Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)

1980-08-07 / 184. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Radrányi Éva — Postacím: Déli Hirlap. Miskolc 3501. Pf.: 39. — Telefon: 18-221 Vakmerő átkelés ■i” Veszélyes augusztus A piros tilos — gondolhatná bárki, különösen akkor, ha a bevezetőben rejlő téma a közlekedésre vonatkozik. Mindezt azonban csak feltételes módban kell megfogalmazni. Sajnos! Az utóbbi évek szomorú tapasztalata, hogy a közlekedést irányító jelzőlámpák tilos jelzését egyre gyakrabban figyel­men kívül hagyják a gépjárművezetők. Tapasztalatom sze­rint ez az élet- és vagyonbiztonságot szándékosan veszélyez­tető magatartás a gyalogosforgalmat biztosító lámpák ese­tében a leggyakoribb. — Rendőr által irányított forgalom esetén ez a szám jelentéktelen (!) Megfigyelésem konkrétan a Vörös Hadsereg útra (Petne- Házi bérházak) vonatkozik, ahol csúcsidőben kb. minden har­madik fázisra jut egy tilos jelzésen való áthaladás. Talán nem szükségtelen, ha idezek néhány adatot a rendelkezé­semre álló 1978-as baleseti statisztikából. A fenti évben 19 915 személyi sérüléssel járó közúti baleset volt hazánkban es ebből több mint 6 ezer a gyalogos elütése. A megyénkénti bontás alapján Borsod megye a nem eppen előkelő második helyen áll. Meg egy nem érdektelen adat: a statisztika szerint a leg­veszélyesebb hónap az augusztus! Bármely másikat figyelem­be véve, ebben a hónapban másfélszeres a balesetek száma. Végezetül intésként; a vizsgált évben megyénkben 212-en vesztették életüket a közúton. S ha ezek után a rendőreink intézkedésével csak egy fővel is javul a szomorú statisztika, sem írásom, sem az esetleges szabálysértési eljárás nem volt hiábavaló, ha mégoly kemé­nyen érinti is a magukról és a KRESZ-ről megfeledkezók pénztárcáját. Fekete Peter „Hej, mi mi mi i? Jogos a kérdés (?) Egy kivitelező válla­lat mélyépítési munká­ját végezte azon a na­pon. a feladat egy la­kótelep melletti vízve­zeték feltárása. Sahogy az ilyenkor lenni szo­kott, a rossz ördög se­gítségevei a markoló­gép meg is találta. A gép nyomán vastag su­gárban tört fel a hűsí­tő víz, s ezzel egyidö- ben természetesen meg­szűnt a lakásokban a vízszolgáltatás. A rekkenö hőségben es az eliszaposodott gö­dörben már órák óta keményen dolgoznak a helyreállításon, amikor fél három tajban meg­jelenik két nénike. — Mi a baj. fiatal­ember? — kérdezi az egyik. — Elmondom. — És mikor lesz viz? — Hét órakor. — Kettőkor? — Nem, hétkor — he­lyesbít a másik. Már mindjárt három lesz. — Jaj, kedveském, hat miért nem szóltak előre? — kérdi az első. Hát igen! F. P ' Sjt ' -*• . i *­: ' IPggjgji^vVy jo '>«r illy” Ha humorizálni akarnék, akkor a ..Hej. mi mi mi?...” kezdetű, ismert népdalra hi­vatkoznék. Hogy tudniillik ..mi mozog a /.öldleveles bo­korban? . .” De nem humori­zálok. hanem — sok lakó­társammal együtt — nagyon "is bosszankodva jelentem ki: a Szentpéteri kapui Zamat ÁBC-áruház mögött, az óvo­da mellett Tévő parkok bok­raiban rendszeresed része- geskedő emberek tanyáznak. Az italt az ÁBC-aruházban szerzik be. Nos. ez ellen nem sokat tehet meg a hatóság sem. Vagyis semmit. Az el­len azonban igenis tehetne, hogy a parkban tivornyáz­nak. A „kiűzetés a paradi­csomból” talán nemcsak a bibliában lehetséges!... Fő­leg. ha figyelembe vesszük, hogy az óvodás gyermekek is szívesen időznek itt. s a ki­csinyek bizony ugyancsak kí­váncsian nézegetik a része- geskedő felnőtteket, akik ma­gatartásukkal — gyakran ko- tekedeseikkel. civodásaikkal — senki számára nem mutat­nak jő példát. Nagyon kér­jük a DH-t. hogy a nyilvá­nosság erejével kerjen hatá­sos intézkedést! F. T.