Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-27 / 278. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Eva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pl.: 39. — Telefon: 18-221 A nyomok a tetteshez vezetnek! Tojástánc! Ez a helyes kifejezés. Ezt járják napok óta az országúton az autósok. Persze, nem vidáman, nem kedvvel. hanem igencsak feszes idegekkel. A nagani tapasztalata: Sajószentpéler felé már a város kapujában kezdődik a tánc. noha az még nem az igazi, hiszen a négysávos úttesten csupán pár milliméteres a sárréteg. Óvatos vezetéssel — s rutinnal —. akái 50 km óra sebességgel is lehet haladni: a fékezés mellőzése ajánlatos. Sajószentpéterig csupán néhány helyen okoz meglepetést az úttest, aki azonban ismerős az útvonalon. jó előre tudja, hol kell vigyázni, s lehetőleg alább adni az előrejutás igyekezetéből. Sajószentpéler torkolata ismét tokozott figyelmet követel, maidhosy végig az Edelény —aggteleki elágazásig. Onnar. viszont szakadatlan életveszély. Igaz. ebben is t annak fokozatok. Van. ahol kevésbé, van ahol tömény ez az életveszély. Duzsnokpu«ztához közeledve, egyre nagyobb művészetet igényel az úttest a gépjárművezetőktől. Azon a környéken ugyanis — a levegő páratartalmától függően — centikben lehet mérni a „sztrádára” egyenletesen léiként, jégpálya sintaságú földréteget. (Ebben bizony kikelne tan még a mag is!) Naponta van alkalmain megfigyelni a jármüveket. Különösen a teherautókat — melyek többnyire megpakolva balanszíroznak a sáros országúton —, s a tömegközlekedést szolgáló autóbuszukat, amelyek vezetőinek kifejezetten drukkolok. Minden elismerésem és tiszteletem az övék! Hiszen köti őket a menetidő, a „forda”, a kilométer tonna teljesítménynorma. Ilyen útviszonyok között lehetetlenség a baleset kockázata nélkül eleget tenniük a követelményeknek. És ,kkor eszembe jut, hogy van a KRESZ-nek egy paragrafusa. amely arra kötelezi — kötelezné!—azokat, akik föld- útról a oiluinenes közforgalmi útra térnek, hogy tisztítsák le jármüvük kerekeiről a rátapadt sarat. Ez a paragrafus azonban, úgy tűnik, csak díszítés. — rozetta? — a KRESZ- ben. Olyat ugyanis még nem láttam, hogy valahol valakik is betartották volna. Ha valaki nem hiszi, tekintse végig útjainkat csapadékdús, vagy olyan ködös időben, mint a mostani. (Ne legyek igazságtalan, városunk útjain is bőséggel találhatók ilyen szakaszok!) Ettesleink árulkodnak hát, hogy mennyire semmibe veszik az előírást. S nemcsak azok. akik ráhordják a sarat. Azok is, akiknek ellenőrizniük — kötelesség lenne! Mundhatják erre: nem állíthatnak minden íöldúttorkolat- hoz ellenőrt. De nem is keil. Hiszen a nyomok a tetteshez vezetnek' Csak az eredetig kell csúszkálni rajta, s érvényt szerezhetnek az előírásoknak. Hátha eg.v-egy tetemesebb bírság jobb belátásra bírja a gazdaságokat — vagy az építési területek gazdáit! —. s rádöbbennek: olcsóbb, ha úgynevezett rázó- feiüleíet alakítanak ki az úttorkolatokban. 