Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)

1980-09-22 / 222. szám

Három téren három nap A megnyitó befejeződött A beharangozó cikkek, transzparensek, a körítés és a lényeg el­lenére nem merném letenni a töesküt, hogy városunk lakóinak többsége tudta — tudja —. hogy mi is zajlott le pénteken, szom­baton, vasárnap Miskolcon, a sportcsarnok előtti téren, a Tokaj étteremben és a Hősök terén. Már csak azért sem merném a nya­kamat tenni rá, mert ha tévednék, azt az bizonyította volna, hogy jóval többen jönnek — mennek el — a helyszínekre. Szombaton és vasárnap délutánra azért így is szép számmal gyűltünk össze a sportcsarnok előtt, hogy a legváltozatosabb műsorokat élvezzük, könyvek, hanglemezek között böngésszünk, válogassunk. Ne legyen hát titok: az ifjúsági könyvnapok orszá­gos megnyitóját élvezhették a hót végén azok. akik akarták. A KISZ Borsod megyei Bizottsága, a Városi Művelődési Központ, a Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vállalat, valamint a városi és a megyei könyvtár szer­vezte a sok-sok könyvet, rengeteg közreműködőt meg- mozgató rendezvényt. A könyvek adottak voltak: frissebbek és régebbiek. A közreműködők valameny- nyien frissek voltak: írók, költők, színészek, muzsiku­sok, riporterek, bábosok és sokan mások (például. a gyerekekre vigyázó óvónők, a szereplőket étellel-itallal ■kínálgató vendéglátósok, nem utolsósorban a könyv­árusok.) A program percnyi pon­tossággal borult fel már az első percekben, ez aztán tar­totta is magát, ennek elle­nére üresjáratról nem lehet beszélni. hiszen ha nincs műsor, ott van a könyv! Nagy autogramvadász-ün- nepség volt ez a hét vége fiataloknak és idősebbeknek, már akik e vadásztársaság tagjai. Oszter Sándor. Sze­rencsi Éva. Tamási Eszter. Dévai Nagy Kamilla. Tokodi Ilona. Pardi Anna. Munká­csi Miklós. Koncz Gábor, no és persze — ismét csak: so­kan irtások mellett — a két riporier. Antal Imre és Szi­lágyi Já nos osztogatta alá­írásait. Papírdarabkákra, könyvekbe. A Művelt Nép­esek Tamási Esztert dicsér­ték leginkább, ő ajánlotta a sátorban a legszívesebb szókkal az irodalmat, rá­adásul autogramjait is csak könyvekbe írta. (Összéha- sonlításul: szombaton a Ked­venc könyveim feliratú sá­torban 15 ezer forintnyi volt a forgalom, vasárnap dél­előtt néhány negyedóra alatt Tamási Eszter közre­működésével 7 ezret, „csinál­tak’'.) Ankétok. gyermekműsorok, rajzverseny, folk és új zené, htypor. pavilonnyi bemuta­tók egy-egy ország életéből, nyüzsgés, jókedv, reklám a könyvnek. Mindez megvolt, jó volt. Ami viszont száz­százalékosan elmaradt: a könyv- és hanglemezcsere a sportcsarnok melletti füves téren. Fülbesúgás útján meg­tudtuk egy-egy — néhány tíz méterrel arrébb kószáló — leánytól, fiútól, hölgytől, úrtól, őket érdekelte is vol­na a dolog, nekik is lenné­nek eladó. elcserélendő könyveik, de nem hozták el őket. minek is hozták vol­na. más se tette. Igv jött össze, hogy nem jött össze. Talán, ha beépített alkönvv- cserélök csalogatták volna a 'leendő valódiakat. .. Min­denesetre az ifjúsági könyv­napok — megnyílt. Sz— Ajánlották — vették Aszfaltrajzverseny, -papírszőnyegen .'.'. A legifjabb résztvevő még írni sem tudott. A gyerekek kedvence. Móka Miki, azaz Levente Péter Mozgó Világ-ankét a lokaj étteremben Amint azt az egyik részt­vevő rögtön megfogalmazta, nehéz lenne a tegnap dél­utáni ankét alapján kitalál­ni, hogy milyen lap is a Mozgó Világ. Sajnálatos mó­don az a közönség hiány­zott a különben valóban kellemes hangulatú terem­ből. akiknek ezt a lapot szánják a szerkesztők. Fel­tehetően a fiatalok más. lát­ványosabb rendezvényekre csábultak. Tény, hogy a Mozgó Vi­lág (a KISZ KB irodalmi- mű veszeti lapja) ma ’ az egyik legizgalmasabb, leg­színesebb orgánum. Veress Miklós, a ' lap főszerkesztő­je elmondotta a lap létre­jöttének a történetét, ismer­tette szerkesztői koncepció­ját, törekvéseit. A fiatal művészek fórumát kívánják megteremteni, amelyben egy­formán helyet kap az iro-' dalom, az új képzőművésze­ti. zenei, színházi, film stb.' törekvések, de tükrözni kí­vánja a magyar szellemi élet nem művészi törekvéseit is. Azokra az interjúkra, kör­kérdésekre utalt ezzel, ame­lyeket a különböző „szak­mákkal” végeztek. Romvári János diákkal illusztrált elő­adással mutatta be a lap képzőművészet-rovatát, s per­sze ankét nem lehet- meg felolvasás nélkül sem. Ve­ress Miklós. Tárnok Zoltán és Temesi Ferenc olvasta tel egy-egy művét. Könyveket ajánlottak a • sportesarnok előtti téren: s vették is bőven, de nem­csak azt, ami szóba került az interjúk és dedikálások során. Volt; ami teljesen