Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)

1980-11-24 / 275. szám

Bontják, hogy építhessék Az Ady Művelődési Ház jövője / » & Hamarosan kiszabadul a vasbeton-gerendák közül az is­merős szobor. Az Univáz-elemek az épület statikai biztonsá­gát segítik, emeletet tartanak majd. Amikor pár nappal ezelőtt az első tégla kiesett az Ady Művelődési Ház falából, aki arra járt, nem hagyta szó nélkül. A megjegyzéseket így lehetne összegezni: miért kell lebontani egy épületet, amelyet nem is olyan régen húztak fel? Azóta már ki­derült, vagy nagyon rövid időn belül ki fog derülni a munkálatok állásából, hogy az épületet nem bontják le. Azért bontják, hogy építhes­sék. Azzal ugyanis, hogy ved­lő vakolatával, szerény mé­reteivel, főként pedig lehe­tőségeivel nem vált díszére Diósgyőrnek, mindenki egyet­értett. Kicsi volt és korszerűtlen Ha jól emlékszem, az el­múlt években az Ady ügyé­ben született egy olyan .új­ságcikk is, amelynek — a lényeget majdnem tökélete­sen kifejező — címe vala­hogy így hangzott: Kicsi ház a nagyok árnyékában. A hat­vanas évek elején típusterv alapján épült háznak ugyan­is az volt az egyik legna­gyobb baja, hogy a tíz évvel később a környékére telepí­tett városközpont közepén kicsit komikusán festett. Ki­nőtte Diósgyőr egy' ránézés­re is, de az itt dolgozók na­gyon sokszor elmondták (így született a többi újság­cikk), hogy nehéz itt ered­ményes munkát végezni. Az Adyban sok jó szak­kör volt, egy-egy rendez­vényre is bejöttek ide a di­ósgyőriek. Sokan tudják: a ház főként kiscsoportos fog­lalkozásokra volt alkalmas. Mikor megnyílt a vár alatt, átellenben levő Petőfi-emlék- könyvtár, akkor szabadult fel az emeleten található egyetlen nagy helyiség klub, vagy kis méterű kiállítóterem céljára (addig itt zsúfolódott a kerület egyik közkönyvtá­rának az anyaga), pár éve már több helyük volt. Mert addig gyakorlatilag csak a nagyterem állt a rendelkezé­sükre, amelyre az utóbbi öt évben mindenki panasz­gondnoki lakással újabb he­lyiségeket nyernek, amelyek nyugodtabb otthont adhat­nak a nagyon sokok által szeretett számtalan szakkör­nek (az elmúlt években egé­szen pontos órarend szerint működtek, hol itt, hol ott volt számukra hely), a kü­lönböző korosztályok klubjai­nak, hobbiszobáknak, a ren­dezvényeknek. Esztétikus, ké­nyelmes, korszerű tereket ígérnek a belsőépítészeti meg­oldások, megújulnak az öl­tözők, kicserélik a nagyte­rem széksorait. Az Ady Művelődési Ház része az idén januárban meg­alakult Városi Művelődési Központnak; a társintézmé­nyek fogadták be a rendez­vényeket, a makacsul ide já­ró csoportokat. A tavaly té­len bezárt Adyra még egy ideig várni kell: a Miskolci Építőipari Vállalat 1982 kö­zepére tervezi a munka be­fej ezését M— Sajnos igaza van Illyés Gyu­lának, amikor a közösségtudat Hiányáról, történelmi tudatlan­ságunkról beszél. (Legutóbb ép­pen a Rádió- es Televízióúj­ságban.) Teleki László is csu­pán néhány odavetett mellék- mondatot kap történelem tan­könyveinkben, így a péntek es­ti tévéváltozat valóban isme­retterjesztő funkciót is betöl­tött. Az alapprobléma; Illyés drámájáé és a történelemé is az eszme és a történelmi rea­litás kettőssége, konfliktusa. Miért van az, hogy még ma is fel-fellángoi olykor a Kos­suth—Széchenyi, a Kossuth— Petőfi