Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-12 / 265. szám

A régi recept ma is beválna Síit tői mészkőből és bazaltból Diósgyőri díszudvar Az Óbuda Tsz 15 tagú bri­gádja készíti a diósgyőri vá­rosközpont szolgáltatóházá­nak úgynevezett díszudvarát. A helyszínen, speciális kör­fűrészlap segítségével szab­ják méretre a süttői mészkő­lapokat, ezzel burkolják a 2400 négyzetméteres teret, amelynek középpontjában, a szürke bazalt aprókövei kira­kott területre, később képző­művészeti alkotás kerül. Az öt kőművest tíz segéd­munkás ..szolgálja ki”, és mint tegnap, a felvételek ké­szítésekor a helyszínen el­mondták, a kazincbarcikai és tardonai dolgozók december elejére szeretnének végezni a munkával — ha az idő is úgy engedi. Annál is inkább.' mert ebben az esetben célprémiu­mot kapnak. (Sólymos László felvételei) Szív és íz A vendéglátó nyugdíjasai találkoztak 2^ A ma nyugdíjasainak fiatalkorát idézi a diósgyőri Var étterem cégére. Amint azt a vállalat igazgatója a nyugdíjas- találkozón elmondotta, nemcsak a külsőségek miatt kedvelték meg a miskolciak az egykori Hangulatot, hanem föztje es a vendég iránti figyelmesség miatt is. Tíz évvel ezelőtt, az első nyugdíjastalálkozón alig voltak negyvenen, s elfértem a Művészben — mondta teg­nap a Miskolci Vendéglátó­ipari Vállalat nyugdíjasta­lálkozóján Jávorszky Gézá- né szb-titkár —. most pedig 'kicsi a Katowice étterem hatalmas terme is. Jövőre már fel kell majd kapasz­kodni az Avasra, az Ifjúság étterembe... Háromszázét ven idős asz- szony es férfi. Többségüket évekkel ezelőtt a vendéglők­ből. cukrászdákból, presz- szókból ismerte a fél vá­ros . .. Két évtizedet dolgozott egyfolytában a Hágj étte­remben Kiss Lajos felszol­gáló. Ismerte mindenki es ismert mindenkit. — A konyhával szerettem együtt dolgozni — meseli. — Inkább vittem a tányérokat, a terítéket, mint a sört, rö­vid italt. Volt például olyan kedves vendégem éveken át. aki sosem kért ebédnél étlapot, mindig rámbízta, mit vigyek neki. Szép volt, szerettem a munkám. Sok fiatalt neveltem. Ma sem értem, hogy némely fiatal hogyan tud annyira lélekte- lenül. mondhatnám szív nél­kül dolgozni... Talán ben­nünk is van a hiba. talán keveset plántáltunk át ma­gunkból beléjük. Munka- és emberszeretetet. ..Aranyos Emil bácsi" — sokan még ma is így becé­zik Sir Emilt. Egykori kol­légái sem hiszik róla, hogy már elmúlt 77 éves ... — Még a háború előtt maszekként szerettem meg a cukrászatot — mereng el a múltban. — Dolgoztam tíz évig a volt Korona-szálló­ban. másik tíz évig Lillafü­reden, a minisztérium üdü­lőjében. ahol annyi nagy ne­vű ember pihent. Ismertek Vasgyárban is. s azután a volt 39-es egységben, ami­nek a helyén ma a Dominó működik. Olyan barátaim es kollégáim voltak, mint Ro- rárius Laci, Lóvéi Jóska. Nagyon szerettem a mun­kám. A mániám a tortadí­szítés volt. Nem volt na­gyobb örömöm, mint ami­kor nagyon szépre sikerült egy-egy esküvői, születésna­pi torta. Azóta a cukrászat nagyon sokat fejlődött, s a mai fiatalok nagyon ügye­sek. Ám ma is be-ber.