Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-24 / 275. szám
belföld MILLIÓK A KÖZMŰVE- LÖDESRE. A közművelődési alapból további 11 és fél millió forinttal egészítik ki az ev végéig a művelődési célokra előirányzott helyi pénzeszközöket. Az Országos Köz- művelődési Tanács elnökségének ez az állásfoglalása lehetővé teszi újabb, korszerű művelődési formák alkalmazását. E támogatás révén létrehozhatják — egyelőre Bács-Kiskun, Szolnok, Hajdú- Bihar, Komárom, ’ Vas és Veszprém megyében — a szakkörök módszertani központjait: ezek szakmai tanácsot. útmutatást adhatnak e népszerű kis közösségeknek, tapasztalatcseréket, vándorkiállításokat rendezhetnek. Bács-Kiskun. Komárom és Sza boles-Szat mgr megyében mégszervezik a környvtár- ellátó rendszert, amely a peremkerületekbe, a tanyákra is gyorsan eljuttatja a szükséges könyveket. EREMRITKASAGOK. Éremki. állítás nyílt vasárnap délelőtt a győri Xantus János Múzeumban. A tárlaton a múzeum több mint 2 ezer darabos éremtárának leg_ szebb, legértékesebb darabjai láthatók. Külön tablót kaptak a győri városi érmek: ezek több mint lél évezredet ölelnek fel. A legutolsót 1971-ben a városi rang megszerzésének 700. évfordulója tiszteletére verték. Az uralko. portréit ábrázoló legrégibb érem Mátyás király korában készüli Történelmi személyiségeket — Kossuth Lajost. Széchenyi Istvánt. Deák Ferencet és másokat — ábrázoló érmek ugyancsak szép számmal láthatók a kiállításon. Bemutatják a Magyar Orvosok Természetvéde'mi Társaságának érmeit is. A társaság a múlt században működött. Pozsonyban. Egerben, Győrött, Szombathelyen, Mosonmagyaróváron tartotta közgyűléseit, kongresszusait: ezeket érmeken is megörökítették. ISMÉT VIRÁGZIK AZ ORCHIDEA. A tigrisfoltos orchideák a szegedi József Attila Tudományegyetem fű- vészkertjének ritkaságai. Mindig nyáron virágoznak. Az idén is júniusban bontogatták nagy, barnapettyes szirmaikat, s kellemes illatot árasztottak a környéken. Az ősz beköszöntével védett helyre, az üvegház előcsarnokába vitték a trópusi növényeket, amelyek most újból nyílnak. A másodvirágzás valószínűleg azzal magyarázható, hogy a szegedi füvészkertben télen és nyáron egyaránt optimális körülmények között — nagyon párás, de nem túlzottan meleg környezetben — tudják tartani a Mexikóban honos orchideák magyarországi példányait. ORVOSBIOLÓGIAI KUTATÁSOK. A TIT Kazinczy- klubjában ma este 6 órakor Kertai Pál professzor, egyetemi tanár tart előadást a környezetvédelemmel kapcsolatos orvosbiológiai kutatásokról. TOTÖNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. heti totónyeremények az ille-' ték levonása után a következők: 13 taiálatos szelvény egy darab volt, amely egyben 13 plusz 1 taiálatos is, a nyeremény és a jutalom együttesen 2 486 611 forint, ÍZ taiálatos szelvény 55 darab van, nyereményük egyenként ZZ 606 forint, a 11 taiálatos szelvények száma 673, nyereményük egyenként 1847 forint. A 10 taiálatos szelvények száma 4959 darab, ezekre egyenként 376 forintot fizetnek. jjc A tízemeletes Crollata-palota maradványa Rengett a föld Olaszországban I romok alatt 350-en lelték halálukat ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Ruszó Lászlónak és Lakatos Ilona Borbálának Borbála; Csorba Lászlónak és Csajáéi Csillának László; Kolozsi Csabának és Rigó Katalinnak Katalin: Fizet. József Tibornak és Orliczki Te- réznek Ágnes; Piczil György Mihálynak és Hudopkó Piroskának Zsolt: Kis Istvánnak és Guta Évának Gábor; Varadi Attilának és Illés Editnek Attila; Tóth Attilának és Birinyi Irénnek Irén: Németh Lászlónak és Béres Katalinnak Gábor; Nagy Andrásnak és Nagy Tündének Hajnalka; Szép László Andrásnak és Gifló Máriának László; Illés Jánosnak és . Téglási Máriának Mária; Lapis Miklósnak és Kiss Borbálának Ákos; Szabó Attilának és Máday Annának Zsuzsanna; Kun Bélának és Kanyuk Erzsébetnek Béla; Bíró Lászlónak és Szabó Irénnek