Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-20 / 116. szám

s(c Volt zene. vidámság, ma id az élő adás komolysága, mikrofonok, illusztris riportalanyok, nem utolsósorban adásvezető, riporter, és természetesen a technikus. Szóval minden együtt volt ahhoz, hogy tegnap délután a fesztiválpalota balett-terméből, amely jelenleg Fe- ledy Gyula Kossuth-díjas grafikusművész kamarakiállításának ad otthont, élő adást ren­dezzen a miskolci rádióstúdió. Késett Chrudinák, szokásosan komoly volt Bán. szemüve­gét igazgatta, és most is gyorsan kapcsolt Vitray Tamás, legtöbbet Kudhk Júlia mosoly­gott, és szói kapott, a fesztivál és a művelődési központ igazgatója is. Sorsoltak a beérke­zett megfejtések közül, ki tudott többet az eddigi fesztiválokról. A jutalmakat nézve meg­állapíthattuk; érdemes volt tippelni. (Solymos fele.) II il PROGRAM A tegnap délelőtt kezdődött vi­tát. „A riporter helye és szerepe a képernyőn — a riporter mint közéleti személyiség” címmel ma délelőtt folytatják a Rónai Sán­dor Művelődési Központ hatodik emeletén. A város vezetői és a fesztivál filmes és leves szerve­zői. lebonyolítói találkoznak 2 órakor a városi tanács nagyter­mében. A ({—■ a: a miskolci feszti­válok jövője. Előadó: Rózsa Kál­mán. a városi tanács elnöke. Délután 3 , orakor a Rónai Sán­dor Művelődési Központban is­mét szakmai tanácskozás lesz. témája: ..A dokumentum műfa­ja a tévében — mi a dokumen­tum?” Előadók: Radvánvi De­zső, a tv dokumentumfilm-osz- tályának vezeíője és Dem« Gá­bor dramaturg, a tévé drama- tureiaj osztályának heivpr"*« «. zetője Három közönségtalálkozó lesz ma délután a városban. 2 ódakor az MSZMP Miskolc vá­rosi Bizottságán Chrudinák Ala­jos, Haidu Tános Inner Pál és Pálfy József beszélgetnek a tévés külpolitikai újságírásról. Negyed 3-kor az AFIT miskolci XVI. sz. autójavítójában Delta-ankét lesz. a téma a gépkocsi, a gépkocsi- gyártás újdonságai. A Siker cí­mű műsor sikeres ..sztárja”, Vitray Tamás találkozik 3 óra­kor a közönséggel a Va*a<; Mű­velődési Központban. Este t>- kor a Nyugdíjasok klubjában I'III-MIJ Mindennapi vendégünk a bemon­dó címmel lesz ankét. Aki a tévé legfrissebb alkotásaira ki­váncsi. az fél l-kor a Miskolci Közlekedési Vállalatnál találkoz­hat Tamási Eszterrel. illetve nézhet meg néhány úi rinorífil­met. A fesztiválvetíf és a szokott időben, este 8-kor. illetve 8 órá­kul* lesz a Rónai Művelődési Központban. Apa, ez a te meséd Más-más ringben bokszolnak Riporterkonferencia Szemtől szemben A 20. tévéfesztivál egyik leg­izgalmasabb eseménye a teg­nap délelőtti vita volt a Rónai Sándor Müvelódési Központ­ban. Hogy mennyire közérde­kű volt a téma, bogy mennyire foglalkoztatta a jelenlevőket, azt a 17 hozzászólás bizonyítja a legfényesebben, s az. hogy a vita ma reggel folytatódott. A riport fontosságát a tévé műsoraiban Horváth Ádám rendező fogalmazta uieg a leg- I rappánsabban. amikor azt mondotta, hogy .,a tévé anya- nyelve a riport”. Következés­képp a tévé egyik legfonto­sabb. ha nem éppen kulcssze­replője a riporter, aki mikro­fonjával, magnójával faggatja és a néző szobájába hozza a valóságot. v Megyeri Károly vitaindító előadásában ezert emelte ki a riporter felelőssegét, lel­kész (ínségének. elkötelezett­ségének a fontosságát.. A tévé — a szó jó értelmében (később ugyanis vita alakult ki a szó értelmezéséről is) szolgál egv ügyet, egy poli­tikát. szerepet, országot. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert sokszor nagyhatalom­ként lép fel a tévé (vagy annak látszatában), s ez mindenkor visszatetszést kelt. -Joggal. A rioortemek ugyanis soha nem szabad megfeledkeznie arról, hogy noha ő látszik a képernyőn, de munkáját egy Intézmény (3500 dolgozója van a Ma­gyar Televíziónak), egy stáb. egy tágabban és egv szűkeb- ben értelmezett kollektíva is segíti. Tehát a riporter sike­re elképzelhetetlen enélkül. Ugyanakkor — s ez a vi­tában már elesebben is meg­fogalmazódott — nagyon is számít a riporter- felkészült­sége. tehetsége, érzékenysé­ge, Intelligenciája, egyszóval mindaz, amit röviden szemé­lyiségnek nevezünk. A 'néző azonban nem csu­pán jó minőségű információ­kat vár a tévétől, a riporter­től — az új családtagtól, ahogyan Róbert László mondta —, hanem orientá­lást is... A tévé felelőssé­ge azért óriási, mert a néző az ott látottakat, hallotta­kat magával a politikával azonosítja. S ez volt az a másik neuralgikus ponti amely körül fellángolt a vi­ta. A hozzászólók több bizal­mat és információt kérnek, hogy nagyobb felelősséggel tudják végezni a munkáju­kat ’Éppen a fentebbiek miatt. Mert .az, hogy milyen módon képzik és képzik tovább a riportereket, ho­gyan biztosítják a riporter­utánpótlást, tényleg a tévé magánügye. De az már nem, hogy milyen hatásfokkal dolgozik. Unalmas, szürke, hevenyészett műsorokkal csak lejáratni lehet azt, amit szolgálni kíván. Ezért szándékosan nem részletezzük a kifejezetien szakmai kérdéseket. Csupán utalunk itt ai-ra az érzékel­hető feszültségre, amely a külpolitikával és a belpoliti­kával foglalkozó tévés újság­írók között már nem is lappang, de vibrál és egy- egy megnyilvánulás erejéig ki is tör. A néző ugyanis csak azt látja, hogy a kül­politikai híradások színe­sebbek. izgalmasabbak, drá­maibbak. Mintha ..merészeb­bek” lennének, vagy az ille­tő riporterek tehetségeseb­bek. A néző csak gyanítja, a vitán azonban ki is mond­ták. hogy nem ilyen egy­szerű azért a dolog;, „más­más ringbén boltszolnak” — mondta szellemesen Mariássy Judit. Hallatlanul érzé­kem- emberek csinálják ne­künk a műsort, akik közül sokan a nézőnél is élesebb szemmel, kritikával szemlé­lik saját produkcióikat. Egy mondatban összefog­lalva. azt mondhatjuk el a vitáról, hogy pusztán a gon­dok kimondása, a fájó se­bek. feszültségek feltárása is kathartikus erejű, ami min­dén bizonnyal jótékonyan log visszahatni a műsorok­ra is. H. S. Két produkciót nevezett be Banki Szilárd rendező a. fesz­tiválra: a szumbai este látott Segítségei és a Furcsa feljelen­tést. Ez utóbbinak a témáját, vagy ha úgy ieiszik a sztoriját éppen a Segítség forgatása közben ismerte meg. fi Segít­ség — amely a rendőrség es részben a mentők munkáját mutatja be — úgy született, hogy a stáb heteken keresztül figyelemmel kísérte a .,07” te­vékenységét. illetve elkísérte a bűnüldöző szerveket. Az esetek „rutinjellegüek”. Ezt úgy kell érteni, hogy a rendőrség min­dennapos tevékenységét kíván­ták bemutatni, s nem valami szenzációs sztorii. Am az. ami e»v újsághírben mindennapos, ír.