Déli Hírlap, 1980. augusztus (12. évfolyam, 179-203. szám)
1980-08-30 / 203. szám
Ma délelőtt a Footeclioikai Vállalatnál Szociális létesítményt avattak Szervezők vagy hivatalnokok? (2.) Minden marad a résiben? A fogtechnikai Vállalat laboratóriumai között a fővárosiak titán a miskolci a legnagyobb. 1970-ben épült ez az egészségügyi létesítmény, ami a szakma valamennyi agát felöleli. Tíz év alatt megsokszorozódtak az igények, a fejlődés következtében kinőtte a város a laboratóriumot. Ez inspirálta a vállalat vezetőségét. hogy korszerűsítse, bővítse az épületet., Ma délelőtt dr. Fűzi István, az. Orvosegészsegügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a laboratórium szomszédságában új, 150 személyes szociális létesítményt avatott fel és adott át rendeltetésének. A Borsod megyei Tanácsi Éoítöipari Vállalat a múlt év decemberében fogott hozza az 5 és fél milliós építkezéshez. Ez év szeplenjbet 3.1-ét jelölték meg az átadas határidejeként. A laboratórium vezetőinek véleménye szerint az építők rendkívül jó munkatársaknak bizonyultak, s egy hónappal korábban, kiváló minőségben adták at az épületet. Ez: teszi lehetővé a laboratóriumi rész további bövítéAz utóbbi néhány évben a vállalatok sokkal nagyobb érdeklődéssel fordulnak a külső szervezők felé, mint korábban. S mégis: az összesen 20 ezer embert foglalkoztató szervezési intézetek mintha nem vennének tudomást a szolgáltatásaik iránti kereslet élénküléséről: változatlanul keveset dolgoznak a vállalatoknak, változatlanul magas árakon, s elvégzett munkájuk hatékonysága meglehetősen alacsony. Mellesleg: a lehetséges — és persze minél nagyobb — gazdasági eredmény a jelek szerint nem is nagyon érdekelheti az intézeteket. Máskülönben sokkal nagyobb számban vállalnák a fizikai munkaterületekhez. illetve a beruházásokhoz es rekonstrukciókhoz kapcsolódó — tehát a legnagyobb gazdasági eredménnyel biztató — szervezési feiadatok megoldását. Mert ha például az anvag- nyilvántartási vagy a vállalati bérelszámolások ..génre vitele” egyszerű es viszonylag jó üzlet, akkor minek bajlódni a nagvobb gazdasági eredményt ígérő, de nagyobb kockázattal járó feladatokkal? Az Állami Tervbizottság elé került jelentés szerint — s ez az egész szervezési munkára jellemző — a működési és szervezeti szabályzatok kidolgozása, az ügyviteli folyamatok szervezése és gépesítése. az információs rendszerek kialakítása és az ehhez hasonló tevékenységek kötik le a szervezői kapacitás nyolcvan százalékát, s a kimutatható gazdasági eredmény az összesnek alig húsz százaléka. Viszdnt: a termelő munkahelyek szervezésére a szervezői kapacitás alig egv- negyedét fordítják -csak es „hozzak” ezzel a kimutatható összes gazdasági eredmény 80 százalékát. sét. Az ottani szociális helyiségeket a fogtechnikusok műhelyévé alakítják át. Eddig 90 szakembert foglalKoztat- tak, s a bővítéssel lehetővé válik, hogy a novemberoen kezdődő átalakítás után 131 fogtechnikust foglalkoztassanak. A közművelődésről Edéién)ben Rendhagyó módon ma délben tartja ülését Edeleny nagyközség Tanácsa. A tanácstagok jelentést hallgatnak és vitatnak meg a köz- muvelodespolitikai célkitűzések végrehajtásáról, maid tájékoztató hangzik el a nem tanácsi szerv ükkel kötött együttműködési megállapodások tapasztalatairól, megvalósulásukról. Kertészkedőknck a janijuk Szeptember a gyümölcsös kertben A KRESZ előírásai szerint a gyalogosoknak elsőbbséget kell biztosítani a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Ugyanez a szabály intézkedik arról is. hogy gyalogos csak az úgynevezett zebrán mehet át, amennyiben nem ezt teszi, szabálysértést követ el. Városunkban mind több helyen bizonytalanodik el gyalogos és gépjárművezető. Sokasodnak, vagy eltűnnek ugyanis a zebrák. Vegyünk egy jellemző példái. A Centrum Áruház előtt jelenleg négy zebra van felfestve a Széchenyi úton. Három az Ady-hid felöli részen, egy a Gyors étterem előtt. Az utóbbit helyénvalónak tartom, piszén a kisiparosok hazának építkezése miatt a gyalogos forgalom elöl a főutca e szakaszát lezárták, így át kell menni a Centrum felöli oldalra. Nem értem viszont, miért a három gyalogátkelőhely az Aüy-híd felöli oldalon. Igaz. az egyiket hamarjában, fekete festékkel átfestették, ám a fehér így jobban világit, mint korábban. A minap