Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-14 / 163. szám
Ami a világban korszerű... Konverterül tanultak Hosszú hónacok óta tervszerűen halad az új acélmű majdani irányítóinak, dolgozóinak, kezelőinek felkészítése az üzemeltetésre. Sokakat külföldre küld tanulmányútra. a gyár, ahol üzemelés közben ismerik meg az új acélműbe beépítésre kerülő hasonló berendezéseket. Ezekben a hetekben is több mint száz kohászati dolgozó van tanulmányúton Csehszlovákiában, Lengyelországban. Mi három olyan fiatal szakemberrel beszélgettünk, aki ugyancsak idegenben jártak tanulmányúton. Mindhárman acélgyártóként kezdték a gyárban, kohómérnökök lettek, s ma középvezetők. Japán után, Japán előtt... Az új acélmű termelését, folyamatrendszerét a világon ma legkorszerűbbnek ismert japán számítógéprendszer irányítja majd. A rendszer csak az acélműépítés II. szakaszában készül el, ám a diósgyőri szakemberek felkészítése már az elmúlt évben megkezdődött. Októberben tízen jártak Japánban egyhónapos tanulmányútop, s ugyanez a stáb 1981 januárjában további hathónapos japán tanulmányútra utazik. Köztük Nyitray Dániel. A fiatal mérnök 1967-tól dolgozik az LKM-ben. Volt acélgyártó, technológus, technológiai csoport- és osztály- vezető. Ma ugyancsak osztályvezető a számítógépes csoportnál. — Csodálatos és hasznos tanulmányút volt — mondja. — A számítógéprendszert a Hitachi-cég szállítja, az időnk nagyobb részében az ő vendégeik voltunk azomi- kai (a város Tokiótól északra 150 km-re van) számítógépes oktatási központban. Tanulmányoztuk a rendszer funkcióját, főbb berendezéseit, megismerkedtünk a programozással. Hadd mondjam el, hogy ez csupán előzetes kiképzés volt; de ez az egy hónap is elegendő volt arra, hogy itthon bekapcsolódhassunk a japánokkal folytatott üzleti tárgyalásokba. Ezek egyik fontos szakasza éppen hétfőn (azaz ma — a szerk.) fejeződik be. Utána megkezdődik a tervezés, majd a gyártás, a tesztelés. a szállítás. A Hitachi a KOBESTL acélgyártó alvállalkozójaként szállítja a számítógéprendszert. Módunkban állt a fővállalkozó segítségével a világszínvonalat jelentő Nippon—Koka egyik acélgyártó üzemét is tanulmányozni. Az üzem a tengerbe épített 5x7 km-es mesterséges szigetre épült, amelyet 2x2 sávos tenger alatti autópálya köt össze a szárazfölddel. Van konverte- res és elektrokemencés üzeme (ugyanolyan, mint amilyen majd Diósgyőrben épül), kohóüzeme, hengerdéje és így tovább. Az egészet, a miénkhez hasonlóan, számítógép- rendszer irányítja. Szinte megdöbbentő volt, hogy amikor körbejártuk a szigetet, két-három emberrel találkoztunk csak, minden automatizált ... Nagyon sokat tanultunk, s még többet tanulhatunk majd a jövő évben, amikor fél év áll majd rendelkezésünkre. Ezerféle acél Varga Sándor, aki 1962- ben kohóipari technikusként került az acélműbe, most termelési osztályvezető, s ugyanez lesz a beosztása az új acélműben. Áprilisban hetedmagával Svédországban járt tanulmányúton. — Az ASEA—SKF üstme- tallurgiaí berendezést tanulmányoztuk. Az új acélműnek ez a része állítja majd elő a különleges acélokat. A svédek e berendezései világszínvonalat jelentenek. A kiküldött csoportban voltak gépészek. acélgyártók, elektromos szakemberek, tűzálló anyagok szakemberei. Tanulmányozhattuk a berendezések felépítését. kezeié: /1. karbantartását, az alkatrész- gyártást. Legtöbbször különváltunk. hiszen mindenkit más valami érdekelt. Én a kohászcsoporttal jártam például a BOFORS—SKF acélműben. ahol tanulmánt'oztuk a különleges acélok gyártását. Az LKM új acélműve — csak érdekességképpen jegyzem meg — mintegy 1000-féjelentés képezi az alapját például az itthoni technológia kidolgozásának. A világon a