Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-28 / 279. szám

sfc Jó a termés, de tengelyig ér a sár Ágyazni kellene a magnak Betakarítás a miskolci határban A OIGÉP szolgáltatóinak számvetése // eredmén y maradhat el nem Minden időben becsülendő * mezőgazdászok munkája, de ebben az évben különösen, mert igen keményen megdol­goztak a télire valóért. Or­szágos híradásokból tudjuk, hogy sok helyen szilveszterig is eltarthat a betakarítás. Mit sikerült már eddig biztos helyre tenni, és mi­lyen feladatok várnak még a Nagymiskolci Állami Gazda­ság dolgozóira? — ezt kér­deztük dr. Tardi István, ter­melési igazgatóhelyettestől. Elmondotta, hogy az eső miatt újból le kellett állíta­ni, a kukoricabetakarító kom­bájnokat. Elsüllyednek a földben, de a szállító jár­művek sem tudják megkö­zelíteni a területet. Jó idő eseten ti—7 napra való mun­ka lenne még hátra a kuko­ricabetakarításból. Az viszont örvendetes, hogy a burgonyát, az almát, és a zöldséget már nem ta­lálta ez a csúnya ősz a föl­deken. 150 hektárnyi terü­letről 4600 tonna almát szed­tek le. A gyümölcstermés — a kedvezőtlen időjárás elle­nére — még a tavalyinál is jobb. 420 vagonnal már el is adtak belőle. A csapadékos év igen pre­cíz növényvédelmi munkát követelt az almáskertek gon­dozóitól, de a Nagy miskolci Állami Gazdaság vezetői nagy elismeréssel szólnak a miskolci diákokról, akik a termés java részét leszedték. Az. ö munkájukat is dicséri, hogy az alma minősége meg­felelt a szigorú exportköve­telményeknek. A burgonyatermés valami­vel jobb volt a tavalyinál. Igaz, sokkal nehezebb körül­mények között kellett fel­szedni, mert a sár ráragadt a gumókra. A gazdaság két évvel ezelőtt egy korszerű burgonyafeldolgozó és -táro­ló üzemet létesített. Itt szá­rították és szellőztették a termést, de ez a nagy anyagi ráfordítás azzal, kecsegtet, hogy jó minőségben raktá­rozható az újig. A vásárlókat azzal vigasztalják, hogy a mi kötöttebb talajaink meg- sz.ínezik ugyan a burgonyát, nem olyan áttetsző a héja mint az. alföldi homok talajról valóknak, de ez nem ront a minőségen. A taiajelőnészítő munkát is napról napra át kell szer­vezni. az időjárástól függően. De ezzel kapcsolatban is tudnak már eredményt fel­mutatni. hiszen az őszi bú­za vetését október végére si­került .befejezni 785 hektá­ron. A szántóföldi munka, az őszi szerves és műtrágyá­zás. a mélyszántás java ré­sze még hátra van. De ami­kor az. időjárás megengedi, nyújtott műszakban kint lesz­nek a földeken, hogv kellő­képpen meaásyazhassanak a jövő évi termésnek. Ilyenkor, esős időben rend­kívül balesetveszélyes a har- sányi útnak az agyagbányá­tól a cementgjárig vezető szakasza. Aki járt már erre­felé ilyen időben, tudja: egyetlen rossz kovniánvmoz- dulat, egyetlen kődarab ele­gendő, hogy az agyagtól szenyezett úton megpörögjön a kocsi. S hogy mi történhet — nem hisszük, hogy külö­nösebben szükséges leírni. Ügy tűnik, a sokakat érin­tő gond — hiszen nemcsak magángépjárművek, de na­ponta többször zsúfolt autó­buszok. áruval megrakott te­hergépkocsik is közlekednek erre — vegre es vealeg meg­oldódik. A minap ugyanis az. ut gazdája, a KPM Miskol­ci Közúti Igazgatósága ta­nácskozásra hívta az. érintett két vállalat, a HCM és az. ÉPFC vezetőit. hogy veget vessenek az. áldatlan állapot­nak. A megegyezésről az ér­dekelteket kérdeztük. Dr. Varga József, a KPM Miskolci Közúti Igazgatósá­gának vezetője: — Az ide vonatkozó ren­delkezések értelmében az. út tisztításáért az a