Zsuzsanna; Pécsi Tibornak és Prekop Erikának Erika; Gál Gellértnek és Horváth Arankának Rita; Petrik Józsefnek és Nyisztor Máriának Gábor; Lévai Tibornak és Süveges Mária Katalinnak Tamás: Balázs Jánosnak és Hronyeez Évának Péter; Szabó Lászlónak és Répás Editnek Tünde; Bartók Bélának és Halász Máriának Béla ; Mészáros Sándor Lajosnak és Vashegyi Ágnesnek Ágnes és Ma té; Monyók Józsefnek és Kovács Erzsébetnek Ákos; Mogyorósi Károlynak és Kertész Jolánnak Renáta; Zsiga Zoltánnak és Sulcz Judit Ilonának Melinda; Buko- veezki Lászlónak és Iván Ibolyának László; Amiók Sándor Jánosnak és Papp Erikának Róbert; Lengyel Lajosnak és Juhász Erzsébetnek Lajos nevű gyermeke. Tegnap este fél 8 és 8 óra között több hullámban földrengés rázta meg Olaszország déli és középső tartományait. Az olasz belügyminisztérium hivatalos közleménye szerint Dél-Olaszország több városában és kisebb településén lakóházak, templomok, középületek omlottak össze és embereket temettek maguk alá. Ugyancsak a belügyminisztériumból származó ma reggeli értesülés szerint a halálos áldozatok száma legkevesebb» 350-re tehető. A leginkább sújtott körzetnek Potenza—Salerno— Avellino és Nápoly számit. Csupán Nápolyban vagy százra becsülik a halottak számát, összeomlott egy ki- lencemeletes lakóház és maga alá temette az összes benttartózkodókat. A Poten- zától 40 kilométerre fekvő Palvanóban a Santa Mariatemplomban több, mint százan voltak, amikor ledőltek a falak. Az ANSA jelentései szerint Sorrento környékén is több tucatra tehető az áldozatok száma. A Richter-skála szerint 6,5 fokozatú földrengés epicentruma Eboli körzetében volt. Több helyütt megrongálódtak a vasútvonalak, a víz-, a gáz- és a telefonvezetékek. Egyes helyeken szünetel az áramszolgáltatás. A Rómából délre tartó vasúti szerelvényeket Formianál megállították és egyelőre nem engedik tovább. A szakértők vizsgálják a pályatest, a hidak és az alagutak állapotát. Az olasz hatóságok a lakosság bevonásával egész éjjel folytatták a mentési munkálatokat. Helikoptereket, munkagépeket irányítottak a földrengés-sújtottá déli körzetbe. Ma délelőttre oda várják Pertini köztársasági elnököt, Forlani kormányfőt és Rognom belügyminisztert. Rómában is érezni lehetett a tegnap esti földrengést, de kevésbé erősen, mint a tavaly szeptember 19-i.t. amely Perugia—Norcia vidékén öt ember életét oltotta ki. A magyar kolónia tagjai épek és egészségesek. Olaszország déli részein a földlökések ma reggelig hullámszerűen ismétlődtek, a legerősebben Nápoly körül. * Az olaszországi földrengés színhelye Lakáskultúra A miskolci Molnár Béla If jú- sági és Úttöiöházba várják ma este 6 órára a lakáskultúra iránt érdeklődőket a Képzőművészeti és iparművészeti alkotások a lakásban című előadásra. apróhirdetés adoa-wétel ÜjfoMntllandi kiskutyák eladók. Osváth Zoltán, sutit a. te. Büntetése: kényszergyógyítás Már tízszer állt vádlottként a bíróság előtt az 54 éves, sajószentpéteri Vérebé, lyi József. Többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt (bolti itallopások miatt) eddig kilencszer ítélték szabadságvesztésre. Most a Nagyfai Munkaterápiás Al- kofaolelvonó Intézetbe kerüli — kényszerelvonó, munkaterápiás gyógyításra. — Aránylag ritkán hozunk ilyen ítéletet — hallottuk a Miskolci Járásbíróságon, ahol magyarázatként még a következőket közölték: — Ha a bűncselekmény mértéke olyan, hogy arra törvényeink értelmében 6 hónapnál kevesebb szabadságvesztés szabható ki, s ugyanakkor megállapítható, hogy a bűncselekményt a vádlott ittas állapotban követte el (s visszaeső bűnösként, notórius alkoholistának mondhatjuk), szabadságvesztés he_ lyett kényszerelvonó, munkaterápiás intézetbe küldhetjük. S mennyi időre? A kiszabadulásról az intézet illetékesei dönthetnek. A törvény értelmében két évig is ott tarthatják az elítéltet. Erre számíthat tehát Verebé- lyi József is. s hogy miért? Mit