őrt már hozzászoktunk, utá­na se gondolunk, az a/, áldo­zatnak. a károsultnak (akit ki­raboltak. leütöttek, aki magára nyitotta a gázt. akinek a gye­rekét érte a baleset, hogy csak néhányat soroljunk a látott példákból) tragédia. Ezek az emberek valóban kétségbeeset­ten nyúlnak a telefonért, hogy segítséget kérjenek. Erről beszélgettünk a ren­dezővel a film vetítése után. — A téma szinte konven­cionálisnak mondható, hiszen a rendőrség munkája. ha nem is látványos, de minden­kor izgalmas, Mi volt a szán­déka a filmmel? — Ez, a most látott filmem bizonyos szempontból „házi feladatnak” tekinthető. A címet szó szerint kell érteni. Hagyománya már a miskolci fesztiváloknak, hogy u jelen­levők a kétoldalú eszmecserék­ben rejlő lehetőségeket kihasz­nálandó, közönségtalálkozókon vesznek részt. A jubileumi fesztivál ebben ív hú maradt önmagához: negyven találko­zást szerveztek a tévénézőkkel. A világjáró operatőrök ez­úttal a megyét járják, a Delta stábja a tudomány és technika legújabb vívmá­nyait a háziasszonyokhoz, az orvosokihoz viszi el. külpoli- tikusok segítenek eligazodni a falu embérének az egyre bonyolultabb nemzetközi helyzetben, a belpolitikusok pedig a társadalmi és gaz­dasági élet jelenét igyekez­nek közelebb ,vinni a néző­höz. Ezúttal nem kamera segítségével, hanem testkö­zelben. A Hét stábja tegnap dél­után az ÉMÁSZ-hoz látoga­tott. Kölek Vera főszerkesz­tő és csapata nehezebb ta­lálkozásra számított, mint amilyen végül is lett e be­szélgetés. Ténv. hogy az áramszolgáltatóknak egy ré­gebbi műsor kapcsán a be­gyében volt A Hét, mégis szinte kivétel nélkül vaía­Az érdekel már régóta, hogy az emberek mit tesznek ara­kor, ha bajba jut valaki. Ezt néztem meg A halat után öt perccel című filmemben, amely a mentőkről szól. A j hálál után van az orvosnak 5 perce, amíg visszahozhat­ja a sérültet az életbe. Sze­rencsés esetben, ha időben szólnak. Ezt azért mondom, mert sajnos előfordul, hogy senki se szól és az orvos el­késik. Ilyenkor már nem te­het semmit. A Veszély az utakon című filmemben a közlekedési morálunkról mondtam el egyet s mást, az Ember a tűzben a tűzbizton­ságról. a Barcikai közérzet egy város közérzetéről szól. Már a címekből is kitetszik, hogy korunk erkölcse érde­kel. az a mód, ahogyan az emberek viselkednek hétköz­napi és kritikus pillanatok­ban. Vannak dolgok, amiket szemrebbenés nélkül tudo­másul veszünk, holott ko­rántsem természetes. Ilyen például, amit a Furcsa je­lentésben mondunk el. Éven­te mintegy két és fél piilli- árd forintot lopnak el az ÁFOR-nál a benzinjegy-mani- pul iciókkal. Ezt mindenki tudja. Ám még mielőtt fel­háborodnánk, figyelembe keli mennyien azal kezdték: ked­velik, szeretik a - műsort, no­ha vannak hibái. Egyikük szerint; a fiam minősíti úgy A Hetet, hogy apa, ez a te meséd, ilyenkor nem lehet veled beszélni . . . A jelenlevők szóltak mindarról, amit jónak tar­tanak az adásban, de nem kendőzték ellenvéleményü­ket sem. S mert szó esett A H ét B uda pest - cen t.ri kusságá - ról is. siettek kijelenteni: nem Miskolcot akarják lát­ni, hanem az ország minél több települését, hogy e vá­ros vezetése is leszűrhesse; mit lehetett volna még elér­ni. A tévés csapat — dr. Tóth Judit szerkesztő, vala­mint Szegvári Katalin és Sütő Enikő riporterek' — állta a rohamot, minden kérdést a helyére tettek, el­ismerve a kritika jogosságát is. Mert — s- ezt már Kolek Vera mondotta zárszavában — „ezek a közönségtalálko­zók segítenek bennünket a