Déli Hírlap, 1980. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-03 / 101. szám

£1' I \ # Egy palesztin gerillaegység támadása Tegnap egy palesztin ge­rillaegység fegyveres táma­dást hajtott végre a meg­szállt Hebron város zsidó la­kosainak egy csoportja el­len. A támadás során öt em­ber meghalt, mintegy 40-en pedig megsebesültek. Az ak­ciót magára vállaló palesz­tin szervezet azt közölte, hogy a támadásban résztve­vő valamennyi _ fegyveres visszatért támaszpontjára. Az izraeli rendőrség és katona­ság azonnal lezárta a Heb- ronba vezető utakat, a vá­rosban pedig megkezdődtek a letartóztatások az arab la­kosság körében. XII. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1980. MÁJUS X SZOMBAT IÍRA: 13 [CRINI Nemcsak a túszokért mentek Az USA folytatni akarja akcióit Irán ellen? Baniszadr iráni elnök kije­lentette, hogy az iráni ható­ságok tudomása szerint az Egyesült Államok folytatni akarja katonai kisérleteit Irán ellen. Az államfő az isfahani má­jus elsejei nagygyűlésen hangsúlyozta, hogy Washing­ton terveket dolgozott ki „felszabadított területek” lét­rehozására Iránban. Az ame­rikai ügynökök ezekről a te­rületekről irányíthatták vol­na a köztársasági rendszer elleni aknamunkát. Bani­szadr hozzátette: az Egye­sült Államok nem mondott le agresszív terveiről, de az irániak megakadályozzák, hogy bárki is megvesse a lá­bát az országban. „Felderítet­tük és felszámoljuk ügynö­keik belső hálózatát és ezzel országszerte helyreállítjuk a rendet és a biztonságot” — mondta az iráni elnök. A cáfolhatatlan tények minden kétséget kizáróan ar­ra utalnak, hogy az Irán el­len megkísérelt amerikai ka­tonai akció „túszmentő” jel­lege csupán lepelként szol­gált — írja a Pravda csü­törtöki számába Jurij Zsu- kov. Az akció valójában ar­ra volt hivatott, hogy jelt adjon az államcsínyre. Ebben a műveletben ugyanis nem csupán 90 avagy 180, az iráni „forradalmi gárdisták” egyen­ruhájába öltözött bérencnek kellett volna részt vennie, hanem — amint azt Khal- khali ajatollah hangoztatta — néhány ezer. Iránba ko­rábban átdobott ügynöknek, köztük a megbuktatott sah embereinek is. Ezek a for­radalom idején külföldre menekültek, ott gyülekeztek, majd újból kiképezték, fel­fegyverezték őket, s vissza­dobták Iránba azzal az uta­sítással: „várjanak, amíg el­jön az idejük...” Az amerikai túszokat fog­va ‘taidó iráni diákok tegnap „újabb amerikai összeeskü­vésnek” minősítették a lon­doni iráni nagykövetség megszállását és kijelentették, hogy az „tovább nehezíti” a teheráni túszügy megoldá­sát. Előzőleg a teheráni rá­dió azzal vádolta az Ame­rikai Központi Hírszerző Hi­vatalt, a CIA-t, hogy a brit titkosszolgálattal együttmű­ködve megszervezte a londo­ni iráni nagykövetség elleni támadást. Változékony idő Az évszakhoz képest hű­vösebb idő várható. Időn­ként megnövekszik a felhő­zet, helyenként záporeső le­hetséges. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14—19 fok között alakul. i jjc Finom étkek, térzene, zászlók... Egyszóval: igazi május elseje volt. A jó munka tudatában, derűs hangulatban Miskolciak ez a ininián ? A Francia Olimpiai Bi­zottság javaslata szerint a nyugat-európai nemzeti olimpiai csapatok hazájuk zászlaja nélkül, egységes nyugat-európai csapatként vehetnének részt a moszk­vai nyári olimpiai játé­kokon, s ezzel talán mód nyílna arra, hogy az egyes kormányok bojkott­felhívása ellenére vala­mennyi indulni kívánó versenyző ott legyen a szovjet fővárosban, A Brit, az Olasz, a Belga és a Svájci Olimpiai Bi­zottság is támogatja a francia kezdeményezést, amely a versenyek ..poli­tikamentessé tételével” próbálja meg semlegesíte­ni mindenekelőtt a nyu­gatnémet és a holland kormánynak a távolmara­dást szorgalmazó állás­pontját. •• majusunnepe Pattogó induló hangjaira éb­redt a város csütörtökön reg­gel. A Vasas, a Bányász és a Vasutas Fúvószenekar járta vé­gig a lakótelepeket, s adott zenés ébresztőt. Köre délelőtt már zsúfoltan közlekedtek az autóbuszok a majális-parki végállomás felé, s végelátha­tatlan embersorok kígyóztak a Csanyikba vezető utakon a hirtelen ismét tavaszra fordult időben. Tíz órakor a munkásmoz­galom mártírjainak emlék­művénél Tóth József, a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsának vezető tit­kára lépett a mikrofonhoz. Emlékezett és emlékeztetett a munkásmozgalom és a munka e nagy ünnepének