Déli Hírlap, 1980. október (12. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-20 / 246. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Éva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3501. Pf.: 39. — Telefon: 18-221 Valaki nézze meg végre! Az emberi kapzsiság a temetőbe is utat talál? Kérjük, hogy c lap hasábjain legyenek szívesek segítségünkre lenni egy érthetetlen, rejtélyes történet megfejtésében. Szomorú kötelességünknek tettünk eleget 1.980. október 10- én, délután 13 órakor, amikor — kis osztályközösségemmel — egyik tanulóm édesanyja temetésén vettünk részt, a városi új temetőben. A rejtélyes történet megérkezésünkkel kezdődéi:. Zuhogó esőben tartottunk a helyszínre, én a kis csoportban haladtam a ravatalozó felé. Már majdnem beléptünk az épületbe, amikor az elöl haladó gyerekekhez lépett egy kékköpenyes, kockásgalléros hölgy és megérdeklődte az elhunyt nevét, majd kiszedte a gyerekeim kezéből az élővirág- esokrokat, mondván: majd ő eljuttatja a megfe’ela helyre. Már ekkor meglepődtem, mert csupán a nemesebb — rózsa! — virágokat gyűjtötte össze. Eredeti programunkban nem szerepelt az elhantolási szertartáson való részvétel — a rossz időjárás miatt —, de miután a gyerekek szerették volna látni a közösen hozott virágok elhelyezését, megváltoztatva szándékunkát, azon is részt vettünk. Ott ért a következő meglepetés: rózsáink nem jutottak el a sirhoz. Végső búcsúnk tehát a virágoktól akkor történt, amikor a hölgy egy sárga műanyag vödörbe helyezte, az épület egvlk helyiségében. Miért írtam le mindezt? Az élőrózsacsokrok megvásárlására nem kis összeget gyűjtött az osztály önként, szeretettel, ezzel is kifejezve együttérzésüket az osztálytársukkal szemben. s igyekezvén fájdalmán enyhíteni. Ecsetelnem sem költ ag érzés nemességét, amely mindannyiunkban uralkodott. Ezt a jelképes tiszteletadást rombolta porrá, s kéoyszerített bennünket nagyon keserű szájízzel való távozásra a rózsákat „begyűjtő” dolgozó. Kérdésünk a következő: ugyan hová lelt a kegyelet sok szép virága? Talán a temetést rendező vállalat választ tud adni!!! Ha nem, akkor' arra kell gondolnunk, hogy vannak olyan emberek, akik mások baját, bánatát saját anyagi hasznuk kamatoztatására használják fel. Kérjük, segítsenek nekünk a rejtély megfejtésében, hogy ne kelljen tanulóimnak arra a következtetésre jutni, hogy az emberi kapzsiság még a temetőbe is utat talál, és létjogosultságot nyer büntetlenül. L. G. osztályfőnök 27. sz. Ált. Isk. (Olvasónk panaszáról a Temetkezési Vállalat illetékesét tájékoztattuk. Az eset kivizsgálását a vállalat igazgatója elrendelte, melynek eredményére rovatunkban visszatérünk.) fög&cfbály A magántervezési tevékenység A jövő év január 1. napjától kell alkalmazni a ma- gantervezési tevékenységről szóló, most megjelent rendeletet. A 21/1980. ÉVM számú rendelet a magántervezői jogosultságot kategóriákba sorolta és azt végzettséghez és szakmai gyakorlati időhöz kötötte. Magántervezői tevékenységet csak az a magántervező folytathat, akit a Magántervezői Névjegyzékbe felvettek. A névjegyzékbe való felvételt a lakó- hely szerinti fővárosi, megyei tanács vb ÉKV-osztá- lyához címzett kérelemben lehet kérni. . A magántervezési tevékenységet főfoglalkozásban nem lehet folytatni. Aki munkaviszonyban vagy szövetkezeti tagsági viszonyban van, .magántervezői tevékenységet csak a munkáltató vállalat, illetve szövetkezet hozzájárulásával folytathat. Az