jobbításban, a műsorok ér­dekesebbé. tartalmasabbá léteiében doth) venni azt a.tényt, hogy egy benzinkutas alapfizetése 980 forint... Ki hiszi el, hogy ebből él meg. ebből tiieg le­het élni? Azt mondják, hogy azért nern emelik a fizetést, mert akkor is ügyeskedné­nek. Kérdem én. erkölcsös­nek. mondható ez a nézet? — Tervei'! Következő film­je? — Két téma is foglalkoz­tat. , Dokumentumaimét csi­nálok egy nagy vegyi gyárról, amely tengeralattjárók javí­tásával foglalkozik. Csodál­kozik? Pedig á történet va­lóságos. noha valóban kép­telen. Az élet a legváratla­nabb. legképtflenebb sztori­kat produkálja!-A mi dolgunk az, hogy megmutassuk eze­kek gondolkozásra serkentsük a nézőt. (horpacsi) Tegnap délután három órakor a Vasgyári Kórházban ár. Diírói Sándor igazgató-főorvos köszöntötte a népszerű Delta című. televíziós műsor készítőinek képviselőit, és a közön­ségtalálkozóra eljött orvosokat, egészségügyi dolgozókat. Volt. aki ünnepi öltözékében hallgatta a műsor készítéséről szoló tájékoztatót, nézte a színes, képmagnóról vetített egészség- ügyi témájú filmeket, de volt, aki fehér orvosi köpenyben vett'részt a találkozón, és bármelyik pillanatban várta, hogy üzenjenek érte, ha a gondjaira bízott betegek közül valaki­nek sürgős segítségre van Szükségé. (Solymos jelv.) Arcok a fesztiválról Bánki Szilárd műsor KEDD • Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.85: Törvénykönyv. — 12.50: Angot asszony lánya. Áz operett racüóv-áitozaia — 14.32: A KlbZ Művészegyüttesének egyetemi énekkara enekel. — 14.4o: Tes- tcvmemum, — 15.00: Hir$k., — 15.10: Grieg: F-clur vonósnégyes. — 15.28: Nyitnikék. —. 10.00: Út­közben. — lb'.Oö: Zengjen a mu­zsika! — 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: Fiatalok stúdiója. — 17.32: Filmzene. — 17.45: A Szabó csa­lád. — 18.15: Hol volt* hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — lg.15-: Bemutatjuk új felvéte­lünket. — 19.55: Modem szén­csata. — 20.25: Színes népi mu­zsika. — 21.02: Technikai szü­net. — ‘21.05: Ország, város. — 21.35: Operettdalok. — 22.00: Hí­rek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Indokína fél évszázada. — 22.30: Schumann: Spanyol szerelmi da­lok. — 22.50: Meditáció — a la­kóterületi közéletről. — 23.00: Zenekari muzsika. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Toronyzene. Petőfi rádió: 12.25: Látószög. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódia­koktél. — 13.23: Barkácsolóknak. •— 13.23: Éneklő Ifjúság. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: Tip-top parádé. — 18.30: Hírek. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Nepze- nekedvelőknek. — 19.15: Marasz­talnálak májusom. Versek. — 19.20: Véleményem szerint. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.33: Mindenki könyv­tára. — 21.07: A tegnap sláge­reiből. — 21.50: Technikai szü­net. — 21.53: Magyart. Imre né­pi zenekara játszik. Chrenkó An­na és Csőr József nótákat éne­kel. — 22.30:- Könnyűzene. — 23.00: Hírek. — 23.15: A dzsessz a 70-es években. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Harmadvi­rágzás”. Nyugdíjasok műsora. — Zenés arcképcsarnok. Szerkesztő- riporter: 'Karosai Nagy Éva — 17.45: Művészportrék, színháztör­téneti érdekességek. Modern drámai törekvések színpadun­kon. Dr. Gyárfás Agnes előadá­sa. — Louis Armstrong trombi­tál. — a XX. miskolci tévé­fesztiválról jelentjük. — 18.00: Eczak-magyarországi * Krónika (Képviselőjelölő gyűlés volt teg­nap este Kenézlón. — Sajtótájé­koztató a BNV-n.) — 18.25—18.30: Lap- és műsor el őzet es. Televízió, i. műsor: ltí.lQ: Hí­rek. — 16.15: Gólyavari esték.— ltí.oO: Csak gyerkeknek! — 17.15: Hetvenkilenc tavasz. — 17.35: Mindenki iskolája. — 18.40: Kir­gizia ősi emlékei. — 19.05: Té- vétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Anna Karenina. — 20.55: Csillag városi tanulmányút. — 21.20: Moszkva, az olimpia varosa. — 22.25: Tv- hiradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: „Gye- re, te lepke; szállj kezemre . . — 20.45: A virágok élete. — 20.55: Tv-liiradó 2. — 21.20: A sorom­póőr halála. Tévéfilm. — 22.15: Hajnal. A Televízió KlSZ-kisér- leti filmstúdiójának filmje. Miskolci Nemzeti Színház (3); Ludas Matyi. — (7): irma. te . édes. Kiállítások: Mini Galéria- (10— 18): Csíkszentmihályi Robert szobrai és Deiin Pál festményei — Miskolci Galéria (10—18): Raj­zok es kisplasztikák. — Szönyi- terem (9.30—18)! Csongrád me­gyei festőművészek kiállítása — Miskolci Képtár (10—18) : 250’ év magyar festészete. — Kondor Bé- la-emlékkiállítás. — A vizuális nevelés műhelyei II. — Herman Ottó-emlekház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága — Diósgyőri vár (9—18): A diós­győri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9 18): A miskolci színészet tör­ténete. Filmszínházak: Béke (14) : Sze­relmi vallomás 1—II. (mb. szí. szovjet film, dupla helyári) —, (8): Az erőd (szí. magyar film, íö éven felülieknek!) — Béke, kamaramozi (4): A kis hab­leány (mb. japán rajzfilm). — (6): Küldetés (magyar film) — Kossuih (fa, hnő, 7): Hazatérés (mb. szí. amerikai film. 16 éven felülieknek!) — Hevesy Iván Film­klub (f5, f7) : Spirál (iengyel film­dráma, 18 éven felülieknek!/ — Táncsics (ö, 7) : Robert es Ro­bert (mb. szí. francia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk. II. helyár!) — Táncsics, kama- ramozi (6): Majd holnap! (szí, magyar film). — Fáklya (tő. f7): Örült nők ketrece (szí. francia- olasz film, 16 éven felülieknek, III helyár!) — Szikra (4. 6) : Bé­keidő (szí. magyar film). — Pe­tőn (fö, Í7): Az ötös számú vá­góhíd .(mb. szí. amerikai film, 16 éven felülieknek!) — Vasas kertmozi (8): Fayard bíró. akit seriffnek hí\‘tak (mb. szi. fran­cia film, 14 éven aluliaknak nem ajánljuk, II. helyár!) — Tokaj vendéglatóház, disco mozi (7): Kabaré (szí. amerikai film., 16 éven felülieknek!) . — Tapolca, kertmozi (f9): Akiket forró szen­vedély hevít (mb. szí. olasz film, 16 éven felülieknek, III. helyai!) SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hitek. — Kb. 8.2ö: A mai nap kulturális programjából. — 8.27: Űrhajós­nak alkalmas!... — 8.56“: Be­szélni nehéz. — 9.08: A Stock­holmi Rádió énekkara énekel. — S.46: Kis magyar néprajz. — 8.51: Tarka másé. kis mese. — lo.oo: Hírek.' — 10.05: A mj világunk. — 10.35: Válaszolunk hallga­tóinknak. — 10.50: Zenekari mu­zsika. — 11.30: Operettrészletek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Tánczene. — 8.20: Indokma fél évszázada. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Népdalok, néptáncok.— 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó csalucL i

Next

/
Thumbnails
Contents