legnagyobb A három fiatal mérnök közül Galambos Béla a legifjabb. Alig hét éve került az acélműbe, acélgyártóként, most pedig július 1-től kinevezett acélgyártó üzemvezető a kombinált acélműnél. Az LKM lehetőséget adott neki. hogy három országban is gyarapíthassa ismereteit a felkészülés során. — Még tavaly, nyolcadma- gammal egy hetet töltöttem a kassai acélműnél, ahol a konverteres acélgyártást tanulmányozhattuk. Az idén márciusban pedig 13-an a Szovjetunióba, Krivoj Rogba utazhattunk, ugyancsak a konverteres acélgyártás tanulmányozására. Emlékezetes élmény volt ez az egyhónapos tanulmányút! Krivoj Rog városa 120 kilométer hosszúságban terül el. Maga' a gyár is 20x40 kilométernyi területen (!) fekszik, a munkások a gyáron -belül autóbusszal közlekednek. Itt van a világ legnagyobb. 5 ezer köbméteres kohója. Événte 6,5 millió tonna acélt állítanak elő! A konverteres acélgyártást 160 tonnás (a diósgyőri 80 tonnás lesz) konvertereknél tanulmányozhattuk. Nincs számítógépes irányításuk. viszont csodálatosan felkészült fúvatómestereik vannak. akik mindent tudnak. Rendkívül nagy szeretettel fogadtak bennünket, s mindent megmutattak, megmagyaráztak. ami csak érdekelt bennünket. Máiusban pedig négyen az NSZK-ban jártunk, főként Duisburgban. ahol a kéntelenítő berendezéseket tanulmányoztuk. A tanulmányutak folytatódnak. Ma például Katowicébe utazik egy újabb csoport; a 250 tonnás óriás konverternél tanulmányozzák a konverteres acélgyártást. Ű) makett készült az LKM-ben az acélműépítés visszaszámlálásához. Kiilbn makettje van a 0-pont feletti és alatti létesítményeknek, területeknek. A maketten minden rajta ran. aminek a valóságban fel kell épülnie Amikor elkészül egy-egy rész, daru. gépegység vagy bármi, a makettről leveszik, s helye üresen marad. Az üresen maradi részekkel már nem kell különösebben törődni, a helyükön levő makettelemekkel annál inkább...' Nehéz és sorsdöntő időszak kezdődött a kombinált acélmű építésében. Több ezer kivitelező munkáját kell úgy szervezni és irányítani, hogy mindenki határidőre készen legyen feladataival, ám egymást se zavarják a szűk területeken. Az építést — a katonák mellett — segítik a szakmai építőtábor fiataljai is, nem beszélve a beruházó, vagyis az LKM dolgozóiról, akik most például a gépgyártókat segítik a vállalatnál készített alkatrészekkel, gépekkel. Az új acélmű leendő dolgozói közül többen külföldön készültek a nagy feladatra; most már ok is szállingóznak hazafelé. Építőtáborozok Ma reggel az epítőtáboros fiatalok második csoportja az utolsó hetet ■ kezdte az LKM-ben. Ök is jól érzik magukat Mtskolcón, és a diósgyőri nagyüzemben. Elégedettek velük a foglalkoztatók is, akik mindent megtesznek. hogy a fiatalok munkaidejükben minél többet tanuljanak, szabad idejüket pedig hasznosan, érdekesen, jól töltsék el. Tegnap például Lillafüredre kirándultak, hogy megismerjék az ország egyik legszebb kirándulóhelyét. le acélminőség előállítására lesz képes, vagyis gyakorlatilag a világon minden ..jegyzett'’ acélminőséget képesek leszünk előállítani. Konzultáltunk olyan svéd szakemberekkel, akik az ASEA— SKF üstmetallurgiai berendezéseket gyártják, szerelik, kezelik. Spanyolországban például most helyeztek üzembe egy ugyanolyan berendezést, mint amilyet az LKM- ben szerelnek épp a svédek, s lehetőséget kaptunk rá. hogy elbeszélgessünk azzal a szakemberükkel, aki Spanyolországban a szerelést irányítja. Hasznos utunk volt, az általunk összeállított útiEssék szó a tervezőkről is Ne csúszhasson meg a hegyoldal Eddig viszonylag keveset foglalkoztunk lapunkban a tervezők felelősségteljes munkájával. Most lehetőséget ad és ürügyet szolgáltat erre, hogy az ÉVM Műszaki Tervezés című folyóiratának 1980. 