Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-13 / 240. szám

. / Sa lak moí or őzé* ídényzáró a Népkertben Az összeveéésbew: első Smráczki István Mintegy ezer néző előtt ax efvő fuiamoan Raba igazolta arz elő­zetes jó hírét. Nyolcvanegy má­sodpercet motorozva mintegy 50 m-es előnnyel végzett Szőke és Bodnár előtt. 3:3-mal indult te­hát a találkozó és ez cseppet sem volt megnyugtató a miskol­ciaknak, hiszen legutóbb Opelé­ban 8 pontos hátránnyal zárták a hagyományos két város közöt­ti viadalt. Nem történt változás a második futamban sem. A len­gyel Siekerka biztosan nyerte a futamot, már az első métereken vezetett, es Rábához hasonlóan több mint 50 méteres előnnyel érkezett a célba. A 6:6 még min­dig a lengyeleknek volt .jó. A harmadik futam hozta az első érdekesebb összecsapást. Szirácz- ki József rajtja remekül sike­rült el is húzott. Am az első kanyar befejezésekor technikai hibát vétett és itt megelőzte öt Witelu.s es a továbbiakban sem változott a sorrend. ifi Sportbarááság: a plusz jutám után Ruha Cl-es rwjtszám) gratulál legyőzőiének, Sziráczki Istvánnak. \ (Szabó latvén jei vetelev) ^ Sziráczki István mellett a másik legjobb miskolci Gregó volt, aki az 5. futamban győzött. Mögötte belülről tierecz, kívülről a lengyel Witelus. addig még mindig futamgyőztes lengjél Raba és Sziráczki István csapott össze. (Kővári Kázmér: — Nem értem, Raba ugyanaz­zal a motorral megy, mint á mieink, mégis műiden futamot megnyert, amelyben elindult.) A lengyel versenyző jól rajtolt, Bereczet korán megelőzte, Szi­ráczki István, aki Koszován he­lyett lépett a hármas iiiílhló- heíyre — csak a harmadik volt. Élteit egy kör, eltelt a másik is, és Sziráezkiuak mindössze Be­reczet sikerült megelőznie. Raba előtte motorozott mintegy 20— 25 m-rel. A harmadik kör vé­gén az egyenesből kijőve azon­ban Pisti mindent beleadott. A negyedik kör elejét Raba a bel­ső körön, •Sziráczki a külsőn kezdte meg. A kör vegére — rendkívül siüusos, meggyőző technikai tudását bemutatva — Seíráezkí megelőzte Kabát. A célig a sorrend nem változott. A M. futassa volt a ráadás. Itt a®ok. a motorosok indulhattak, akik klubjukban a legjobb ered­ményt érték el. Ez a lengyelek­nél Rábát és Siekerkát érintette, míg a miskolciaknál Sziráczki Istvánt és G’sgo Istvánt. A kü- lönfutam rajtja után Sziráczki István ezúttal már az első ka­nyar élén élre állt és imponáló motorozással megközelítési esélyt sem adott a lengyelek legjobb­jának. A végeredmény tehát 43:35 a Borsodi Volán javára (ezzel visz- szavágtak az opolei 8 pontos ve­reségért), míg a legjobbak külön- futamának sorrendje: Sziráczki István, Siekerka, Raba és Be- recz. A különfutam. a legjobbak különíutama tehát , éppúgy egyenlő potitszámct. al/.az 3:3- at hozott, mint ahogy össze­gzésben a két klub egymás eilen elért eredménye is. És jóllehet, az Opole csak most tért vissza a lengyel első osztályba, motorjaik és moto­rosaik Magyarországon a baj­noki élmezőny első felében végeznének. Ezért dicséretes a Borsodi Volán saiakmotp- rosaiwak helytállása. D. TÓTH BÉLA. Mielőtt megkezdődött teg­nap a Népkertben az Opole (Lengyelország—Miskolc) sa­lakmotoros csapatok összecsa­pása, az már eldőlt* hogy e versenyen kívül még hátra van az egyéni magyar baj­noki és a magyar bajnoki páros saiakmotoros viadal. Az előbbire 18—19-én Nyír­egyházán, az utóbbira 26-án Debrecenben kerül sor. Azt is közölte a helyszíni mű­sorközlő, hogy mindkét szám­ban — a csapatbajnoki mel­lett — az első helyre a Bor­sodi Volán salakmotorosai az esélyesek. Ezek után mutat­ta be a felvonuló Opole és a Borsodi Volán vaspapucso- sait. A vendégek a lengyel második ligából nemrég ke­rültek vissza az első osztály­ba, míg a hazaiak a magyar csapatbajnokok lettek. A len­gyelek