Déli Hírlap, 1980. november (12. évfolyam, 257-280. szám)
1980-11-21 / 273. szám
IVJiO .* t V * POLITIKAI NAPILAP * XII. ÉVFOLYAM, 273. SZÁM I íni I <111 HIDIUT 980. NOVEMBER 21., PÉNTEK | MIR* WU lUllllll inkét az Avas-dél Lakásszövetkezetnél Noha az idén korán beköszöntött a tél, még mindig a fűtési szezon kezdetén járunk. Időszerű tehát a távfűtésről, a lakók panaszainak okairól beszélgetni. E célból szervezett ankétot szerkesztőségünk, az Avas-dél LakásJ + A Volánnál sem lesz a rekordok éve 1980, de azért jól futottak a kerekek Tervek és remények Kevesebb sóval Hadilerv a fél ellen Bánkúira csak gyalogosan? A KPM Miskolci Közúti Igazgatósága tegnap tanácskozásra hívta meg a megye legnagyobb fuvarozó és fuvaroztató vállalatainak, a tanácsok és a közúti igazgatóság üzemmérnökségeinek képviselőit. A téli időszak üzemeltetési és forgalombiztosítási tennivalóinak feladattervét ismertették. Mint Kovács György osztályvezető elmondotta, legnagyobb ellenfelük a síkosság. Hóesésben ugyanis azonnal megkezdik a sózást — ez elősegíti a leeső hó latyako- sodását —, majd amikor az eléri a 3—5 centiméteres vastagságot, következik az ekézés. A hóesés befejeződése után meghatározott időn belül kell — fontossági sorrendben — letakarítariiuk az utakat. A hófúvásos területeken, ha a szél sebessége meghaladja az 50 kilométert, a munkát mindaddig szüneteltetik, amíg nem csillapodik a hófúvás. A síkosságot az észleléstől számított meghatározott időn belül kell — ugyancsak a fontossági sorrend figyelembevételével — megszüntetni az utakon. Az idén kevesebb sót szórnak ki — egyrészt, mert importanyagról van szó, másrészt a környezet és a gépjárművek védelme is ezt kívánja —, s új technológiát alkalmaznak a pótlására. Szerződést kötöttek az Országos Meteorológiai Szolgálattal az előrejelzésre, ám a prognózis meghatározott területre vonatkozik, s a megyére jellemző mikroklímákban elképzelhető eltérés. Ezért fokozzák az ellenőrző gépjárművek mozgékonyságát. A haditervben meghatározták az utak felszabadításának fontossági sorrendjét, valamint azt is, hogy szükség esetén, milyen terelő- utak vehetők igénybe, illetve forgalom-visszatartás eseten hol lelhetnek melegedőhelyet a rászorulók. Itt írjuk le, hogy a KPM Miskolci közúti Igazgatóságán már most van központi hóügyelet, ahol állandó tájékoztatást nyújtanak. Ez a 34- 551-es telefonon hívható. A legtöbb gondot az idei felkészülésben a kedvelt síparadicsom, Bánkút közlekedésének biztosítása okozza. Az erdészet kezelésében levő út hótól váló megtisztítását a korábbi években ennek megbízása alapján végezte az igazgatóság. Ez telente 1,5 millió forintos kiadást jelentett az erdőgazdaságnak. Ügy tűnik, az idén erre már nincs pénz: a szerződéskötésre ez idáig nem került sor. Ezért bejelentették: az igazgatóság csak a kezelésében levő utat fogja letakarítani, azaz az ómassai elágazástól a borovnyáki, illetve bánkúti elágazásig. Mégpedig úgy, hogy hóeséskor mindkét irányból lezárják a forgalmat, s csak a teljes szakasz kétsávos megtisztítása után nyitják meg azt a közlekedés számára. Átmeneti megoldásként, a borovnyáki elágazásnál nagy parkű-ozót alakítanak ki, innen viszont csak gyalog juthatnak el a bánkúti lejtőhöz a téli sport szerelmesei. Természetes a kérdés: mi lesz, ha baleset történik, hogyan juthatnak fel a mentőkocsik a turistaházhoz, a síklub pihenőjéhez? E kérdések tisztázására napokon belül összehívják az érdekelteket ... A KlSZ-yálasztásokról is szó volt Ma ülést tartott a KISZ Miskolci városi Bizottsága. A többi között javaslat hangzott el a városi küldöttértekezlet ügyrendjére, a városi bizottság beszámolójára. Határoztak az 1980—81-es politikai képzési év indításáról, s intézkedési tervet dolgoztak ki az 1981-es KlSZ-vá- lasztások káderpolitikai és szervezeti feladataira. Mennyit ér ez az év? szövetkezet vezetőségével közösen. A városi pártbizottság, a megyei tanács ÉKV osztálya, a MIK, a MÉSZÖV, az LKM energiagazdálkodási osztálya, az Avas-dél és a Kilián-dél Lakásszövetkezet vezetősége, és természetesen a Távhő- szolgáltató Vállalat képviseltette magát az ankéton. Az őszinte hangú eszmecsere néhány kérdése ízelítőül: fűződik-e anyagi érdeke ahhoz valakiknek, hogy a lakók kárára takarékoskodjanak a hővel; miért csökkentek a korábbinak egyharma- dára az avasi lakótelepen a távhőszolgáltatással kapcsolatos panaszok; elég meleg-e a fürdővíz az esti csúcsidő- szakban; megbízhatók-e a hőfokellenőrzések; lehet-e társadalmasítani az ellenőrök tevékenységét; miért nem mondja meg a nevét, aki a hibabejelentést telefonon felveszi; hogyan lehet változtatni azon az áldatlan helyzeten, hogy az egységes távhőszolgáltató