Déli Hírlap, 1980. szeptember (12. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-22 / 222. szám
) A színház szeptemberben 1 A kupolától a kapcsolószekrényig meg. és előreláthatólag 1983 nyarán végeznek a fűtés rekonstrukciójával. Messze van, de az adatok pontosak: nehézipari minisztériumi rendelkezés van rá. hogy erre az időpontra meg kell a kokszfűtést szüntetni. A mesterség művészei jf: A festőmunkák java részével már végeztek (Kerényi László felvételeij A múlt héten adta hírül a televízió, hogy a rövidesen megkezdődő rekonstrukciós munkák miatt az Operaházat bizonytalan időre bezárták. Korábbi években arról értesülhettünk, hogy hasonló okok miatt zárva van a szegedi. a debreceni nagyszínház épülete, a főutca járókelőjének pedig hírül sem kell adni. hogy a Miskolci Nemzeti Színház sem nyit ki szeptemberben. Éppen abból következtethet, hogy a_ főbejárat ajtói napközben i§ nyitva vannak, fényezett eleganciájuk régen eltűnt a szürke malterporban. Régen, de már nem sokáig, mert az említett intézmények'többé- kevésbé bizonytalan határidejével szemben itt biztosan tudják: október végére végeznek az idei szezonra előírt felújítási munkálatokkal. Muszáj. Sok aonddak idegességnél Az ország legtöbb kőszínháza régi épület, néhány évtized elteltével alaposabb korszerűsítő, felújító munkára szorul. Nyilván ezek nagyságrendje is megszabja, hogy az illető intézényt több szezonra is- másik házba kefl-e költöztetni, vagy a felújítás megoldható a nyári szünetekben. Miskolcon ez az utóbbi eset állt elő: az előreláthatóan öt. egymást követő nyáron elvégzendő munkaiatokat még tavaly megkezdték. Bartha Béla, a városi tanács művelődésügyi osztályának gazdasági csoportvezetője így fogalmazott: merték vállalni ezt a rengeteg gonddal, idegességgel járó formát, hiszen nem kell hozzá szakembernek len- > ni, hogy tudjuk, egy nagy színház kiszolgáló egységeinek, nézőterének felújítása, korszerűsítése nem akármilyen feladat. Ezért bízták az idei munkákat is máshol • el il?m kötelezett magánvállalkozókra. és a munkálatok mostani állása azt piutatja, jól választottak. Októberben elkészülnek Lovas Imre, a színház műszaki titkára egyébként is nyugodt ember, de amíg a bokáig érő törmelékben végigkísért az épület június végén munkába vett folyosóin, nézőterén, páholvsorain és mer? Ilit a színoadon. hogv a nézőteret — ki tudja hányadszor — szemügyre ve- gve, ki is mondta: — Most már nyugodt vagyok, elkészülnek október végére. A mindenfelé látható törmelék, még el nem takarított hulladék, a rendetlenség ugyanis nem számít. A felső szintek folyosóit már ki is festették. itt csak takarítani kell. és megszáradt már a friss vakolás ott is. ahová pár nap múlva a festőket várják. A villamos hálózat korszerűsítése. a nézőtér felújítása volt az idei nyárra előírt penzum és, ahogy Bihari József. a tanács művelődésügyi osztályának beruházási csoportvezetője elsorolta, jövőre a vasfüggöny mögötti rész. a színpad villamos berendezéseinek, a záporberendezésnek a felújítása, a nézőtér széksorainak cseréje (a Győri Faipari Ktsz még az idén legyártja a széksorokat, de a szezonkezdés miatt csak jövőre tudják beépíteni) következik. 1982-ben kezdik A pénz sem akármi (az idei munkálatok 9 millióba kerülnek), de az idő itt a legsürgetőbb tényező. Bár ez nem látszik a mestereken, akiket — ha meglátja a közönség, egyet fog velem érteni — inkább a mesterségük művészeinek kellene nevezni. A legnagyobb nyugalommal végzik az utolsó simításokat a nézőtér színpad környéki cirádáinak aranyozásán. Nyugodtak is lehetnek, a nyár elején még a kupoláig érő állványzatnak már nyoma is alig van, reges-régen kicsinosították a páholyokat tartó hölgyeket, csodaszép pasztellszínek váltották fel a falakon a füstöt, kormot, port és közben a gondosan fóliázott széksorokat is megóvták. Erre legalább olyan büszkék lehetnek, mint a minden tűzbiztonsági kívánalomnak megfelelő kapcsolószekrényekre, és arra a figyelemre, amely- lyel (szó nélkül is) kísérik a színház művészeti munkáját. A zsinórpadlásra felhúzott nézőtéri nagycsillár alatt szeptemberben már lehetett próbálni a színpadon, és a Tokodi Üveggyár új búráival, ékesített monstrum hamarosan a kupolába, drapéria, nagyfüggöny a helyére kerül. A program szerint október 31-én. a szovjet kultúra napjai rendezvénysorozat keretében itt tartják a Moszkvai Filharmonikusok