közül különösen Ba­ba és Stach motorozására hívta fel a figyelnaawket a Borsodi Volán salakmotoro­sainak „minder^udőja”. Kő­vári Kázmér. rajt nekik és a két lengyel ver­senyzőnek egyaránt jól sikerült. Am csak az első kanyarig. Sző­ke fokozatosan visszaesett — végül is a harmadik helyen ért eélba, míg István körről-körre a salakmotorozás magasiskoláját bemutatva elhúzott az üldöző ellenfeleitől. Még nagyobb lehelét! volna a végső győzelem a 7. futamban, ha Sziráczki József motorja nem áll le. A második helyen volt, amikor a harmadik körben Ke­zét felemelve jelezte, hogy ki­állni kényszerül, (ft/ volt egyéb­ként a lengyelek első 4:2-es győ­zelme. amit a ti. és 12. futam­ban megismételtek.) A 8. futamban a il-ös számot viselő Sziráczki István a nap addigi legjobb eredményét elérve (79,1; mp) biztosan győ­zött, jöiíenet a rajtot ismét CÚ-e- go kapta el a legjobban. A 8. iutam 3:3-as döntetlenje mellett 79 mp-et futott a fő. futamban a lengyel Sáekerka. A I!. és M. futató uár.t ered­ményei után a nézők kíváncsi­an várták a befejezőt, ahol az Kézilabda NB il fje A .Spartacus egyik legjobbja, Török (labdával a kezében) Három gólja közül az egyiket két képben örökítette meg fotóriporterünk. A védő mar nem tud közbeavatkozni (bal oldalon) és a labda a kapuba tart (jobb oldalon). (Szabó István felvételei) I Jövőre ilyen osztály nem lesz Miskolcon Tegnap az időnként sze­merkélő eső ellenére megtelt a Miskolci Spartacus népker­ti bitumenes kézilábdapályá- jának környéke. Ugyanis — és ez csak később derült ki — nemcsak a női NB Il-es mérkőzés, a Miskolci Spar­tacus—Soroksári VOSE talál­kozót, hanem a MÉMTE— Debreceni Medicor talál­kozót is itt játszották le. (A műanyagpálya csúszóssága miatt tették át az utóbbit1 a Spartacus-pályára.) MISKOLCI SPARTACUS— SOROKSÁRI VOSE 10:7 (#:3) Kukta János, a hazaiak edzője a Brimyánszki — Kovács, Tóth M. (1), Tóth I. (3), Palatics (2), Török (3) és Pekk összetételű együttest küldte a pályára. Cse­re: Szvoboda (I). Az előzetes hírek szerint az ellenfél nem okozhatott különösebb gondot; a hazaiaknak, miután pillanatnyi­lag a kieső helyen tanyázik. Mégis a miskolciak csak nehe­zen lendültek játékba. Az első félidőben 2:1 után úgy tűnt. hogy sikerül elhúzni a vendégektől, de 5:2-es eredmény állásnál meg­torpant a Miskolci Spartacus. Ebben az időszakban például há­rom kapufát lőttek, mag a ne­gyedik alkalommal végül is a hálóba pattant a labda. 6:2-es hazai vezetésnél Pekk óriási zic- cerleheíőséget hagyott kihaszná­latlanul, ugyanis senkitől s%m zavartatva a kapusba lőtte a lab­dát. Az ellentámadásból a so­roksáriak gólt; szereztek és ezzel kialakult a félidei végeredmény. A szünetben sokan szóvá tettek, hogy a szövetkezetiek milyen sok ziccert kihagytak, pedig ide­gességre. kapkodásra semmi okuk nem volt. Egyértelműen fölény­ben játszottak és jobbak voltak ellenfelüknél. Lehet, hogy tudat alatt valamennyi játékos érezte, hogy ha ezt a találkozót megnyeri a csapat, akkor mar csaknem biztos, hogy a bajnokságot is megnyerték. A második félidőben Kukta János edző Bru- nyánszki kapust, lecserélte és he­lyette Tarnet állította be. Ez a csere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Soroksári VOSE kiegyen­líthetett és végül is vissza kel­lett hozni Bruríyánszkit. De tart­suk be a sorrendet. Rögtön a második félidő elején Török he­test harcolt ki, amit Tóth I. ki­hagyott. Majd Török a kipatta­nó labdát megszerzi, de a já­tékvezetők újból hetest ítélnek. A büntetőt ezúttal Palatics hagy­ta ki. Nem így az ellenfél, akik a javukra megítélt büntetőt ér­tékesítettek és ezzel két goira csökkentették hátrányukat. Ezt követően Palatics nagyszerű ál- lövésből 7:4-re alakította az ered­ményt, ekkor tűnt úgy, hogy a hazaiak esetleg