rendszernek sok gazdája van? Mint a kérdésekből is kiderül, nemcsak az Avas-dél Lakásszövetkezet tagságának problémáiról beszélgettünk. Bizton remélhetjük tehát, hogy a távhővel ellátott lakások tulajdonosai tisztábban látják majd az időnkénti hibák okait, a szolgáltatók nehézségeit és jogaikat, ha elolvassák az ankétről szóló beszámolónkat, melynek közlését a jövő hét szerdáján várospolitikai rovatunkban kezdjük el. Még negyvenegy nap van hátra az évből. A pezsgődur- roglató szilveszter esztendőt és tervidőszakot zár, s új évet, új tervciklust nyit. A számvetés, a tervezgetés időszaka ez. Mielőtt közreadnánk a miskolci üzemi körképet, előrebocsátjuk, hogy 1980 nem úgy kerül be a hazai gazdasági történetbe, mint a rekordok éve. Küzdelméé, nehéz tizenegy és fél hónapot tudhatnak maguk mögött a gazdálkodóegységek. Talán furcsa, hogyha azokkal kezdjük, akik ugyan nem teljesítették (nem teljesíthették!) a korábban megálmodott tervet, de azért becsülettel tették a dolgukat, s nem rajtuk múlott, hogy látszólag szerényebb eredménynek néznek elébe. A kérdés az, s a számbavételkor ez nem hagyható üKészül a cukor Szerencsen Túljutottak a répafeldolgozási kampány felén a Szerencsi Cukorgyárban. Ötvenöt napja járnak a gépek, azóta több mint 200 ezer tonna répát dolgoztak fel. Ez a beérkező mennyiségnek több mint 70 százaléka. A kedvezőtlen időjárás miatt akadozik a répa folyamatos szállítása, ám a termelésben fennakadás még nem volt, s így eddig mintegy 22 ezer tonnát gyártottak. gyeimen kívül, hogy mekkora áldozat van az eredmény mögött. A cementgyár például a harmadik negyedévben mintegy hetvenmillió forinttal maradt el a termelési tervtől. Kevesebb lesz az árbevétel, kevesebb cement készült, kisebb volt az értékesítés ... Pedig a hejőcsabai üzem győzte volna. Alapanyaggal, erővel, szándékkal is. De az unos-untalan hangoztatott, gyorsan változó körülmények miatt kevesebb cement kellett. (A nagyberuházások visszafogása, a lakásépítés ütemének mérséklődése az ok, tetézve azzal, hogy egy remélt exportmegállapodás nem jött létre...) Mindemellett: a készletek alakulása megfelelő volt, figyelemreméltó eredményeket produkáltak az Koleszár István rendőr vezérőrnagy, megyei főkapitány tegnap sajtótájékoztatón ismertette a Belügyminisztérium állományába tartozók munkáját önkéntesen segítők tevékenységét. A jövő év elején Budapesten megrendezik az önkéntes segítők II. tanácskozását; Bor- sodot az a delegáció képviseli, amelynek tagjait a városi, járási, majd megyei értekezleteken választják. anyag- és energiamegtakarításra irányuló szándékok, a kalkuláltnál kevesebb volt az üzemzavar, a szigorúbb gazdasági szabályozók bevezetése nem jelentett megtorpanást. Az eredmények és az érvek csaknem hasonlóak a Volán 3. számú Vállalatánál is. A sommás helyzetjelentés szerint a cég az esztendő első háromnegyedében sem az áruszállítási, sem a személyszállítási tervét nem teljesítette. Nem tudta teljesiteni. Az év vége valamivel jobb kilátásokat ígér: 1980 nem lesz rosszabb 1979-nél. A körülmények ismeretében ez is eredményi. (Folytatás a 3. oldalon) Miskolcon és a miskolci járásban mintegy nyoicszáz önkéntes rendőr tevékenykedik. A rendőrség minden esetben igényt tart munkájukra, és valamennyi szak- szolgálati ág munkájában részt vállalnak. Többségük a körzeti megbízott irányítása alatt végzi tevékenységét; különösen a vidégi KMB-sek munkájában nyújtanak nagy segítséget, akik egyedül teljesítik szolgálatukat. Ebben Áldozatkész emberek A rend önkéntes őrei jjc Pekingben tegnap megkezdődött a „tízek pere”. Képünkön: egy jellemző kínai karikatúra a régóta előkészíteti tárgyalás vádlottairól. A tájékoztatón példákkal ecsetelve ismertették az önkéntes rendőrök, tűzoltók, határőrök tevékenységét. Soraikban áldozatkész társadalmi munkásokat, a társadalom érdekeiért, a közrend, a közbiztonság, az állambiztonság védelméért, az emberek testi épségéért, a közösségi és személyi vagyon védelméért — esetenként nem is veszélytelen helyzetben — önzetlenül tenni kész embereket találunk. az évben Miskolcon és a járásban önként szolgálatot teljesítők közül 350-en valamilyen kitüntetést,’ többen Kiváló Társadalmi Munkáért érmet is kaptak. Ki lehet önkéntes rendőr? Szabályzat írja elő a követelményeket: 18. életév, büntetlen előélet, politikai-erkölcsi megbízhatóság és köz- megbecsülésben kell élnie lakókörnyezetében és munkahelyén egyaránt. (Folytatás a fi. oldalon) Száraz, hideg idő Hideg, száraz volt ma reggel az idő; a hőmérők mínusz 3 fok körüli értéket mutattak. Napközben több órás nanpütésre számíthatunk, ám ennek ellenére a hideg tartja magát. Kora délután 6—KJ fok között alakul a hőmérséklet.