vagy a Görgey-vita? Nem álviták ezek még akkor sem, ha megtörtént és meg­változtathatatlan tényekről folynak. A történelem min­denkor az alternatívák, kü­lönböző eszmeirányzatok, ér­dekcsoportok küzdelme, amelyben egyáltalán nem kö­zömbös, hogy ki, milyen ál­láspontot képvisel. Különö­sen élesen vetődik fel ez a kérdés forradalmi helyzetben, amikor a felismert szükség- szerűségeknek megfelelően azonnal cselekedni kell. Ezek­ben a helyzetekben a tétová­zás, a késés felér az árulás­sal, mert a helyzet és a pil­lanat jóvátehetetlenül elillan. Illyés Gyula történelmi drámáiban ezeket a kulcs- fontosságú történelmi pilla­natokat és hősöket vizsgálja meg. Azokat az alkalmakat, amikor a közösség — tágab- ban értelmezve mondhatunk nemzetet is —, öntudatára HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. —- 14.44: Kosztolányi Dezső két karcola- ta. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.10: Házy Erzsébet és Kónya Sándor éne­kel. — 15.28: Képek és jelké­pek. — 16.00: Ütközően. — 16.05: A hírnév árnyékában. — 16.45: Francia madrigálok. — 17.00: Hírek. Üfcközben. — 17.10: Ma­gyar előadóművészek. — 17.40: Van új a nap alatt. —■ 17.55: Ma- zsaroíf Mária népdalokat éne­kel, Szőllős Beatrix cimbalmo- zik. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: „Humorban önkiszol­gáljuk”. — 20.15: Lajtha László: Vas megyei kurucképek. — 20.25: .,. . . magányosan és bol­dogan!” — 20.30: Töltsön egy kodott. Nem lehetett fűteni, és olyan jó rendezvények szorultak ki innen, mint a környező óvodák apróságai­nak rendezett, nagyon hasz­nos és szórakoztató „hang­versenyek” sora. Színházi előadásról például álmodni sem lehetett. Felnő a környezethez Az Ady Művelődési Ház felújítása regen esedékes: most kezdték • el a bővítést és korszerűsítést. Az épület két földszintes szárnyát bon­tották le, a központi rész megmaradt, és ehhez „nőnek fel” az oldalszárnyak. A ház így megjelenésében is job­ban belesimul a környezetbe, nem lesz alacsonyabb, mint az üzletközpont épületei. A tartósságot a máris odahor­dott Univáz-elemek garantál­ják, a használhatóságot Dé- zsi Jánosnak, az ÉSZAK­TERV Ybl-díjas építészének tervei. Elsősorban a fűtést kell korszerűsíteni: az épületet rákapcsolják a távfűtésre. Felújítják az elavult villa­mossági berendezéseket, és nemcsak külső, hanem belső megjelenésében is méltó lesz a ház ahhoz a feladathoz, amelyet Diósgyőr közműve­lődése jelent. Az emeletrá­építéssel, a megüresedett Lehetne több olvasó is Könyvtár az üzemben Az SZMT elnöksége nemrég fogadta el a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa Köz­ponti Könyvtárának új szerve­zeti és működési szabályzatát. Ennek egyik kidolgozójával, Hubay Lászlóval, az SZMT Központi Könyvtára igazgató- helyettesével beszélgettünk mun­kájukról, a hálózatról. — Mint a szabályzatunk­ban is olvasható, az SZMT Központi Könyvtárának az a feladata, hogy megyénk szak- szervezeti könyvtárhálózatát megszervezze, gondozza, to­vábbá szakmai-módszertani szempontból irányítsa, támo­gassa és ellenőrizze a háló­zatba tartozó könyvtárak ál­lományalakítási, olvasószol­gálati és nevelő munkáját. Gondoskodunk a hálózat könyvtárosainak továbbkép­zéséről. A Központi Könyv­tárat 1960-ban' létesítették; később szerveződött, mint a tanácsi