Zenekarának koncertjét. Az első nagy- színházi premier Miskolcon november első hetében lesz. (Folytatjuk) (makai) jfc A nézőtérről hamarosan eltűnik az állványerdő " r —»—■ i Az előadó: Pálfy József Politikai ankétra invitálja az érdeklődőket a Gárdonyi Géza Művelődési Ház. Szerdán 5 órára Páljy Józsefet, a Magyarország című hetilap főszerkesztőjét hívták meg. A világban zajló eseményekről számol be a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. Még! lesz a Dúca művészegyüttes A Belügyminisztérium Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Duna művészegyüttese szeptember -30-án 5 órai kezdettel a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ színháztermében vendégszerepei. Műsorukat Tánc virágporban címmel adják elő. melyben magyar, kalotaszegi és erdélyi táncokat ropnak. A világot járt együttes itt is méltán arat majd sikert a köcsögös leánytánccal, és a somogyi kanásztánccal. Műsorukat a Nyári tánc virágporban című kompozícióval zárják. " műsor HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20. Ki nyer ma? — 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.5u: Zenei érdekességek az elmúlt hét 'műsorából. — 14.31: Az amerikai lány. Novella. — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.10: Bemutatjuk űj kórusíelvételeinket. — 15.30: Visszapillantó. — lti.Oö: Mozart, B-dúr szimfónia. — 16.30: Fűtől fáig. Környezetvédelmi műsor. — 17.00: Hírek. — 17.10: Balti népek táncai. — 17.20: Könyvpremier. — 18.00: Bizet: Kromatikus .változatok. — 18.15: Hol volt. hol nem volt. . . — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Miért? Szilágyi János műsora. — 20.15: Népdalest. — 21.12: Operaíelvételek. — 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Lemezmúzeum. — 23.48: Egy szerelem három éjszakája. Zen és játék- részletek — 24.00: Hírek, Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.38: Kis magyar néprajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — *13.25: Aki dudás akar lenni. — 14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Alkotó egyén -5- alkotó társadalom. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Hírek. — 18.33: Zeneközelben. — 19.35: Operettdalok. — 19.55: Újdonságainkból. — 20.30: Hírek. — 20.33: Társalgó. — 22.30: Kellemes pihenést! — 23.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00:- Hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn este. A stúdió zenés magazinja. A műsort szerkeszti: Dobog Béla. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. — El sze-' Bérletek, sorozatok, előadások Az új koncertévad elé — Először a nyárról beszéljünk — javasolta Gonda Ferenc, a Filharmónia miskolci kirendeltségének vezetője, amikor interjút kértem. — A négy várkoncert, köztük 1 a tévé karmesterversenyének győztesével, Gerald Oscamp- pal és Ivan Kozsuharovval rendezett két előadás igazi zenei csemege volt, de sikeresek voltak a muzsikáló udvar hangversenyei is. — Azt jelenti ez, hogy van mit folytatni a téli koncertévadban? Mérce a nyári siker, vagy kiindulási alap? Ügy gondoljuk, hogy nekünk kétféle közönséget kell kielégítenünk. Természetesen a törzsközönségre támaszüo- dunk. Évente mintegy háromszázan kérik ugyanarra a helyre a bérletüket. Ez a zeneértő réteg a város talán legstabilabb közönsége. Sok minden motiválja ezeknek az embereknek a hűségét’ a zen ©értés és zeneszeretet mellett. Évente 10—14 alkalommal mindig ugyanazokkal találkozunk, mint egy nagy család. Itt jegyzem meg, hogy a Filharmónia nem ad protokoll jegyeket. Az egyik zene- kritikus is bérletet vált. mert ragaszkodik a már megszokott helyéhez, a hangzáshoz, akusztikához. Ha valaki meghal, akkor az mintegy ölökül hagyja a helyét, kijelöli az utódját. Előfordult, hogy külföldre kellett mennie egy illetőnek. Az ismerősét kérte meg, hogy vegye át a bérletét, míg távol van. A Téli bériét koncertjeit ennek a rétegnek az igényei határozzák meg. Ügy állítjuk össze, hogy a klasszikusok és a romantikusok mellett minden évben bemutassunk 2—3 mai művet is. A szólisták, vendég- karmesterek és zenekarok arányát az Országos Filharmóniával közösen egyeztetjük., Az idén kiemelkedő- koncertet ígér Fischér Annié, a Moszkvai Állami Filharmonikusok Zenekara, Haydn Az évszakok című oratóriuma (Reményi János vezényel). Petényi Miklós fellépése (Dvorak h moll gordonkaverseny), a kamara sorozatban a