3. száma két tanulmányt közöl a kombinált acélmű tervezési munkáiról. Az első tanulmány két szerzője — Tímár Peter és Készéi Tibor, a MÉLYÉP^ TERV műszaki-gazdasági tanácsadói — egyebek között szólnak arról, hogy vállalatuk egymilliárd forint értékű létesítmény terveit készítette el, illetve készíti, tgv például a MÉLYÉPTERV tervezte a támfalrendszert, a konverterpályát, az üstmetallurgiai épületet, a kapcsolóépületet. hogy csak néhány példát említsünk. A másik tanulmány szerzője. Kobza Dezső, a vállalat tervezője a déli hegyoldal csúszás elleni vedelmenek tervezőmunkáiról számol be a folyóiratban. A támfalrendszer. a szivárgók építéssé az ezekkel felszabadult terület biológiai védelme.— olvashatjuk — mintegy 120 millió forintos beruházás az egész acélművön belül, s majd a fenntartása-felújítása is mintegy 0.8 millió forintot igényel évente. A két tanulmányra elsősorban a mélyépítés, s az ilyen jellegű tervezőmunka iránt érdeklődő szakemberék figyelmét hívjuk fel. Segít az LKM — de ne éljenek vissza vele Az LKM kezdettől fogva kiveszi részét az ű.i acélmű kivitelezési munkáiból is. noha a beruházónak ez nem jenne kötelessége. Ám ez a nagyberuházás nekik épül. s azi átadási határidő nem csúszhat. A gép- és villamos karbantartó és az épüíetkarbantartó gyáregység dolgozói sokat segítenek a BÁÉV-nek, a- vasszerkezeteket szállító üzemeknek. Ezekben a napokban «is több mint nyolcvan LKM-e.s ács, lakatos, villanyszerelő szakmunkás segíti a kivitelező vállalatokat, nem beszélve'azokról, akik a gépi alkatrészek, gépek határidőre, vagy határidő előtti legyártását segítik azzal, hogy a gépgyártó vállalatok feladatainak egy részét magukra vállalják. Olykor azonban — úgy tűnik — a legjobb szándék is kevés. Az A III-as transzformátor szerelési ideje például ugvan mar lejárt, ám még mindig csak 60 százalékban van kész. Annak ellenére, hogy az LKM itt is nagyon sokat segít: ők készítették — mások helyett — a szerelési terveket, legyártották a kivitelező részére 122 darab kapcsolócella-aceiszer- kezetet; s hónapok óta az LKM 30 szakmunkása dolgozik a ti anszíormátorállomás szerelésén. Jó volna, ha ezek az alvállalkozók és fővállalkozóik jobban igyekeznének (hiszen hol tartanának az LKM segítsége nélkül?!), s komolyabban vennék a nagyon szűkös határidőket. Lemaradásuk ugyanis más vállalatokat is hátráltat. Az LKM segít a kivitelezőknek. Ám nagyon helytelen lenne úgy kalkulálni, hogy ha lemaradunk valahol, majd besegít az LKM ... • • Otmilliárd forint már gyárrá változott jjc Az acélműcsarnok C-D-sora, A háttérben látható az egyik 80 tonnás konverter, míg az előtér bal oldalán az óriási méretű nyersvaskeverő A magyar kohó- és gépipar eddigi legnagyobb beruházásának megvalósítására szánt pénz fele. 5 milliárd forint az év első felének utolsó napjáig már beépült az új acélműbe. A főcsarnok 30 000 négyzetméter terelütén a szükséges 18 000 tonna acélszerkezetből 14 300 tonnányi már a helyén van Ugyancsak a helyén áll már a 11 200 tonna gépi berendezésből 5800 tonnányi. Az építkezés fő helyén és sokfelé található kisebb területein jelenleg 30 vállalat több mint 2000 dolgozója szorgoskodik azon. hogy november 7-én csapolni lehessen a konverterből. Erre minden remény megvan, hiszen az idei első fél évben többségükben .tói dolgoztak a kivitelezők, összességeben több mint egymilliárd forint értékű munkát sikerült elvégezni Amennyiben ilyen jó ütemben halad tovább a munka — s erre a kivitelezők ígéretei tettek a beruházónak. több fontos határidőt előre hoztak és hoznak — szeptemberben-október- , ben megkezdődhetnek a hidegpróbák. Irta: NYIKES IMREI Fotó: IRMAI ISTVÁN