Déli Hírlap, 1980. július (12. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

Tévéjáték, tévéfilm és szórakoztatás Két híradó között Veszprémi viták A szombaton este véget ért veszprémi1 tévétalálkozóról utó­lag azért nem túl hátas dolog írni, mert ez most a tizedik volt. Jubileumi ajándékként a 2. csatornán az egész verseny- programot közvetítették, és a televízió nem is lenne az, ami, ha nem igyekezne minél inkább a közludatban élni. Az el­múlt napok valamennyi, fontosnak tartott eseményét rögzí­tették, A Hét-ben összefoglalták, a gálaestet, amelynek or­szágra szóló meglepetése az évtizede súlyos beteg Mezei Má­ria feliepése volt, egyenesből közvetítették, a díjazottak lis­táját a díjak átadásának időpontjában megismerhette az ország, ügy is mondhatnánk: a veszprémi egy héten alapo­san dolgozlak, és végül szépén ünnepelték magukat. A dolog természetéből adódik: a léve nem tudja úgy megajándékozni önma­gát, hogy az ne lenne mind­nyájunknak nyereség, es ha a szakembere« zárt körben kapnak hajoa, az is a né- 'zonek haszon. Nem mintha a találkozó két vitáján vérre menő összekapas leli volna, de ami a fesztiválokon a hát­térben történik, nevezetesen a szakmai . tanácskozások, nem véletlenül kapjak a vita nevet. A televízió tudja, hogy az egyes műhelyeknek miért nincs módjukban év közben az aíkolo beszélgeté­sekre, de (nyilván hiánypótló­ként) ilyenkor kitesznek ma­gukért. Most a szórakoztatás mibenlétét, illetve a, tévé­film, tévéjáték lehetőségeit elemezték, mint a napi kenyér A vita vélemények ütköz­tetésére \ aló, es senki nem vetemedett arra, hogy a szó­rakoztatás fogalmat egzaktan, pontosan körülírva meghatá­rozza. Zappe László kritikus vitaindítójának már az első mondatában elmondta elő­adásának lényégét: hiba len­ne a szórakoztatást és a mű­vészetet közös nevezőre hoz­ni, de a művészi alkotás és a szórakozást nyújtó műso­rok nagy felületen érintkez­nek egymással. Masok som­más véleménye így szólt: minden szórakoztat, ami a maga műfajában színvonalat képvisel, mert hogy kinek mi a szórakozás, az az em­berek műveltségi szintjétől éppen úgy függ, mint pilla­natnyi hangulati beállítottsá­gától. Az életben persze sem­mi nem ilyen egyszerű, sem­mit nem lehet leegyszerűsí­teni, a sommás ítéletek fel­tétlenül hiányosak. Az vi­szont biztos, és ezt a szóra­koztató műfajokról, a szóra­koztatásról szóló vita részt­vevői is így gondolják, hogy amennyire nem szabad sznob meggondolásból csak a drá­mában. az operában, a „ma­gas művészetben'’ keresni a szórakozás lehetőségét, ép­pen úgy nem szabad a kom- merszet művészi színvonalra emelni. De nem is biztos, hogy esztétikai kategóriák­ban kell gondolkodni, inkább így igaz: a szórakozás, ki- kapcsolódás úgy ketr az em­bernek, mint a napi kenyér, hozzátartozik az élethez, és a táncdal vagy a krimi ép­pen úgy kifejezheti a ma emberének életérzését, mint a dokumentumfilm vagy a napi gondjainkról szóló drá­ma. Más kérdés, hogy baj, ha hiányoznak a jó szóra­koztató műsorok, mint ahogy a másik kategóriában feltét­lenül hiányérzete van a né­zőnek, ha nem találkozik kedvére való vígjátékkal. HULLÁMZÓ SZÍNVONAL Agárdi Péter irodalomtör­ténész, kritikus, a tévéjáték­ról, tévéfilmről szóló vita ve­zetője alaposan felkészült a témájára. Megszámolta: évente 50—60 produkció ke­rül a néző elé, és nagy va­lószínűséggel mindnyájunk számára hasznaiható érték­ítélettel megállapította, hogy ennek hozzávetőleg egyne­gyede, egyötöde az, ami ér­ték. Erős színvonalhullámzás jellemző a xrröaoroitesa. ame­lyeknek legnagyobb hibája, hogy terjengősek, ritmustala- nok. A vitában mondta el az egyik hozzászóló: az a baj, hogy sokszor ezek a műfajok nem jelentenek többet, mint a két híradó között valamit, és baj, ha a tévéjáték, tévé­film, egyáltalán a televízió, mint az ország kultúrájának tükre, nem mutat túlságosan hízelgő képet. A RENDEZŐKÖN MÚLIK A drámai műfajok téma- választására háron tendencia volt az'elmúlt években a jel­lemző. A hétköznapiság él­ménye. az úgynevezett peri­fériáiét megfogalmazása volt az egyik leggyakoribb téma (Amerikai cigaretta, Használt koporsó. Kasparek). A közel­múlt ábrázolása (Prolifilm például) a másik, és a köz­élet konfliktusainak a meg­mutatása (a Férfiak, akiket nem szeretnek, a Jó estét nyár, jó estét szerelem vol­tak a legsikeresebbek) a har­madik nagy témakör. A mü­vek nagy többségé irodalmi anyagból született, és az fel­tétlenül sokat ér, hogy a kö­zelmúlt, a ma irodalma és a televízió kölcsönösen haszná­ra van egymásnak. Más kér­dés, hogy igazán csak akkor használ a tévé, ha a produk­ció valóban jó. és erre (ke­resvén az ideális megoldást) azt a választ találták az ér­dekeltek, hogy a színvonal a rendezőn, a mindenkori ren­dezőegyéniségeken múlik. Azon az ihletett szuvereni­táson, amellyel a rendező a mai. vagy a klasszikus „alap­anyaghoz” nyúl. A Tévéjáték. tévéfilm az évtized vegén elnevezésű vi­ta címét 'többen értették fél­re. A. naptárra néztek, és úgy gondolták, a nyolcvanas évekre kapható majd vala­miféle prognózis Veszprém­ben. Igazuk volt, igaz. hogy jobban érdekel bennünket a jövő, mint a múlt. A múlt­nak csak tanulságai vannak, míg a jövőnek lehetőségei, és ez az esztendő már eddig is sok változást hozott. Az élet lehetőségei mások, mást fog produkálni a televíziós művészét is. amely büszkén vallja egyik legfontosabb tu­lajdonságának a számunkra fontos dolgok tükröztetését. Nem kell - hozzá jóstehetség­nek lenni, hogy tudjuk: mon­danivalóban nem lesz hiány. (makai) KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.S0: A Rádió Dalszínháza. — 14.02: Ma­gyar előadóművészek. — 14.27: Katonadalok. — 14.42: Arcképek a német irodalomból. — 15.00: Hírek. — 15.10: .Régi magyar da­lok és táncok, — 15.28: Zsákba­macska. — 16.00: Otközben. — 16.05: Perényi .Miklós gordonká- zik. — 17.00: Hírek. — 17.07: Fia­Mindenki nyeresége r Érettségi felnőtten Miskok, Déryné utca. Dol­gozók Gimnáziuma. Az udvaron idegesen to­pogó nők és férfiak. Van, aki még bele-belelapoz a könyv­be, mások egyik cigaiettároi a másikra gyújtanak, vagy trécseléssel, udvarlással csap­ják agyon az időt. Bizony, az érettségi nem kis dolog, tegye őzt le serkedö állá ifjú, vagy ászülő halántékú, meglett férfi. Bár ez utóbbiból egyet sem látni, legfeljebb a taná­riban. A maturandusok zöme fiatal nö, lányok, fiatalasszo­nyok. Az újságíró hírére kicsit megilletődnek, de amikor megígérem, hogy nem me­gyek be a vizsgára, s ha igen. akkor súgni fogok, ba­rátságosabban fogadna«. A vizsga a tanárkollégák (nem könnyű!) tiszte, engem most jobban érdekelnek a sorsok es. indokok — motívumok, amelyek végül is idehozlak őket felnőtt fejjel az iskola­padba. Mert nagyon igaz itt a közhely, hogy .ahány ember, annyi sors. P. T.