-né és meg hat alaíras Abban a reményben vet­tem tollat a kezembe, hogy segítenék a probléma megol­dásában. Nemcsak rajtam, hanem nagyon sok kisma­mán és idős, fájó lábú em­beren. Arról van szó. hogy a vá­rosrendezés során a piacnál megépítették a gyalogos-alul­Exf mondja a jogszabály A lakossági távhőszolgáltatás útján biztosított meleg viz díjának kiszámítása Padok, padok ? A DH már többszőr szóvá tette, de etzésem szerint meg mindig sok miskolci lakos­nak panasza, hogy a villa­mos- es autóbuszmegállók­nál kévés a pad. Pontosab­ban: azokon a helyeken, ahol korábban már voltak, vagy lehetnének, hiába kérjük. Példákat sorolok: Kilián la­kótelep. A villamosmegálló­nál tavaly (a DH is megírta, hogy „az éj leple alatt”) egyik napról a másikra el­tűnt a pad. Az itteni autó­buszmegállóból szinten. Két megállóval odébb, a Móricz Zsigmond utcánál, a stadion mellett a minap azt tapasz­taltam. hogy a parkbeli pa­dok farészei „eltűntek”. Kép­zelem, hogy ..örülnek” ennek azok a szülők, is. akik az itt levő játszótéren hintáztatják kisgyermekeiket... Az 1.szá­mú autóbusz majális-parki megállójánál pedig a sok jó pad zömének lécei töredezet­tek '! Legfőbb bosszúságom azonban az. hogy a Lenin Kohászati Művek 1. számú kapujánál levő autóbuszmeg­állónál még mindig nincs egyetlen pad sem. Pedig már erről is többször írt a DH. Itt ugyanis nemcsak a városi és különféle távolsági jára­tokra varakozo kohászati dol­gozók. hanem a diósgyőri rendelöintezetbői kijövő be­tegek is (köztük kismamák, rokkantait, lábadozók) régóta igénylik a padokat és nap mint nap szidnak ezek hiá­nya miatt „valakit”. Már többször szoba került az is, hogy a kohászat szocialista brigádjai esetleg társadalmi munkában készíthetnének itt különféle ülőalkalmatossá­gokat. A hely megvan hozzá. Ráadásul eleg tágas hely van nemcsak az autóbuszparko­lónál. hanem a mellette levő. dudvatól burjánzó parkban is! R. P. Miskolc A legújabb jogszabályok szerint a lakossági távhő­szolgáltatás keletében bizto­sított meleg víz díjat — egye­di mérés lehetőségének hiá­nyában — a lakás teljes alap- területe figyelembevételetek az alapterületi értékhez tar­tozó melegvíz-mennyiseg alapjan számítják ki. A gyakorlatban vita kelet­kezett, hogy mi tekintendő a fűtött helyiségek alapterü- letenek; mi tekintendő fűtött helyiségnek? Ezzel kapcso­latban a Nehézipari Miniszté­rium a közelmúltban közle­ményt adott ki. miszerint a lakás teljes alapterülete alatt a fűtött helyisége^ alaoterü- letének összege értendő. A fűtött helyiségek alaote- rületének megállapításánál a helyiségnek padloszint feletti Ha sok a kutya ... ★ Uj berhá~negyedeinkben is sok állatbarát lakik. A kutya­tartók azonban gyakran ..