el is veszíthetik — ha így lett volna, hatalmas meglepetést okoztak volna ezzel — ezt az összecsapást. Ugyanis a védekezésnél a miskolci lá­nyok nagyon sokat hibáztak és hagyták, hogy az elten fél beál- lósa szabadon átvehesse a lab­dát, illetve messziről átlőhesse a vendéglátók védőfalát. Ezekből az átlövésekből végül is a má­sodik félidő 9. percében 7:7-re kiegyenlítettek a vendégek. Izgalmassá vált a mérkőzés, de szerencsére Tóth I. hetesből és egy beiöiésből szerzett góljaival átsegítette az együttest a holt­ponton és 9:7-es vezetéshez jut­tatta a Spartacus!. A végered­ményt néhány másodperccel a mérkőzés lefújása előtt egy jó bejátszást követően Szvoboda ál­lította be. Ezen a találkozón a hazaiak nem játszottak nagyon jól, de végül is most is csak a győze­lem volt az elsőrendű feladat. Csak érdekességként említjük meg, hogy a hazai játékosok 7 kapufát lőttek és 5 hetest ki­pat tudását — lehetetlen. Ezzel a Miskolci Spartacus elbúcsúzott az NB II-tői. MiMTE-DEBHECENI MEDICOR 18 :iö (10:12) NB II, férfi, vezette: Vass és Lévai. MÉMTE: Tóth, Gönczi (1), Bú­ron (3), Veres, Arányos!, Vere- béíyi (3), Tiba (7). Csere': Sza­bó (4), Megulecz. Két kieső csapat találkozott egymással a Spartacus-pálya második mérkőzésén. Mindkét együttes már csak a szép búcsú­ért küzdhetett ezen a találko­zón, hiszen már a legutóbbi for- du iában biztossá vált, hogy a MÉMTE is és a Debreceni Me­dicor is a következő bajnok­ságban eggyel alacsonyabb osz­tályban szerepel. Ez a tény a játékon is meglátszott, hiszen meglehetősen gyenge színvonalú és iramú találkozót láthattak a nézők. A MÉMTE 5:2-re vezetett már, amikor érthetetlen módon kiengedtek, bár erre semmi okuk néni voll. Ugyanis nem voltak jobbak addig sem az ellenfélnél, csupán jobb ' helyzetkihasználá­sukkal tettek szert a háromgólos vezetésre. így aztán nem kel­tett különösebb meglepetést, hogy a vendégek fordítani tud­tak 7 :6-ra, majd az első félidő végén 12:10-re vezettek. A ven­degek a második félidőben egy góllal tovább növelték előnyüket, de a miskolciak megemberelték magukat és az égyenelítés után 17 :l3-ra a maguk javára fordí­tották az állást. A vendégek ere­jűből már csak arra tellett, hogy megközelítsék a miskolciakat, akik 17:16-os vezetésnél ú.jabb gólt szerezve végül is 18:l«-ra nyerték a találkozót. Sajnos, ez a mérkőzés is be­bizonyította azt, hogy a MÉMTE együttese tudása alapján joggal kényszerült búcsút mondani az NB Ügy tűnik, a bajno­ki célkitűzés elliamarkodott és túlzott volt és ennek teljesítésé­nek elmaradását a játékosoktól ■— Nem félek én bemutatkoz­ni. A 34. sz. Általános Iskolába járok — mondotta Durkó Tamás, akinek szülei nemcsak hogy résztvettek a Miskolci Élelmi­szer-kiskereskedelmi Vállalat kiemelkedett: a családok val­lója. ahol olyan ügyességi föladatokon kellett bizonyíta­nia- a húsosoknak, a fűsze­reseknek, a központ dolgozói­a szakszervezet és a sport- bizottság megítélése szerint jobban sikerült, mint az elő­ző évben megrendezett. Eb­Három futam után még ***m­dig csak 9:9 volt az állás. A ne­gyedik futamban a lengyelek „tartalék” — bárhová beállítha­tó — embere. Stach is pályára lépett. Mivel ő a 7-es rajtszá­mot viselte, a magyarok Jally Jock-ere, Sziráczki István sem hiányzott a rajtnál. A lengyel 7-es azonban gumiszakitás miatt elesett a további küzdelmektől. A futamot 4:2 arányban a Bor­sodi Volán nyerte, és először az összecsapáson megszerezte a ve­zetést. Tegyük hozzá: ettől kezd­ve ki sem engedte a kezéből. Az ötödik futamban Grego re­mek rajtja egyúttal futamgyőzel­mét is hozta, és (elcsattant a taps a hozzáértőktől, a miskoi- i ciak 5:1 arányban győztek. Az első igazán színvonalas összecsapásra a hatodik futamig várni kellett. Itt együtt indult Szőke Sziráczki