iparjogosítvánnyal rendelkező, az előírt iskolai végzettséggel, a szakmai gyakorlattal rendelkező személy magántervezési tevékenységként csak ajánlati terv helyszínre alkalmazását végezheti. Az építőipari kisiparos az építmény teherhordó szerkezetét nem érintő, külső megjelenítésének megváltoztatásával nem járó felújítási, átalakítási, karbantartási, építési munkák költségvetését, felmérési rajzát elkészítheti. A villamos műszaki tervezést legfeljebb kétlakásos lakóépület vagy 20 kW-nál nem nagyobb teljesítményű egyéb épület esetében villanyszerelő kisiparos is elvégezheti, ha a kivitelezést maga végzi. A jogszabály a magántervezés.! tevékenységre egyes munkakörben dolgozók számára tilalmat rendel. A tanács elnöke, elnökhelyettese, vb-titkára, valamint a főépítész magántervezési tevékenységet nem folytathat. A tanács vb szakigazgatási Bervének dolgozója, ha rendelkezik a>z előírt iskolai végzettséggel és szakmai gyakorlattal, ajánlott (típus) terv helyszínre alkalmazását végezheti. A rendelet viszont megengedi a rokonok számára történő magántervezést, ami sor kimondja, hogy a magánszemély, aki a magántervezőkre előirt szakképesítéssel rendelkezik, a saját, illetve a házastársa, egyenesági rokona, örökbefogadott, mostoha- és nevelőszülője, örökbefogadott, mostoha- és nevelt- gyermeke, testvére, éiettársa építkezéséhez szükséges építéstervezési munkát akkor is elvégezheti, ha a Magántervezői Névjegyzékben nem szerepel, a szakképesítését viszont felhívásra igazolni köteles. Előny az építőközösségeknek és az építőszövetkezeteknek az. hogy az építőközösség, ihetve a lakás-, üdülő- vagy garázsszövetkezet tagja az építőközösség számára, illetve a szövetkezeti építkezéshez szükséges építéstervezési munkát akkor is elvégezheti, ha az említett névjegyzékben nem szerepel, ha az előírt szak- képesítéssel rendelkezik. A magántervező felelős a tervezésre vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások és szakmai követelmények érvényesítéséért. az általa készített műszaki terv és költ- ' ságvetés helyességéért, gazdaságosságáért és teljességéért. valamint azért, hogy a terv műszakilag és gazdaságosan kivitelezhető legyen. . jFelelős továbbá a terv esztétikai és korszerű műszaki színvonaláért és a szerződésből eredő kötelezettségeinek teljesítéséért. A magántérve- ző köteles figyelemmel kísérni, s tanácsaival, észrevételeinek megtételével előmozdítani a kivitelezésnek a műszaki terv szerint történő végrehajtását. A magántervező a külön jogszabályban megállapított díjazást számolhatja el. Dr. Sass Tibor Lehet-e süríteni az 1-es buszjáratot műszak- váltáskor? A Lenin Kohászati Művek több dolgozója vetette fel: muszakváltáskor — tehát csúcsforgalmi időben — túlzsúfoltak az 1-es jelű autó- buszjáratok. Kérdezik: lehetne-e ezekben az időszakokban több autóbuszt beállítani erre a vonalra, növelni a járatsűrűséget? Az MKV forgalmi főosztályvezetője. Szilágyi István válaszolt a kérdésre. Elmondotta: az utak átbocsátó képessége és kapacitáshiány miatt nem várható sűrítés az 1-es járatok vonalán. így is többperces késéssel közlekednek, miután ez a vonal — a város főűtja — a legzsúfoltabb. A forgalom szempontjából. Némi javulást remélnek az északi tehermentesítő űt megépítésétől. Ugyanakkor azonban kívánatosnak tartanák, ha az utasforgalom jobban meg oszlana az autóbuszok és villamosok között Tapasztalatuk szerint ugyanis a villamosok még műszakváltáskor sincsenek