egy gépkocsivezető tétovázva megállt az Ady-híd felől legközelebb eső zebra elölt, hogy elsőbbséget biztosítson az esetleg lelépő gyalogosoknak. Gépjárművezető társai élénk mutogatások kíséretében titulálták mazsolának az illetőt. Amikor pedig ugyanitt egy gyalogos haladt át, a másik oldalon tartózkodó rendörjárör már fogta is a helyszinbirsá- got tartalmazó cédulákat, s nyomta a gyalogos kezébe. Jő lenne tehát, ha végre valamennyien egyértelműen tudnánk: kijelölt-e az a bizonyos felfestett gyalogátkelő, avagy csak a gyalogosok (netán a gépjárművezetők) megtévesztését szolgálja? Mert hasonló esettel nemcsak itt, de a város több pontján is találkozunk: (lóth) Szeptemberben a gyümölcsfák fölkészülnek a téli nyugalomra. Megindul a tápanyagok visszahúzódása, a levelekből a hajtásokba, a rügyekbe, az ágakba a törzsbe, vagyis az átteieió részekbe. Ezekben a növ ényi részekben megfelelően raktározódnak és ezzel a szöveteket és sejteket alkalmassá teszik a teli fagyok átvészelésére. A tápanyagok átalakulása folytán megindul a hajtások ntegiá- sodása es ennek során nedveiből veszít és a fa szövetei újabb raktározás és szilárdítás kinei- keztében ellenállobakka válnak. A lágyabb. puhább állományú hajtások Így fokozatosan átalakulnak szilárdabb, keményebb szövetű vesszőkké. A termörü- gyekben nagy mennyiségű tápanyag halmozódik fel. Az élettevékenység csökkenése lehetővé teszi azokat az ápolási munkákat, amelyeket a tenyészidő alatt nem lehetett elvégezni. Elsősorban a gvflmö!c38t regen beérő és a téli felkészültségben előbbre levő csonthéjasok koro- naápolásj és -metszési munkáit érdemes elvégezni. A cseresznye. megav, kajszi es a szilva gyümölcseiket korábban beé-le- Itk és ezért meg lebe), kezdeni a ritkító metszései!. Egyes vélemények szerint, az ősz a legalkalmasabb időszak a csonthéjasok metszésére. Az őszibarackot szeptemberben nem kívánatos metszeni, mert a termő- alapot adó éves hajtások, illetve vesszők ekkorra még nem érnek be. A ritkító metszés helyes elvei alapján, főleg a korona külső részét sűrítő részek eltávolításával szükséges ütat nyitni a levegő és a napfény behatolásának. Ribiszke és köszméte dugványozás szamara a legalkalmasabb az ősz. Minél korábban eede- mes a dugtanyokat elültetni, mert annál jobb az eredéi. A szeptemberben elültetett dugvány ültetése nyomán sokszor közel százszázalékos a megéretté*. A kora őszi dugvány-ozás ezért is könnyen megoldható, mert a ribszke és a köszméte aránylag korán befejezi a tenyészet idejét, a vesszők meg- fásodnak, beérnek, a levelek lehullanak és semmi akadálya nincsen a korai dugvány ültetésnek. a dugványozás céljára az egyéves vesszők használhatók fel. Ezeket a vesszőket ritkítás szerűen megszedve 15—'0 cm hosszúságú részel-tre vágjuk fel, úgy hogy a fejlett rügyekkel rendelkező csitcsí rész és az alvó rügyeket tartalmazó alaoi részé a vesszőről ePávolíMuk. Az elkészített dugványokat, jól előkészített porhanyós talajba 20—"0 cm sor és »—10 cm távolságra ültetjük ügy, hogy legalább két rügye a talajba helyezked jen el. Elültetés után a dugványokat beöntözzük, majd felkupacoliük, ügy, hogy a kiszáradás és télen kifagyás ellen védjük a dugványokat. A felkupaeolás után csak a felső rügy álljon ki a talajból. A szőlőben készülni lehet a szüretelésre, a szüretelés előtt azouban több ízben is próbaszüretet kell végezni, melynek során meggyőződhetünk a szőlő cukor tartalmáról: Teljes érésben gazdaságosabb szüretelni. Ekkor legnagyobb a termés mennyisége, a must nyeredék arányTa és majd a borban érezhető fajtajelleg is. Kedvező időjárás esetén megvárható a minőségi fehérbor szőlő fajták tulérése. Az ilyen szőlőből értékes, különleges bor készíthető. SZOLNOKI JENŐ mezőgazdasági mérnök Maradta egyébként még egy rövid bekezdes erejéig a számítógépeknél. Nálunk fordítva történtek a dolgok: még elemi fokon t; i ültük a tudományos szervezés ismeretanyagát. s máris itt voltak a számítógépek. Ezek kapacitásának legnagyobb részét ma is az anyag-, az állóeszköz-, a rendelésállomány, ritkább esetben a személyi állomány nyilvántartására, illetve a mindezzel kapcsolatos rutinszerű adat- feldolgozásra használják. (Olyan ez, mintha 10 tonnás teherautóval. 