11a nem döbbennek rá? A birság összegéből tálán futna, hogy rendszeresen tisztíttassa az illetékes hatóság az életveszélyesen csúszós útszakaszokat. *Sh y (r) A könyvterjesztő „palinak” néz? Karácsonyi könyvvásárrá csábító füzetet adott ki az Állami Könyvterjesztő és a Müveit Nép Könyvterjesztő Vallalat. Hátul megnevezték a füzet felelős szerkesztőjét, akit Vereckei Editnek hívnak, es a szerkesztőjét. bizonyos Székely Dezsőt. Remélem, ezek a nevek pontosak. Abban azonban már kételkedem. amit a 3. oldaton írtak. Ott ugyanis az áll. hogy ajánlják a Nyugat lDlO-es évfolyamának egybekötött példányait, amelynek főszerkesztője Ignotus Pál. Ügy látszik, a csábításhoz mar könyvek esetében is ..pali" kívántatik. Olyan pali, aki elhiszi, hogy a Nyugat főszerkesztője Ignotus Pál volt. Ignotus Pál író ugyanis a Nyugat nagy szerkesztőjének, lgnotusnalc a fia volt. s tavaly halt meg. A Nyugatot Veilgels- berg Hugo szerkesztette. aki az Ignotus álnévvel — de keresztnév nélkül'. — lett halhatatlan. Fia ezért vette fel már hivatalosan is az Ignotus Pál nevet. Jó lenne, ha ezt a könyvterjesztő vállalatnál is tudnák. (máié) Bliccelni m*-*Hol az a tízezer forint? muszáj! Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelelnem, hogy kénytelen voltam bliccelni az MKV autóbuszán. Az eset így történt: Javításra vittem gépkocsimat az AUT XVI. sz. Autójavító hejőcsabai szervizebe.- A kocsit persze ott kellett hagynom. Sebaj, hisz a szerviz sarkánál van az au- tobusz-vegállomás. Hogy nincs sem bérletem, sem autóbusz- jegyem? Az sem baj. hisz nyilván lehet kapni bilétát a kötélben... Roppantam. Messze környéken sehol, senki sem árul buszjegyet. Próbálkoztám, hátha a buszon lesz. Nem volt. Leszólitottam az utasokat-. Pechemre valamennyien bérlettel rendelkeztek. Csak tanácsot tudtak adni: menjek a két megálló között levő élelmiszerboltba, ott árulnak jegyet. Siettem is, sokalltam is a gyaloglást. S ámít nem tetteiéi meg gyerekkorom óta, most rákényszerültem: blicceljem a buszon. Reszketve .ugyan — tartva tőle. hogy rajtakapnak! —, de blicceltem . . Saját lelkiismeretem megnyugtatására azóta vettem nehány buszjegyet, á egyet összetéptem közülük. De hát ez bizony nem megoldás. Kétségeim vannak afelől, hogy a szervizből kocsi nélkül távozó sorstársaim is követik a példát. No nem a bliccelésben, mert itt bliccelni muszáj! Hanem ami a jegyvásárlást illeti! Tiszteletteljes javaslatom az MKV-nak: tegyenek egy jegyárusító automatát a végállomáshoz. S ha netán féltik az épségét, a szerviz váró- helyiségébe. Vagy a külső büfé... az se rossz! Előzményként csak annyit: most egy éve vettünk egy Ruhla-típusú digitális karórát a Centrum Áruházban. Nem egészen 500 forintba került, s jótállási jeggyel adták. Nos, ez a karóra a napokban elromlott: kiesett a felhúzója. El vittem V. J. órásmesterhez, s kértem, hogy tegye vissza. A mester nézegette az órát, aztán azt mondta.' hogy ez egy . .. Szóval: rossz óra. Nem er húsz forintot sem Bizonygatni kezdtem: hiszen ez egy 590 forintos óra. s a Centrumban vettük, alig egy éve. Hogy mondhatom ezt? — vitatta. — Magyarkérve. hogy csinálja meg — végül is kerek perec megtagadta a kérésemet. Aztán adott egy tanácsot: vigyem csak az órások szövetkezetébe portékámat, ő fizet tízezer forintot, ha megcsináljak. Ilyen előzmények után vittem el az órások szövetkezetébe agyonpocskondiázott di- gitálisomat. Ott nagyon kedvesen fogadott egy hölgy, elvette órámat, majd tíz perc után — 20 forint ellenében — visszaadta. Időmérő jószágom azóta is kitünően működik. Ezek után várom az órásmestertől a tízezer forintot. országon ilyet nem árulnak... S. Gy. Asztalra tette az órámat s üveges Imre MiS&oic mert csak erosKOdtem — Miskolc, Széchenyi út 12. Mindig ilyen közömbösek? Szívesen idézzük Köszönettel nyugtáztuk Vőfély