Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-09 / 82. szám

Hétórás műszak az LKM-ben DOLGOZNI, BOLDOGULNI A. I ,t s -. . y } f ‘ Azt csinálja, amit tanult Maradjunk még továbbra is a fiataloknál. Annál is in­kább, mert ők adják minden szakma utánpótlását, s azért is, mert — mint ahogy Ká­dár János, az MSZMP KB első titkára megfogalmazta a párt XII. kongresszusán — „a fiatalokra, a fiatal embe­rekre kell építeni! őket kü­lön is fűti az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák: mit tud­nak.” Engedjük hét...! elcsábítani A MUNKASOKAT Irtuk, hogy az első hóna­pok. évek kudarcai elkerül­hetők. Ám, hogy valóban el­kerülhetők legyenek, az ifjú­munkásoknak minél hama­rabb be kell illeszkedniük munkahelyükön. De tulajdonképpen mit is jelent az a szó, hogy beil­leszkedés? A válasz egyszerű, s alapjában egyértelmű is: a fiatal lehetőleg rövid idő alatt beépüljön vállalata szű- kebb és nagyobb kollektívá­jába. Elfogadja a szokásokat, normákat, begyakorolja szak­máját, jó közérzete legyen. A beilleszkedés alapja lehet az is, hogy a különböző ren­delkezéseket (ifjúsági tör­vény, munkaügyi minisztériu­mi rendeletek) következete­sen végrehajtsák, kihasznál­ják a vállalati adottságokat. S nem elvetendő az sem, hogy egy-két üzem szorosab­bá próbálja tenni kapcsola­tait az iskolával: a tanulók­kal már a kezdet kezdetén megismertetik a vállalat éle­tét. munkáját. S az elítélendö-e. hogy egyik vállalat a másiktól, egyik szakma a mijpik szak­mától próbál elcsábítani em­bereket ? — Jól érzem magam — mondotta egy kőműves, aki most vasboltban dolgozik, el­adóként. A kérdés tehat önmagától adódik: mivel sikerül elérnie az egyik vállalatnak, az egyik szakmának azt, amit a másik nem tud? Hiszen az is társadalmi kö­vetelmény. hogy a fiatal szakmunkás ott bizonyítson, ahol tanult, amit tanúit. Mi­ért sikeres itt. s miért nem sikeres amott a beilleszkedés? SÖPRÉS ÉS KÁRTYÁZÁS Próbáljunk meg a kérdé­sekre választ adni: a kőmii- Vés. aki most eladóként dol­gozik. azt mondta — s most szavait idézzük: — hogy meg­utalta eredeti szakmáját. Azért, mert ha nem is köz­vetlen. de közvetett módon megutáltatták vele. Nem azt végeztették el vele, amit ta­nult ... — Ha tudom — fogalmaz­ta meg —, hogy a kőműves­ek A fiatalokra építeni, a fiatalokkal építeni. (Solymos felv.) nek például takarítania is kell, akkor a világért sem tanulom ki ezt a szakmát. Érdekes, hogy mikor en se­pertem, az idősebb szakik kártyázták . . . Gyakori eset, hogy a va­sasszakmát tanultak gépko­csivezetőit lesznek. Arra is akadt már példa, hogy egy szakács esztergályos lett, s arra is, hogy a kőműves a puli mögé áll. A Munkaügyi Minisztériumban ezt nem tartják egyértelműen negatív jelenségnek, hiszen az emlí­tett esetekben is — vagyis nem az eredeti szakmában! — népgazdasági lag fontos fel­adatot végeznek a fiatalok. Igen ám, csakhogy pénzbe, s nagyon sok pénzbe kerül a népgazdaságnak egy szak­munkás felnevelése. Tehat — s adódik rögtön a válasz is — a vállalatok­nak kell nagyobb ügyeimét fordítaniuk a szakmunkásfia­talok megtartására, és az egész szakmunkásállomány hatékony foglalkoztatására. AZ UJ EMBER ÉSZREVESZI Aki nem az eredeti szak­májában dolgozik, az bizo­nyára azért változtatott szak - mát, mert az új helyen jobb a kereset, előnyösebbek a munkafeltételek (vagyis egy műszak van, nem kell mesz- szíről bejárni), s az is, elő­fordul, hogy a kollegák job­ban megbecsülik a most mun­kába csöppent ifjút. De előfordul még más is: amikor egy fiatal szakmun­kás tanulmányait befejezve dolgozni kezd. kétségtelenül a pillanatnyilag legkorszerűbb ismeretekkel rendelkezik, s valójában az is előny szá­mára. hogy friss ember. így a hibákat is hamarabb észre­veszi. S a hibákon —. ha egy csöppnyi munka- és