követett el? (Miután tavaly májusban szabadult utolsó büntetéséből .. .) Három rendbeli olyan bolti lopásért ítélték el a múlt hónapban (a 7. ítélet már jogerős), amelyeket a kívülállók talán „pitiánernek” tarthatnak. de amelyek a vádlott mértéktelenül italozó életmódja, idült alkoholista volta miatt orvosilag is indokolttá teszik az említett ítélet meghozatalát. Nos, tehát: Verebélyi a Nagymiskolci Állami Gazdaság miskolci. Búza téri mintaboltjában egy 2 öccis pálinkát (29,60 forint!...) zseb_ re téve, fizetés nélkül akart fcá_ vozni . . . Tettét itt éppúgy észrevették, mint az Unió Áfész (ugyancsak Búza téri) 101. számú önkiszolgáló boltjában, ahol egy mindössze 14,80 forint értékű csokoládét vágott zsebre. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 903. számú boltjából pedig egy üveg Kunbajai kékfrankos bort (27,40 forint) próbált ellopni. A visszavett árukkal az üzletek kára megté_ rült. Más kérdés azonban, hogy megtérül-e azoknak az embereknek az ideje, energiája, akiknek Verebélyi ezekkel a „piti” bűncselekményeivel kivizsgálási eljárásokat, hivatalos ügyintézést okozott. A bíróság véleménye : megérné idejüket, fáradságukat, ha a nagyfai intézetben ez az 54 éves ember végre már maga is mégis megtérülne——, ♦cottkav) Fodrászok és kozmetikusok kongresszusa A legújabb frizuradivat Az öltözködés divatjához és az egyéniséghez illő, har. monikus hajviseletet, újabb frizura- és kozmetikai smink- változatokat ajánljanak vendégeiknek a szakemberek — fogalmazta rrjeg legfontosabb mondanivalójaként a II. országos fodrászkongresszus, amelyet szombaton rendezett a Duna Intercor.cmental- szállóban a Magyar Fodrász-Kozmetikus Egyesület. E mondanivaló jegyében, a Magyar Divat Intézet és az OKÍSZ Labor téli-tavaszi divatbemutatójával kezdődött a kongresszuson részt vevő csaknem 8u0 fodrász szakmai programja. A legnagyobb érdeklődés az idei fodrász válogatott tagjainak és edzőinek divatfri- zura-készítesi technikai bemutatóját kisérte. Eszerint a női fodrászmesterek ajánlata a hosszú es félhosszú hajú hölgyeknek a Charlie angya. lai című filmből ismert hajviselet,^ amelyhez az öltözködésnek, az egyéniségnek és az alkalomnak rrtegfele- lően oldalra vagy előretűzött kis konttyal. s annak gyöngy-, strassz- vagy szalagdíszítésével sokféleképpen változtatható. A rövid hajat kedvelőknek az úgynevezett „tépett" hatású változatokat kínálják. Hajszínben a természetes hatást keltők, s főként a vörös és a szőke árnyalatai divatosak. A férfi- fodrászok szerint már nem divat a hosszú haj. Az új frizurák nem takarják a fület, ám előtérbe került a bullámositás dauerral és sükülföld tővassal egyaránt, de továbbra ■ is divatos marad a sportos rövid haj. A Duna Intercontinentál- szállóban tegnap* a kozmetikusok országos kongresszusává] folytatták a szakmai tapasztalatcserét. E napon rendezték meg a VIII. országos kozmetikus kongresszusi. Telt ház volt a bálteremben, s a 700 jelenle. von kívül még 300-an szerették volna végighallgatni a neves hazai és külföldi szak. emberek — orvosok, kozmetikusok, gyógytornászok — előadásait Ezek közül a leg. nagyobb tetszéssel Nina Haasnak, a Cidesko, azaz a kozmetikusok nemzetközi szervezete elnökének „Az j öregedés betegség vagy . sors?” című referátumát fogadta az értő közönség. Szó esett a kongresszuson a különböző bőrbántalmak kezeléséről éppúgy, mint a testedzés regeneráló, frissítő hatásáról, az új kozmetikumok alkalmazásáról, az arckikészítés új divatirányza. tairól, a nappali és az esti sminkekről. Reims Sámdomé, a Magyar Fodrász- és Kozmetikus Egyesület elnöke a kongresszuson értékelte a szakma helyzetét, s elmondotta, hogy azokat a kollégáikat, akiket a hely szűkében már nem tudtak fogadni, a közeljövőben előadáso. kon és bemutatókon tájékoztatják az eseményen ismertetett szakmai újdonságokról. DELI HÍRLAP. — A Magyar - Szocialista Munkáspárt Miafede városi Bizottságának politikai napilapja. — F6szetfeeszíő: eSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15:. 