összeütköznek” az ebeket nem ked­velőkkel. A „békés egymás mellett élésre” íme rajzolónk ja­vaslata. (Mező István rajza) egy méter magasságban 'á ’ vakolt falsíkok között mért területét, továbbá a beépített bútorok áltál elfoglalt terü­letrészt kell számításba ven­ni. Nem lehet számításba venni a falsíkon kívül vagy belül eső olyan területreszt, amely pillér, vagy nyílászá­ró szerkezet elhelyezésére szolgál, továbbá, ezen felül a fél négyzetméternél kisebb alapterületű falfülkéket, be­ugrókat. Nem lehet számítás­ba venni a funkciójánál fog­va fűtest nem igénvlő élés­kamra és az ezzel azonos használati jellegű kamra­szekrény, valamint a loggia es erkély alápterületét. Fűtöttnek minősül az a he­lyiség. amelynek akar a lég­terében. akár a térelhatáro­ló szerkezeiében elhelyezve olyan, bekapcsolt felhasználó­berendezés (radiátor, légfú­vó. rejtett fűtőtest stb.) van, vagy a légterében olyan szi- geteletlen fogyasztói vezeték halad keresztül, amely mé­retezésnél fogva az előírt mértékű hőmérséklet bizto­sítására alkalmas. Fűtöttnek minősül a felhasználóberen­dezéssel e) nem látott helyi­ség is, ha felhasználóberen­dezéssel ellátott, olyan fűtött helyiséggel közös légterű, amelynek felhasználóberen­dezése e körülményre figye­lemmel van mereiezve, vagy funkcionálisan fűtést igéméi és az előírt belső hőmérsék­let biztosítását a műszaki ter­vezés .során a szomszédos fűtött helyiségek térelhatáro­ló szerkezeteinek höelbocsá- to képessége alapján vették figyelembe. Nem minősül fűtöttnek -vi­szont az a helyiség, amely­nek belső hőmérsékletét — a szomszédos helyiségek hő- átbocsátását kivéve — csaK a szomszédos fűtött helyiség­nek a térelhatároló szerke­zetek hőáibocsátó képességé­ből adódó hővesztesége, vagy a fogyasztói vezetékhálózat szerkezeti megoldásából adó­dóan a helyiség légterében keresztülhaladó szigetelt fo­gyasztói vezeték szabályozza. Dr. Sass Tibor s.srr.'Xr.- v járót, amely meggyorsította és biztonságosabbá tette a közlekedést. De! Az aluljáró átadásával megszüntették az Áíész Árucsarnok előtti gya­logátkelőhelyet. Arra viszont item gondoltak, hogy a piacra nagyon sok kismama is jár, aki kicsinyét nem tudja kire hagyni, így kénytelen ma­gával vinni. Természetesen gyerekkocsiban. De az alul­járón hogy menjen le?! Ugyanez vonatkozik az idős, fájós lábú emberekre is, akiknek nehéz, néha lehetet­len a lépcsőjárás. Elismerem, jó ez az aluljáró, de amellett — az eddiginél közelebb — kellene egy zebrát is fel­festeni a piac valamely pont­ján. ahol bizonyos időpontok­ban biztonságosan átjuthat­nak. aa -úttesten azok. akik nem tudják igénybe venni az aluljárót. Valent Kornelné "Miskolc, Arany János u. 3. (Márcsak azért is megszív­lelendő a kérés, mert — mint a mellékelt fotó is bizonyít­ja — a korláttal lezárt út­testen is átmerészkednek a gyalogosok. S ez nagyon ve­szélyes ..manőver”, ismerve ennek az útszakasznak a nagy forgalmat.) Üvegcserepek a játszótéren Igazán nem panaszolhat­juk már azt, hogy városunk­ban nincs elég játszótér. Még­pedig egyre több a jatszóal- kalmatossággal felszerelt és jól gondozott játszótér. Ilyen például az is. amelyik a Sag- vári utca mellett, a Virág, il­letve a Chlepkó Ede utca mögött is található. Csupán azért emeljük ki ezt, mert mi ezen a környéken’ lakunk. Ami miatt