vállalat fe­lelős. amelynek hibájából a szennyezés történt. A rende­letre hivatkozással kértük a vállalatok vezetőit, oldjak meg valamiképpen e gondot, mert a jövőben szigorúan — a korábbinál is szigorúbban — fogjuk ezt ellenőrizni. S Folytatódnak városunkban a pártalapszervez.etek. párt­vezetőségek beszámoló tag­gyűlései. Az elmúlt tíz hó­napban végzett munkát vet­ték számba a Diósgyőri Gépgyár A-egységének kom­munistái is. A gyáregység pártvezető­ségének beszámolója érde­kes. színvonalas vitát ered­ményezett. amelynek során tizenheten mondták el véle­ményüket. A jutalmazottak között Az A-egvség 433 dolgozója — noha elsősorban szolgál­tatói feladatuk van — fon­tos szerepet tölt be a gyár életében. Nélkülük, az álta­luk gyártott alkatrészek, fa- és fémmintáik. precíziós önt­vényeik nélkül a termelő gyáregységek aligha tudnák teljesíteni terveiket. Ezért állapította meg jóleső érzes­sél Tomolya János, a párt- vezetőség titkára, hogy az A-gyaregvség az esztendő eddigi részében jól dolgozott, november 4-én a jutalmazott gyáregysegek között szere­pelt. Ebben oroszlánrészt vállalt az egység 117 párt­tagja is. Pedig nem volt )0nnyű — : s még a -háíiaié»tö időben sem lesz az — at idei év. Az esztendő elején még nem volt elegendő rendelésük, az amennyiben további szennye­zést tapasztalunk, úgy a gép­járművezetőket szigorúan meg fogjuk bírságolni . .. Dr. Lénárt József, az ÉP- FXJ 3. sz. Vállalat miskolci üzemegységének igazgatója: — Mind a régi gyárba, mind az új cementmúbe a vállalat kocsijai szállítják az agyagbányábó! a cementke- szítés egyik alapanyagát, az agyagot. Tény, s ezen nem kívánunk, nem is lehet vitat­kozni: gépjárműveink durván szennyezték ezt az útsza­kaszt. Egyetértettünk tehát a közúti igazgatóság felvetésé­vel, s a megoldást a cement­gyáriakkal közösen kerestük. Arra a megállapításra jutot­tunk, hogy elsősorban az agyagbányától a főútig veze­tő, cementgyári magánúí tisz­títása a legfontosabb, hi­szen ha ez tiszta, mar lé­nyegesen kevesebb agyag, szennyezés jut a föútra. Ez­ért megállapodtunk, hogy a cementgyár részére bérmun­kában ezen magánút tisztítá­sát locsoió-sepró gépjármű­vünk elvégzi, s az útszakasz tisztán tartásához esetlegesen munkaerőt is biztosítunk. Ugyanakkor _hatékonyabban fogunk eljárni gépjárműve­zetőinkkel szemben, ha a ra­komány. szóródik. A gépko­csivezető kötelességévé tesz- szük. hogy a bánvából való elindulás előtt győződjék meg róla: nem szóródhat-e le az agyag. Ezen a magánúton ütemtelen termelés miatt sok­szor halmozódtak a kooperá­ciós munkák, többször kel­lett szabad szombatokon, va­sárnapokon is túlórázni. Ám enélkül nem hagyhatta volna el a gyárkaput egy-egy ká­belgép vagy más — nem esfvszer tőkés piacokra igyek­vő — gyártmány, berende­zés. A pártvezetőség minden­napos feladata volt megér­tetni. elsősorban a pártta­gokkal. mit. miért kell ten­ni; azt, hogy ha az A-egy- ségben nem dolgoznak haté­konyan. nem takarékoskod­nak anyaggal, energiával, ha fegyelmezetlenek — mindez kihat úgyszólván az egész gyárra. Fejenként félmillió A DIGÉP jövője azon áll vagy bukik — fogalmazódott meg a beszámoló taggyűlé­sen, ám korábban már más fórumokon is —tudja-e olyan mértékben fokozni a hatékonyságot az elkövetke­ző években, amilyen mérték­ben erre szükség van. Az A-egységbeliek ehhez az idén szerényen, de min­denesetre előbbre lépve já­rullak hozzá. Elérték az évi 305 ezer forint egy dolgozóra jutó termelési értéket. De — mutattak rá a beszámoló megpróbáljuk