Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-10 / 108. szám

belföld A DÍVSZ ÜLÉSE. A fa­sizmus felett aratott győze­lem 35. évfordulója alkalmá­ból kétnapos kerekasztal- konferencia kezdődött teg­nap a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség székházában. A több mint 110 országból 270 haladó és demokratikus ifjúsági szervezetet tömörítő világszövetség számos európai tagszervezete, valamint nem­zetközi ifjúsági szervezetek, köztük -a Nemzetközi Diák- szövetség, a Latin-amerikai Kontinentális Diákszövetség (OKLAE), továbbá a Nem­zetközi Partizán Szövetség és a Szakszervezeti Világszö­vetség képviselteti magát. Eljöttek a tanácskozásra a fasizmus elleni harc, az el­lenállási mozgalom veterán­jai hazánkból, a Szovjetunió­ból, Csehszlovákiából, Bulgá­riából, az NSZK-ból, Dániá­ból és Olaszországból is. AZ ATOMERŐMŰVEL IS­MERKEDTEK. Hazánk épülő atomerőművével és egyben az első KISZ-építkezéssel is­merkednek az ország hét me­gyéjéből érkezett végzős szakmunkástanulók, Pakson. A tegnap megnyitott három­napos találkozójukra több mint százan érkeztek a kü­lönféle szakmák képviseleté­ben Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Somogy, Tolna és Veszprém megye szak­munkásképző iskoláiból. A fiatalok üzemlátogatáson vesznek részt, brigádtalálko­zókon ismerkednek az épí­tőkkel, majd szakmai vetél­kedőkre kerül sor. Az ifjú szakmunkásjelöltek társadal­mi munkával is segítik az atomváros építését: a nem­rég elkészült ifjúsági ház parkosításának befejezéséhez járulnak hozzá munkájukkal. A találkozó utolsó napján, holnap sport- és összetett honvédelmi versenyeken mé­rik össze erejüket. Aznap osztják ki a vetélkedők leg­jobbjainak járó jutalmakat is, amelyeket a KISZ KB ajánlott fel számukra. ZENEI TÁBOR FERTŐ­DÖN. Az idén is megszerve­zik a fertödi Eszterházy-kas- télyban az országos ifjúsági zenei tábort. A június 30-án megnyíló és július 9-én zá­ruló tábor lakói több hang­versenyt tartanak, és neves zeneművészekkel találkoznak. Zenei ismereteik gyarapodá­sán túl sportolnak, kirándul­nak, s közös daltanulásokon is részt vesznek. VÍZFELESLEG A BALA­TONNÁL. A sok csapadék következtében a siófoki víz­mércénél a Balaton szintje meghaladta a 100 centimétert, mely a tó nyári vízháztartá­sára már elegendő tartalékot nyújt. A vízfölösleget a Sión engedik le, s így május 14-től 18-ig hajózásra alkalmas, 18 deciméter mély vízi utat biz­tosítanak a Balaton és a Duna között. Ebben az idő­szakban a nagy hajók menet­rendszerűen, a vízisportjár- művek és csónakok pedig korlátozás nélkül közleked­hetnek a Sió-csatornán. A MÁV KÖZLEMÉNYE. Pá­lyakorszerűsítést munkák miatt május 12-től Budapest Déli pá­lyaudvarról 7.30 óra helyett 6 órakor indul a szombathelyi és zalaegerszegi gyorsvonat, amely hétfőtól csütörtökig Boba—Ukk —-Zalaszentiván útirányon át 11.07 órakor, péntek szombat, vasárnap Celldömölk—Porpác út­vonalon 9.32 órakor érkezik Szombathelyre, illetve naponta 10.09 órakor Zalaegerszegre. LOTTÖNYF.REMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigaz­gatóság tájékoztatása szerint a 19. hétre beérkezett lottó- szelvények között öttalála- tos nem akadt. A négytalá- latosok száma 63, nyeremé­nyük egyenként 118 802 fo­rint. A hármasok 731, a ket­tesek S0 forintot érnek. Elnökválasztást tartanak holnap Ausztriában. Képünkön: Bécsben sok százan tiltakoztak Norbert Burger jobboldali jelölt egyik gyűlésén', mivel a hatóságok engedélyezték in­dulását a választáson. Személyi válíozúsoh a KPVDSZ-he és a HVDSZ-ben is (Folytatás az 1. oldalról) A KPVDSZ Központi Veze­tősége ülést tartott, amelyen részt vett és felszólalt Gás­pár Sándor, a SZOT főtitká­ra is. A Központi Vezetőség Vas Jánost behívta soraiba és megválasztotta az elnök­ség, a titkárság tagjának és a szakszervezet főtitkárának; Kiss Tibort, a KPVDSZ meg­bízott főtitkárát főtitkárhe­lyettessé. A