3327. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság; 18-223; belpolitikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika- 18-226, sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 16.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.; 179. — Felelős kiadó: veres MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon; 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható- a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesitO postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési ddj; egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint — indes; 359a. — Készölt: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN »133-0809 HELSINKI. Vasárnap délután, a Finn—Magyar Társaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából országos ünnepséget rendeztek a helsinki egyetem dísztermében. Az ünnepségen Magyarországról érkezett kamaraegyüttes. a Mákvirág folklóregyüttes. valamint finn ifjúsági zenekar és népitánc együttes lépett fel. Az ünnepségen beszédet mondott Kalevi Kivistö második finn oktatásügyi miniszter, Heikki Koski, a Finn—Magyar Társaság elnöke, valamint magyar részről Pozsgay Imre művelődésügyi miniszter. Az ünnepi beszédek mellett felolvasták Urho Kekkonen finn köztársasági elnöknek és Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének a 30. születésnapját ünneplő Finn- Magyar Társasághoz intézett üdvözlő leveleit. Az ünnepi beszédekben méltatták a társaság 30 éves tevékenységét, ROTTERDAM. A ma. fennállása óta immár negyedszer — Rotterdamban — összeülő Russef bíróság ez alkalommal az amerikai indiánok ellen elkövetett bűntettekkel foglalkozik. A hét végéig a bíróság tizenkét esetet tekint át, többek között megvizsgálja a Kolumbiában, Peruban, Brazíliában. Guatemalában, Mexikóban az Egyesült Államokban. valamint Kanadában élő indiának helyzetét. A Bertrand Russel Nobel-dí- jas angol matematikusról és filozófusról elnevezett bíróság 1967-ben ült össze először, a Vietnamban elkövetett háborús bűnök kivizsgálására. MOSZKVA. Közzétették a közös szovjet—mozambiki közleményt Samora Maehel- nek, a Frelimo párt elnökének, a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének véget ért hivatalos látogatásáról. A nemzetközi kérdésekről szólva a közlemény a többi között hangsúlyozza, hogy az enyhülés folyamatát ki kell terjeszteni a világ minden körzetére, beleértve Afrikát is. A két ország elő kívánja segíteni, hogy az afrikai kontinenst nyilvánítsák atom- íegyvermentes övezetté és változtassák békeövezetté az Indiai-óceán térségét. PEKING. Tegnap megtartották a „tízek” perében illetékes különleges bíróság második számú tanácsának első tárgyalását. A második számú tanács a Lin Piao- ügyben vétkes katonai vezetők felelősségre vonásával foglalkozik. A bíróság elé idézett Vu Fa-hszien tábornok, a kínai légierő volt vezérkari főnöke — a mai lapokban megjelent részletes beszámoló szerint — beismerő vallomást tett. Egyebek között elmondotta: teljes mértékben megfelel a valóságnak az, hogy gyakorlatilag Lin Piao fia, Lin Li-kuo kezébe adta a légierő parancsnokságát és ezzel lehetővé tette, hogy a légierő állományát és eszközeit ellen- forradalmi célokra használják fel. Közölte hogy bár Lin Piao utasítására cselekedett, azt tartotta szem előtt, hogy keresse a volt honvédelmi miniszter kegyeit. PÁRIZS. A francia baszkföldi Hendaye egyik bárjában tegnap ismeretlen tettes agyonlőtt két embert, tízet pedig megsebesített. Szemtanúk szerint a merénylő negyedmagával érkezett egy autón, és miután kiszálft belőle, több sorozatot adott le a szórakozóhely vendégeire. A rendőrség úttorlaszokat állított fel a város körül, és különleges őrséget vezényelt ki a Spanyolországba vezető határátkelőhelyekre.