Istvánnal. A Szalma győzött Argentínaiján Buenos Airesben. Argentí­na fővárosában nagyszabású nemzetközi atlétikai versenyt rendeztek, és a küzdelmek során szép magyar siker is született: . a távol ugrásban Szalma László 750 centimé­terrel megszerezte az első he­lyek. munkahelyi olimpiájának sport- csarnokbeli sporteseményein, ha­nem rendezőik is voltak. — Egyébként focista szeretnék len­ni — közölte, miközben a kezé­ben szorongatott egy tömeg­sportban nyert gumikötelet. Té­len, a testnevelési órák mellett a Tatárdomb az otthona, ahol szánkózik. A labdarúgás mellett szereti még a kézilabdát, és ha lehetősége engedi, kosárlabdázik is. A sportcsarnok lelátói és pályája tegnap reggel 8-kor már megteltek. Mintegy két­száz sportoló vett részt az ÉLIKER többlépcsős munka­helyi olimpiája ez évi utol­só megmozdulásán. A válla­lat vezetői szellemes címet adtak n foglalkozásnak: Sportmatiné. A programból nak, mint labáavezető sla­lom, kerékpárváltó, zsákban futó váltó és egyebek. Sót, még labdarúgó-pontszerzés is szerepelt a programban, ami- koris a kijelölt helyre letett focilabdát a csoport minden tagja 3—3 alkalommal rúg­hatta kapura. A sorversenyt az a csapat nyerte, amely több gólt szerzett. A/, eddig elmondott aka­dályok leküzdése- ut.án a cso­portelsők döntőbe kerültek. Itt is a játékos elemek do­mináltak. amit az egyes vál­tók elnevezései is bizonyíta­nak : üvegfoglaló, vigyük együtt!, futóváltó, jégkorong- slalom és egyebek. Az ÉLIKER ez évi mun­kahelyi olimpiája a KISZ-, ben nemcsak nekik, hanem kei. testnevelő tanárnak is, Vőfély Pálnak és Szepesi Andrásnak nagy szerepe van (101. sz. Ipari Szakmunkás­képző Intézet), akik mind az előkészítésben,-mind a lebo­nyolításban segítettek. A sportcsarnoki munkahe­lyi olimpiát szeptemberben egy esanyiki találkozó előzte meg, ahol kispályás labda­rúgásban, , tájfutásban, kézi­labdában, sokkban és sport­lövészeiben mérte össze ere­jét mintegy ezer vállalati dolgozó. A jövő évi terv: nagyobb tömeg, magasabb színvonal. ». T. B. hagytak. Ettől függetlenül most már szinte bizonyosra vehetjük, hogy a Miskolci Spartacus be­jutott az NB I B-be. Igaz, hogy hátra van még egy összecsapás a Debreceni Medicorral, de elsőségüket csak abban az eset­ben veszíthetik el, ha jövő va­sárnap 46 gól -körüli vereséget szenvednek, ami kézilabdában gyakorlatilag — ismerve a csa­nem is nagyon lehet számonkér- ni. Ez a csapat pillanatnyilag erre volt képes. Remélhetőleg az alacsonyabb osztályban újult erő­vel, következetesebb és megfon­toltabb cél és felkészítés ulán visszakerülnek majd a másod­osztályba, ahol ettől sokkal jobb szerepiést várnak el a szurkolók tőlük. n. Gy. Tájfutás Szerettünk volna ott lenni az 1980. évi éjszakai tájfutó­bajnokságon, amelyet szom­bat éjjel — min: később ki­derült — Lillafüred térségé­ben eső áztatta nehéz pályá­kon rendezlek meg 35 klub 104 versenyzőjének részvéte­lével. Azonban még a szom­bati telefonhívásunkkor is csak a miskolc-tapolcai in­dulás helye volt biztos (a versenyzők és a versenybírák többsége innen autóbusszal indult a verseney színhelyé­re), a pályát még az újság­íróknak sem árulták el. Ez némiképp érthető, de némi­képp bizalmatlanságot is fel­tételez. Mi bizonyára nem árultuk volna el a futóknak, hogy milyen irányba indul­janak. így az eredmények közlésekor az MTI jelentésé­re támaszkodunk. Felnőttek (43 induló, szint­időn belül 9 célbaérő) 1. Bal­lá Sándor (Gépipari Sparta­cus) 144.41 p., 2. Papp (MAFC)' 153.43 p., 3. Bokros I. (MEAFC) 162.41, Juniorok: 1. Bárdosi- Zol­tán (Sabaria) 127.33, 2. Mets (OSC) 131.37, 3. Koczka (Sa­baria) 133.39. Ifjúságiak: 1. Lipták Jó­zsef (DVTK) 93.05, 2. Horgos (PVSK) 99.05, 3. Less (DVTK) 113.05 p. Munkahelyi olimpia

Next

/
Thumbnails
Contents