hálózat. „Ősünknek” a régi munkáskönyvtárakat, olvasóköröket tekintjük. Üze­mek, vállalatok, intézmények könyvtárai tartoznak hoz­zánk, a kétezernél kevesebb dolgozót foglalkoztató mun­kahelyeken letéti könyvtára­kat szervezünk, ezeket letéti állománnyal látjuk el. Het­vennégy letéti állományunk van, a kétezernél több dolgo­zót foglalkoztató üzemekben önálló szakszervezeti könyv­tárak működnek. — Megyénkben hetvennégynél több azoknak a munkahelyek­nek a száma, ahol kétezernél kevesebben dolgoznak . . . — Nem mindenhol sike­rült megszerveznünk a letéti rendszert, s van. ahol már önállósodtak. Hogy milyen a szervezettségünk más me­gyékéhez képest? Most elég­gé megállapodott, közepesnek mondható a hálózatunk. Ahol jó partnerre találunk a vál­lalat vezetésében, ott mi is többet tudunk tenni. — Mi is írtunk már a fono­da könyvtáráról. . . — Arra a törekvésünkre, hpgy összehozzuk a műszaki és a szakszervezeti könyvtá­rakat. kitűnő példa a fonoda pompás könyvtára. A másik integrációs lehetőség a szak- szervezeti—tanácsi közös fenntartású könyvtárak erő­sítése, ezek nemcsak a vál­lalatokat, hanem a környék lakóit is ellátják. Ilyen a Di­ósgyőri Vasas Művelődési Központ könyvtára. A me­gyében önálló szakszervezeti könyvtár 23 van, ezekhez 155 fiókkönyvtár tartozik. — Mekkora az állomány, há­nyán használják a különböző típusú szakszervezeti könyvtá­rakat'.’ — A szakszervezeti könyv­tárakban körülbelül 700 ezer kötet van, az ellátottság kö­zepesnek mondható más me­gyékhez képest. Állomány- bővítésre 1.5 millió forintot fordítunk évente. A letéti könyvtárakban 300 ezer kö­tet van forgalomban. Az ol­vasók száma 40—45 ezer; kell-e mondanom, hogy örül­nénk. ha több lenne? Sok múlik a feltételeken, a szak­képzett könyvtárosokon, tisz­teletdíjas és társadalmi mun­kás segítőinek, a vállalatve­zetők, illetve a helyi szak- szervezeti bizottságok támo­gatásán. A Diósgyőri Vasas Művelődési Központ könyv­tárában 24 kötetet vesz ki átlagban évente egy olvasó. Persze, nem mindenütt ilyen jó az arány. Nem beszélve arról, hogy a számok — bár sok mindent mutatnak —, sok mindent el is takarnak. Könyvtárszakot végzők dip­lomamunkái, egyéb felméré­sek árulkodnak az olvasási szokásokról, a különböző szo­ciológiai aspektusokról. Me­gyénk dolgozóinak körülbelül a negyede látogatja rendsze­resen a szakszervezeti könyv­tárakat. Sz— ébred, felismeri a történelmi pillanatot és cselekedni akar. Dózsa, a Fáklyaláng Kos- suthja, a kegyenc Maximu- sa, a Különc Telekije képvi­selik a közösséget és a cse­lekvést, de mert — más-más okok miatt ugyan — egyedül maradnak, el is buknak. Ily- lyés azért tartja tragikusnak ezeket a bukásokat, mert pusztulásuk nem segítette eléggé hatékonyan a közös­ség, a nemzettudat kialaku­lását, megerősödését. Ez a gondolat mintegy vezérfonal­ként húzódik végig a ma­gyar irodalom történetében, Zrínyi, Kölcsey, Vörösmarty munkásságán keresztül egé­szen Adyig, József Attiláig. Nekünk újra és újra „fel kell fedeznünk” nemzeti hő­seinket, hogy az időközben felnövekvő nemzedékek is megismerhessék. Konkrét pél- dét mondunk. A napokban ünnepeltük Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, minden idők legeredményesebb ma­gyar politikusa és hadvezé­re születésének 400. évfor­dulóját. Nos, csak most de­rült ki. hogy az egyetlen monográfiát egy cseh törté­nész írta róla, még a múlt században ... Ha mindezt végiggondol­juk, fokozottan megnő a té­vé felelőssége is. Amikor azt mondottuk, hogy a péntek esti bemutatónak (a Magyar dráma 30 éve sorozatban) el­ső renden ismeretterjesztő szerepe volt, akkor az egyik műsor órát kedvenceivel! — 21.30: Vo­nalvég. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sportnírek. — 22.20: Tíz. perc külpolitika. — 22.30: A Radio lemezalbuma. — 24.00: Hírek. — 0.10: Táncdaiok. Petőfi rádió: 12.00: Népek ze­néjéből. — 12.30: Hírek. — 12.33: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: A Magyar Rádió es Televízió gyermekkórusa énekel. — 14.00: Kettőtől ötig ... — 17.00: Sok­oldalú szakmunkás holnap, vagy olcsó munkaerő ma? — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hí­rek. — 18.33: Zeneközeiben. — 19.30: Zenés beszélgetés Hajdú Júliával. — 20.30: Hírek. — 20.33: Senki többet? Harmadszor! — 21.50: Balogh Albert népi zene­kara játszik, Endrédi Mimi nó­tákat énekel. — 22.30: Az Apos­tol együttes félórája. — 23.00: Hírek. — 23.15: Szirmai Albert operettjeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Szimfonikus zene. — 14.57: Lát­tuk, hallottuk.'— 15.22: Kamara­zene. — 16.00: Lskolaradió. — 16.30: Harminc , perc beat. — 17.02: Verdi operáiból. — 17.55: Csajkovszkij, müveiből. — 19.00: Hírek. — 19.05: Emlékirat és va­lóság. — 19.35: A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar Mozart- hangversenye. — Kb. 21.30: Dzsesszf elv ételeinkből. — 22.00: A hét zenemüve. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Fórum. Bor­sod megye a VI. ötéves terv­ben. Szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Műsorvezető: Imreb József. — 17.50: Jártamban, keltemben. Dr. Bodnár Ödön jegyzete. — 18.90: Észak-magyarországi Kró­nika. (Tanácskozás Miskolcon, a lakosság ruházati ellátásáról. — Városi küldöttértekezlet a mis­kolci ÉMÁSZ-székházban.) — 18.15: Sport. — 18.25—18.30: Hír­összefoglaló. Szemle az Észak- Magyarország. a Déli Hírlap és a Heves megyei Népújság keddi számából. Szlovák televízió: 16.00: Hírek. 16.05: Német nyelvtanfolyam. — 16.40: Gyerekek műsora. —17.10: Katonák műsora. — 18.05: Do­kumentumaim. — 18.30: Esti me­se. — 18.40: Egy’ kis muzsika. — 18.50: Művelődési műsor. — 19.3D: Tv-híradó. — 20.00: Meg­törés. — 21.10: Egy kis muzsika. — 21.25: A szocialista országok életéből. — 21.50: A rendőrség nyomoz. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Gloria Gaynor énekel. — 23.25: Hírek. Kiállítások: Szőnyi-terem (11.30 —18) : Szabó Verona. Leszl Má­ria és Szedleczky Rudolf ipar­művészek kiállítása. — József Attila Könyvtár (12—20) : Szelé- nyi Károly fotói. Filmszínházak: Béke (f4. hn6, 8): Kaliforniai lakosztály (mb. szí. amerikai film, III. helyár!) — Béke, kamaramozi (4, 6) : Fel a fejjel! (szí. magyar film). — legnagyobb pozitívumára | utaltunk. Vámos László ren­dezésében ugyanis — bármi­lyen furcsán hangzik is — éppen a dráma sikkadt el. Olvasva a dráma szívszorí- tóan izgalmas és költői él­meny. A tévéváltozatban — talán a szerelmi szál előtér­be helyezése vagy szereposz­tásbeli tévedések miatt — nem érzékelhettük eléggé Teleki László tragédiáját. A sereg nélküli vezérét, a