Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-30 / 100. szám

/ belföld ELHUNYT CZOTTNER SÁNDOR. Mely megrendülés­sel és fájdalommal tudatjuk, hogy április 27-én, 77 éves korában elhunyt Czottner Sándor, a magyar forradal­mi munkásmozgalom régi harcosa, nyugalmazott nehéz­ipari miniszter. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 6- án, kedden 13 órakor lesz a Mező Imre úti temető mun­kásmozgalmi panteonjában. Barátai, harcostársai és volt munkatársai 12.30 órától ró­hatják le kegyeletüket a ra­vatalnál. MSZMP Központi Bizott­sága, Nehézipari Miniszté­rium, Bányaipari Dolgozók Szakszervezete ■ A MAGYAR NEMZETI BANK KÖLCSÖNMEGÁL- LAPODÁSA. A Magyar Nem­zeti Bank képviselői kedden Londonban 250 millió dollár összegű hitelfelvételről írtak alá megállapodást. A hitel-' megállapodás szervezését tíz amerikai, illetve nyugat-euró­pai nagybanik vállalta. A hét­éves futamidejű hitelt össze­sen 40 bank nyújtja. A hitel exportfejlesztési céljaink fi­nanszírozását szolgálja. ÉLETMENTŐ KITÜNTE­TÉSE. Tegnap Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi TarMcs el­nöke életmentő emlékérmet adott át Sass István rendőr főtörzsőrmesternek, aki 1979. ■november 22-én szolgálata teljesítése közben, élete koc­káztatásával mentette meg Wladmann Józsefet, a Vili. Tolnai Lajos utca 44. számú ház egyik lakóját. A hajnali ólakban a lakásban tűz ke­letkezett, a főtörzsőrmester a lángokban álló lakás bejárati ajtaját betörve a már áléit állapotban levő Wladmann Józsefet a lángok közül ki­mentette, majd hozzákezdett a tűz oltásához. ARAD A TISZA. Az előző meg jóformán vissza sem tért a med­rébe, máris újabb árhullám van a Tisza magyarországi alsó sza­kaszán. Szegetlen tegnap elöntöt­te az alsó rakpartot a folyó. A víz utánpótlását az áradó Ma­ros és a Hármas-Körös szállít­ja. Az Alsótiszavidéki Vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint Szegednél 650 centiméter körüli értékkel tetőzik néhány nap múl­va a Tisza, és így nemcsak a hullámtér mélyebben fekvő ré­szei, hanem az újszegedi partfür­dő is víz alá került. ALKALMI BÉLYEGZÉS SZIKSZÓN. Eddig kevesen tudták, hogy Miskolc egyik legközelebbi és legnagyobb települése 700 éves. Az év­forduló alkalmából a KPM Miskolci Közúti Igazgatósá­gának bélyeggyűjtő köre a helyi művelődési házban bé­lyegbemutatót rendez. A helyszínen működő alkalmi postahivatalban kétféle em­léklapot adnak ki és május 3-án. szombaton alkalmi bé­lyegzés lesz. LOTTÓZOK FIGYELMÉBE! A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése nyomán Miskolcon is ma szerdán estig kell bedobni a kö­vetkező játékhét lottószelvényeit. A totó- és lottóirodák csütör­tökön, május 1-én zárva tarta­nak ! OLVASÓINKHOZ! Közöl­jük kedves Olvasóinkkal, hogy lapunk legközelebbi száma május 3-án, szomba­ton délben, a szokott időben jelenik meg. apróhirdeté ados-uetel Egy IZ 18-29 rendszámú Tra­bant Limusin eladó. Érdeklőd­ni lehet 19-21 óráig, Avas-dél, Engels u. 17. 1/1. sz. alatt. Értesítem kedves vendégeimet, hogy a Középszer 11. sz. alatti női fodrász üzletemet május 1- tői kedden is nyitva tartom. Dr. Steíánué, Icus. Az új és a távozó külügyminiszte)■ a Fehér Ház sajtókon­ferencia-termében. Nagy meglepetésre Edmund Muskie lett az új külügyminiszter Kiváló vasutasok (Folytatás az 1. oldalról) A népgazdaság minden ágában, így a vasúton is mindinkább szorgalmazzák az eszközök, a berendezések és a gépek gazdaságos ki­használását. A karbantar­tók jó munkáját dicséri, hogy a vontató járművek javításának átfutási idejét az előző évhez viszonyítva 10 százalékkal sikerült csök­kenteni. Mindezt v kevesebb létszámmal, de új techno­lógiával és körültekintőbb munkaszervezési intézkedé­sekkel érték el. A Diósgyőr - vasgyár állomás nagyon ne­héz körülmények