Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-11 / 213. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radványi Éva — Postacím: Déli Hírlap. Miskolc 3361. Pf.: 39. — Telefon: 18-221 Nagyobb figyelmet a gyermekrendelőnek! Lehet, hogy még nem követelmény de minden bizonnyal elvárható, hogy egy gyermekszakorvosi rendelő várója ízlé­sesen, praktikusan tegyen berendezve, valahogy úgy, hogy a beteg gyermekek íigy eimét elterelje, szorongásukat némikép­pen feloldja, s könnyebbé tegye az amúgy sem rövid vára­kozást. Meg kell vallanom, az avasi lakótelep, Bokányi De­zső utcai gyermekrendelőjében ilyenfajta törekvésnek a nyo­mat sem láttam. Sőt! Az előtér és a' váróhelyiség állapota nagyon rosszkedvűvé tett. Mert az még hagyján, hogy a falon az égvilágon semmi sincs, de hogy a tapéta szakadozott, a foglalatban nincs égő, a fal imitt-amott levert, kopott, a vá­rakozók fejére lóg a telefont ezeték, a székek bórhuzata sza­kadozott, ez már több. mint egyszerű figyelmetlenség. Ha­nyagságra utal, hogy az asztalok, székek alatt akkora volt a por és szemét, mint ahol legalább egy hete nem takarítot­tak. tgy vélem, jobban oda kellene figyelni ezekre a dolgokra, meg akkor is, ha csak ideiglenes jellegűek az Avason az ilyenfajta egészségügyi intézmények. Az ideiglenességről jut eszembe: jó volna tudni, hogy vajon Icsz-e lakótelepünkön — s mikor? — orvosegeszségügyi léte­sítmény. Gondolom igen, de engem az is izgat, hogy mikorra várható. Reméljük esetleg, hogy a tervezők a rendelőkhöz közel helyezik cl a gyógyszertárat? Nagy Miklós Miskoic, Avas-dél A városi tanács egészségügyi osztályának helyettes veze­tője, dr. Juhász Barnabás, a helyszínen ellenőrizte olvasónk panaszát. A rendelőben tett látogatása alkalmával nem volt oly riasztó a kép. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy ke­vésbé forgalmas időszakban jutott el a Bokányi Dezső utcai rendelőbe. Ha ugyanis sok a paciens, nyilván kevésbé iehet ügyelni a tisztaságra, a rendre, s a berendezésekre is. Olva­sónk észrevételeinek iűlnyomó többségével azonban egyetért. A panaszra okot adó dolgok helyrehozatalára, a helyiség ba­rátságosabbá tételére intézkedik. Az ideiglenes „lakás-ren­delők” csak a szükségmcgoldást szolgálják. Nyilvánvaló, hogy az egészségügyi dolgozók is hasonló várakozással tekintenek az avasi lakótelepen felépülő rendelőintézet létrehozása elé. ahogyan olvasónk is. Hogy az átadásra mikor kerül sor, arra rovatunkban hamarosan visszatérünk. Túl óvatosak Ha Miskolcon valaki hír­adástechnikai alkatrészt, el­lenállást, kondenzátort sze­relne vásárolni, egyetlen he­lyen. «‘Széchenyi út 117. sz. alatti híradástechnikai al­katrész szaküzletben kísérel­heti meg több-kevesebb — de inkább kevesebb — si­kerrel. Ha ez az üzlet leltározik,' akkor sehol.-Igaz. hogv ud­variasan kiírják: a legköze­lebbi bolt a Tungsram bolt, csakhogy annak más a pro­filja, legfeljebb félvezetőket és elektroncsöveket lehet benne kapni. Mielőtt megnyílt a Vörös­marty utcai barkácsüzlet, a kirakatüvegre kiírták, hogv ..híradástechnikai alkatré­szek-'. Már kezdtem örülni, hogv lesz még egy hely, ahol legalább keresni lehet az óhajtott alkatrészeket, no de néhány órával a megnyi­tás előtt a feliratot gondo­san lekaparták. Elvégre ez is egv megoldás. Más városokban — Szege­den. Debrecenben — /járó is­merőseimtől szoktam halla­ni, hogy' az ottani ..Elektron” áruházakban milyen