HVDSZ Központi Veze­tősége ugyancsak ülést tar­tott, amelyen felszólalt Gál László, a SZOT főtitkárhe­lyettese. A Központi Vezető­ség Seprényi Sándort felmen­tette elnöki tisztsége és el­nökségi tagsága alól és a szakszervezet tiszteletbeli el­nökévé választotta. A SZOT elnöksége Sepré­nyi Sándort — több évtize­des munkájának elismeréséül — a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés arany fokozatával tüntette ki. A HVDSZ Központi Veze­tősége Fabók Zoltánt, a szak- szervezet főtitkárát — érde­meinek elismerésével — a központi vezetőségi és elnök­ségi tagságának meghagyásá­val felmentette főtitkári tisztségéből és a szakszerve­zet elnökévé választotta. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Fabók Zoltánt több évtizede? eredményes munká­ja elismeréséül — nyugállo­mányba vonulása alkalmából — a Szocialista Magyarorszá­gért Érdemrenddel tüntette ki. A Központi Vezetőség Ju­hász Ottót behívta a testület soraiba, és megválasztotta az elnökség, a titkárság tagjává és a szakszervezet íótitká­Omlás a Lencsehegyi bányában Pénteken délben fél egy­kor a Dorogi Szénbányák Lencsehegyi bányájának dél­nyugati mezejében, az 53. számú frontfejtésen omlás történt. A bányamezőben dolgozó 41 bányász közül 14- en tartózkodtak a telepített frontfejtésben, ott, ahol az omlás bekövetkezett. Az omlás után azonnal megindult a mentés, ennek során a bányamezőből sértet­lenül távozott 27 bányász. A frontfejtés területéről kime­nekült, illetve kimentett nyolc bányász közül hármat köny- nyebb sérüléssel kórházba szállítottak, őket a szükséges ellátás után hazaengedték. Hatan az omlás mögött re­kedtek, értük nagy erővel fo­lyik a mentés, melybe azon­nal bekapcsolódtak a dorogi központi bányamentők is. Haász Ferenc 39 éves vájárt 14.50 órakor a bányamentők holtan megtalálták. A helyszínre érkeztek: Ha­vasi Ferenc, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Kapolyi László nehézipari mi. niszterhelyettes, továbbá a Bányaműszaki Felügyelőség, a Bányaipari Szakszervezet és a megye vezetői. Versesiy, «tora! A MAMSZ Kupa 50 kcm-es országos motorbajnokság má­sodik fordulóját rendezik meg vasárnap az Egyetemvá­rosban. A körversenyt há­rom kategóriában, a 12-es autóbusz nyomvonalán bo­nyolítják le. A B és C kate­góriába bárki benevezhet, aki érvényes jogosítvánnyal, 50 kcm-es motorkerékpár­ral rendelkezik, és a hely­színen befizeti az 50 forintos nevezési díjat. Nevezni reg­gel 6—10 óra között lehet az egyetem főépülete előtt. A legjobb tíz motoros a Mis­kolc Kupáért is versenyez­het. Gyakorlatilag már mától Egyirányú a forgalom a Kazinczy és Szemere utcákban A KPM Miskolci Közúti Igazgatóságának illetékesei — mint arról lapunkban már többször beszámoltunk — va­sárnap hajnaltól tervezték a Kazinczy és Szemere utcák egyirányúsítását. Ezzel a vá­ros utóbbi évek egyik legje­lentősebb forgalmi változása valósult volna meg. Erie a tervezettnél egy nappal na- marabb került sor. Az okot Szomolányi Antal­tól, az igazgatóság forgalom- technikai osztályának vezető­jétől tudtuk meg, aki elmon­dotta, hogy rendőri forgalom- irányítás mellett tegnap' dél­után kezdődtek meg a teljes útszakaszon az ezzel kap­csolatos útburkolatjel-festési munkálatok. Az esőzés elle­nére éjfélig tudtak is dolgoz­ni, így már az aszfaltra ke­rültek az új forgalmi rend­nek megfelelő jelek. Tevé­kenységüket a felhőszakadás miatt csak reggel 6 órakor folytathatták, ám ekkor már érvénybe kellett léptetni a jelzéseknek megfelelő egyirá- nyúsítást, mert amennyiben továbbra is kétirányú lett volna a forgalom, esetleg sú- lyosabh baleset is történ­hetett volna. Ennek meg­felelően ma reggel 6 órá­tól a Régiposta utcától már csak a Népkert felé halad­hatnak a járművek, a Sze­mere utcában három sávon A Régiposta utcától a Petőfi térig megmaradt egy sáv a Szentpéteri kapu irányába haladók számára. Az MSZB téren van