Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-24 / 95. szám

belföld GYÓGYÍT ÉS PIHENTET. Harkányban tegnap megnyi­totta kapuit az ország leg­nagyobb termelőszövetkezeti gyógy- és pihenőüdülője. A pihenés ideje alatt a rászo­rulók szakorvosi ellátásban részesülnek. A harkányi reumakórház kihelyezett szakrendelője működik az üdülőben, ahol négyféle te­rápiás kezelésre nyílik lehe­tőség. A súlyosabb betegség­ben szenvedő dolgozók a kórházban kapnak orvosi el­látást. SZOLNOKI SZÍNHÁZI NAPOK. Május 22. és 25. kö­zött Budapesten, a kőbányai Pataky István Művelődési Központban, a Tisza-parti város társulata négy napon át, napi két előadáson mu­tatja be idei évadja legsike­resebb darabjait. FERHÁT PASA FÜRDŐJE. Űjabb török fürdő maradvá­nyai kerültek napvilágra Pé­csett. A Kossuth Lajos utca alatt — a Belvárosi Áruház előtt — masszív kőfalakba ütköztek a vízmű munkásai. A régészek megállapították, hogy Ferhát pasa fürdőjének romjairól van szó, az épület déli főfalát találták meg. A falmaradványokon jól felis­merhető a jellegzetes török építési technika. FÖLDGÄZKIFOVÄS. ünés ha­tárában — ahol a Szolnoki Kő­olajkutató Vállalat fúróbrigád- jai termelés céljából mélyítenek újabb kutakat a Nagya'földi Kőolaj- és Földgáztermelő Vál­lalatnak — fúrás közben, a ter­vezett végleges mélység elérése előtt feltört a földgáz az S3, szá­mú kútból. A fúróberendezés és a torony nem sérült meg. s mi­után a Dél-Alföldön már több hasonló esettel volt dolguk a szakembereknek, a tapasztalatok aiapjáj, bevált hiat-nsá-os mód­szerek menetrendje szépült vég­zik a szükséges munkálatokat. ÖT TALÁLATÉRT: MÁS­FÉL MILLIÓ. A Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság tá­jékoztatása szerint tegnap Budapesten, az ÓTP VII. kerületi fiókjában kifizették a 15. játékhét öttalálatos lot­tószelvényének nyereményét. A szerencsés fogadó 1 445 721 forint nyereményt vett fel. SZAKSZÓTÁR. Húsznyelvű muzeológiai szakszótár szerkesz­tésének első „állomásához” ér­kezett el a Múzeumi és Restau- rációs Módszertani Központ. A most elkészült „alapszótár” öt világnyelven több mint 2000, a múzeumi gyakorlatban használa­tos szakkifejezést, fogalmat tar­talmaz. Az így összeállított anya­got a további munkálatok so­rán kiegészítik - többek között - cseh, dán, olasz, román, szlo­vák, lengyel megfelelőkkel. A Diclionarium Museologicum cí­mű művet első ízben ez év őszén, a Múzeumok Nemzetközi Szövetségének mexikói közgyű­lésén mutatják be. HULLADÉKBÓL HANG­ELNYELŐ. A TEMAFORG Textilhasznosító Vállalat — szabadalom alapján — hasz­nosítja azt- a hőre lágyuló műanyaghulladékót, amely­nek megsemmisítése eddig komoly gondokat okozott. Kisújszálláson .új üzemet épí­tettek. ahol ebből a hulladék­ból hangelnyelő falak készül­nek. A Temisol elnevezésű anyag a kísérletek szerint 85-ről 65 decibelre csökkenti a különböző gépek zaját. TÉVES VOLT AZ INFORMÁ­CIÓ. Az illetékesek téves infor­mációadása miatt lapunk tegna­pi számában a kitüntetett vál­lalatok felsorolásába hiba csú­szott. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat nem Él­üzem. hanem Kiváló Vállalat cí­met érdemelt ki. Ugyancsak té­vesen jelent meg az Avas Bú­torgyár ünnepségének időpontja. A bútorgyáriak a miniszteri di­csérő oklevelet szombati ün­nepségükön veszik át. 5|c Áprilisi tél... Az elmúlt napok hideg időjárása következ­tében, április 22-én a Kékestetőre 7 centiméteres hó hullott. (Tóth Gyula felvétele) Még folyik a nyomozás Rendőrkézen a miskolci szatír — Kezitcsókolom! Molnár Jánost keresném ... — Sajnos a férjem nincs itthon. Miben segíthetnék? — Egy szakmai könyvet adtam neki kölcsön, s sürgő­sen szükségem lenne rá! — Megpróbálom megkeres­ni. Mi volt a címe? — Az Oktatás... Ilyen, vagy ehhez hasonló pár­beszéd játszódott le az elmúlt egy év alatt több tucatnyi mis­kolci lakás ajtajában. A férj ne­vét nem volt nehéz kitalálni, hi­szen a névtáblán szerepelt. Ha pedig fiatal lány nyitott ajtót — vagy. mint az elkövető mondotta —. ha nem volt karikagyűrű a nö ujján, s olyan fiatalnak lát­szott, hogy valószínűleg még nem volt férjnél, akkor az apára hi­vatkozott a már rendőrkézen le­vő miskolci szatír. Ha a dajka­mesével nem ért célt, s nem tu­dott bejutni a lakásba, akkor papírt, ceruzát kért. hogy üzene­tet hagyjon a férjnek (apának). Mi sem természetesebb, az üze­net leírására beinvitálták a szo­bába — ha már előbb nem ke­rült be oda —. s amint ágyközel- be jutottak, szinte ráugrott ki­szemelt áldozatára. Amikor a nő sikoltozni kezdett, többnyire be­fogta a száját, némelyiket fojto­gatta is, s ha sikerült az áldozat­nak kiszabadulni a szorításából, vagy hangosabban segítségért ki­áltani. rohamos gyorsasággal tá­vozott. Hasonló esetet 1979 nyarától egészen 1980. április 13-ig zöm­mel a Rácz Ad ám utca, a Kili­án lakótelep, a Bolgárföldi lakó- teip, a Tízes honvéd utca, a Sza­bó Lajos utca. a Bársony János utca és a Tanácsköztársaság la­kótelep bérházaiban fordultak elő. Miután egy-két feljelentés már 1979-ben is -érkezett ismeret­len tettes ellen, a rendőrség nyo­mozást folytatott. Ám éppen mert kevés sértett jelentkezett, vagy szégyenérzet, szemérmesség, vagy ki tudja milyen más ok miatt —. nehéz volt a rendőrség dolga. A nyomozók kitartó mun­kája a közelmúltban döntő for­dulatot hozott az ügyben. Aprilis 14-én igazoltattak egy fiatalembert, aki a nyomozók feljegyzései szerint meglepő mó­don hasonlított a személyleírá­sok alapján — a Borsod megyei Rendőf-f ©kapitányság által — összeállított mozaik-képen lát­ható ismeretlenhez. Másrészt ér­kezett egy bejelentés, amely sze­rint az egyik hasonló módon megtámadott fiatal nő többször látta támadóját a reggeli órák­ban a Lilla kozmetika előtt el­haladni. Egyre szűkült a kör. s április 17-én őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba he­lyezték a fiatalkorú. 18 éves K. I. szakközépiskolai tanuló, miskolci lakost, aki ellen szemérem elleni erőszak bűntette miatt folytatja a nyomozást a Miskolc városi-já­rási Rendőrkapitányság vizsgála­ti osztálya. A rendőrség ezúton is kéri mindazokat, akik hasonló bűn- cselekmény sértettéi voltak, je­lentkezzenek a Rudas László u. 10. szám alatt, a Miskolc városi­járási Rendőr-főkapitányságon. TÓTH ZOLTÁN A $ rendőrség jelenti Csali dráma Miskolcon H sínek közöl lelte öalálál A Borsod megyei Rendőr­főkapitányság vizsgálati osz­tálya emberölés bűntette mi­att folytat nyomozást Sánta Imre 29 éves gépkezelő, mis­kolci lakos ellen. A férfi sze­relemféltésből, Engels utcai lakásukon, egy 2 centiméter széles gurtnival, április 21-én este megfojtotta feleségét, Sánta lmréné 27 éves miskol­ci lakost. A cselekményt kö­vetőéit Sánta Imre a szobai csillártartóra felakasztotta magát. N' Hasonló ügyben folyik vizs­gálat Bordás Barna 54 éves kisgyőri lakos ellen. A férfi április 22-én, kertes családi házuk nyári konyhájában, családi veszekedés során, em­berölési szándékkal egy en­gedély nélkül tartott, 16-os kaliberű, kétcsövű, sörétes va­dászfegyverrel meglőtte fele­ségét, Bordás Barnáné 45 éves kisgyőri lakost.. A lövés az asszonyt bal alkarján érte, ám olyan súlyos sérülést oko­zott, hogy bal karját ampu­tálni kellett, s életveszélyes állapotban került kórházba. Bordás Barna tettének elkö­vetése után ugyanezzel a va­dászfegyverrel fejbe lőtte ma­gát Hernádnémetiben egy csa­ládi ház építkezése közben különös haláleset történt. Áp­rilis 20-án reggel 7 óra táj­ban az építkezési anyagok között egy papírzacskóban — amelyen jól látható volt a gyomirtószeres felirat — két- decis rumosüveget találtak a háziak. Miután azt hitték, hogy az üvegben feketekávét tették el, ebből az építkezé­sen segédkező Szabó István 73 éves nyugdíjas, hernádné- ineti lakos ivott. Az idős em­ber rövid idő múlva rosszul lett, orvost hívtak hozzá, aki azonnal kórházba szállíttatta, ám Szabó István az orvosi kezelés ellenére meghalt. Az ügyben gondatlanul elköve­tett emberölés bűntette mi­att folyik a nyomozás. A Miskolc és Budapest kö­zött közlekedő személyvonat­ra, április 22-én 15 órakor Mezőkövesd állomáson — már a kiindulást követően — akart felugrani Antal Sándor 44 éves hegesztő, szihalmi la­kos. A férfi az ugrást elvé­tette, a kerekek alá került, s olyan súlyos sérüléseket szen­vedett, hogy a helyszínen meghalt. A felelősség meg­állapítására szakértők bevo­násával folyik a vizsgálat. T. Z. MHSZ-vetélkedő megyei elődöntője Szép sikerrel zajlik megye- szerte és Miskolcon az MHSZ által hónapokkal ezelőtt meg­hirdetett „35 év szabad hazá­ban” vetélkedő. A honvédelmi szövetség borsodi klubjaiban több mint hatezren mérték ösz- sze képességeiket, majd a leg- jobbakból összeállított négyta­gú csapatok a városi, illetve a járási döntőkön mérkőztek meg egymással. E döntők győztes együttesei a BÁÉV munkásszállásán megyei elődöntőn vesznek részt, amely vasárnap dél­előtt 9 órakor kezdődik. Mis­kolc — mivel a városban .jóval több mint száz klub működik — két csapattal, a DIGÉP és az LKM legjobb vetélkedőivel indulhat. A résztvevők a munkás- szállás fedett lőcsarnokában először lövészversenyen „csap­nak össze”, majd az itt szer­zett pontjaikat sokrétű kér­dések megválaszolásával nö­velhetik. írásban az elmúlt 35 év művészeti életével, iro­dalmi, képzőművészeti, film­alkotásokkal, valamint a me­zőgazdaság szocialista átala­kulásával, fejlődésével kap­csolatos kérdésekre kell vá­laszolniuk. Ezt szóbeli kér­dések követik, amelyek a honvédelmi szövetség meg­alakulására, a szocialista or­szágokban működő testvér­szervezeteire és az űrhajó­zásra vonatkoznak. Az elődöntő legjobban sze­replő nyolc csapata indul a május 11-i megyei döntőn, amelyet szintén Miskolcon rendeznek meg. T. L Hajótöröttek a A legújabb jelentések sze­rint a Fülöp-szigeteki Mindo­ro partjainál elsüllyedt Don Juan személyszállító hajó csaknem ezer utasa közül több mint hetven vesztette életét, 887 személyt sikerült megmenteni. Eddig 14 holt­testet találtak meg, 59 sze­mély pedig eltűnt. Az első jelentések még ar­ról adtak hírt, hogy az uta­sok és a legénység- nagy több­sége vízbe fulladt. Később azonban kiderült, hogy egy másik tartályhajó, amely a szerencsétlenség idején a kö­Itfan az autó eié lápéit Tegnap este fél 8-kor a Katowice étterem előtt G. Z. 25 éves miskolci lakos; alko­holos állapotban, figyelmet­lenül egy személygépkocsi elé szaladt, amely fellökte. »Nyolc nápon belül gyógyuló sérü­léssel került a baleseti se­bészetre. cápák között zelben tartózkodott, több száz embert mentett ki a cápáktól hemzsegő hullámokból, és vett fedélzetére. Ezzel szemben a Tacloban City, amely nekiment a sze­mélyszállító hajónak,1 és lé­ket ütött rajta, továbbhaladt anélkül, hogy a vízbe került embereken segített volna. SZÜLETETT: Sohajda Gusztávnak és Szabó Piroskának Réka; Molnár Fe­rencnek és Síké Ilonának Móni­ka; Ronyecz Józsefnek és Han­gácsi Arankának Roland; Riz Bertalannak és Gerőcs Jolánnak Zsuzsanna; Pachinger Jánosnak és Bocsó Ilonának Gábor; Mol­nár Gézának és Lucskai Judit Rozáliának .Judit Zsuzsanna; La- bancz Lászlónak és Körmöndi Ilonának Gábor; Bliszkó István­nak és Havrilló Katalinnak Eri­ka; Dudás Józsefnek és Kardos Irénnek Krisztina; Csizmadia Lászlónak és Faragó .Tündének Tünde; Szabó Györgynek és Czimbalmos Klárának Tibor; Sztolár Miklósnak és Bodnár Ilo­nának Zita'; Szöllősi Bélának és Németh Katalinnak Andrea; Horváth Istvánnak és Stefánkó Margitnak Tünde; Szakos László­Szpasszkli eplített A sakkvilágba j nők-jel öltek páros mérkőzésén, Mexikóvá­rosban Borisz Szpasszkij a 49. lépésben győzelmet ara­tott Portisch Lajos ellen a 9. játszmában. 1 . nak és Sivák Katalinnak Tamás; Kovács Lászlónak és Sipos Évá­nak László; Laczkó Józsefnek és Kovács Máriának Gabriella; Kö­römi Lászlónak és Károly Ildi­kónak László; Horváth Lászlónak és Gyurkó Máriának László; Sző­ke Bélának és Kundrák Szilviá­nak Szilvia; Köteles Tibornak és Berecz Mariának Ildikó; Baranyi Istvánnak és Holló Erzsébetnek István; Magyar Attilának és Kurcsics Máriának Tímea; Fe­jes Ferencnek és Gál Gize]Jának Krisztián Zoltán; Csele Józsefnek és Balogh Irénnek József: Tóth Józsefnek és Váradi Évának Ibo­lya; Petrán Ferencnek és Ven- czel Márta Ilonának Richárd; Varsás Barnabásnak és Kecskés Gabriella Évának Anikó; Váradi Zoltánnak és Tóth Zsuzsanna Máriának Andrea nevű gyerme­ke. apróhirdeté állás Állandó munkára, jó kereseti lehetőséggel, gyakorlattal rendel­kező központifűtés-szerelőt vagy csőszerelőt felveszek. Érdeklőd­ni; reggel 6—8 óra között. Mol­nár Gusztáv. Miskolc, Vándor S. 14. VIII/1. adás-vétel j Eladó azonnal beköltözhetően. Í Miskolcon, a Gyár u. 65. számú. | 200 négyszögöl telken 1 szoba, I konyha, nyárikonyha, pince, fé­szer, kút az udvarban, részből álló családi ház. Érdeklődni: Miskolc, telefon; 37-441. Irányár: 200 ezer Ft. IX-es Trabant, megkímélt ál­lapotban eladó. Érdeklődni: III.. Árpád u. 78. II/l. 17 órától. Galamb versenyórát, régi zseb­órát és faliórát hibás állapotban is átveszek, hívásra érte megyek. Órásmuhely. Miskolc, Középszer u. 82. * ANYAKÖNYVI HÍREK DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Murfkásinárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSAT,A I-ASZLO Szerkesztőség; Miskolc, Bajcsy-Zsilnszky út 15.. 5527. Postacím: Miskolc 3501. Ff.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság- 18-223; bel­politikai rovat: 18-224; várospolitika: 18-225; kultúrpolitika. 13-226, sftortrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15., 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.• 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17.. 8525. Telefon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Kapható- a hírlapárusoknál Előfizethető: a hirlapkézbesító ppstahivataloknal es kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index: 25951. — Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133-0209 külföld PHILADELPHIA. Edward Kennedy szenátor csekély többséggel megnyerte Penn­sylvania államban a demok­rata párti előválasztást Car­ter cipőkkel szemben. A sza­vazatok majdnem teljes ösz- szeszámlálása után Kennedy 46 százalékot kapott, míg Carter elnök 45 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a de­mokrata párti elnökjclölő országos konvencióra ezúttal megválasztott 185 küldöttből 94 Kennedy, 91 pedig Carter elkötelezett híve. Carter to­vábbra is nagy • többséggel vezet a szenátorral szemben, a mellette elkötelezett és megválasztott küldöttek szá­mát tekintve. GENF. A genfi leszerelési bizottság tegnapi ülésén döntést hozott a bizottság­ban korábban elhatározott négy munkacsoport kérdésé­ben. A fórum dr. Kőmíves Imre nagykövetet, Magyar- ország állandó genfi képvi­seletének vezetőjét bízta meg a radiológiai fegyverek eltiltásával foglalkozó mun­kacsoport elnöki teendőinek ellátásával. ALGÍR. Az algériai had­sereg tegnap elzárta a kül­világtól Tizi Ouzout, az or­szág Kabll tartományának fővárosát. Tizi Ouzou-ban az elmúlt napokban sztrájkok és súlyos zavargások voltak: a város egyetemének diákjai ismételten megütköztek a kormánycsapatokkal, jármű­veket és épületeket gyújtot­tak föl. Amiatt tiltakoznak így a kabilok (berberek), hogy nyelvi elnyomásban van részük. Egyes jelentések szerint az összecsapásoknak több mint 30 halottja volt, ezt azonban hivatalosan cá­folták. BUKAREST. A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága >a Lengyel Egye­sült Munkáspárt Központi Bizottságához intézett leve­lében közölte, hogy vélemé­nye szerint az európai kom­munista és munkáspártok április 28—29-re tervezett, a béke és a leszerelés kérdé­seivel foglalkozó párizsi ta­nácskozását egy következő értekezlet napirend-előkészí­tő találkozójává kellene változtatni, esetleg elhalasz­tani. Ellenkező esetben az RKP — mint közli — nem látja biztosítva a részvétel szükséges feltételit LAUSANNE. Lord Killa- nin, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke tegnap ki­jelentette: szeretne találkoz­ni Carter amerikai elnökkel és Brezsnyev szovjet állam­fővel azért, hogy sikerüljön meggátolni az olimpia, boj­kottját. RÍJAD, a szaúdi kormány kiutasítja az országból a brit' nagykövetet és nem kül­di el új nagykövetét Lon­donba — jelentették be teg­nap Rijadban. A brit kor­mány sajnálkozását fejezte ki a szaúdi lépés miatt, Szaúd-Arábia lépését az vál. tóttá ki, hogy az angol ITV televíziós hálózat dokumen­tumfilmben elevenítette fel, hogy 1977-ben a szaúdi isz­lám törvénykezés alapján ha­lálra ítélték Miszaal herceg­nőt és barátját házasságtö- résért. A film hátborzongató részletességgel mutatta be a két nyilvános kivégzést, a hercegnő agyonlövését és a férfi nyilvános lefejezését. A király sérelmesnek találta családjára nézve a film vetí­tését. TEGUCIGALPA. Dr. S'za. bő Károly, a Magyar Nép- köztársaság új hondurasi nagykövete átadta megbízó­levelét Policarpo Paz Garcia tábornoknak, a katonái kor­mányzó junta elnökéhek.

Next

/
Thumbnails
Contents