ézek Lőveihez. Kugler Ferihez, mert őket nem lehet elte­metni a szakmában. De lá­togatom a kiállításokat is. Otthon pedig olykor-olykor magam sütök a négy kis- unokámnak, akik nagyon szeretik az édességet. Nagy Zoltánná még 1951- ben került mosogatólány­ként a Muskátliba. Ide-oda dobálta a sors. Rájöttek; nagy érzéké van a tőzéshez, olyan házias ízt tud adni az etelnek, ami után a vendeg megnyalja a szája szélét. Így lett képe.si tes nélküli, am nagyon jó szakácsnő. — Főztem a Vörös Rák­ban, a Sajóban, a Muskátli­ban, a Tiszavirágban, az Expresszben — meséli. — Mindig imádtam főzni. Nem volt nagyobb örömöm, mint amikor a vendégeknek ízlett a főztam. Egyszer elmentem a lányomhoz. Becsbe, lato-, gatóba. Magyaros szűzónnet csináltam, s olyan jól sike­rült, hogy azóta is; mindig azt. kérik, ha hazajönnek lá­togatóba. Én magam most már főzelékeken élek, a be­tegségem miatt. • • Háromszázötven idős asz­adas-uetel 1983-ig vizsgázott, jó állapotban levő Zsiguli Combi, 6 éves, el­adó. Miskolc II., Templom u. 43. 2 2. Tel.: 11-376. Piros Zsiguli, 3 éves, eladó, augusztusban vizsgázott. Telelőn: 72-983. 830-es FIAT, lejárt műszakival, garantáltan kiváló motorral, el­adó. Érdeklődni: 17 óra után a 34 -818-as telefonon. Felújított, kiskerekíi Wartburg, új vizsgával, eladó. Miskolc III., Kuruc u. bű. IV 2. Polski FIAT 126 sürgősen el­adó. Érdeklődni: Győri kapu 4. sz. VIII 3., 16.30 órától, v agy te­lefonon de.: 16-985, lű-b7ö szá­mon. Kórody. CR-es rendszámú, bül-es Tra­bant eladó. Érdeklődni: Árpád u. Ml 4/1 sz. alatt lehet. ingatian Eladó 2 családnak is alkal­mas. komfortos családi ház, ga­rázzsal, vagy elcserélném 2 db másfél szobás lakásért, meg­egyezéssel. Vagy 2 családnak ki­adó azonnal, garázzsal, hosszabb időre. Érdeklődni levélben: Ho- dossy Gyula, 3078 Kister enye, Abonyi Lajos út I a. Vágottbaromfi-üzletemet az Avas-dél, Középszer u. 82. szám alatt megnyitottam. Az ünnepek­re pulykára, libára, kacsára meg­rendeléseket felveszek. Zsemleszínű foxi-tacskó keverék kiskutya elveszett a Vasvári u. 14. szám alól, megtalálóját jutal­mazom. Telefon: 18-350. Kisgyermek felügyeletét 7 órá­tól vállalom. ,,Hatéves korig 81378” jeligére a kiadóba. Óvatosságra intő Kirakatban a közlekedésbiztonság Mátyás Lajos, a Magyar Reklámszövetség megyei Szervezetének elnöke kö­szöntötte tegnap déleiéit a „Közlekedési propaganda és Miskolc közickedésbiztonüági helyzete” elnevezésű rendez­vény vendégeit, és az Gmúlt hónapban meghirdetett ős a közlekedés biztonságát segí­tő kirakatverseny győzteseit, helyezettjeit, valamint a Mis­kolc közlekedésével aktívan foglalkozó szakembereket. Sass József rendőr zászlós, a városi-járási rendőíkápi- tányság közlekedésbiztonsági tanácsa értékelő-elemző cso­portjának vezetője előadása első részben a biztonságos közlekedést propagáló kira­katok hatásáról szólt, majd ismertette azokat a felmérési adatokat: amelyek segítségé­vel megállapították, milyen jelenleg hazánkban és váro­sunkban a közlekedés bizton­sága. Bár az elmúlt év első hat hónapjához viszonyítva az or­szágban bekövetkezett bal­esetek száma 10,8 százalékkal csökkent, még mindig elgon­dolkoztatóak az adatok. Ez év első felében közutainkon 8264 baleset történt, amiből 629 volt halálos, 3740 volt sú­lyos. és 6518 járt könnyebb sérüléssel. A szomorú statisz­tika arra inti a gépjárművek vezetőit és a gyalogosokat egyaránt, hogy még fokozot­tabb figyelemmel vegyenek részt a forgalomban. És na­gyobb hangsúlyt kell helyez­ni a megelőzésre, az ezt se­gítő propagandatevékeny­ségre. A baleseti források között az első helyen a gyorshajtás szerepel, majd a szabályta­lan előzés, a követési távol­ság be nein tartása, az ittas­ság, és csak utoljára írhatjuk le a műszaki