szakma- szeretettel rendelkezik — azonnal javítani szeretne. A legtöbb vállalat sajnos, az új ember észrevételeit nem fogadja szívesen. Amin a fia­tal változtatni szeretne, az a régieknek addig jó volt, így a ..javítás" • eleve kudarcra ítéltetett. Egy-két helyen azonban már más valami bontogatja szárnyait: segítik, sőt el is várják a fiataltól, hogy újít­son, változtasson. Biztatják, bátorítják őket.. Ezeken a helyeken — ál­talában — nincs is munka­erő-probléma ... (Folytatjuk) BRACKÓ ISTVÁN ILLÉSY SANDOB Pontos idő nyári idő Mivel az idő pénz; nyerünk, avagy veszitünk-e egy-egy órát? Annyi bizonyos, hogy nem butaság ez az átállás. Ha jön a jó idő. nyáron még napfényes délutánokat tölthe­tünk a strandon. A posta mint a pontos idő őre, az elsők között állította át sok-sok berendezésének vekkerét. Tavaszi Gábortól, a távközlési és műszaki osz­tály helyettes vezetőjétől megtudtuk, hogy a 080-as te- legonszámot, amely a pontos’ időt szolgáltatja, az ominózus időben, azaz ötödikén, éjfél után legalább annyian hív­ták, mint máskor napközben. A Budapestről kábelen érkező automata jelzés ötödikén 24 óra 00 perc után már nyom­ban 1 óra 0 percet 0 má­sodpercet jelzett. A divatos kvarcórák exk­luzívabb darabjai tisztában vannak a szökőévvel, de „nem készültek fel” az új időszá­mításunkra. Forgács Mária, a Miskolci Órás Szövetkezet megbízott üzletvezetője el­mondta, hogy a legtöbb kvarcóratulajdonos saját ma­gának átállította a progra­mot. Nincs benne különösebb ördöngösség, egy befelé mé­lyülő gombot kellett átigazí­tani, hogy egy órával többet mutasson. Az újdonsült kvarcóratulajdonosok azon­ban, akik nem mertek hozzá­nyúlni a becses időmérő szerkezetükhöz, jelentkeztek a szövetkezetne!. Megkérdeztük, mibe kerül az átprogramo­zás. — Az órások ezt költség- mentesen vállalják, s csak akkor számolnak fel 20,40 fo­rintot a programozás költsé­gét. ha valami más problé­mát is felfedeznek a szerke­zetben. A postások mindenkor az idők emberei. Mivel éjszaka — este 18 órától reggel 7 óráig olcsóbban lehet telefo­nálni, át kellett programozni a tarifaátváltó órákat is. A szerelők időben a tettek me­zejére léptek, s eszerint a nyári időszámításnak megfe­lelően telefonálhatunk olcsób­ban. Előrepörgették az úgy­nevezett kalliulográf órákat is. amelyek a távolsági be­szélgetések idejét rögzítik, s ötödikén éjfél után már az új időszámítás jegyeinek bé­lyegei kerültek a szalagokra. A szülészeknek problémás esetekben fontos tényező, hogy az újszülött embecke mikor jött világra. Kórháza­ink vezető főorvosai már jó előre felkészítették az ügye­leti szolgálatot teljesítő or­vosokat az új Időszámításra. Éjfél után egyik egészségügyi intézményünkben sem szüle­tett csemete. (Ogy tűnik, most nem volt tétje a ver­sengésnek. mint szilveszter­kor lenni szokott, amikor az Állami Biztosító gavallérosan jutalmazza az elsőként érke­zőket.) A megyei és a vas­gyári kórházban hatodikán virradóra, 3 órakor születtek a nyári időszámítás szerint jegyzett első emberkék a Semmelweis Kórházban pedig hajnali 5 órakor. A vita csak. abból kerekedhet, hogy nyer­nek. vagy veszítenek egy-egy órát ezek az emberkék az életükből. A Lenin Kohászati Müvek történetében is ritkán jegyez­nek 7 órás műszakot. Április 5-én éjszaka viszont lerövi­dült a munkaidő. A helyi közlönyben előre tudatosítot­ták az érdekeltekkel, hogy az új időszámítás szerint ennyit kell majd dolgozniuk, de a munkabér is csak a '7 órás teljesítmény után jár. Az egész kollektíva fegyelmezet­ten vette tudomásul az új munkarendet, s a bejárók közül sem késtek le a buszo­kat és a vonatokat annyian, hogy ezt a „vezérkarnak” je­lenteni kellett volna. Szep­tember 28-án viszont, ami­kor visszaállunk a régi idő­számításra. az éjszakásoknak pedig 9 órás műszakot