Déli Hírlap, 1980. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-01 / 78. szám

I •«aws* JL Palesztin vita t a BT-ben I Az ENSZ New York-i köz­pontjában tegnap a Bizton­sági Tanács megkezdte a pa­lesztin kérdés vitáját. A közgyűlés még 1976-ban ha­tározott úgy, hogy a világ- szervezet Palesztina-bizott- ságának ajánlásait a BT leg­később 1980. március 31-ig vitassa meg. Megnyitó beszédében Falilou Kané, a Palesztina-bizottság szenegáli elnöke kifejtette: a bizottság ajánlásai két alapelvre támaszkodnak. Egy­részt a palesztin népnek joga van az önrendelkezéshez, a nemzeti szuverenitáshoz, va­lamint a hazájába való visz- szatelepüléshez, másrészt el­fogadhatatlan az Izrael által 1967-ben elfoglalt arab terü­letek bekebelezése. Rámutatott: a zsidó tele­pülések létesítéséről hozott izraeli döntések bizonyítják, hogy Tel Aviv továbbra sem hajlandó lemondani a meg­szállt arab területek meghó­dításáról. ' A vita megkezdése előtt a Biztonsági Tanács határozatot hozott arról, hogy Jabib Zehdi Terazi, a PFSZ állandó ENSZ-megfigyelője részt ve­gyen a vitában. A határozat mellett tíz tagállam szava­zott. Ellene foglalt állást az Egyesült Államok. Tartózko­dott a szavazástól Francia- ország, Nagy-Britannia, Nor­végia és Portugália. A közgyűlés először meg­hallgatta Terazit, a PFSZ ál­landó ENSZ-képviselőjét. Ez­után az ülést elnapolták, anélkül, hogy következő ülés időpontját kitűzték volna. ENSZ-körökben úgy tudják, hogy a tanács holnap foly­tatja a palesztin-kérdés vitá­ját. Az AP értesülése szerint a BT tagjai közül azok, ame­lyek az el nem kötelezett or­szágok mozgalmához tartoz­nak, tegnap este konzultáció­kat tartottak a kidolgozás alatt álló határozat-tervezet­ről. * POLITIKA! NAPILAP * —■:z? I in» w mi Enni- és innivaló az ünnepekre Sok-sok sonka Ritka, hogy a húsvét a nap­tárban ennyire április elejére kerüljön. S mert éppen ha­zánk felszabadulásának ün­nepe után következik az idén, igy sokak számára az ünnep négynapos lesz. Ezért aztán a héten minden bi­zonnyal nagy lesz a forgalma élelmiszerboltjainknak. An­nak néztünk utána, élelmi- szeripari vállalatainknál, mi­lyen ellátást tudnak biztosí­tani a boltokba. A Miskolci Húsüzem igaz­gatója, Szabó László és ke­reskedelmi igazgatóhelyettese, Sándor Barna elmondották, hogy megfelelően készültek fel az ünnepekre. Erre azért is szükség volt, mert már az elmúlt hét elején tudták, hogy sertés- és marha-tőke­húsból 580 mázsával nagyobb az igény, mint az előző esz­tendőben volt. Felvásárlási tevékenységük szervezésével biztosították az élőállat- mennyiséget, a nagyobb napi vágókapacitásnak megfelelő­en átszervezést hajtottak vég­re a vágósoron. így az ün­nep hetében 452 mázsa tőke­marhahús, 3950 mázsa tőke­sertéshús, 1200 mázsa kere­tes és 450 mázsa kereten kí­vüli húskészítményt juttat­nak el a boltokba. Ezeken kí­vül a hagyományos húsvéti füstöltáruból 1950 mázsát ké­szítenek, illetve készítettek. A munkálatokat ez utóbbi — munkaigényesebb — termé­kekből már március 12-én megkezdték, s a mai nappal be is fejezik. A már említett mennyisé­gekből Miskolc ellátását 220 mázsa tőke-marhahús, 1700 mázsa tőke-sertéshús, 610 má­zsa keretes húskészítmény fedezi. A