10 kilogrammos cuccot fuvaroznának.) Ez ügyben javulás várható, ugyanis kezdeti lépések történtek a szervezési és számítástechnikai alkalmazás összehangolására. A Számítástechnikai Tárcaközi Bizottság mellett működő — s a közelmúltban megalakított — Számitógép-alkalmazasi Tanács, valamint a Szervezési Tárcaközi Bizottság titkárai a jövőben közreműködnek a testületek munkájában. folyamatosan tájékoztatva egymást. S ha a bizottság, a tanács és a bizottsági titkárok együttműködésének eredményei felől bárkinek is kétségei lennenek, akkor még mindig ott az újabb — netán az utolsó? — lehetőség, biztosíték: az irányító hatóságok a kel, korábban indokolatlanul elválasztott, ám lényegileg összefüggő szakterület egyseges szakmai. felügyeletére, irányítására Szervezési és Számítástechnikai Bizottságot hoztak létre. Majd meglátjuk ... Egyébként a Szervezési Tárcaközi Bizottság körülbelül egy esztendeje vizsgálta a szervező, illetve a szervezéssel is foglalkozó intézetek munkáját. A bizottság tagjai nem jutottak egyetértésre a jelenlegi helyzet értékelésében, s végül úgy határoztak, hogy a felügyeleti szervek az elmúlt év végére elkészítik az általuk irányított intézetei működésének kritikai elemzését, s meghatározzak a továbblépés feltételeit, a fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat. Így is történt, s kiderült, hogy „ .. . a javaslatok nem elégségesek a szervezési munka alapvető fejlesztési céljainak elérésére”. Egyelőre tehát minden marad a régiben ... Mi tagadás: ez nem a leg- fenyesebb bizonyítvány, es csak emlékeztetünk arra a jó néhány évvel ezelőtti KNEB-vizsgálatra. ami lényegében azonos megállapításokra jutott a szervező intézetek munkájának értékelésekor. Vagyis: a szervező intézetek hosszú évek óta — lényegében mióta csak léteznek — képtelenek elmozdulni a holtpontról, képtelenek érdemleges munkavégzésié. Persze: a szervező munka színvonalát nem lehet csakis az intézetek munkáján lemérni. Azért sem. mert úgy tűnik, hogy' éppen az intézeti munka befolyásolja legkevésbé a vállalatszervezést. S hogy mégis ilyen hosszan foglalkoztunk e témával? Ne feledjük: több tízmilliós költségvetéssel dolgozó hatalmas apparátusról van szó: egy olyan intézményhálózatról. ami évről évre duzzad, terebélyesedik, fenntartása egyre több pénzbe kerül, s ami a mai napig is adós az értékelhető szervezési eredményekkel. Következésképpen: a szervezesíejle&ztesbe fektetett nagy pénzek hasznára tovább várhatunk De meddig még? S azonkívül, hogy tanulmányok e« jelentések, vizsgálatok és tanácskozások újra es újra megállapítják a szervezési intézetek tehetetlensegét es alkalmatlansagat, történik-e vegre valami, hogy az összesen húszezer!.!) embert foglalkoztató intézetek végre olyan munkát végezzenek, ami joggal elvárható tólük. Ha egyszer már leleznek. es szervező intézeteknek hívják őket... V. Cs. A Házi Jo« tanácsa dóba n Fontos tudnivalók a családi pótlékról Hazánkban, a szocialista aliam intézményes szociálpolitikája keretében, a dolgozók széles köre jogosult családi pótlékra. Az érdekeltek ezt általában tudják is, jogaikról azonban — különösen a részletek tekintetében — meglehetősen tájékozatlanok. Annak ellenére, hogy a dinamikusan fejlődő társadalmi juttatás jövedelem- politikai jelentősége állandóan növekszik. Amint legutóbb is növekedett, a nemrégen életbe léptetett, a családok számára kedvező változásokkal. A Házi Jogtanácsadó augusztusi száma azért a családi pótlékkal kapcsolatos jogokról és a legfrissebb intézkedésekről tájékoztatja az érdeklődőket. Részletes ismertetést nyújt a jogosultak körében a jogosultsághoz szükséges idő tartamáról, a családi pótlék folyósításának módozatairól, ha az érdekelt külföldön tartózkodik. A továbbiakban tanácsot ad az igények érvényesítésének lehetőségeiről. vitás ügyekben a jogorvoslat módozatairól, végül a méltányossági alapon engedélyezhető családi pótlékról. Természetesen az új számban is megtalálhatók a Házi Jogtana osadó állandó rovatai. Ezek között különös érdeklődésre számíthat az ismertetés, amely az öregek napközi otthona keretében végzett szociális gondoskodásról szól. Az a cikk is időszerű olvasmány', amely a külföldön vásárolt személy- gepkocsi-alkatrészek hazahozatalának szabályait ismerteti. A Házi Jogtanácsadó megrendelhető a postahivatalokban. megvásárolható az újságárusoknál. Kijelölt-e a kijelölt?