kellően kihasználva. Noha éppen a főút forgalmi túlzsúfoltsága miatt egyáltalán nem lassúbb a villamossal való közlekedés sem, mint a busszal. Örömmel olvastam e rovatban. hogy vannak városunknak olyan lakói, akik fontosnak tartják környezetük tisztaságát. esztétikai szépségét. Ök azok. akik virágokat ültetnek ablakuk alá. díszcserjéket telepítenek szűkebb lakókörnyezetük parkjaiba. Velem együtt nyilván sok ház- íelügyelő sohajtnatott fel az ehhez hasonló hírek hallatán : bárcsak mindenki ilyen volna .. Nekem sajnos szomorú tapasztalataim vannak. Nagyon kevés az ilyen rendszerető ember. Nálunk naponta előfordul, hogy az ablakon repül ki az ételmaradék (mert már ilyen jól élünk!), a krumplihéj, de még a különböző intim, higiéniai „textília” is. Nem szólva a csikkekről, amjt talpukkal morzsolnak szét a járdán, a lépcsőházakban. amelyet egyesek egyébként hajlamosak összetéveszteni az illemhellyel is. S ha ilyenkor szól az ember, a válasz nem tűri a nyomdafestéket. Bennünket, házfelügyelőket sok esetben nemcsak hogy harmad-, de negyedrendű , embernek tekintenek. Mi vagyunk a Házmestereik. Még az akusztikája is megalázó ennek a szónak. Mikor leszünk már a kedves lakók Lassan örökzöld té- i mája lesz a szemét a ] Tizes honvéd u. 13—15. t sz. alatt lakó 25—30 1 családnak. Környeze- i tünk átlagos, csak a ■ ..szeméthelyzettel" hiv- , ja fel a figyelmet — i sajnos — egyre gyakrabban magára. AMIK i — nagyon helyesen — vaskalitkába ..tervezte’’ i az edényeket, de csak 1 négyet. Ha szükség van , többre, mint jelen eset> ben is. a házfelügyelő J „zsebére' kockázatos a i kihelyezése. i Evek ótc kérjük, hogy [ gyaramtsák a kukák i számát igény szerint, j de ez mindeddig pusztába kiáltott szó ma- i radt. Kétnanonként 1 ürítik az edényeket, [ melyek befogadóképes- 1 sége véges, és az el- ] szállítók a tudói, hogy i a túltömött. bezár- hatatlan edényekkel b mennyi pluszmunka ] van. i Ha kimarad egy-egy J szállítás (ez sem ritka), i vagy több napos ün- J nép miatt nem jár a i kukásautó. akkor „fe- 1 lejthetetlen” látványt ' tud nyújtani a tároló [ környéke. Érthetetlen i számunkra ez a huzavona. Jöjjön ki valaki, i nézze meg végre, hogy van-e rá szükség, vagy i nincs! Ha helyt adnak évek i óta tartó panaszunknak. [ adjanak pluszedényt, ■ tartóval együtt. Ha 1 nem. akkor pedig ke- i vesebbet szavaljunk a i környezetünk tisztasá- | gáról és az „elvárások- i ról’1. Talán csak nem J bűn., hogy. szeretjük, a i rendet és a tisztaságot? ’ És még valamit: nem i az ÉN szemetemről, i hanem a MI szeme- \ tünkről van szó!!! Ud> var és kert hiányában | a lakó is védheti lakó- i környezetét... de egye- ' dűl nehéz! előtt HÁZFELÜGYELŐK? Éta tudom, hogy vannak közöttünk poharazgatók, lakbér- eltulajdonítók. De azért ne általánosítsanak a becsületes többségre is. Ne szólják meg a tisztességes, lelkiismeretes házfelügyelőket is. Fültanúja voltam egy be- szélgetésmeK (Nem a mj házunkban történt): „A házmester rászólt a fiamra, hogy a csokipapírt szedje össze maga után. De hát ő a házmester, miért kapja a fizetését? Ö nem volt gyerek?” Válaszom: de igen. voltunk gyerekek. Most felnőtt emberek vagyunk. Én is. Sőt, két gyermekem is van. Kérdésem: a kedves sérelmező mikor lesz felnőtt, aki megtanítja a gyermekét arra, hogy az utcán és a játszóté- i-en ugyanúgy viselkedjen, mint a lakószobában? Vagy ott is szétdobálhat mindent? Országosan is az a híre Mis- kolcnak. hogy piszkos város. Ám ez