varsói Fistulalores Et Tu- bicinaiores Varsovienses koncertje. Régi lengyel dalokat adnak elő a XV. századból, eredeti hangszereken. — Emellett nem feledkezünk meg a szélesebb, a még nem .hozzáértő rétegnek a megnyeréséről sem. Két bérletsorozatot kínálunk nekik. Az egyik a munkás zenei estek helyett, de lényegében azonos funkcióval: a Népszerű zenei estek. Ezek a koncertek a Miskolci Nemzeti Színházban és a Vasas Művelődési Központban lesznek. Sokan — sajnos — félreértik ezt a szándékunkat., s azt hiszik. hogy ezeknek a hangversenyeknek a minősége más. Erről szó sincs. Csak néhány példát emelnék ki. • Ferencsik János vezényel, Bánki Dezső ad Schubert- hangversenyt, Ligeti András szólaltaja meg Brahms Hegedűversenyét. Emellett lesz romantikus operaest.. előadják az Űj Világ szimfómát (Dvorak), Brahms zongora- versenyét sto. — Ugyanez mondható el az Egyetemi bérletről.. Itt is' vezényel Ferencsik, itt lesz Ránki Dezső Schubert-kon- certje, márciusban egy Bar- tók-hangvórsenv. Igen fontosnak tartjuk, hogy a leendő műszaki értelmiség és természetesen az oktatógárda is fez 2000 plusz 2000 embert jelent) megfelelő zenei élményt kapjon. Gondoskodunk a helyi művészek megfelelő szerepeltetéséről, a zenekar megfelelő kihasználásáról is. (horpácsi) retném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — 18.00: Észak, magyarorszagi krónika. (Nyi- . tott Ház. — Szórakoztató prog- ' ram kezdődik a miskolci Hiúsági házban. — Megkezdődtek a borsodi csillagászati hetek . . .). — 18.15: Sport. — 18.25—19.30: Hírösszefoglaló. Szemle az Észak- Magyarország. a Déli Hírlap és a Heves megyed Népújság keddi számából. Szlovák televízió: 15.40: iskolatévé. — 16.00: Hírek. — 16.05: Német nyelvlecke. — 16.35: Pionírok sportmagazinja. — lT.uö: A polgári honvedelem tájékoztatója. — li.iu: Katónak műsora. — 18.05: Amíg a trlss kenyér az asztalra kerül. — 18.3u: Esti mese. — 18.40: VetelKedömusor. —’ 19.30: iv-hir- ado. — 20.00: Tévédrama. — 21.35: A szocializmus vilaga. — 22.00: Tv-híradó. — 22.50; A rendőrség nyomoz, T 22.35: Zenes, szórakoztató műsor. — 25.15: Híres. Kiállítások: József Attila Könyvtár. (12—20): Magyar tipográfiai műhelyek III — Mini Galéria (10—18): Seres Janos festményed. Filmszínház: Béke (f4. hn6); Mégis meglátod az eget! (mb. szí. szovjet film). — (8): Kicsi a kocsi, de erős! (mb. színes amerikai film. ii. helyár!). — Ueke kamaramozi (4): Gyöngyvirágtói lombhullásig (színes magyar film). — (6) : Mi lesz veled, Eszterke? (magyar film 16 éven felülieknek!). — Köss unt (13, hnö): A Nagy Medve fiai (mb. szí. NDK kalandfilm). — (7): A kétdimenziós gyilkos, (mb. szí. olasz film). — Heve- sy Iván Filmslub (f5. f7) : Éjszaka (olasz film. 18 éven felülieknek!). — Táncsics (14. 16. f8): Bosszúvágy (mb. szí. amerikai film. 16 even felülieknek!. III. helyár!). — Táncsics kamaramozí (6) : Képzóművészeti rövidfilmsorozat. — Fáklya (4. 6): Mentolos ital (mb. szí. francia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya Filmklub (8): Egy bürokrata halála (kubai film). — Szikra (5): Harcmodor I —II. (szí. magyar film, 14 éven aluliaknak, nem ajánljuk!, dupla helyar!). — Petőfi (6): Egy másik férfi és egy másik nő. I— II. (mb. szí. amerikai—francia film. 14 éven felülieknek!, dupla es II. helyár!). Tapolca (18)\: Családi összeesküvés (mb. szí. amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánljuk! III. helyár!). — Tokaj vendéglátóház (8): Félek (mb. szí. olasz film. IS éven felülieknek!) — Krúdy (6): A sáska napja I—II. (mb. színes amerikai film, 16 éven felülieknek, dupla helyár!). — Pereces (6): Oké. spanyolok! (mb. spanyol film. n. helyár!). — Hámor (6): Naplemente délben (szí. magyar film. 14 éven felülieknek!). — Szirma (6): Naplemente délben (szi. magyar film. 14 éven felülieknek!). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Kreativitás és intelligencia. — 8,57: Kamarazene. 9.44; Zenés képeskönyv. — 10.00: Hírek.—10.05: MR 10—14. — 10.35: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — n.39: Széchenyi István naplójából. Petőfi rádió: 8.00: Hírek — 8.05: Kóruscíalok magyar költők verseire. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek — 8.33: Társalgó. — 10.30; Hírek. —10.33: Zenedélelőtt. Televízió, 1. műsor: 7.59: Tévétorna. — 8.05: Iskolatévé. — 9.50: Magyar irodalom. — 9.35: Óvodások íllmműsora. — 10.203 Orosz nyelv.