Pál és Szepesi Karoly testnevelő tanárok levelét, akik a Miskolc váró* kezi- labdasportjáért indított sorozatunkhoz írták meg észrevételeiket. Véleményük sajnos kissé későn érkezett, a magunk részéről már lezártuk sorozatunkat. Viszont a két testnevelő tanár leveléből a jövőre utaló gondolatokat szívesen idézzük: — Gondosabb, megfontoltabb és odaadóbb irányító, szervező és agitációs munka szükséges. A nem a pénzéit, hanem a város híréért, lakosaiért, sportjáért, a kézilabdáért áldozatot is hozó embereket jobban becsüljék meg. — Legyen minél több városi szakosztály. — Legyen városi bajnokság. — Legren játéklehetőség télen is. Es ne csak a „drága” sportcsarnokban gondolkodjanak. — Legyenek helyükön <*« végezzék feladatukat áz „illetékesek” is. Ügy legyen! Hl. t. b.) Egy forintért...! Felháborító esetnek voltam szem- és fültanúja november 2!-én az egyetemről a város felé tartó 12-es autóbuszon. Nagy volt a tömeg, a munkaidő leteltével hazafelé tartottak az egyetem dolgozói. A Cementipari Gépjavító Vállalatnál levő megállóban felszállt a buszra egy kismama. Erősen látszott rajta, hogy a „trónörökös” hamarosan megérkezik. És mégis: az utasok közül senkinek sem jutott eszébe, hogy netán átadja a terhes asszonynak az ülőhelyét. Nagyon dühített ez a közönyösség. Nem is bírtam sokáig, s rászóltam az ablaK mslleU ülő, s konokul .kifelé bámészkodó fiatalemberre: nem akarná-e átadni helyét a kismamának? — Nem láttam! — válaszolt a fiatalember, majd nyugodtan ülve maradt a heA Déli Hírlapban 1980. november 14-én „Megjegyzem ...” es november 21-én „Nincs egy hely? ..címmel megjelent kommentárokra a városi sportcsarnok igazgatója a következőket válaszolta: — November 5-én a Miskolci Spartacus elnökével — szóban — megegyeztünk abban. hogy a női kézilabda szakosztály a téli idényben hetenként háromszor — hétfőn. szerdán és pénteken — 18.30-tól 20 óráig edzéseket tarthat. Azt nem közöllek, hogy az edzéseket mikor, melyik napon kezdik. Ezért váratlanul ért az a bizonyos délelőtti kérés, mely szerint november 12-én. szerdán este a csapat edzeni szeretne. Azon a héten meg folytak a városi tömegsportbajnoksá- gok, így a kérést nem lehetett teljesíteni. Ennek ellenére este. a megjelent kézilabdasoknak a tömegsport vezetői egy fél órára átengedtek a termet, de ez kevésnek bizonyult. November 17-én ismét elmaradt a Spartacus edzése, sőt még a bajnoki mérkőzéseket játszó NB I-es DVTK női kosarasoké is. Az ok: a honvédség a másnapi bevonulási ünnepségre készítette elő a termet. Eredetileg a terem berendezését az edzések utánra ütemeztük be. de a honvédség ragaszkodott a délutáni munkavégzéshez. Ezért az. érdekelteket a változásról nem állt módunkban kiértesíteni. A terembeosztásra vonatkozó észrevételt megköszönjük. A terem igénybevételével kapcsolatosan csak any- nyit. hogy a jogosultak mindenkor elsőbbséget élveznek. Iyén, s nem zavartatva magát, továbbra is kifelé bámészkodott. Ami pedig a leginkább rosszul esett: a körülöttem ülő és álló utasok megütközve néztek rám, s nyilván azon törték a fejüket, hogy is juthatott eszembe más érdekében szót emelni... Hiaba is vártam tehát, hogy a zsúfolt buszon valaki netán pártomra — helyesebben a kismama pártjára! — áll. Nem tudom, vajon az emberek mindig ilyen közömbösek mások iránt? S csak akkor háborognak, ha ők maguk vagy hozzátartozójuk kerül hasonlóan méltatlan