között, fi százalékkal teljesítette túl áruszállítási tervét. A feiső- zsolcai állomás kollektívája pedig több irányvonalot to­vábbított a rendeltetési he­lyére. A Gömörit úgy szok­ták jellemezni, hogy Mis­kolc kereskedelmi pályaud­vara. Ide érkeznek a város élei mis zer- küldeményei és a különféle iparcikkek. Négy és fél millió tonna áru fel­adására került sor itt,, és a hozzá tartozó miskolci repü­lőtér és a Borsodi Ércelő­készítő Mű szolgálati he­lyein. Az osztószertár-főnök­ség . jó munkájával járult hozzá az anyagellátás bizto­sításához, a rakodó és szál­lítógépek kihasználtságához és az önköltség csökkenté­séhez. A hat főnökség eredmé­nyeit csak a 228 szocialista brigád aktív közreműködésé­vel érhették el. Ezt követően dr. Bajusz Rezső szólt az ünneplő hall­gatósághoz. Ö is itt tanulta a vasutat, s büszke arra, ' hogy a régi nagy elődöktől , a fiatalok is megtanulták szeretni és tisztelni hivatásu­kat. Ezután átadta a Kiváló Vasúti Csomópont oklevelet. Kiváló Munkáért kitüntetést nyújtott át Fehér László vil- lamosmozdony-vézetőnek, T. Szabó Lajos sarusnak. Mi­niszteri dicséretben részesült Venesz István tolatásvezető. G. Harsányt Pál forgalmi szolgálattevő, vezérigazgatói dicséretet kapott Palla Gyula vonali menetirányító. Kmetz 1 János váltókezelő, Kovács Jó­zsef raktárvezető. Veres Fe­renc festő-mázoló. Itt nyúj­tották át a MÁV Kiváló Bri­gádja kitüntetést a Tiszai pá­lyaudvar Ho Si Minh brigád­jának és a Vontatási Főnök­ség Kandó Kálmán szocialista brigádjának. Ezután .dr. Kovács László gratulált a kitüntetetteknek, méltatva az elért eredmé­nyeiket. amelyek annál is elismerésre méltóbbak, hi­szen egyre nehezedő gazda­sági körülmények között ol­dották meg azokat, és figyel­ve a legdrágább értékre, az emberre. Carter elnök meglepetésre Edmund Muskie demokrata­párti szenátort nevezte ki külügyminiszternek a hétfőn lemondott Cyrus Vance he­lyébe. A párt liberális szár­nyához. számító 66 éves sze­nátor az 1968-as elnökválasz­táson Humbert Humphrey sikertelen kampányának az alelnök-jelöltje volt. Ugyan­csak eredménytelen volt sa­ját, 1972-es elnökválasztási kampánya. A külföldön is ismert amerikai politikusok közé tartozik. Hírforrások szerint az új amerikai külügyminiszter tá­jékozódó találkozóra törek­szik majd Gromiko szovjet külügyminiszterrel május kö­zepén, amikor a négy nagy­hatalom külügyminiszterei Becsben az államszerződés jubileumi ünnepségein vész­nek részt. A nemzetközi visszhangból az is kivilágliK, hogy Vance lemondásával még jobban elfojtják majd azok hangját, akik a fegy­verzetellenőrzésre, a tárgya­lásokra helyezik a hangsúlyt. Ronald Reagan, a republiká­nusok elnökjelöltje taktiku­san hallgat, de Nixon vég­napjaihoz hasonlítják a Car- ter-kabinet jelenlegi helyze­tét. Nyílnak a Holnap, délelőtt 9 órakor kinyit a tapolcai strandfür­dő. A belépőjegyek árai vál­tozatlanok maradnak, s a későbbiek folytán a nyitva­strandok tartás is változik. Ma a ter­málfürdő külső medencéjét is tisztították, s előrelátha­tóan az is kinyit holnap. A 12-es és a 14-es autóbusz új meeáüéhelye A Miskolci Közlekedési Válla­lat értesíti az utazóközönséget, hogy 1980. május 4-éni üzemkez­dettől a 12-es. 14-es autóbuszjá­ratok a Repülőtér végállomás felé haladva a Szemere—Kazin­czy utcák helyett a Korvin Ottó —Beloiannisz utcán át közieked­nak meg. A fenti intézkedés megelőzi a Kazinczy—Szemere utcák egyirányúsításál, s ezáltal az illetékes szakszolgálatok za- vartalanabbul tudják az előké­szítési munkákat elvégezni. Vörö^hereszlesek ülése » A Vöröskereszt megyei vezetősége ma délelőtt ülést tartott. A szervezésmód­szertani. az egészségnevelési, s a család-, környezetvédelmi műnkabizo t tsaguk beszámól - tak az V. kongresszus óta végzett munkáról, s végül