tét­lenségre kárhoztatott forra­dalmárét, a cinikus és léha társaktól megundorodó eti­kus ember magányáét. A kor, 1860—61 már Deák Fe­rencé, aki megköti a komp­romisszumot a Telekiék ál­tal joggal gyűlölt Habsburg- házzal. Azóta is tart a vita, hogy a zalai jogász áruló volt-e, eladta-e 1848—49 vív­mányait? Holott a képlet szomorúan egyértelmű, s ezt ismerte fel Teleki László is, amikor a pisztolyért nyúlt. Forradalmat csak tömegekkel és forradalmi helyzetben le­het csinálni. A passzív ■re­zisztenciában kimerült nem­zetnek már nem volt akkor elég ereje, s a politikai po­rondra „urambátyámék ': Ti­sza Kálmánék léptek, A népes szereplőgárdából egyértelműen csak Pécsi Il­dikót és Szilágyi Tibort tud­juk dicsérni. A rendezés leg­nagyobb fogyatékossága a tempótlanság volt. (horpácsi) Kossuth (Í3) : A szökött tegyem- <mb. szí. szovjet film). — (hnö. 7) : Macbeth (mb. szí. angol turn. 16 évén felülieknek!) — Kossuth, éjszakai vetítés (9) : Kaliforniai lakosztály (mb. szi. amerikai film, III. helyar!) — Hevesy Iván Filmklub (fö. f7): San Babila egy napja (mb. szí. olasz film, 18 even felülieknek!) — Táncsics (16, 8): Őszi mura­ion (mb. szí. szovjet film. 14 éve-n aluliaknak nem ajánljuk!) — Táncsics, kamaramozi (6) : Érintés (szí. svéd film, 16 é\ en felülieknek!) — Fáklya (f5) : Harcmodor I—II. (szi. magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, dupla helyár!) — Fák­lya filmklub (8): San Babila egy napja (mb. szí. olasz film, 18 éven felülieknek!) — Szikra (3. 5, 7): Tűzharc (szi. angol film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, III. helyár!) — Petőfi (15. f7): Ki beszél itt szerelem­ről? (szi. magyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Tapolca, Ady (7): Naplemente délben (szi. magyar film. 14 even aluliaknak nem ajánljuk!) — Tokaj, vendéglátóház (6) : Psyché (szí. magyar film). — Görömböly, Krúdy (6): Kicsi a kocsi, de erős (mb. szí. ame­rikai film, II. helyár!) — Szir­ma (6) : Érzéstelenítés nélkül (mb. lengyel film, 14 éven alula- aknak nem ajánljuk!) — Hámor (6): Érzéstelenítés nélkül (r.'.ö. lengyel film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!) — Pereces (6): Mégis meglátod az eget (mb. szovjet film.) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Kb. 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Sokoldalú szakmunkás holnap, vagy olcsó munkaerő ma? — 8.57: Népdalok, néptáncok. — 9,44: Az ábécé. Gyermekversek. — 10.90: Hírek. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Be­szélgetés a Világszínház új cik­lusáról. — 11.03: Operaáriák. — 11.40: Jósika Miklós': Emlékirat. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Keringők.8.20; Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Társalgó. — 10.30: Hírek. — 10.33: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Iskolárádió. — 9.30: Kamarazene. — 11.00: Hí­rek. — 11.05: Zenekari muzsika. Televízió, 1. műsor: 8.00 Tevé­torna. — 8.05: Iskolatévé. — 10.55: Óvodások filmmusora. — 11.15: Röpsuli. SZÍNHÁZI KÖZLEMÉNY A Miskolci Nemzeti Szín­ház igazgatósága közli, hogy a Kispolgárok no­vember 22-én délutánra, Arany János ifjúsági bér­letben hirdetett előadását november 25-én, kedden délután 3 órakor tartjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents