Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-29 / 99. szám
Prievidsában járt A mesteredző, tanítványairól if Szép siker... A MÉMTE ifjúsági korú versenyzője, a korábbi DVTK-s Laczkó a Bíró Sándor asztalitenisz-emlékversenyen az ifjúsági fiú egyesben második leit. A Hejőcsabának Hat gólt lőtt a válogatott Szombaton délelőtt a prievidzai Európa-bajnokságon különösebb gond nélkül nézegették a délutánra várható ellenfeleiket a szabadfogású válogatott DVTK-s birkózók. A harmadik fordulóban ugyanis mindketten feltétlenül a javukra billenő mérkőzés előtt álltak. A birkózásban könnyebb tippelni, mint a labdarúgásbal). Nos, nulla hibapontos győzelmeik a következőképpen születtek. A teljesen .fehér hajú finn Rauhalát Szalontai Zoli az első pillanattól kezdve alaposan kéz alá vette. A második menet végén 23:1 arányú magyar vezetésnél a vezetőbíró véget vetett a kilátástalan küzdelemnek, és leléptette a finn versenyzőt. Szabó ennyit sem váratott a versenybíró kegyeire. Rögtön az első percben nyak- és túlsó combfogással „becsomagolva” fektette ellenfelét a vadonatúj prievidzai szőnyegre. A véletlen úgy hozta, hogy ezt a mérkőzést a televízió színes monitorán láttam. A birkózószőnyeg részeinek és a mérkőző versenyzők mezeinek meghatározott színei (sárga, piros, kék) nagyszerű vizuális élményt nyújtottak. Most azonban nem volt baj, hogy Szabó Lajos nem sokáig adott alkalmat a colormér- kőzés nézegetésére ... Szombaton délután már más szelek fújtak. Csupán a két diósgyőri versenyző szereplését kellett figyelnie az egész magyar csapatnak. Először — a dobogóra jutásért — Szabó állt fed a lengyel Stecykkel szemben. Tudtuk, hogy a sokszoros EB-dobogós, VB-helyezett lengyel fiú nehéz ellenfél lesz. Nos, így is történt. Ő kezdett jobban, de Lajos nem hagyta magát, és az első menet végén vezetett. A második menetben folytatódott a nagy csata, amikor a magyar versenyző felülkere- kedését stopolta a lengyel versenyző, és kissé elhamarkodott tusgyőzelmét kihirdették. Lajos nagyon el volt keseredve, bedig ezen az Európa-bajnokságon élete első negyedik helyezését szerezte meg. Ebben az évben, pontosan három hónap múlva lesz olimpia is, ahol reméljük, még vigasztalódhat. A 62 kilogrammos súlycsoportban a negyedik fordulóban még heten voltak. Megkezdődött a számolgatás, hiszen a legmegbízhatóbb szakmai értékelés szerint is jogos reményei voltak a szovjet, a bolgár, a lengyel és a magyar versenyzőnek. A dobogón pedig csak három hely van! Szalontainak a hátralevő kettő mérkőzésen nem szabad hibapontot felvenni, mert különben az 57 kilogrammos csepeli Németh Sándor esete -ismétlődik meg, aki fél hibapont „elszámolása” miatt került le a dobogóról. Zoli tudta, mit kell tenni. Nagyarányú pontvezetés után a második menet közepén kétvállra fektette a tőrök Kürtőt. Még szombaton, az ötödik fordulóban, az est utolsó mérkőzésén ismét szőnyegre lépett a jónevű görög Hadzjoanni- d-isz ellen, akit nem tudott kétvállra fektetni, de legyőzte 25:3-ra, s így most sem Kerékpározás A miskolci iskolák közötti versenyben két fordulót bonyolítottak le már a kerékpárosok. A harmadik forduló időpontja május 11-e. (A verseny helyszíne ekkor sem változik, a 182-es kilométerkőtől indulnak a kerekesek.) A második fordulóban első lett a 14. sz. Általános Iskola 33 ponttal, második a 32. sz. Általános Iskola 17 ponttal, míg harmadik a 13. sz. Általános Iskola, ugyancsak 17 ponttal. A végső sorrend csak a má- Jús U-i újabb forduló után dől kapott hibapontot. Ez a mérkőzés más vonatkozásban volt igen érdekes. A virtuóz birkózást bemutató Szalontai küzdelme annyira lekötötte az olasz mérkőzésvezető figyelmét, hogy teljesen elfelejtkezett a birkózásban ismert intésekről. A görög fiút a három menet alatt csupán egyszer intették, s ezzel elkerülte a leléptetést. Pedig Zolinak feltétlenül szüksége lett volna egy kis tartalék erőre a másnap délelőtti döntőn. A vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő döntőkre — a magyar szabadfogású csapatból — már csak egy legény volt, aki melegítőben érkezett a prievidzai sport- csarnokba. Az újságírók, turisták, edzők és a csehszlovákiai magyarok szoros gyűrűjében nagy biztatást kapott a diósgyőri birkózó. Ekkor még az említett négy nagy egyforma eséllyel állt. Bízott mindenki Zoliban, mert szombaton káprázatosán .birkózott. Először szerencsére a lengyel Simancki és a szovjet Abusev mérkőzött. Amint az várható volt, a fiatal, nagy tehetségű szovjet két menetben lekezelte az egyébként kiváló lengyel versenyzőt. A harmadik menetben Abusev gyanúsan leeresztett, és csupán hét pont különbséggel győzött. Si- manckinak így összesen hét hibapontja lett — nem véletlen. A másik ág tehát abban bízott, hogy a magyar birkózó esetleges négy hibaponttal leszorul a dobogóról. A bolgár Sterev szó szerint kegyetlenül kezdett. Egy gyors levitái és átfordítás után 3:0-ra vezetett, Szalontai egy ponttal szépített, amikor a bolgár birkózó szabálytalan fogással megroppant otta a magyar versenyző térdét, amiért szigorú bírói figyelmeztetésben is részesült. Az első menet végén 6:3-ra vezetett a bolgár. Ekkor még bíztunk benne, hogy a térdsérülés nem komoly, és a nagy hajrájáról ismert Szalontai fordítani tud, s talán ezüstérmes lesz, mert ez volt a tét. Ha viszont négy hibapontot felvesz, csak negyedik. A második menet végén — mint később Zoli elárulta — már lemondott a győzelemről. Csupán azért küzdött emberfeletti akarással, hogy a 12 pontos bolgár győzelmi különbséget elkerülje. A mérkőzés végét jelző gong végül is azt jelentette, hogy az 1980. évi szabadfogású birkózó Európa-bajnokságon bronzérmet nyert Szalontai Zoltán, a DVTK versenyzője. Szófia után megvan a második Európa-bajnoki bronzérme : is... A magyar birkózók összesen 15 pontot gyűjtöttek, amellyel a kontinens 22 részt vevő országának bajnokságán az ötödik helyen végeztek. A diósgyőriek hat pontja feltétlen dicséretet érdemel. Helytállásukat Szabó Lajos negyedik helye mellett Szalontai Zoli bronzérme fémjelzi. Tegnap, a késő délutáni órákban mintegy 3500 néző előtt Hejőcsabán játszott edzőmérkőzést a magyar lab- dajrúgó válogatott keret. Az ellenfél a Borsod megyei labdarúgó-bajnokság 5. helyezettje'; a Hejőcsaba volt. A kezdést fél 5-re hirdették meg, a válogatott azonban késett, és csak 5 óra után kezdődhetett meg a mérkőzés, telt ház előtt; még a futópályán és a kapu mögött is álltak. MAGYAR VÁLOGATOTT KERET —HEJŐCSABA 6:1 (5:1) A válogatott Mészáros — Pa- röczai. Kocsis, Kereki, Tóth J. — Pál, Nyilasi, Zombori — Kovács, Töröcsik. Váradi összeállításban kezdett. Dr. Lakat Károly még a kezdés előtt közölte, hogy függetlenül a mutatott teljesítménytől, a második félidőben Mészáros helyett Ka- tzirz, Kereki helyett Garaba, Töröcsik helyett Kiss játszik majd. Ez így is történt, de akkor az eredmény már 5:1 volt a válogatott keret javára. A gólok sorát a 7. percben Töröcsik nyitotta meg, amikor egy szép Zombori—Nyilasi összjáték után a jobb alsó sarokba helyezett. Meglepetésre a hazaiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, és két nagy hely. zet után, a közönség örömére, a 23. percben Krisztián révén kiegyenlítettek. Ezt követőem már gyorsan peregtek az események és a válogatott játékosok a hazaiak hibáit sorra kiMiskolc város 1980. évi tömegsport kispályás tabdarúgó- bajnoksága változatlan népszerűségnek örvend. Ez nemcsak a nézőszámmal bizonyítható, hanem — a mostoha időjárási körülmények ellenére — azzal is, hogy az eddig lejátszott 84 mérkőzésből mindössze három maradt el különböző okok miatt. Lapunk legutóbb a harmadik forduló eredményeit közölte, ugyanakkor április 3-tól április használták. A gólokat Nyilasi (2), Váradi és Kovács szerezték. A második félidőben a Hejőcsaba is több játékosát lecserélte, érthetően, hiszen vasárnap bajnoki mérkőzést játszottak. Mégis, a csehszlovákok ellen készülő keret csak egy gólt éri el, amit a 72. percben Váradi lőtt. Az is igaz, hogy a 67. perctől tíz emberrel játszottak, ugyanis Kocsis lejött, a lábát fájlalta. A hazaiak erejéből csak egy kapufára tellett, bár ha valamivel bátrabban játszanak, íodl gólt is szerezhettek volna. A találkozó után az öltözöfo- lyosón dr. Lakat Károly szövetségi kapitány a következőket mondta el az edzőmérkőzéssel kapcsolatban és a szerdai összecsapás előkészületeiről: — Otthonosan érezzük magunkat Miskolcon, a tavalyi szép időket idézte ez a mérkőzés is. A játék célja az volt, hogy a csapat kétkapus edzésen felszabadultan játsszon, valamint néhány olyan taktikai elemet gyakoroljunk, amit a csehszlovákok ellen játszani fogunk majd. Ez a találkozó céljainknak teljes mértékben megfelelt. A jobbszélső potzton a legutóbbi bajnoki fordulóban ragyogóan játszó Fazekast 'szerettem volna játszatni, de az újpestiek kitűnő csatárát gyomorpanaszai miatt pihentetnem kellett. Remélem, nem komoly a baj, és Kassán már oft lehet az együttesben. A válogatott az előzetes ter- í vektől eltérően ma fél 11-kor egyórás edzést tartott a hejö- csabai pályán, majd az ebédet követően autóbusszal utaznak . Kassára,' ahol már a mérkőzésig nem lesz edzés. 25-ig újabb négy fordulót bonyolítottak le. > Ezek eredményei: 4. forduló: Papírgyár—BLSE , 3:4, Bocskai SE—MIK 3:i, LKM Acélmű—TÜKI 4:1, DIGÉP— MKSE 6:4, LKM—Távhő 2:1, PÖSC—Volán 5:2, M. Bányász— MKV 11:0, Avas—Kinizsi Húsos 9:1. BŐSZEN—HCM 4:3. D4D— DLSC 2:1, Üveggyár—Tanácsi Építők 1:1, SZÜV—ÉVlziG 1:0. 5. forduló: D4D—üveggyár 8:1, DLSE—MIK 4:1, EVlZIG— Tanácsi Építők 2:5, TLSC—BŐSZEN 1:10, HCM—PÖSC 4:3, Kinizsi Húsos—M. Bányász 0:5, Volán—LKM 0:6, TÜKI—Avas 2:0. Távhő—SZÜV 5:2, MKSE— Papírgyár 0:4, MKV—DIGEP 2:5, LKM Acélmű—Bocskai SE 1:1. 6. forduló: MIK—MKSE 5:0, Bocskai SE—BLSE 0:1, Üveggyár— EVlZIG 2:1. PÖSC—TLSC 1:6, BŐSZÉN—D4D 2:3, DIGÉP— Kinizsi Húsos elmaradt, Tanácsi Epitők—Távhő 0:2. LKM— HCM 4:5 (óriási meglepetés), SZÜV—Volán 3:3, M. Bányász —TÜKI 1:4, Papírgyár—MKV 3 KI, Avas—LKM Acélmű (elmaradt) . 7. forduló: Távhő—EVlZIG 5:3, TLSC—LKM 1 ;3, MKSE—DLSE 3:6, BŐSZEN—Üveggyár 5:1, D4D—PÖSC 4:2, HCM—SZÜV 7:1, Volán—Tanácsi Epitők 6:2, TÜKI—DIGÉP 4:2, Kinizsi Húsos-Papírgyár elmaradt, MKV —MIK 7:5, LKM Acélmű—M. Bányász 1:1, Avas—Bocskai SE 5:1. GUTMAN JÓZSEF FIGYELEM! Ne mulassza el, ilyen alkalom mostanában nem lesz! Okvetlen nézze meg az itt tartózkodó, csehszlovák tulajdonban levő terráriumbán / az ŐSRÉGI RAGADOZÓKAT Krokodilok, pittonkigyók, óriás boa, alligátor, 20 darab gyönyörű állat örök élményt nyújt. Az Ady-hidnál még pár napig nyitva: délelőtt 10 órától 20 óráig. SZERETETTEL VARJUK! Kispályás labdarúgás Nemcsak isszák — termesztik is Törökországban első ízben kísérleteznek szabadtéri kávétermesztéssel. A szakemberek nagy érdeklődéssel fogadták a hírt, mivel eddig úgy tartották, hogy a Földközi-tenger délkeleti részének éghajlati viszonyai nem alkalmasak e növény termesztésére. A fakírok titka A fakírok üveg- cserepeKen járna k, szöges . deszkán pihennek - minőén látható károsodás nélkül. Vajon transzba esnek-e vagy sikerül nekik v^ami-, képpen ismeretlen test* erőket íeiszaoa- cinaniuK, amelyek a fájdalmat elnyomják? A tudomány eddig nem tudott magyarázatot adni ezekre az ámulatba ejtő képességekre. Most úgy tűnik, mégis van magyarázat a dologra, bár csak feltevésre épül: valószínűleg az en- doríinek játszanak szerepet, amelyek a testben található és az ópiummal és heroinnal rokon anyagok. Az egészen bizonyos - amerikai kutatók véleménye szerint hogy az akupunktúrás kezelés fájdalommentességét az endorfinek teszik lehetővé. Ezeknek a mintegy tíz évvel ezelőtt felfedezett anyagoknak a hatásmechanizmusáról még kevés ismeret áll rendelkezésre. A kutatások még gyermekcipőben járnak, bár haladnak. Az endok- rinológusok érdeklődése világszerte azon vegyi anyagok felé fordul, amelyek természetes anyagként a testben képződnek és narkotikus hatásuk van. Ezért nevezte el őket egyik felfedezőjük, Eric Simon amerikai farmakológus „endor- fineknek” (az endogen morfinek rövid íuimája). Azóta felfedezték, hogy legalábo kétfajta ilyen anyag létezik, az ún. endo- koíalinek és a béta- endorfinek, amelyek valószínűleg több vegyi alapelemre vezethetők vissza. Jelen vannak minden gerinces állatban és szinte az egész szervezetben előfordulnak: az agyban, a vérben, a bélrendszerben, a központi idegrendszerben, a mellékvesékben, a hasnyálmirigy nen. Még kutatás tárgyát képezi, hogyan képződnek a testben. A béia-endorfinekről már tudják, hogy az agyalapi mirigyben és a köztiagyban képződnek. Ezek az anyagok meglepő tulajdonságnak. A tengeri malac és az egér elkülönített szerveivel végzett laboratóriumi kísérletek során erős hatóanyagnak bizonyultak. Egyik alfajuk, a dinorfinek, 20 —30-szor erősebb a morfiumnál. A stressznek vagy fájdalomnak kitett patkányok egy bizonyos idő után szerveikben kiválasztották ezeket az anyagokat, s ezt követően nem mutattak fájdalmat - ezek az anyagok tehát fájdalomcsillapítóként hatottak. Ezt a hatást úgy is elő tudták idézni, hogy elektródákat helyeztek el a patkány agyának bizonyos részein. Ebben rejlik talán a krónikus fájdalmak kezelésének kulcsa? Huda Akii amerikai pszichiáter olyan betegekkel végzett klinikai kísérletekről számolt be, akik erős, krónikus fájdalomban szenvedtek. A patkánykísérletekhez hasonlóan az -agy pontosan meghatározott részeit elektródákkal izgatták. A kísérleti személyek maguk kezelhették a kb. cigarettás do- boz% nagyságú szimulátort és a villamos impulzusok segítségével tartós fájdalommentességet tudtak elérni. Ha » kísérlet hosszabb időn keresztül eredményesnek bizonyult, az elektródákat és a szimulátort - immár egy ezüstdollár nagyságút - a bőr alá ültették. A kutatók egyöntetűen hangsúlyozzák, hogy további kiterjedt vizsgálódásokra van szükség. Ugyanis a fájdalomcsillapító hatáson túlmenően az endorfinek egy sor pontosan meg nem magyarázható tulajdonsággal rendelkeznek. A kísérleti állatok egyebek között erős mozgásvágyat mutattak. Ezek az anyagok befolyásolják a gondolkodási képességet, megváltoztatják a szexuális magatartást, hatnak a lélegzésre, befolyásolják a test hőmérsékletét. Tehéncsordának futott a repülőgép Az Indian Airlines légitársaság egyik repülőgépe súlyos szerencsétlenséget szenvedett, amikor megpróbált leszállni a neipuri repülőtéren. A repülő tehéncsordába ütközött. Az Indiában szent állatoknak tartott tehenek nyugodtan sétáltak a kifutópályán, s senkinek sem jutott eszébe, hogy elterelje onnan az állatokat. Kaktuszvirágzás jJc A debreceni botanikus kertben tizenötezer darab kaktuszt gondoznak és nevelnek. Itt található az ország legnagyobb kaktuszgyűjteménye. A világon ismert háromezer fajból két- ezerkétszázat gyűjtött össze Nemes Lajost a botanikus kert vezetője. A kaktuszház jó klímájában és a tavaszi napsütés hatására megkezdődött a kaktuszok virágzása. (Oláh Tibor felvétele) A válás világrekordere A válások számat tekintve bizonyosan a szigapúri Almán Búi Adzsi tartja a világrekordot. Hetvennyolcszor nősült és vált el. Hetvenhét ízben ő adott okot a válásra, de utolsó alkalommal őt csalták meg. Azt állította, hogy mindig az igazit kereste, de most annyira csalódott a gyengébb nemben, hogy megesküdött rá, soha többet nem köti sorsát egy asszonyhoz sem.