap: „Összeforrott, jó közösségek fo­gadják majd a határőrjelölteket, a szolgálat mellett a laktanyák­ban élénk KISZ-élet, versenyszel­lem várja őket." A kiképzés vé­geztével a fiatalok többsége Borsod határain teljesít majd szolgálatot, védi az országot. (Cikk az 5. oldalon.) (Sólymos László felvétele) * POLITIKAI NAPILAP'* ::z„l iizuimii Szovjet—mozambiki egyezmények Moszkvában tegnap befeje­ződtek a szovjet—mozambiki tárgyalások. ki közös nyilatkozatot, és ugyancsak ok látták el kéz­jegyükkel a Szovjetunió Kom­munista Pártja és a Frelimo Vita a Hazafias Népfrontnál Új lakásügyi rendelet készül A lakáselosztást szabályozó tanácsi rendelet fölött eljárt az idő. Hozzá kel! igazítani a társadalmi változásokhoz ezt is. Ám a kisebb-nagyobb korrekciók nem volnának elegen­dők, célszerűbb újat alkotni — ezzel vezette be a rendelet- tervezet fölött indított vitát tegnap, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának termében dr. Rozgonyi Jenő, a városi ta­nács igazgatási osztályának vezetője. Szuchy Róbert, a Ha­zafias Népfront városi bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy egyre inkább gyakorlattá válik a tanácsi rendelet- tervezetek vitára bocsátása, ily módon való előkészítése. Nem ez az első fórum, ahol hozzáértéssel, felelősséggel foglalkoznak a lakásügyi elő­írások reformjával. 1979-ben. «s az -idén is több ízben sze­repelt ez a kéra :-s a városi pártbizottság gaz­daságpolitikai munkabi­zottságának napirendjén, és a tervezet összeállításánál figyelembe vették az emlí­tett fórum ajánlásait és a megyei tanács iiietékes osz­tályának a javaslatait is. December elején foglal ál­lást a városi tanács végre­r hajtó bizottsága és még az év vége előtt a tanácsüléseié terjesztik a tervezetet, mely — amennyiben elfogadják — — 1981-t6i ervenyoe lép. Az egyik alapvető eltérés az előző, azaz mindmáig ér­vényben levő szabályozáshoz viszonyítva, hogy nemcsak az állami, hanem a magánerőből, illetve vál­lalati támogatással épülő lakásokkal is foglalkozik. Újdonság továbbá, hogy —a közvélemény kívánságának eleget téve — foglalkozik a rendelet a Fiatal hájasoknak építendő garzonlakások elosz­tásával is. A terv szerint 1981-ben 210 garzonlakást adnak át a gyermektelen, vagy legfeljebb egygyer­mekes fiatal házasoknak, akik megszabadulva a lakás­uzsora terheitől, különösebb erőfeszítés nélkül félretehet­nek egy bizonyos összeget, hogy aztán tanácsi bér-, avagy tanácsi értékesitésfl la­kásra válthassák igényjogo- sultságukat. Újra szabályozzák a lakáselosztó társadalmi bizottság összetételét, »un­káját is. A vitában három vélemény csapott össze: az egyik sze­rint nincs szükség az igények gépi úton történő rangsoro­lására. hiszen a lakáselosztó bizottság pártatlansága, lelki­ismeretessége éppen elég ga­rancia arra, hogy a legérde­mesebbek kapják az új ott­honokat; a másik tábor a gépi adatfeldolgozás tovább­fejlesztésére esküdött, míg a harmadik—es végül emellett tört lándzsát a vitafórum —• a kettő párhuzamos alkalma­zásának további ej iesztese mellett emelt szót. Többen sürgették, hogy ne csak a fiatal házasoknak, ha­nem a nyugdíjasoknak is épül­jenek garzonlakások. Tévedés ne essék, nem szo­ciális otthonról van szó! Ily módon ugyanis felszabadul­hatnának olyan nagyméretű lakások, melyekre az idős emberek csak kényszerűség­ből tartanak igényt. (Folytatás a 6'. oldalon) 1 A főtitkár mondta Leonyid Brezsnyev — a szovjet és a mozambiki veze­tők jelenlétében — ünnepé­lyes keretek között nyújtotta át Samora Machelnek a Né­pek Barátsága érdemrendet, amellyel a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksé­ge tüntette ki azokért az ér­demeiért, amelyeket az im­perializmus és a gyarmatosí­tás ellen vívott harcban, a békéért és a társadalmi ha­ladásért folytatott küzdelem­ben, a Szovjetunió és Mo- zambik barátságának és együttműködésének fejleszté­sében szerzett. Több fontos közös doku­mentumot írtak alá a két or­szág képviselői. Leonyid Brezsnyev és Samora Machel írta alá a szovjet—mozambi­A télre készülve A KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának téli felké­szüléséről (az üzemeltetési és forgalombiztosítási fel­adatokról) tart holnap dél­előtt tájékoztatást az igaz­gatóság. Ezen nemcsak a közutak hanem a vasút, az erdőgazdaság s a tanács ké­szültségéről is beszámolnak. Az elhangzottakról holnapi számunkban olvashatnak bő­vebbe». pártja együttműködéséről szóló megállapodást is. A két ország kulturális és tudomá­nyos együttműködése 1981— 1982. évre szóló jegyzőköny­vét Andrej Gromiko szovjet és Joaquim Chissano mozam­biki külügyminiszter irta alá. A szépet Vékony, könnyed, apró vi- .