-né (33 eves) a be­tegsége miatt nem tudott le­érettségizni „időben”. Két osztályt járt a Zrínyiben, majd szanatóriumba került, s onnan gyógyultan távozva inkább szakmát tanult. B. I.-t és O. K.-nét az. ál­talános iskoiai tanarai be­szélték le a továbbtanulás­ról. Ez visszatérő motívum volt több interjúalanynál is. „Nem szerettem tanulni.” „Ügy éreztem, hogy nem ál­lom meg a helyem a közép­iskolában”. a „szüleim azt mondták hogy előbb szak­mát tanuljak, hogy kenyér legyen a kezemben”, „rosz- szak voltak a családi körül­ményeim” stb. S rögtön utá­na, kicsit csodálkozva, szem­rehányóan is „itt kiderült, hogy tudom a matematikát”, „nem vagyok alkalmatlan a tanulásra”. Akik már túl voltak a vizsgán, felszaba­dultan nevetgéltek, beszél­gettek. „Örülök, hogy elvé­geztem”. „hiányozni fognak az osztálytársak”. S valóban, megható volt látni azt a ra­gaszkodást. amellyel a tár­saikat és a tanáraikat körül­vették. Vajon elhiszik a ti­zenévesek a fiatalasszony­nak, hogy „alig vártam a szeptembert, hogy izguljak”? El kell hinnünk neki. mert azt is elmondta, hogy a he­tedikes fia büszke arra, hogy anyu tanul es jól vizs­gázik. De ez csak az egyik motívum. Arra a kérdésre, hogy miért vállalták, hogy négy ^ven keresztül a leve­lezőn heti egyszer, az estin heti háromszor a délutánju­kat, estéjüket iskolapadban töltik, szinte azonos • álaszt adnak. „Szükség van az ál­talános műveltségre.” Mit jelentsen ez, miyen tartal­mat? — firtattam tovább. Érdekes módon sokan a té­vére hivatkoztak. „Mióta is­kolába járok, megértem. Az­előtt elzártam, ha színdara­bot adtak. Most verseket, drámát is olvasok.” Az egyik fiatalasszony meg éppen Az ember tragédiáját hozta fel példának. „Olyan zűrzavaros volt (tudniillik a tévében), nem értettem. Most már tu­dom, hogy miről szól, szíve­sen megnézném.” ■ Van-e valami (anyagi) haszna annak, hogy leérett- segiztek? Többen nem ér­tették a kérdést. Igaz, csak ketten válaszolták azt, hogy emelik a fizetésüket, órabé­rüket. Volt, aki panaszko­dott (három műszakban dol­gozik. teljesítménybérben, gépen), hogy a közvetlen fő­nökei ellenezték a tanulást, a munkatársai csúfolták ér­te. Ott is akarja hagyni a céget. A többség azonban úgy nyilatkozott, hogy a cég jóindulatú közönnyel, néhány helyen viszont pozi­tiven fogadta a továbbtanu­lást. támogatta, segítette azt. A fómotívum azonban csak néhány eseben egzisztenciá­lis, anyagi vagy hivatali elő­menetel, Maradnak a mun­kahelyükön. s az igazi nye­reségnek valóban a tudásuk gyarapodását tekintik. Így nyilatkozott a maszek kis­iparos (női szabó) és a cso­koládégyári munkás lány. a többgyermekes csaiidanya, a 18 éves kislány is. Hogyan látják a tánrok? Velük kapcsolatban illő el­mondani. hogy a felnőttokta­tás éppen az esti elfoglalt­ság miatt sajátos helyzete­ket is jelent. Más „szakma”, mint a nappalin tanítani. Talán még annál is több tü­relem. tapintat és sajátos rátermettség szükséges hoz­zá, hiszen felnőttekkel van dolguk. De nem kisebb itt sem a fe'elösseg. még akjcor is, ha a közvélemény — in­dokolatlanul — alábecsüli az itt szerzett érettségit. Ez ta­lán még az ötvenes évek rosszízű maradványa, amikor a funkcióhoz kellett bizo­nyítványt kreálni. Ma lénye­gesen más, jobb a helyzet. A tanulás — s jó lenne, ha ezt megértené néhány mun­kahelyi vezető is — olyan hosszú távú befektetés, amely kimutatható a termelésben is. Idéztek is egy felmérés­ből, amely szerint minden befejezett tanév 2 százalék­kal növeli a dolgozónál a termeles hatékonyságát. Egy másik nézet szerint az iskola célja az önművelésre való felkészítés, tehát az is­kola népművelési-közműve­lődési funkciót is betölt, lé­nyegesen olcsóbban, mint a művelődési intézmények. „Saját emberi értékeiben té­rül meg” — fogalmazta meg szépen az egyik tanár. S en­nél többet, érvényesebbet nem is lehet mondani a ta­nulásról. Mert van-e fonto­sabb. mint maga az ember ? Tudva-tudatlan ennek is örülnek ezek az „öregdiá­kok”, amikor a napokban átveszik a bizonyítványt, amely ..érettnek” nyilvánítja őket. (horpácsi) — 18. Nóták, kézben, nak! ­falok stúdiója. — 17.32’: .Jámbor László daljáték-felvételeiből. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Üj Bach-íelvételeinkböl. — -19.4Q: Csak a pénzen múlik? — 20.16: Színes népi muzsika. — 21.14: Gondolat. —* 22.0U: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.50: A Ma­gyar Rádió és Televízió Szimfo­nikus Zenekara Durkó Zsolt müveiből játszik. — 22.50: Medi­táció. — 23.00: Hegyek alján. — 21.00: Hírek. — 0.10: Kovács An­dor gitározik. Petőfi rádió: 12.25: Látószög.— 12.30: Hitek. — 12.33: Melódia­koktél. — 13.23: Bélyeggyűjtők­nek. — 13.28: Éneklő ifjúság. — 14,'OU: Kettőtől hatig ... — 13.00: Tip-top párádé. v_ 18.30: Hírek. Beszélni nehéz. — 18.45: — 19.20: Fegyverrel a — 19.30: Csak fiatalok- 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyvtára. — 21.06: A tegnap slágereiből, -s- 22.00: Ze- neközelben a hallgató. — Köz­ben 23.00: Htrek. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Zenedoboz. A stúdió zenés kívánságműsora. Szerkesztő: Zakar János és Re­gős Zsolt. — 17.45: Egészségünk védelmében. A napozásról Dr. Pénzes Géza előadasa. — 13.00: Észak-magyarországi krónika. (Sajtótájékoztató Miskolcon a MESZÖY-székhá- ban. — A Sze­rencsi Állami Gazdaságban.) — 18.25—18.30; Lap- es müsoreiőze- tes. Televízió, l. műsor.* 16.20: Hí­rek. — 16.25: Gólyavári esték. — 17.00: Hidak, virágok, hangu­latok. — 17.30: ..Vasárnapi vá­sár”. — 17.55: Sakk-matt.. — 18.15: Hol tart — a nagyegyházi bánya? — 18.30: Kikötővárosok. — 18.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Anna Karenina. — 20.55: Breki és a többiek ... — 21.20: Buda legrégibb kórháza: a János Kórház. — 22.00: Tv-híradó 3. — 22.10: A 20. miskolci tévéfeszti­vál díjnyertesei. Háború a .Sza­harában. Televízió, 2. műsor: 20.01 : Fia­talok estje., — Közben 21.00: Tv- híradó 2. Szlovák televízió: 17.30: A tu­domány és a technika világa. — 18.25: Honvédelmi műsor. — 18.40: Autos.ok-motorosok maga­zinja. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tvrhíradó. — 20.00: A bo­londok hete. — 21.45: A Karlo- vy Vary-i fesztivál krónikája. — 21.55: Könyvek. — 22.00: Tv-hír­Bezár a zencmű- és hangtár A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ezúton kér elné­zést az olvasóktól. A stúdió felújítási munkálatai miatt a zenemű- és hangtárat július 1-től augusztus 1-ig zárva tartják. A ________________­Könyvtáros tanfolyam . pedagógusoknak A miskolci központi leány­kollégiumban tegnaptól 30 megyei általános iskolai ne­velő alapfokú könyvtáros tanfolyamon vesz részt. En­nek célja: az általános isko­lákban működő pedagógusok­nak szakmai segítséget nyúj­tani. A tanfolyam július 5-ig tart. a résztvevők a végén oklevelet kapnak. / adó. — 22.30; Hangverseny. — 23.00': Hírek. Kiálliiások: Miskolci Galéria (10—18) : Díszlet- es jelmezterv- Uiennalé. — József Attila Könyvtár (12—20) : Magyar tipog­ráfiai műhelyek.- II. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Pannónia művészete. — Miskolci Képtár (10—1.8) :. A vizuális nevelés műhelyei II. — Herman Ottó-emiékház (10—18): Herman Ottó élele és munkás­sága. — Diósgyőri var (9—19) : A dio$gyöi;i vár története. — Pén­zek Diósgyőr életeben. — Déry- né-ház (9—19) : A miskolci szí­nészet története. Filmszínházak: Béke (f4. hn6,­8) : Karate (szí. japán film, n. helyér!). — Béke, Kamaramozi (4): A hegyi barlang titka (nio. szovjet inm) — (6) : Egy kis hely a nap alatt (magyar film). — Kossuth f (f3, fii) : Egy másik férfi , és egy másik nö J—II. (mb. szí. amerikai—francia film, dup­la és II. helyár!). — Hevcsy Ivan Filmklub (to, f7) : Aszja (szí. szovjet film). — Táncsics (5. 7): Az ember nem nőhet fel mese nélkül (mb. szí. NDK film). — . Táncsics kamaramozi (6): Ho­mokvár (japán filmdráma. *14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Fáklya (fJ, £7): Fabian Bálint találkozása Istennel (szí. ma­gyar film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk!). — Szikra (4. 6): Veszélyes játékok (szí. magyar —NDK film). — Pelö/i (fő. f7) : Haztűznéző (mb’, szí. szovjet film). — TapoJca, kertmozi (9): Államérdek (szí. francia film. 14 even aluliaknak nem ajánljuk!). — Tokaj vendéglátóház, disco- mozi (7) : A vasálarcos férfi (mb. szí. angol film). — Vasas kertmozi: (t9): Pantaleon és a hölgyvendégek (mb. szí. domi­nikai film. 18 éven felülieknek, III. helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. — 8.25: Fűtől fáig. — 8.54: Beszélni nehéz. — 9.06: De- csényi Janos műveiből. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese, kis • mese. — 10.0t>: Hírek. — 10.05: Kököjszi és Bo- bojsza. — 10.22: Fecskék és fru»-* kák. — 10.38: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 10.53: Grieg: g- moll vonósnégyes. — 11.30: Ba­ross Lajos népi zenekara játszik. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Szalmás Piroska kórusmű­veiből. — 8.20: Ti z perc külpo­litika. — 8.30: Hírek. — 8Í33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Nóták. — 10.00: Zenedél­előtt. — 11.30: A Szabó család. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévé­torna. — 9.05: Delta. — 9.45: Óvodások filmmüsora. — 10.10: Idesüss! — 10.35; Nyitott borí­ték. — H.05: Anna. Karenina. — 12.00: Lehet egy kérdéssé! több? ÜJ SZOLGÁLTATÁS A Mi i Szövetkéz: Szövetkezetünk 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös fiókjaiban ere­deti szines esküvői, gyermekportrét; házasságkötő terem­ben, lakáson, családi eseményeken riportfelvételeket ké­szítünk. Vegye igénybe új szolgáltatásunkat! MISKOLCI FÉNYKÉPÉSZ SZÖVETKEZET

Next

/
Thumbnails
Contents