ellen csak mi, ittla- kók tudunk tenni valamit. Egy kis összefogással. Higy- gyék el, nem is lenne nehéz. Csak akarat kérdése az egész. Sok dolgos házfelügyelő nevében: Zudor Sándorne Miskolc, Győri kapa *08/a. F. Év» Miskolc Kevés a rendszerető ember Csapda A minap a főposta mögött elhelyezett nyilvános féle- ion fülkesort próbáltam vé- gigvizitálni, mivel beszélhet- nékem volt. De milyen sokba került ez nekem! Három fülkében éppen hat forintot- „költöttem” el. mire a negyedikben — vagyis a hetedik forintodért! — sikerült célt érni, kaptam is valamit a pénzemért. Három percet beszélhettem a hívott féllel. Ekkor végre volt türelmem körülnézni a fülkékben. A látvány enyhén szólva szomorú volt. Hogy a tisztaság régen uralkodhatott bennük, az még hagyján legalább nem rínak ki az utcaképből. A telefonok műszaki állapotát- lásd fenn. Ami pedig a telefonkönyveket illeti — salátának is gusztustalanok volnának. Nem értem: a főposta telefonműszereszei nyilván ezek előtt járnak el naponta. Hogy van lelkűk így hagyni ezeket? Reklámnak is rossz az ilyen. Tudom, a kedves polgártársak teszik tönkre. De legalább valami „csapdát” állítanának nekik. Rajzolónk valahogy úgy képzeli ei: amikor a rongáló valami kárt tesz, megnyílik alatta a föld! Hogy elsüly- lyedjen. Szégyenében! S. Gy-né Miskolc Versenyezve a szebb városképért Az ÉVM kezdeményezésére Miskolcon megtartott regionális műszaki fejlesztési értekezlet vitájában felszólalt Szamos Gátíbr, a BÁÉV fejlesztési osztályának vezetője. s fölvetette: vájon szükség van-e — ismerve a BÁÉV házgyárának kapacitáskihasználási gondjait — a PEVA alagútzsalus technológia létére? Szerintem a válasz egyértelmű. Igen, szüksége van. a régiónak és Miskolcnak az alagútzsalus technológiára, biztosítva ezzel a várostervezésben. a városkép alakításában azt a mozgalmasságot, melyet sajnos a házgyári épületek a mai napig nem tudtak biztosítani. Az alagútzsa- lu, a létjogosultságát legfeljebb csak városunkban kell, hogy igazolja, de a szomszéda Eger példája azt hiszem élőén bizonyítja, hogy ha nem csők lakótelepet, hanem várost akarunk építeni — és Miskolc közönsége ezt várja —, akkor az uniformizálást, monotonitást meg kell törni, meg kell szüntetni. És ehhez kevés a loggiaüvegek színének változtatása. Ehhez legjobban a kétféle technológiával épített épületek variálása nyújt lehetőséget az építészek számára. Hadd említsem példaként csak azt a mintegy 1000 lakást, mely megyénkben e technológiával épült az elmúlt öt évben, és Miskolcon is jó reprezentánsa lesz a tehcnológiának az év végén átadásra kerülő Húsáruház épülete. Az elsőbbség jogának számonkérése helyett legyen inkább nemes verseny, melyik technológia biztosít magasabb műszáki tartalom mellett észt etikusabb, otthonosabb és lakói által magukénak vallott várost a szürke, unalmas monoton lakótelepek halmaza helyett. Ügy vélem, e verseny —■ ha valóban az — csak hasznára válhat sokat korholt városunk megújulásának. Csutorás Géza, Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Ilyenek voltak... * • • • azok a szódavizes üvegek, amelyekbe még belerakták a szép, kövér, erős buborékokat is. Ma már mind ritkábban találkozhatunk a hagyományos szénsavas vízzel. Városunkban talán két-három kisiparos, kiskereskedő foglalkozik az előállításával, árusításával. Az igényt azonban nem győzik. Vajon végleg búcsút kell lassan mondani ezeknek a szép formájú, s jó tartalmú üvegeknek? (S. L. feko.)