elektro­akusztikai berendezéseket — (3800 Ft.) Kiváncsi lennék, hogy ha rendelnének tíz darabot, hány óra alajt fogy­na., elá. (A-.,Hi£i Magazin__;o reklámot csinált e típusnak.) Vass-Andrási György, Miskolc Hiányos és rozsdás is — Végre, hogy ész­revették! — telefonált szerkesztőségünkbe egyik olvasónk, mi­után rovatunk legutób­bi számában megjelent a Miskolci Galéria Szé­chenyi úton levő, az Antikvárium felett el­helyezett reklámjáról készült fotó. — Tényleg bosszant mindenkit a környé­ken — folytatta a te­lefonáló — ez a neon­csöves reklám. S nem­csak azért, mert hiá­nyosak a betűi, hanem — és legkivált —azért, mert évek óta nem is világít. Tulajdonkep­pen tehát nem tölti be feladatát. No nem hi­ányzik a környező há­zak lakóinak a nagy fényesség. Az azonban fejcsóválásra ad okot, hogy ott rozsdásodik, csúfítja a városképet. S hadd mondjam meg: a főutcán nem ez az egyetlen ilyen „anti- reklámA Napsugár cukrászda fölött van a par ja. Csak az még rokkantabb állapotban várja az enyészetet. Mar-mar balesetve­szélyes, hiszen letört csövei szabadon lógnak a járókelők feje fö. lőtt... (Olvasónk észrevéte­lei a Városgondnokság szives figyelmébe ajánl­juk.) így nem látszik A csőtörés hangszórókat' lemezjátszó hángszedőket. magnószala­gokat — lehet kapni. Itt Miskolcon ilyeneket soha sem lehet látni, mintha ez a város kívülrekedne az ilyen jellegű kereskedelmen. Végül egv konkrét eset. Hallottam, hogy Szegeden, az „Elektron” áruházban lehet kapni Ortoíon gyártmányú lemezjátszó hangszedőt. Meg­kérdeztem a Széchenyi út 56. szám alatti Keravill— Elektron közös üzemeltetésű üzletben, hogy van-e. Per­sze olt nem is ismerték ezt a típust, de az üzletvezető­helyettes azt mondta, hogy hajlandó megrendelni ré­szemre egy darabot, ha le- előlegezem. De azt is csak •szeptember 15-e után, mert addig leltározni fognak, többet nem mer rendelni, JMt't nem tudják eladni. A Kun BtVa út 122. sz. alatt lakó Gecsó Ferenc te­lefonált szerkesztőségünkbe, sürgős segítséget kérve: „Mint tudják, a Kun Béla út felső szakaszán az út korszerűsítése folyik. Ez al­kalommal a különböző köz­müveket is megbolygatják. Most az történt, hogy a há­zunk előtt vezető szennyvíz- csatorna egyik szakasza el­tört, vagy elvágták, aztán bedugták a végét egy fadu­góval. s kezdték visszate- mel-ni a gödröt. Miután' pil­lanatok alatt lakásainkba szivárgott a csatomabűz, szóltunk az építésvezetőnek: az isten szerelmére, nehogy így hagyják, mert akkor néhány nap alatt elönt ben­nünket a szennyvíz. Valami olyasmit mondott, hogy ne­kik ezzel nincs idejük vaca­kolni, határidőre át kell ad­niuk a munkát. S hiába há- borogtunk, hogy mennyire ésszerűtlen ez így, hiszen előbb-utóbb ismét mag kell majd bontani a betemetett közműárkot, mert így nem maradhat a szennyvízveze­ték, vajmi keveset törőd­tek háborgásunkkal. Az el­dugaszolt csatornát a föld alá rejtették. Azon túl, hogy aggódunk; mi lesz ott­honainkkal, ha feltör a szennyvíz, rájöttünk valami­re: arra. hogy miként lehet drágítani egy építkezést. Ki­nek jó ez a „dupla vagy semmi” gondolkodás? Már ami a költségeket illeti ...” A panasszal az UTIBER Borsod megyei kirendeltsé­géhez fordultunk, ahol el­mondták: sajnos, a tervben nem szerepeltek ezek a szenny vízcsatorna-bekötések. A vezeték helyrehozatala fo­lyamatban van, ezúton is elnézést kérnek az ott la­kóktól a kellemetlenségért. * Űj színfolttal — hétköznapiasan szégyenfolttal — ,.gyarapodott” városunk főútvonala. A Bajcsy-Zsiiinszky út és a Körösi Csorna Sándor utca sarkán — minden indok nélkül — meggondolatlanul, szemeteskonténert helyeztek el. Nem örülnek ennek sem a bérház lakói, sem a gépkocsivezetők, akiket nagyon zavar a föiitvonalra való megfelelő kilátásban. A sarki bérház lakói — 26 éves az épület — nem nélkülöztek ilyen, a főútvonal mellé kihelyezett szemetesedényt, hiszen bentebb, az udvaron át megközelíthető volt a két kon­téner. Valamikor virágokat kértek erre a helyre, de azt a közlekedés biztonsaga miatt nem tartották célszerűnek az illetékesek. A szemeteskonténert most igen? A MIK HJetékes elő­adója is meglepődött, amikor értesült a városképet csúfító „fejlesztésről’’ és azonnali in­tézkedést ígért. Ezt varjak is a jogosan bosszankodó gépjárművezetők, a szépet kedvelő, jobb ízlésű miskolciak. (J. L. felvétele) Virágot nem, konténert igen Az Árpád utcától az 1-es buszig A KRESZ a Bükkben is kötelező! A Bükki Nemzeti Park Baráti Köre még a nyár elején felhívta az autós tu­risták figyelmét arra, hogy a Bükk-fennsík területén csak a közforgalomnak meg­nyitott utakat használják, azokról mellékutakra letérni tilos, s parkírozásra is ki­zárólag csak az e célra ki­jelölt helyeket vegyék igénybe, mert a .jövőben a rendőrhatóság fokozottan el­lenőrzi a védett területen a KRESZ betartásét. Augusztusban valóban gya­kori volt a gépjármüvek el­lenőrzése. amelyben a köz- lekedesrentiészetnek segítse— get nyújtott a Bükki Nem­zeti Pane Baráti Köre. a Társadalmi Erdei Szolgálat és a Természetjáró Szövet­ség «5. Jó néhány gépjármű­vezető meglepődött, s fize­tett bírságot az ellenőrzé­sek arkalmaval. A felhívás ellenére ugyanis sokan vol­tak oiyanok. akik tilosban parkoltak, de olyanok is, akik a Garadna vizében mosták a gépkocsijukat. Az ilyenfajta ellenőrzé­seket szeptemberben is foly­tatjuk. már csak azért is, hogy az autós turisiák hoz­zászokjanak: a nemzeti park területén éppen olyan köte­lező érvényűek a KRESZ előírásai, mint máshol. Ha leitet, egy fokkal szigorúb­ban is számon kérjük, hiszen páratlan értékű természeti kincsünk védelméről van szó. Czagányi József, a BNP Baratt Kör titkára Az Árpád utcának a lilla­füredi úttal párhuzamos ol­dalán szépen füvesített, me- zöszerű park húzódik, szélén virágokkal. S ezt a parkot átszeli egy gyalogosvény. Lábbal kitaposott, keskeny gyalogösvény. Éppen a köze­pén, átlósan, az Árpád utca 66. számú háztól az 1. szá­mú autóbusz megállójáig. Merthogy a bérháznegyedból „légvonalban-’ így juthat el legrövidebb úton az ember a buszmegállóig. És mivel a parktervezők, illetve -fenn­tartók ezt nem vettek figye­lembe, most a poros, vagy éppen sáros gyalogösvény nem éppen esztétikai lát­vány. Egy kövezett út, vagy lépőkősor nemcsak szebb len­ne, hanem kényelmesebb is az itt közlekedőknek, akik között például elég sok a gyerekkocsival a főútra igyek­vő kismama. M. 1. Miskolc. Árpád utca A kis Einsteinnek nem volt... Ha valakinek a kisgyermeke még könyv nélkül jár isko­lába, az ne idegeskedjen. Olvasni kell az újságot, hallgatni a nyilatkozatokat és megtudhatjuk, hogy mindenből van, csak kicsit késve jut el a tanulóifjúsághoz. Egyes könyvek­ből például annyi sokat nyomtak, hogy május táján szezon­végi kiárusítást is rendeznek majd. Elkerülendő az olcsó élce­lődés látszatát is, néhány javaslatot tennék. Jövőre tegyünk úgy, mintha nem szeptemberben, hanem