a má­sik leglényegesebb forgalmi változás, itt ugyani? a Pap­szer utca felől jövők két sá­von kanyarodhatnak a Nép­kert felé, míg a Sportcsarnok felől Diósgyőr felé tartók egy sávon juthatnak a Papszer utoába. A VILATI szakembe­rei átállították a forgalom- irányító jelzőlámpákat, így mind a Korvin Ottó, mind a Kazinczy—Szemere utcában zöldhullám biztosítja a gyor­sabb haladást. Az MKV ma üzemkezdet­től a Szinva-hídra helyezte a Népkert felé tartó autóbu­szok megállóját! A Diák Sporttelepen Honvédelmi verseny A József utcai Diák Sport­telepen holnap nagyszabású versenyt rendez a KISZ vá­rosi bizottsága és az MHSZ városi, valamint miskolci já­rási vezetősége. A miskolci if júgárdisták, úttörők, KISZ- bizottságok munkatársai so­raiból, s a honvédelmi szö­vetség városi és járási klub­jaiból összesen mintegy 800- an összetett honvédelmi ver­senyen mérik össze képessé­geiket. A női versenyzők három, a férfiak öt korcsoportban vesz­nek részt a ‘küzdelem­ben, amelynek során 400 méteres távon 12 különböző versenyfeladatot kell megol­daniuk. Egyébként ez az első alkalom, hogy az említett szervek a hagyományos ver­senyt együtt bonyolítják le. Ezt a rendezés költségeivel való takarékosság indokolja, ugyanakkor a fesztiválszerű sporteseménynek haszna is, hogy az ifjabb korosztályúak tapasztalatokat szerezhetnek az idősebbektől. A reggel 8 órakor kezdő­dő, és a kora délutáni órákig tartó verseny legjobb nyolc helyezettje képezi majd azt a csapatot, amely egy héttel később ugyanott városunkat és járását képviseli a megyei döntőn. Ennek legjobbjai részt vehetnek az országos bajnokságon, amelynek győz­tesei a Testvériség—Barátság elnevezésű versenyen meg­mérkőzhetnek valamennyi szocialista ország honvédel­mi szervezete sportolóival. (A közelmúlt éveiben több mis­kolci és miskolci járási MHSZ-tag szép sikerrel sze­repelt a nemzetközi viada­lon.) A vasárnapi versenyt bár­ki díjtalanul megtekintheti, a rendezőség büféről is gon­doskodott. T. L ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kiss Lászlónak és Madarasi Erzsébetnek László; Szabó Győző Istvánnak és Szarvas Ildikónak Krisztina; Somogy vári György Miklósnak és Dezső Irén Kata­linnak Zsuzsa Katalin; Kubai Ferencnek és Mályi Arankának Attila; Nagy Ferencnek és Tóth Erzsébetnek Richárd; Poros Sán­dornak és Újhelyi Ilonának Edi­na; Hevesi Róbertnak és Gnepa Olgának Róbert; Pálházi István­nak és Mucsi Máriának Judit; Lapis Istvánnak és Kancsalszki Jolánnak Levente; Tóth Ferenc Bertalannak és Grassalkovits Friderikának Ferenc; Kiss De­zsőnek és Görömbei Idának Ju­dit; Mészáros Ferencnek és Sán­ta Teréznek Roland Ferenc; Fi­lep Sándornak és Géczi Katalin­nak Katalin: Hornyák Lászlónak és Ákos Juditnak Attila; Juhász Andrásnak és Szabó Piroskának András Tamás; Illés Károly Györgynek és Farkas Magdolná­nak György; Lukács Imrének és Nyerlucz Irénnek Anikó; Deák Bélának és Szabó Lídiának Gab­riella; Barati Bélának és Ecsedi Irénnek Norbert; Oláh Istvánnak és Lévai Borbálának Gréta; Rof- fa Miklósnak és Kerékgyártó Pi­roskának Attila; Kollár Imrének és Varga Editnek Anett; Molnár Isvánnak és Molnár _ Máriának Péter; Vass Mihálynak és Bie- leczki Máriának Szilvia; Kilián György Péternek és Balogh Edit Erzsébetnek Noémi; Kovács La­josnak és Seregély Piroskának Lajos; Molnár Ferencnek és Molnár Rozáliának Ferenc; Hor­váth Gábornak és Fercsák Ro­zália Etelkának Gábor; Szeghő Barnabás Bélának és Antal Ka­talinnak Roland és Rómeó; Bu­rai Sándornak és Handa Kata­linnak Katalin; Lapis Jánosnak és Molnár Vilmának János; Voj- csik Lászlónak és Pásztor Má­riának Gábor; Liba Jánosnak és Madarasi Piroskának Csaba; Maczkó Lajosnak és Kövér Évá­nak Gabriella; Kalló Józsefnek és Orsós Erzsébetnek József ne­vű gyermeke. A mentők jelentik Tegnap éjjel 11-kor a Sta­dion étterem elé hivatták a mentőket. O. Sz. harminc­éves lengyel állampolgár volt