pedig szóvá tesz- szük, az — megfigyelésünk szerint — több játszóterün­kön is tapasztalható ... Üveg­cserepekről van szó — szét­tört üvegpalackok cserepei­ről —. amelyek a fűben he­vernek. Megoedig felnőttek „jóvoltából”! Mi. kisgyerme­kes szülők felháborodva ész­leljük. hogy „ismeretlen tet­tesek” minden lelkiismeret- furdalas nélkül törik össze es dobálják szét a játszótereken is a boros-, sörös-, palinkás- (vagy esetleg kísérőként), ko- lásüvegeket. A betétdíj fel­emelése ellenére a helyzet változatlan. S így sajnálato­sán változatlan az a tény is. hogy a játszótereken a kis­gyermekeknek balesetveszélvt okoznak. Különösen a még járni alig tudó. csúszó-maszó kisgyermekeknek, akik pedig szívesen hemperegnek a fű­ben. De a nagyobbacskák­nak is. akiknek a bél házak falai közül kiszabadulva, is­meretesen nagy a mozgás­igényük. Szaladgálásuk, ug- randozásuk közben pedig el­elesnek. s az üvegcserepek­től arcuk, kezük, lábuk meg­sérül ... Mi, szülők, nagyon kérjük a Deli Hírlapot, hogy közölje ezt a panaszunkat, mert talán a nyilvánosság ereje nemi hatással lehet a lelkiismeretlen „üvegoserép- termelőkre”, akik között szin­ten lehetnek kisgyermekes szülök, s akiknek nagy ag­godalmat jelenthetne, ha kis­fiúkat vagy kislányukat vér­ző sebekkel, esetleg a men­tőknek kellene elszállítani­uk!... K. Józsefné es meg öt aláírás a Ságvári utcából New Yorkból érkezett Augusztus 20strandfürdő. A dögönyözönél sorállás. A hi­deg. langyos, meleg, forró vizzuhatag egyaránt népszerű. Az egyik forrónál egy éltesebb korú férfi már percek óta zú- gatja derekára a vizet. Mögötte nem túl barátságos arccal várakoznak többen is. A férfi hunyorog, „játssza”, hogy a víz­től nem látja a bosszús képeket. Aztán — amikor mar valaki rá is szól — megjegyzi: — En 18 ezer kilométert utaztam ezért... A sorbanállók közül többen összenéznek. Egyikük: legyint. Mintha ezt gondolná: „jobbat nem tudna mondani?" Valaki pedig ki is mondja: — Hát azért nem kell minket ilyesmivel szédíteni! A dögönyfoglaló pedig derekára mutat: — Mielőtt idejöttem New Yorkból, nem tudtam lehajolni. A deréktájon elég csúnya hegek. S a férfi a dögönyözö alatt fel-le hajolgat. E sorok írója is kíváncsi természetű. Amikor a dögönyfog-. la ló végre „partra száll”, hozzálép, s kérdezősködik: — Igaz az a 18 ezer kilométer? És Cs K. nagy kedvvel beszélni kezd. Először a BAÉV se­lyemréti munkásszállójáról. Alert feleségével együtt meg ezen a héten ott tartózkodnak. — Nem azért, mintha szállodára nem lenne pénzünk, de egy ismerősünk ezt ajánlotta. Es igaza volt. Mert mi, akik mar világszerte igen sok hotelban megfordultunk, meg ilyen olcsón és ilyen kellemes szállóban nem voltunk. A szobánk­ban például bármin végighúzhatjuk az Ujjúnkat, sehol egy porszem nem ragad rá ... Ezután: — Sajnos, engem az idén üzemi baleset ért. Eredményes gyógyulásomra ajánlották a Mounth Sinai Hospitalt... De képzelje: ebben a kórházban egy napért 560 dollárt kell fi­zetni! Köhécselni kezd. Ezt követően pedig a kővetkezőket mondja : — Itt a gégészeten erre is nagyszerű gyógyszereket kap­tam. potom pénzért. Szóval el vagyok ragadtatva! En is. Ha mindez igaz. Ezért adtam közre ... S A.

Next

/
Thumbnails
Contents