kell majd ledolgozniuk. O. E. Ha a lakók segítenek... A miskolci Pillangó utcá­ban és az Almáskertnél víz­levezető árkok éoítését ter­vezi az idén a tanács. Gyor­sabban és olcsóbban készül­hetne el a munka, ha a la­kosok — tanácstagjuk által — felajánlanák segítségüket, hogy mikor és hányán vál­lalkoznának itt is társadal­mi munkára. ^ Mazsola és Manócska A Diósgyőri Vasas Művelő­dési Központ gazdag szünidei programról gondoskodik a vakációzó gyerekeknek. Ma délelőtt á szünidei matiné keretében Mazsola és Ma- nocska köszönti majd a gye­rekeket. Ugyanezt a progra­mot mutatják he délután az Avas-déli gyerekeknek az Ifjúság étteremben. Pályázat tiszthelyettes-iskolára A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hi\ja lel - dolgo­zó nép fegyveres szolgálata iránt érdeklődő, és azt hivatásul vá- asztó fiatalokat, akik a Magyar Véphadsereg tiszthelyettesei kí­vánnak tenni. V jelentkezés feltételei: ma- yyar állampolgárság, büntetlen is feddhetetlen előélet, érkölcsi- politikai megbízhatóság, általá­nos Iskolai végzettség, nőtlen ,-saládi állapot, a tanulmányi év Kezdetéig betöltött 17. életév, de 13 évnél nem Idősebb életkor. A tiszthelyettes-iskolára pályá­tok Jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és területvédel­mi parancsnokságtól, a szak­munkástanulók az iskola igaz­gatójától, a sorkatonák parancs- Mkaiktol kaphatnak. A jelentkezők parancsnoki cs anyagellátási profilban: gépesí­tett lövész, harckocsizó, csapat* felderítő, rádiofelderito, rakéia- tüzér, légvédelmi-ráké'«tüzér, híradó, vegyi védelmi, hadíáp, elhelyezési és ügyviteli szakok­ra; technikai profilban; harcko­csi, híradó, lokátor, fegyverzeti, repülő-műszaki és műszaki sza­kokra pályázhatnak. A liszt helyettes-Iskolák tanul* mányi ideje két év. A tanulmá­nyaikat eredményesen befejező hallgatók hivatásos állományba kerülnek, tiszthelyettesi rendfo­kozatot kapnak, és ezzel egy­idejűleg a katonai szakképzett­ség mellett polgári szakmun- kasképesítest vagy szakmai gya­korlatot szereznek. A pályázati határidő: április -■*. 1. GMT-1600 1-es fekvőhengeres melegvíztermelö bojler Anyo 7-6 olajégővel, 1979-ben gyártva. Ára: 73 000 Ft. 2. 2 db OTG-180-as 14 000 ni ó meleg levegőt termelő olajkazán, olajégővel, 180 000 Kcal óra teljesítményű, 1972-ben gyártva. Ara: 30 000 Ft db. 3. Alko 25—80 FB rotációs fünyírógép, 1978-ban gyártva. Ara: 7000 Ft. 4. MF-70 motoros aratógép pótkocsival, fűkaszaadapterrel, 1978-ban gyártva. Ára: 30 000 Ft. Érdeklődni lehet a DVTK sportegyesület gazdasági irodá­jában. jfc A Medicor termékei szerte a világon ismertek és kere­settek. egyre bővül a vevőkör A kivívott megbecsülés köte­lez: nem elég a dinamikus gyártmány fejlesztési program, az egyre újabb konstrukciók gyártása; a gyárnak törődnie kell a készülékei további sorsával is. Ezt célozza az a feléves tan­folyam is. melyet a vásárló országok szakemberei számára szerveztek, zl fél évből két hónapot a miskolci gyáregység­ben töltött a képünkön látható vietnami technikusnő öt tár­sával együtt: megismerkedve az itt gyártott készülékek keze­lésével, javításával. (Kiss felv.) l)j ízekkel a krémtúró A Borsod megyei Tejipari Vállalathoz tartozó feldol­gozó üzemek szakosodása során Miskolcra került a habosított krémtúró ismert nevén Gervais-készítmények gyártása. Ezekből az idén már száznyolcvan ikonnal állítanak elő. Eddig nárom ízesítővel — meggy, eper és sárgabarack gyümölcsvelővel — készítették a krémtúrót, a most megkezdődtek a kísér­letek más gyümölcsökkel, így a feketeribizli és alma ízzel történő gyártással is,. A termékválaszték bővítése ér­dekében habosított joghurt előállítását is tervezik. Ez a termék a tervgk szerint cit­rom és málna ízekkel kerül majd forgalomba.

Next

/
Thumbnails
Contents