a sérült. Állítólag egy szeméygépkocsi elütötte, majd segítségnyújtás nélkül to­vábbment. Az erősen alko­holos állapotban levő sérült nyolc napon túl gyógyul. A baleseti sebészetre szállítot­ták. Ugyancsak 11 óra körül a mentők Dubicsány és Putnok közötti területre vonultak ki. Ott találtak egy körülbelül hetvenéves nőt, akit a vonat elgázolt, és teljesen össze­roncsolt. Már közbeavatkozni sem tudtak. külföld DÉLI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: 'CSALA LA SZÍ O Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság; 18-223; bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: iá-225; kultúrpolitika; 18-226, sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható; a hírlapárusoknál. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj; egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index; 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. — ISSN 0133-02Ö9. MOSZKVA. Szemenszedett hazugság az az állítás, hogy Jugoszláviát valamiféle szov­jet veszély fenyegetné — ír­ja a Moszkovszkije Novosztyi szovjet hetilap kommentár­ja. Megállapítja: a Tito elnök halálát' követő részvctnyilvá- nítások időszakában különös nyilatkozatok hangzottak el az amerikai fővárosban és a NATO székhelyén egyaránt, így például az is, hogy az Egyesült Államok kész biz­tosítani Jugoszlávia függet­lenségét. Kinyilvánították azt is, hogy Jugoszlávia függet­lenségét állítólag szovjet rész­ről fenyegetnék. Washington­nak a szovjet—jugoszláv vi­szonyra vonatkozó kitalálásai azt a célt szolgálják, hogy éket verjenek a két ország közé. WASHINGTON. Carter amerikai elnök 10 millió cfolláros segély jóváhagyását kérte az ' Egyesült Államok Nemzeti Olimpiai Bizottsága számára azzal az indoklással, hogy a bojkott-vita miatt a szervezet nem tudott pénz- alanokra szert tenni, amelyek szükségesek lehetnek úgyne­vezett pótjátékok megrende- 1 zésére. A hírügynökségek megjegyzik, hogy semmiféle határozat sem született pót-, illetve ellenjátékok rendezé­sére, csupán Carter javasla­ta létezik. Ezenkívül Lord Killanin még a május 24-i nevezési zárlat előtt találko­zik Carter elnökkel, hogy személyesen beszéljen vele a moszkvai játékokon való amerikai részvétel lehetősé­géről. BELGRAD. Belgrádban ki­emelkedő jelentőséget tulaj­donítanak Erich Honecker, az NDK Államtanácsa elnöke és Helmut Schmidt nyugat­német szövetségi kancellár tegnapi találkozójának. A megbeszélést a Német Szövet­ségi Köztársaság belgrádi nagykövetének rezidenciáján • tartották, ahol a két német állam yezetői a nemzetközi helyzetről; az NDK és az NSZK kapcsolatainak továb­bi javításáról folytattak vé­leménycserét. Jól értesült kö­rökben úgy tudják, hogy megvitatták a kelet—nyugati kapcsolatok egyes időszerű kérdéseit is, cs állást foglal­tak az NDK és az NSZK kö­zötti párbeszéd folytatása mellett. BONN. Az NSZK nem szünteti meg teljesen Iránba irányuló exportját akkor sem, araikor — várhatóan május 17-től — érvénybe lépnek Irán ellen a Közös Piac szigorúbb gazdasági megtorló intézkedései. Való­színű, hogy a többi közös piaci ország, valamint Japán sem szakítja meg teljesen a kereskedelmi kapcsolatokat Iránnal akkor sem, ha a ki- lencek külügyminiszterei ál­tal múlt hónapban megálla­pított május 17-i határidőig és azután sem szabadulnak ki a Teheránban őrzött ame­rikai túszok — így nyilat­koztak bonni források azután, hogy Ohira Maszajosi japán kormányfő tegnap befejezte egynapos tárgyalásait a nyu­gatnémet vezetőkkel. TOKIÖ. Az Egyesült Ál­lamok hozzájárult ahhoz, hogy japán és nyugatnémet cégek leszállítsák a Szovjet- ' uniónak azt az 1,4 millió tonna, 1420 milliméter átmé­rőjű acélcsövet, amelynek el­adását az amerikai kormány nyomására az afganisztáni eseményeket követően tiltot­ták le — közölte értesülését egy tokiói lap. A hírt később japán illetékesek is megerő­sítették.

Next

/
Thumbnails
Contents