júniusban kezdődne az új tanév, így elvileg lehetőség lesz a könyvek beszerzésére. Az oktatáshoz elengedhetetlenül szükséges egyéb kellékek szabadon választhatók legyenek — gondolok itt fapálcára, gyurmára, lakkra, gumihasábokra, kiskockákra, olyan sárga tornacipőre, amelyiknek a jobb lábasába bele van égetve a tornatanár neve, meg negyven- lapos. kemény fedelű spirálfüzetre, amelyiknek a lapjai kör alakúak és az egyik oldala átlósan vonalazott. Ezek helyett lehessen vinni bármit az iskolába, lényeg az, hogy a szülő el tudja költeni az iskolai induló pénzt. A je­lenlegi 30—40 könyv, feladatlap, munkafüzet helyett 5—6 könyv is lehetne, mert ha jól tudom, a kis Einsteinnek nem volt ..Gyakorlati foglalkozás munkafüzeté az általános iskola 8. osztályos leánytanulói számára” és valahogy mégis fel­találta a relativitást. Az cn lányomnak az említett mű egy példánya megvan, de félek, hogy a relativitást nem fedezi fel. Az ilyen könyvelcből kellene még vagy négy. de van kb. tizenhat. Nem úgy az ötödikes számtankönyvből, bár lehet, hogy ez nem olyan fontos, mivel jövőre úgyis átírják. Nem vagyok egy reformellenes, de akkor üt majd meg a guta, ha a szorzótábla is megváltozik, mert azt elég nehezen tudnám elfelejteni... — én — Ne csak a rosszat! A Széchenyi üt és a Kos­suth Lajos utca sarsán levő Hungarokonzum áruházban, szeptember 4-en. fél 3 körül: Sokfajta portékát vásárol­tam. A többi között emen­táli sajtot is. Megpakolt ko­sarammal már a pénztárnál voltam, amiiíor odajött a sajtot kimérő eladó. Bocsá- hatkérően mosolyogva szólt a pénztárosnál:, hogy nekem egy forinttal kevesebbet blokkoljon, mert véletlenül elszámolta magát, s többet írt a csomagolópapírra, mint amenyibe kerül a sajt... Tessék elképzelni, hogy mit éreztem. Hát ilyen is van Miskolcon? Oly öröm­mel távoztam a boltból, mint egy fiatal, pedig már 81. éves vagyok. Elhatároz­tam, hogy megírom az ese­tet a DH-nak. Példázatként arra is. hogy jó, ha figye­lünk magunk körül. És ne csak a rosszat vegyük ész­re... L. J.-né, Miskolc * Nagyon kellemes megle­petés ért bennünket szep­tember 4-én reggel a 101 B-s autóbuszon. A buszvezető jó munkát, erőt és egészséget kívánt a munkába induló dolgozóknak. Igen jó érzes­sél hallgattuk a figyelmes üdvözlést. A gépkocsi rend­száma egyébként: GC S3-67. Szívemből kívánok a veze­tőjének én is erőt, egészsé­get és sok sikert. Gál József Miskolc ★ Szeptember -2-án — az avasi végállomási ól indulva — utaztam a 133-as járaton. Már a start is jó volt: má- sodmagammal ugyanis kés­ve érkeztünk a megállóba, a busz már mozgásban volt, s csaknem lemondtunk róla. hogy felkerülünk rá. Ám — mint kiderült — a gépkocsi- vezető igen figyelmes volt. Fékezett, megállt, és felvett bennünket... Alig mentünk néhány megállót, maghökkenve láí- tam, hogy járatunk új út ró­naira tér: nem balra, hr .nein jobbra fordult, az eg /etem felé. Ekkor kapcsolta .fi: hi­szen szeptember 1- ."öl út­vonalváltozás történt. Hirte­len, szinte reflexs .erűen je­leztem, hogy le kívánnék szállni. A vezető megállt, ki­nyitotta az ajtó', s türelme­sen. mosolyog'a várt. míg leszállók. Meg sem tudtam köszönni nek., noha egy órát nyertem azzal, hogy ily figyelmed .volt. Ennek k őszön hét tem ugyanis, hogy nem a DIC,EP-en keresztül jutottam el a Zsigmondy ut­cára ... Tudom, nem nagy dolog. De emberségben követendő példa. M. B.-né. Miskolc

Next

/
Thumbnails
Contents