a világnapi megemlékezés so­rán kitüntetéseket adtak át. L MHSZ-vetélkedő A wMWúnagy »apia Vasárnap délelőtt 9 órától délután 1-ig a BÁÉV mun­kásszállójában rendezte meg a honvédelmi szövetség me­gyei vezetősége a „35 év sza­bad hazában” vetélkedő me­gyei elődöntőjét. A sokrétű versenyben — he­lyiség és egyéb feltételek biz­tosításával — példásan közre­működött az Építők nagyüzemi MHSZ-vezetösége. A vetélkedő egyik számát, a lövészetet, a munkásszállás fedett lőcsamoká- ban az Építők Prieszol József MHSZ Lövészklubja szakembe­reinek irányításával bonyolítot­ták le. E szám után a tv-teremben különböző, a művészeti élettel, a mezőgazdaság szocialista át­alakulásával kapcsolatos, vala­mint a honvédelmi szövetség megalakulására, a testvérszer­vezeteire és az űrhajózásra vo­natkozó kérdésekre kellett írás­ban. illetve szóban válaszolniuk a résztvevőknek. A 15 csapat — amelyek négy- négy tagja az elődöntőt meg­előző járási és városi selejte­zők legjobbjaiból került ki — alaposan felkészült a küzdelem­re. A szövetség megyei agit­prop. bizottsága tagjaiból álló zsűrinek nem kis gondot oko­zott, hogy megfelelő pontozás­sal eldöntse a helyezettek sor­rendjét. A végén kiderült, hogy a nyékládházi honvédelmi klub együttese 43 pontot szerzett, s ezzel az első helyre került. Sá­rospatak csapata mindössze 1- gyel kevesebb ponttal a máso­dik helyen végzett. Érdemes megemlíteni, hogy 16—17 éves középiskolások voltak az együt­tes tagjai, akiknek kitűnő sze­replése a városuk iskoláiban folyó honvédelmi nevelő munkát is dicsérik. A további helyezet­tek: 3. LKM (40 pont), 4. Sze­rencsi járás (39), 5—6—7. Ózd város, Kazincbarcika, Mezőkö­vesd város-járás (egyaránt 38). 8. DIGÉP (37). Az utóbbi csa­pattal azonos pontot kaptak a mezőcsáti járásiak, s pótkérdé­sekre adott válaszaikkal előzték meg őket a gépgyáriak. A helyezést elért nyolc csa­pat május 11-én (az MHSZ- székházban) a megyei döntőn ismét megmérkőzik egymással, ahol eldől, hogy Borsodban kik nek. A Széchenyi úti megállóhely helyett az autóbuszok a Cent­rum Áruház megállóhelyen áll­ANYAKÖNYVI HÍREK készültek fel a legjobban az egész országban folyó vetélke­dőre. Érthető volt a győztes nyék­ládháziak öröme, ami ugyanaz­Seoédmotorohok o ütköztek Tegnap 11 óra 20 perckor Szik­szó belterületén, a Temesvári ut­cában egy egyenrangú útkeresz­teződésben az 52 éves Szél Lajos segédmotorkerékpárjával nem ad­ta meg az elsőbbséget a jobbról érkező, szintén segédmotoros Sándor Bélának, s összeütköz­tek. A baleset következtében Szél Lajos kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálatok szerint a balesetet ő okozta. SZÜLETETT: Kollár Józsefnek és Murai Évá­nak Ferenc; Újvári Istvánnak és Csvercskó Ágnesnek Anikó; Ér­sok Ernőnek és Varga Valériá­nak Lili; Újhelyi Jánosnak és Molnár Mariannának Ivett; Vaj Jánosnak és Rontó Évának Já­nos; Kis-Tóth Józsefiek és Barthal Máriának Szabina; Hor­váth Jánosnak és Kiss Rozáliá­nak Katalin; Less Györgynek és Kató Mártának Áron; Csató Ven celnek és Kéméndi Évának Éva Lakatos Lászlónak és Budai An­nának Anita; Vadászi Kálmán­nak és Rontó Piroskának Eri­ka: Hevesi Sándornak és Mun­kácsi Évának Sándor; Dányádi Bélának és Csabai Ildikónak Boglárka; Pós Miklósnak és Heiszman Sárának Anita; Pol­gári Jánosnak és Bozsik Erzsé­betnek János; Göncze Árpádnak és Karnis Eszternek Barbara Eszter; Főzy Gj'örgynek és Dem- kó Lúciának György; Vinczc Já­nosnak és Bartha Katalinnak Henrietta; Réti Zoltánnak és ízalóky Jolánnak Andrea; Zolnai Antalnak és Horváth Zsuzsan­nának Tamás: Bodnár Zoltán­nak és Senvinczi Margitnak Ro­land : Helii Jánosnak és Kapcsos Évának Gábor; Czimbalmos Mi­hálynak cs Balogh Erikának Mi­hály; Varga Lászlónak és Las­sú Ibolyának Gábor Árpád: Bar­na Istvánnak és Tirakó