el is fogyott, s a három nap könyvslágereinek mindany- nyian örültünk — kivéve az, akinek már nem jutott be­lőlük. A gyerekkönyvek közül az igazi bestseller a fényét és népszerűségét töretlenül őr­ző Mazsola volt. De renge­tegen keresték a Bóbita cí­mű verseskötetet, és a kö­telező olvasmány, de min­den kötelezőség nélkül is szívesen olvasott Nyitniké- ket. A komolyabbak közül slá­ger volt Horváth Péter öcsémnek című könyve, és aminek hangsúlyt adott a hazai helyszín: Szülőföldem, Észak-Magyarország. S per­sze az örök nagymenők: •Moldova, Sütő, Csurka és Fóti Andor __ ­A lányok kedvessége, ve­vőcsábító mosolya mennyit tett hozzá, nem mérhető, de a hét-nyolcezer forintos sát­ranként! forgalom se volt ritka. Megkérdeztük... i Mit szól Megkérdeztük a városi pártbizottság titkárától, -a tanács elnökétől, a megye» KISZ-bizottság titkárától és egy bizottsági titkártól; mit vár a MIN-töl? . Dr. Kovács László, az MSZMP Miskolc városi Bi­zottságának titkára: — Nagyon fontos politikái rendezvénynek tartom a Miskolci Ifjúsági Napokat. Már az előkészítéstől figye­lemmel kísértük a rendez­vények tervezését, kialakí­tását. Nagy örömünkre szol­gál, hogy ennek az egyhó­napos programsorozatnak or­szágos jelentőségű rendez­vénye is lesz. Olyan akció­sorozat ez. amely megmoz­gatja a fiatalok minden ré­tégét, hiszen életkori sajá­tosságok. érdeklődési körök szerint, laza fonnaban. a merevségeket mellőzve, min­denki megtalálhatja a neki legkedvezőbb rendezvényt. Joggal várjuk a dolgozó és tanuló fiatalok érdeklődé­sét. Persze, minden ilyen rendezvény akkor sikeres, ha az előkészítés, a lebonyo­lítás lendületéből ár tudunk menteni az egész akcióévre. Ezért is hiba lenne külön kezelni a MIN-t, ezk az ak­cióprogram egy. rendezvé­nyének kell tekinteni. Rózsa Kálmán. Miskolc megyei város Tanacsanak el­nöke: — Minden elismerésem a program összeállítóié, szer­vezőié. Ha ezt végigcsinál­ják, nagyon becsületes munkát végeznek. Azt vá­rom a csaknem öthetes ren­dezvénysorozattól.- hogy to­vább erősíti a fiatalok köz­életi szereplését a város éle­tében. Ezzel ugyanis szán­dékaink, terveink megvaló­sításához további erőket nyerhetünk meg. A társa­dalmi munkaakciókban igen aktív a fiatalok részvétele, a Fiatalok Miskolcért — Miskolc a fiatalokért! akció már sok szép eredményt mondhat magáénak. Ügy véljük, d MIN e mozgalom felfrissülését is eredményez­heti ... I-ajtos Ilona, a KISZ Bor­sod megyei Bizottságának titkára: — Szerteágazó, tartalmas programot nyújt a Miskolci Ifjúsági Napok rendezvény- sorozata. S ami mindennél fontosabb: igen sok az olyan rendezvény, amelyen a fia­talok politizálhatnak is. Ezért is bízunk benne, hogy egy oiyan, évről évre visz- szatérő programsorozat in­dul most útjára, amely a fiatalok egyfajta számveté­sén túl, újabb eredmények­kel járulhat hozzá a me­gyeszékhely fejlődéséhez, épüléséhez, szépüléséhez. a fiatalokban az egészséges lo­kálpatriotizmus kialakításá­hoz. Miklós Imréné. az Észak- magyarországi Vízügyi Igaz­gatóság KISZ.bizottságanak titkára: — A program -nem ren- dezvénycentxikus. hiszen megfelelő arányban helyet kap benne a szórakozás es a sport is, a politikai, szak­mai események között. Bí­zom benne. hogy sikerrel hajtjuk végre e nagyszabá­sú programot, ezzel is bizo- nvítva: számíthatnak ránk, fiatalokra a város vezetői a gondok megoldásában. a közéletben, a város építésé­ben, szépítésében. T. Z. + Cserebere... Jól járnak mindnyájan. Az Is, akt adja és az Is_ aki kapja. Folk-parádé Bár a meghívó nem irt erről, de igazi folk-fesztivál alakult ki lassan müsorszamról műsorszámra a pódiumokon. A hang­vétel együttesről együttesre változott. csak egy maradt vál­tozatlan: a jó hangulat. Van olyan, aki szerint zene mellett nem lehet olvasni, van aki csak úgy szeret — de, hogy könyvnapi vasáros mulatsá­got jobb zenével együtt élvezni, azt bebizonyította ez a hét­vége. Ritka az ilyen alkalom, amikor együtt, egy helyen hall­hatjuk a 100 Folk Celsiust a „Jó öreg terükkel”, és Dévai Nagy Kamillát, Boros Lajost, az Unikum együttest, a Bóbi- táékat, és másokat is. Igazi lelkesedéssel tapsoltak Jose Antonio gitárosnak — igazság szerint gitárművészt kellene írni —, aki tüzes dél­amerikai ritmusokkal bánt virtuóz módon. Könnyű neki, mondták: otthon tanulta. Volt, akit a zene csábított a térre, mások könyvet jöttek vásárolni, és a zene ragasztotta oda a sportcsarnok előtti lépcsősorra hosszú órákra őket, de. egyben közösek voltak: visszavárják jövőre is az ifjúsági könyvnapokat a sátrakkal, könyvekkel, lemezekkel, zenével együtt...

Next

/
Thumbnails
Contents