Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)

1980-08-13 / 189. szám

/ sfc Pillantás húsz méter magasságból, az acélműből a szociális épületekre... (Kiss József felvétele) ÍRLAP * POLITIKAI napilap"* XII. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1980. AUGUSZTUS 13., SZERDA 1 iíii^ un romol Munkás-paraszt találkozók, vidám népünnepélyek, avatások A hagyományokhoz híven, az idén is a munkás-paraszt szövetség jegyében ünnepii meg az ország az alkotmány napját. A nap fő eseményei­nek számító munkás-paraszt találkozók sorában a két legnagyobb szabásút Borsod, illetve Csongrád megyében rendezik. Borsodban a csanyiki Ma­jális-park lesz a találkozó színhelye. Miskolcról és a környező községekből együt­tesen mintegy 10—12 ezer embert várnak e hagyomá­nyos népünnepélyre, illetve a megnyitása előtt sorra kerü­lő politikai nagygyűlésre. Csongrádban az ópusztaszeri Árpád-ligetben rendezik meg az egész napos munkás-pa­raszt találkozót. A megye városaiból falvaiból külön- autóbuszok viszik a résztve­vőket, az előzetes számítások szerint együttesen mintegy 15 ezer embert. A honfoglaló fejedelem emlékműve köze­lében levő szabadtéri szín­padon a Magyar Néphadse­reg Művészeti Együttese ad majd műsort Mint az ugyancsak hagyo­mány, szerte az országban együtt ünnepük meg a min­den állampolgár egyenlősé­gét szavatoló alkotmány tör­vénybe iktatását a magyarok és a nemzetiségiek. E szán­dék és gyakorlat jegyében kapcsolódik éppen ehhez a naphoz az országos nemzeti­ségi fesztivál is, amelynek a színhelye az idén a Békés megyei Gyula lesz. Nyolc vagon meggy, két vagon ribizli Jönnek a vadon termők Az Erdei Termékeket Fel­dolgozó és Értékesítő Válla­lat miskolci gyáregységénél érdeklődtünk, hogyan állnak a felvásárlással, feldolgo­zással. Befejeződött a ker­ti termesztésű gyümölcsök felvásárlása és feldolgozá­sa. Nyolc vagon meggyet és két vagon pirosribizlit vásároltak fel a megyé­ben, az ezekből készült ször­pöket körülbelül egy hó­nap múlva már fogyaszthat­juk. (A korábbi szamóca és málna már kapható.) Mint­egy háromhetes késésben vannak a kedvezőtlen idő­járás miatt a gyümölcsök, ezért csak most kezdődik majd a vadon termők felvá­sárlása. Ezek minden deká­ja „tiszta haszon” az eladók­nak és a feldolgozóknak, hi­szen nem kell „vetni”, csak „aratni”. Miniszteri látogatás a kohászatban így épül az acélmű Magas rangú vendéget fo­gadtak tegnap a Lenin Ko­hászati Müvekben: Soltész István, a kohó- és gépipari tárca vezetője látogatott el a több mint tízezer embert fog­lalkoztató mammutvállalat- hoz. A kohászat vezérigazgató­ja — dr. Szeppelfeld Sándor — és a minisztérium beru­házási főosztályvezetője — Emödy Károly — tájékoztat­ta a minisztert a 10 milliárd forintért készülő kombinált acélmű építésének jelenlegi állásáról, majd Soltész Ist­ván a helyszínen győződhe­tett meg arról, hogy milyen ütemben halad a nagyberu­házás megvalósítása. Az oxigén gyárban — amely majd a leendő acélmű ellá­tását szolgálja — Molnár Emil beruházási csoportve­zető tájékoztatta a vendége­ket, akik e rövid látogatás után a kombinált acélmű fő­csarnokát tekintették meg. Lentről is, húsz méter ma­gasságban pedig különösen monumentálisnak hat az acél­mű, ahol, ha minden a terve­zettnek megfelelően halad, november 7Tén csapolhatnak. A miniszter — Farkas István csoportvezető kalauzolásával — megismerkedett magával a konverterrel, a vezérlő­pulttal, s a majdani gyártási folyamattal is. Ezután a vasszerkezeti üzemet keresték fel, ahol Bencze