hibát. A mostani kirakatverseny célja az volt, hogy a járó­kelők szembetalálkozzanak a baleseteket előidéző főbb okokkal, és a reklám hatásos eszközével figyelmeztessük őket: meg lehet előzni a bal­eseteket! Sass József előadása után Mátyás Lajos átadta a kira- katverseny legjobbjainak járó dijakat. pénzjutalmat. A szakmai zsűri úgy döntött, hogy első díjat nem szavaz meg. Második helyen végzett Tóth Mariann (Unió Áfészj es Klinszky Zoltán (Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat), harmadik' díjat ka­pott Nagy Ferenc (Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat) és Hermann Ágnes (Unió Áfészj. * A díjátadás után két rövid nyilatkozatot kértünk. Dr. Tornyos Sarolta, a megyei ta­nács kereskedelmi osztályá­nak főelőadója: — A szakmai zsűri értéke­lése szerint, de a kirakatokat néző járókelők véleménye szerint is, igen sikeresen zá­rult ez a verseny. Bizonyára sokan emlékeznek a Centrum Áruház versenykirakatára. Dijat nem nyert ugyan, de bizonyára óvatosságra intett. Volt, aki a legjobbnak tar­totta volt, aki a félelmetes jelzővel illette Kelecsényi Gábor munkáját. Az én vé­leményem szerint igen precí­zen oldotta meg a maga elé tűzött feladatot a rendező, de azt a kontraszthatást, amit akart, mégsem érte el. Sok­kal lehangolóbbra, szomo­rúbbra sikeredett, mint azt talán az alkotó is szerette volna. Nem gazdálkodott eléggé jól a -rendelkezésére álló térrel sem. Ezzel szem­ben például az uniósok kis helyen, kevés eszközzel so­kat mondtak. Sok kirakatban csak az ital káros hatását domborították ki. Pedig a közlekedés veszélyhelyzeteit nem mindig ez teremti. Ha Miskolcon valamilyen kirakatversenyt', pályázatot hirdetnek, megszoktuk már, hogy szinte állandóan Nagy Ferenc, a BIK dekoratőre vi­szi el a pálmát. Most harma­dik lett: — Egyáltalán nem bánkó­dom emiatt. Sőt, nagyon örü­lök annak, hogy fiatalabb kollégáim dobogós helyekre kerültek. Ez azt jelenti, hogy fejlődik a miskolci kirakat- rendezés, frissül az alkotó­gárda. Eredetileg nem ezt a kompozíciót akartam elkészí­teni, de kifutottam az időből, és a technikai lehetőségek is korlátozottak voltak. Ez nem | valamiféle mosakodás, ne­hogy valaki erre gondoljon. ■ Lesz még kirakatvex’seny Mis- I kolcon... : SÓLYMOS LÁSZLÓ | szony és férfi. Nem hiszem, hogy valaki is szebben tud­na szólni hozzájuk, mint dr. Sugar Janos igazgató. Fel óra alatt felvázolja az eg esz szakma, az egész vállalat gondját és baját, örömét, a holnap várható nehézségeit. S hívja az időseket: jöjje­nek. nézzék meg az új étel­gyárat. látogassák a most alakuló nyugdíjasklubot. A vállalat, nem feledkezik meg nyugdíjasairól — de ne sza­kadjanak el ők sem a vál­lalattól. (nyikes) Hogyan öltözködjünk? Az öltözködés nemcsak pénzkérdés. Nem mindegy, hogy mit, hogyan és mikor öltünk és költünk magunkra. Az öltözködésnek is vannak fogásai, műhelytitkai. Ezek azonban nem ördöngösek. az ízlés is tanulható, elleshető. A Molnár Béla Ifjúsági Ház szervezésében Oláh Erzsébet, lapunk divatrovatának veze­tője tart ma délután 3 óra­kor előadást a 101. számú Szakmunkásképző Intézetben Hogyan öltözködjünk? cím­mel. Pályaválasztási vetélkedő Ma délután 2-től rendezik meg á BÁÉV székhazában a pályaválasztási vetélkedő vá­rosi döntőjét. Ezt az iskolai őrsi vetélkedők előzték meg. Ma délután az egyes iskolák legjobb csapatai mérik össze tudásaikat.

Next

/
Thumbnails
Contents