jelentősebb dátumaira, majd arról szólt: mi, borsodiak munkasikerekkel készültünk a munka ünnepére. Ennek bizonysága, hogy a megye és a város több vállalata, in­tézménye részesült ezekben a napokban Kiváló Vállalat kitüntetésben. Az ünnep egy­ben erőgyűjtés is, a vala­mennyiünk előtt álló fel­adatokhoz — hangsúlyozta a szónok —, ahhoz, hogy sikerrel hajtsuk, végre a párt XII. kongresszusának határozatait, megteremtve ez­zel egész népünk még jobb létének alapjait. A beszédet koszorúzási ünnepség követte. A pártbi­zottságok képviseletében Dudla József, a megyei párt- bizottság, Simon Tibor, a városi pártbizottság osztály­vezetője és Bialis József, a Miskolc járási Pártbizottság első titkára helyezték el a megemlékezés és a kegyelet virágait. Koszorúztak a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség, a tanácsok és a Ha­zafias Népfront képviselői is. Közben a majálisozó mis­kolciak ezreitől körülvett emlékmű fölött elrepült az MHSZ HA—SBE jelzésű, PZL típusú repülőgépe, s virágszirommal hintette be az emlékművet s az ünnep­lőket. Néhány perccel az ünnep­ség után, a két színpadon megkezdődtek, és a késő dél­utáni órákig tartottak a kü­lönböző kulturális.és sport- programok. Több vállalat sa­ját programot szervezett. A Volán 3. sz. Vállalata pél­dául — a Kiváló cím büsz­ke birtokosa — ezúttal is já­tékos vetélkedők sorozatát rendezték meg, dolgozóik, hozzátartozóik részvételével. Több ezren — főként akis­gyermekekkel raajálisozók — szórakoztak az alsószínoad- nál a bábműsoron, majd az Avas Táncegyüttes fergete­ges sikert aratott bemutató­ján. Ezenközben a felső színpadon a sportolók mu­tatták be tudományukat. Amikor elmúlt dél, mind többen keresték fel a ven­déglátók sátrait. A sláger a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat Gasztrofol-csárdája volt, ahol a gulyáságyuban melegített készételek — hat­Ünneplők, amerre a szem ellát., félét hoztak belőle — rend­kívül kapósnak bizonyultak. Ezúttal nem álltak hosszú sorok egy helyütt sem, hi­szen az idén tíz egység 131 dolgozója serénykedett, hogy kielégítsék az igényeket. A ZÖLDÉRT gyönyörű termé­keket hozott a Csanyikba. A Miskolci Élelmiszer-kiske­reskedelmi Vállalat állandó boltjának pultjai elől sem akartak elfogyni a vendé­gek. A kora délutáni órákban a Borsodi Szénbányák Vál­lalat sátránál kértünk rövid interjút Grósz Károlytól, az ' MSZMP KB tagjától, a me­gyei pártbizottság első tit­kárától: milyennek látta a miskolciak majálisát? — Rendkívül impozáns ez a májusünnep, főként mert minden részében emberi. Kellemes, nyugodt társadal­jjí Koszorúzás a munkásmozgalom mártírjainak emlékművénél mi közérzetet, derűs hangu­latot sugároznak a Csanyik- ban ünneplők. A jó munkát követő megérdemelt pihenés, ünneplés ez a majális. Szá­momra külön is felemelő e nap családias jellege; hogy öregek és fiatalok, szülők és gyerekek együtt ünnepelnek, Tiszteletre méltó munkát vé­geztek a szervezők, akik a legmesszebbmenőkig gondos­kodtak az ideérkezők szóra­koztatásáról. Drótos László, a városi pártbizottság első titkára így fogalmazott: — A reméltnél is jobban sikerült ez a majális, ami­ben nagy szerepe van az időjárásnak is. Csak dicsér­ni tudom a kereskedelem szakembereit, jelenlevő dol­gozóit, akik az elmúlt na­pok kellemetlenebb időjárá­sa után is megfelelően fel­készültek még a nem várt nagy létszámra is. így az­után a mintegy 50 ezer mis­kolci gondtalanul. gazdag programok egész sorából vá­logatva ünnepelhetett. Ked­ves színfoltja volt az idei majálisnak, hogy ezúttal el­ső ízben a város értelmisé­ge — a pedagógusok, az egyetem dolgozói, tanárai és diákjai is — együtt ünne­pelt a munkásokkal. Ez a majális is jól érzékeltette: több van a Csanvikban. mint amennyit mi hasznosítunk belőle. Ezért, úgy gondolom, át kell értékelnünk a Csa- nyik részletes rendezési ter­vét. gyorsítani kell a terület fejlesztését, s minél több nagyszabású rendezvénynek kell itt a jövőben helyet biztosítani. A gazdag, kulturális prog­ram ötórai teával — azaz beat-konfcerttel —, illetve a felső színpadon térzenével zárult. Nem ért véget azon­ban a vidámság, hiszen a vállalati sátrakból és még sokfelől a kora esti órákban is vidám nótaszó hangzott. Estébe hajlott a miskolciak majálisa, amelyen hozzáve­tőleges adatok szerint' fél­százezren ünnepeltek. (Folytatás a 3. oldalon) »

Next

/
Thumbnails
Contents