•ágmiritás, finom színárnya- atokkaí készülő porcelán edé- lyeket, étkészleteket szeretne látni a kirakatokban, hasz­keresik nálni a háztartásban a hazai vásárlóközönség. Ez derült ki abból a kérdőíves felmérés­ből, ameiyet a finomkeránűa- jpari, kereskedelmi és ipari formatervező szakembereit végeztek az őszi BNV láto­gatói körében. A mintegy 460 kérdőív fel­dolgozása során hasznos (és váratlan) tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a vállalat szakemberei. Egyebek között meglepetésként hatott az a tény, hogy a vásárlók szíve­sen lemondanak egy-egy funkcionális előnyről, ha esz­tétikai téren kárpótolják őket. Ez azzal magyarázha­tó, hogy az étkészletet gyak­ran ajándékozási céllal vásá­rolják. Sokan igényük a megszo­kott összetétel bővítését: szí­vesen látnának különböző tartozékokat — hamutartót, virágvázát, gyertya- és szal­vétatartót, fűszerkészletet — jj is, a készlet jellemző mintá- I zatával. A megkérdezettek többsége olyan porcelán edényt szeretne, amely kissé más, mint a többil A kérdőívek elemzői össze­gezték az igényeket, s a ta­pasztalatokról tájékoztatták a finomkerámiai gyárakat. A felmérés eredményeit elsősor­ban az Alföldi Porcelángyár hasznosítja majd: legújabb készletét már a vásárlókö­zönség igényeinek ismereté­ben alakítják a gyár forma- tervezői, szakemberei. Szolgáltatás és szolgálat Nagy aktíva-értekezletet ren­dezett tegnap a hatáskörébe tartozó borsodi—miskolci vál­lalatok szakszervezeti tiszt­ségviselői és gazdasági veze­tői részére — a miskolci 40. sz. Általános Iskola előadó­termében — a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének Borsod megyei Bizottsága. A mintegy 200 résztvevőt — köztük Juhász Ottó fő­titkárt, Tóth Józsefet, az SZMT vezető titkárát, va­lamint a tanácsok és a párt- szervezetek képviselőit — Molnár János megyei titkár köszöntötte. Ezután Juhász Ottó főtitkár tartott elő­adást az ágazati szakszerve­zet nemrégiben lezajlott VIII. kongresszusa határoza­taiból adódó feladatokról, majd a VI. ötéves terv ten­nivalóiról. Tegnap az időjárás meg­tréfálta az előrejelzőket: a várt napos idő helyett szinte egész nap köd volt és pára. Ma viszont folytatódik a szó­— A most következő hó­napokban igen fontos — mutatott rá az előadó —, hogy a szakszervezeti szer­vek hogyan, milyen ütemben tudják érdekeltté tenni és aktivizálni a dolgozókat a társadalmi erőtartalékok fel­tárásában. A HVDSZ VIII. kongresszusa a tennivalók középpontjába gazdasági kér­déseket állított. Nem vélet­lenül, hiszen nincs életünk­nek egyetlen olyan területe sem, amely ne lenne függvé­nye a gazdasági eredménye­inknek. így van ez a szolgál­tatások területén is. Most már itt is az intenzív fejlő­dés kerül előtérbe, a koráb­binál hatékonyabb és jobb minőségű munkára van szük­ség. Ehhez magasabb szín­vonalú irányító munka, na­gyobb fegyelem, több köveU kezetesség kell mindenütt. katlanul enyhe idő, s a meg­élénkülő déli szél mellett a hőmérséklet 10—15 fok között alakul. V Mára virradó éjszaka háromnapos látogatásra az Egyesült íllamokba érkezett Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár. 1 bonni kormány elnökének mai programján szerepel töb- •ek között egy találkozó Kurt Waldheim ENSZ főtitkárral. 4 tervek szerint Schmidt holnap találkozik Carter elnökkel, míg Reagan megválasztott elnökkel való találkozóját a DPA hírügynökség „valószínűtlennek” tartja. (Képünkön: Helmut í Schmidt megérkezik a Waldorf-Astoria-szalloba.) (Folytatás az 5. oldalon) Tíz fok felett

Next

/
Thumbnails
Contents