a dupla kere­kek. közé bejutott agyagot is kitisztítani. Mindenképpen elejét kívánjuk venni az út szennyezésének . .. Szabó István, a Cement- és Mészművek Hejocsabai Gyá­rának igazgatója: — A megállapodás további része nekünk jelent feladato­kat. Mindenekelőtt az útpad­ka tisztítása és esetleges ér­des! tő anyaggal szórása kell, hogy mielőbb megkezdődjön. Ennek érdekében szóróanyag­depókat alakítunk ki. s a megoldás jobbítása érdeké­ben egy különleges, szóró- gépkocsi beszerzésére is haj­landók vagyunk. Ameddig ez nem sikerül, az érdesítő anyagot szükség esetén la­páttal szórjuk majd ki. Ugyanakkor alapanyagrak­tárainkban 24 órás munká­hoz elegendő agyagot táro­lunk majd. hogy amennyiben az időjárás és ennek függ­vényében a szennyezés mér­téke olyan, amely már bal­esetveszélyt rejt, akár egv teljes műszakra is leállítsuk az agyag szállítását. Érezzük a felelősségünket ebben a kérdésben, s nem szeretnénk, ha egy baleset döbbentene rá minké! a mulasztásra. (Egyébként nem először írtunk erről a témáról. ígé­retekben akkor sem volt hi­ány. Ellenőrizni és felelős­ségre vonni — szerintünk ez az egyetlen megoldás. A szerk.) T. Z. taggyűlésen — a most kö­vetkező VI. ötéves terv vé-, gére, 1985-ben egy dolgozó­nak 500 ezer forint termelé­si értéket kell előállítania! Ennyi kell ahhoz, hogy a gyár felzárkózhasson a haté­konyan dolgozó gépipari vál­lalatok közé. Ez az ötszáz­ezer forint testesíti meg a holnap, úgyszólván minden tennivalóját: a technológia •korszerűsítését, a munka jobb megszervezését, a mun­kafegyelem javítását, az újí­tások jobb hasznosítását, a pártmunka színvonalának ja­vítását és így sorolhatnánk tovább. A tagság támogatásával A pártmunka színvonala a legutóbb^ választások óta javult az A-eg\ segben. A négy alapszervezet vezetősé­ge és a partvezetöség az új tisztségviselőkkel egeszseges „vérátömlesztést” kapott. Az elmúlt tíz hónap bizo­nyította. hogy az új pártve- zetöség és az alapszerveze­tek képesek olyan nagy fel­adatok megoldására is, mint amilyeneket 1980 állított az egység párttagsága elé. Most az a tennivaló vár elvégzés­re — állapította meg a be­számoló taggyűlés —, hogy az alapszervezetek vezetősé­ge és a pártvezetőség az ed­diginél is jobban támaszkod­jon a tagság erejere. zárkóz­tassa fel maga mögött a tag­ságot a párt politikája helyi tennivalóinak végrehajtására. Ny. 1. Nyugdíjasokat Nyugdíjas-találkozót ren­deztek a Miskolci Sütőipari Vállalatnál. A vasgyári sü­tőüzem melletti vállalati klubban 91 nyugdíjast kö­szöntött a vállalat vezetősé­ge. majd Bendzsák Kálmán igazgató ismertette jelenlegi gondjaikat. eredményeiket, és szólt a feladatokról is. A volt pékeket és sütő­ipari alkalmazottakat vendé­gül látták, s pénzjutalomban részesítették őket. Munkavédelmi vetélkedő Az Észak-magyarországi Vas- és Műszaki Kereskedel­mi Válíalat, a Vasvill tegnap rendezte meg a munkavédel­mi vetélkedő döntőjét. A vál­lalat által szervezett vetélke­dőn munka- és balesetvéde­lemből írásbeli és szóbeli feladatok megoldásával ad­tak számot a csapatok. * Több szenet adnak... Tegnapi számunkban már megír­tuk. hogy a Borsodi Szénbányák Vállalat üzemei közül el­sőnek Lyukóbánya teljesítette éves tervét. A kollektíva no­vember 20-áv felküldte az utolsó tonna szenet a tervezett 972 ezerből. Az év végéig meg további 138 ezer tonna sze­net adnak a népgazdaságnak. (Kozma István felvétele) O. E. Két vállalat összefogott... Nem sározzák már a harsányi

Next

/
Thumbnails
Contents