József gyáregységve­zető mutatta be az üzemet. Soltész István gyárlátoga-. tása során találkozott az épí­tőtábor fiataljaival, megis­merkedett munkájukkal. (Folytatás a 3. oldalon) j(t: Június közepén kezdték meg a költözködést, és főként a munkatársak fáradtságot nem ismerő cipekedésének, rendezkedésének eredményeként mára majdnem minden a helyé* van a Herman Ottó Múzeum új épületében. Rövidesen hozzákezdenek az október elején nyíló, nagy értékeket felvonultató, Kétszázötven év magyar festészete pinUÍ állandó kiállí­tás felépítéséhez is. (Cikk a 2. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Kissinger véleménye Henry Kissinger volt ame­rikai külügyminiszter tegnap Washingtonban bírálta a Carter-kormányzatot az új amerikai nukleáris stratégia bejelentése miatt. Ilyen nágy jelentőségű döntéseket nem szabad a választások hevében bejelenteni — mondta Kis­singer, aki elvileg nem ki­fogásolta ezt a lépést. „Nem hiszem, hogy egy választási kampány kellős közepe a legjobb pillanat az új nuk­leáris stratégia közzétételére, amely rendkívül kényes tár­gyánál fogva, mély következ­ményeket válthat ki a többi közt az Egyesült Államok szövetségeseiből és az ame­rikai népből is” — állapítot­ta meg a volt külügyminisz­ter. Hazánkban járt az SZKP KB pártmunkásküldöttsége Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására augusztus 5—12. között ha­zánkban tartózkodott az SZKP KB pártmunkáskül­döttsége J. P. Kalenyiknek, a Moldvai KP KB titkárának vezetésével. A szovjet ven­dégeket fogadta Korom Mi­hály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Megbeszéléseket foly­tatott a delegációval Kovács Antal, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője és Ván- csa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A pártmunkásküldöttség tanul­mányozta a mezőgazdaság párt- és állami irányításának rendszerét, megismerkedett több mezőgazdasági üzem és kutatóintézet munkájával. Edward Kennedy szenátor, aki visszalépett az elnökjelölt­ségért folyó küzdelemtől, egységre szólította fel a demok­rata pártot. A New Yorkban tartott konvención mondott be­szédében Kennedy ugyanakkor számos változtatást javasolt a párt programjában. Tegnap kezdte meg kor­mányalakítási tárgyalásait Mohammad Ali Radzsai, Irán újonnan megválasztott mi­niszterelnöke. Noha a kormányalakításra — az iráni törvények értel­mében — tíz nap áll a mi­niszterelnök rendelkezésére, Teheránban máris megindul­tak a találgatások a kor­mánytagok személyét illető­en. Általában biztosra veszik, hogy Radzsai kizárólag az Iszlám Köztársasági Párt el­kötelezett híveiből állítja ösz- sze kabinetjét. A kormányfő minden valószínűség szerint Dzsaleddin Farszit jelöli va­lamelyik kulcs minisztérium élére. Farszi volt az Iszlám Köztársasági Párt első jelölt­je a miniszterelnöki tisztség­re, de a Parlamenti Többségi Párt akikor nem tudta elfo­gadtatni személyét. Most va­lószínűleg a külügyi vagy a hadügyi tárcát szánják neki. Ghotzbzadeh jelenlegi kül­ügyminiszter már korábban közölte, hogy nem kíván tisztséget betölteni az új kor­mányban. Radzsai hétfői ki­nevezése után bejelentette le­mondását Reza Szadr keres­kedelmi miniszter is, aki leg­hosszabb ideig viselt minisz­teri tárcát. Változékony idő Napsütés, ború, eső válto­gathatja ma egymást, ilyen volt a reggel is. Napközben sem számíthatunk jobb idő­re; a legmagasabb hőmér­séklet 24 fok körül alakul. Az alkotmány napjára készül az orszán Kormányalakítási tárgyalások Iránban

Next

/
Thumbnails
Contents