helyzetbe? Az anyaság tisztelete szólammá vált volna? Engem mindesetre nagyon- nagyon rosszkedvűvé tett ez az eset L. Zs. Miskolc Sőt, még váratlan esetekben segítséget is kapnak, amire a Spartacus vezetői is emlékezhetnek. A segítségadás részünkről nem a sajtóban való szereplésért, hanem a sportért történt. Menyhért László igazgató November 21-en délután fél 4 után 10 perccel sók utastársammal együtt felháborító jelenetre figyeltünk fel azon az 1-es villamoson, amely a Tanáesház tértől Diósgyőr felé haladt. Három fiatalember — nem látszottak még húszéveseknek sem — veszekedett egy ellenőrnővel. Helyesebben: sokkal több volt mar veszekedésnél. A fiúk közrefogták az ellenőrnőt, s veréssel fenyegették. Dühös arcuk, ellenszenves tekintetük és ökölbeszorított: kezeik láttán az ellenőrnó ugyancsak megijedt. Fiatal — húszegynéhány év körüli — rövid barnahajú nő volt, akinek sötétkék kabátján a piros ellenőri szalag a fiúkat nem befolyásolta. — Egy forintért kepesek vagytok kötekedni? ... — valami ilyesmit rebegett a nő, s a támadásra kész ..legényektől” még az utasok is ijedten elhúzódtak. Jómagam távol álltam tőlük a zsúfolt kocsiban, jóformán csak a fejeken át láttám, hogy végül is akadta«., akik az ellenőrnőt „kiszabadították”. s a torzonborz hajú és förtelmes „szerelesű” fiúkat leszállították a villamosról. Nagyon remélem, hogy valamiképpen a törvény keze mégis utoléri ezeket a közbotrányt okozókat! Katona Imre Miskolc Emberek a földön Tudom, hogy inkább az az újságba való szenzáció, ha emberek a világűrben vannak, mégis... Engedtessék meg, hogy én most olyan emberekről írjak, akiket a földön láttam. Mármint a földön jekve, eszméletlen állapotban. Fél órán belül kettőt is. Mégpedig Miskolcon, november 22-en a Szabó Lajos utca 63. számú ház előtt — délután 3 órakor —, majd a Baross Gábor utcai fodrászüzlet melletti kapuban, fél 4 előtt néhány perccel. Nem baleset, vagy betegség miatt feküdtek a földön, hanem — minden bizonnyal — önhibájukból. Részegen. Azt is tudom, hogy — sajnálatosan — nem új és nem ritka látvány az ilyesmi. S hogy mégis miért teszem most szóvá? Mert a két ember láttán a két helyen kétféleképpen reagáltak az emberek. A Szabó Lajos utcában heverőt körülállták, s megpróbálták felsegíteni. Egyiküknek még az is eszébe jutott, hogy kivegye a férfi kabátzsebéböl a személyazonossági igazolványát, és megnézze a lakcímét. — Haza kell vinni, mert aránylag rendes embernek látszik — mondta egy irhabundás nő. — Legalább ruházata alapjait ítélve. Ki tudja, hol itatták le, vagy miért ivott?... A csaladja pedig bizonyára aggódva várja haza. Az összegyűltek közül több férfi megpróbálta talpraállítani az őszülő hajú embert, de az összerogyott. Szerencsére éppen arra jött egy rendőrautó, s az elvitte. A Baross Gábor utcában viszont a járókelők csak megmosolyogtak a földön fekvő részeget, s vidáman továbbmentek. Nem azt akarom mindezzel mondani, hogy érezzünk részvétét a részegek iránt. Hanem: bármennyire okolhatók is saját részegségükért, mégse menjünk el közömbösen mellettük. Hiszen nemcsak látványnak riasztók, de sohasem tudhatjuk, delíriumos helyzetükben nem követnek-e el valamilyen bűntényt, nem válnak-e áldozattá, nem fagynak-e meg stb. Nem árt tehát, ha minden ilyen „látványnál” valakinek eszebe jut a rendőrség, vagy a menté segítséget kérni!... „ K. I.-Bé Miskolc Az illetékes válaszolt