Máriá­nak István; Bús Jánosnak és Bartók Margitnak Mónika: Ker­tész Bélának és Takács Ágnes­nek Ágnes; Oláh Ferencnek és Tóth Margitnak Róbert; Lipták Andrásnak és Csorna Jolánnak Viktória nevű gyermeke. nap késő délután jogosan fo­kozódott. Egy másik — 6 fős — csapatuk ugyanis a sorköte­lesek általános honvédelmi ver­senyének a községükben meg­rendezett miskolci járási döntő­jén szintén győzött, s az ifjú gárdisták Miskolcon lebonyolí­tott megyei lövészversenyén ugyancsak nyékládházi. és má- lyi fiatalokból összeállított együt­tes lett az első. A hármas siker elérésében nem kis szerepe van a nyék­ládházi honvédelmi klub titká­ra, Oláh László tevékenységé­nek. T. I. külföld MOSZKVA. A Varsói Szer­ződés tagállamai Foiilikaj Tanácskozó Testületének iisz- szchívásáról szóié — tegnap közzétett — közlemény vi- J lágszerte nagy érdeklődést keltett. A testület május kö­zepén ül össze a lengyel fő­városban, s az ülés két szempontból is nagy jelentő­ségű. Egyrészt a hét szocia­lista ország kollektív bizton­sági szervezete ezekben a napokban emlékezik meg fennállásának 25. évforduló­járól — a szerződést 1955. május 14-én írták alá —, másrészt a jelenlegi kiélező­dött és bonyolulttá vált nem­zetközi helyzetben a szerző­dét tagállamai kollektív ál­lásfoglalásának nagy jelen­tősége van a további fejle­mények szempontjából. VARSÖ. A Lublinban tar­tott lengyel—magyar barát­sági nagygyűlésen beszédet mondott Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak, tagja, a KISZ KB első titkára. A Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség ne­vében köszöntötte a vendég­látókat, méltatta a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség áldozatos munkáját, amelyet hazája felemelkedése, a szo­cialista társadalom építése érdekében kifejt Ezután az MSZMP kongresszusával, majd nemzetközi kérdésekkel foglalkozott, BRÜSSZEL. Az Európai Gazdasági Közösség luxem­bourgi csúcsértekezlete — amelyet az eredeti tervek sze­riül tegnap délben megegye­zéssel akartak befejezni — kudarccal végződött. A teg­napra virradó éjjel Fran­cesco Cossiga olasz minisz­terelnök. a tanácskozás el­nöke bejelentette a Luxem­bourgban összegyűlt több mint 700 újságírónak, hogy egyetlen fontos gazdasági nfipirendi kérdésben sem si­került meggyőzni. Cossiga az EGK szempontjából ..drá­mai helyzetről” beszélt, s hasonló hangnemben nyilat­kozott a csúcsértekezlet töb­bi résztvevője is. TEHERAN. Két F—14. tí­pusú amerikai harci repülő­gép tegnap, helyi idő sze­rint délben tüzet nyitott az iráni haditengerészet egyik, őrjáraton levő repülőgépére az Ománi-öböl felett — kö­zölte a teheráni rádió a had­sereg egyesített főparancs­nokság bejelentésére hivat­kozva. A közlemény szerint a gépet a Perzsa-öböl köze­lében levő Bandar Abbasz légitámaszpontról felszállt ; négy iráni harci repülőgép kísérte vissza bázisára. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség- Miskolc, Bajcsy-Zsilnszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39, Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika- 18-226. sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. - Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15.. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf., 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon 36-131 — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17., 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapnató- a hírlapárusoknál Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIAN BELA. — ISSN 0133-0209 Imelda Verrept, a NATO brüsszeli főhadiszállása nem­zetközi titkárságának volt ve­zetője e hónapban politikai menedékjogot kért az NDK- ban, majd sajtóértekezleten számolt be az Atlanti Szö­vetség háborús terveiröL t .

Next

/
Thumbnails
Contents