városnak kereten kívüli húskészítményekből igény szerinti mennyiséget juttatnak, míg húsvéti füs­töltáruból 970 mázsát kapnak a megyeszékhely boltjai. A főtt, kötözött sonka, szend­vicssonka döntő többségét — éppen az eltarthatóság miatt — ma kezdik szállítani, míg tőkehúsból és húskészítmé­nyekből már jelentős meny- nyiség szombaton kikerült a boltokba. Bőcsött, a Borsodi Sörgyár­ban szombaton kommunista műszakot tartottak. Délelőtt, s a délutános műszakban is termeltek a berendezések, hogy megfelelő legyen az ün­nepi ellátás. Birinyi István értékesítési vezetőtől meg­tudtuk, hogy az elmúlt hé­ten, s tegnap minőségi — Rá­kóczi. Kinizsi és Borsodi bar­na — sört gyártottak, s má­tól ismét a Borsodi világos készítése, palackozása folyik, így azután az ünnepekre a teljes választékot biztosítani tudják. Emellett import len­gyel és csehszlovák sör is forgalomba kerül. A sörgyá­riak előszállítással igyekez­nek megoldani, hogy a rend­kívüli kereslet ellenére kielé­gítsék az igényeket. Pepsi-Co­lából és a hétféle Gyöngy üdítőből minden igényt ki tudnak elégíteni mind li­teres, mind 0,25 literes pa­lackozásban. (Folytatás az 5. oldalon) * A kertészek már hisznek a tavaszban, kezük nyomán megszépül a város. Ha az idő kedvez, hamarosan ki­nyílnak a tulipánok, kizöl­dül a fű. Képünk a Győri kapuban készült, de a város minden pontján folyik a munka: megújulnak a virág­ágyak, s eltűnik a szemét, mely a tél folyamán gyűlt össze. A Miskolci Kertészeti és a Köztisztasági Vállalat munkásai már az ünnepre készítik fel a város utcáit. Cikk a 3. oldalon. (Kiss József felvétele) •• Ülésezett a megyei tanács Ülést tartott tegnap dél­előtt a megyei tanács. Dr. Ladányi József tanácselnök, a végrehajtó bizottság — megválasztása óta végzett — munkájáról adott számot, majd a tavalyi esztendő költ­ségvetési és fejlesztési alap gazdálkodásról szólt a tanács két osztályvezetője, Sánta László és Jurás László. Józsa László, a megyei NEB elnöke a Népi Ellenőrzési Bizottság megválasztása óta végzett munkájáról beszélt, s végül a megyei tanács személyi kér­désben döntött. A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat igaz­gatóját, dr. Makkal Tibort felmentették munkaköréből, s kinevezték a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetőjévé.-1 A „Közösségért" kitüntetések Várassak legjobb társadalmi munkásai Tegnap délután a városi tanácsháza dísztermében a városi pártbizottság, a váro­si tanács és a Hazafias Nép­front városi bizottságának vezetői, képviselői köszöntöt­ték azokat a kollektívákat és egyéneket, akik az elmúlt évben önzetlen munkájuk­kal segítették városunk fej­lődését, társadalmi munká­ban dolgoztak Miskolc szé­pítéséért, gyarapodásáért. A legjobbakat városunk taná­csa a „Közösségért” elismerő plakett arany, ezüst és bronz fokozatában részesítette. A kitüntetéseket Székely László, Miskolc város Tanácsának általános elnökhelyettese ad­ta át. A „KÖZÖSSÉGÉRT” ELISME­RŐ PLAKETT ARANY FOKO­ZATÁT KAPTAK: A DIGÉP Makarenkó szocia­lista brigádja; a December 4. Drótművek Petőfi Sándor szocia­lista brigádja; az ÉMÁSZ mis­kolci Üzemigazgatóságának Blá- thy Ottó szocialista brirrádja; a Geodéziai és Térképészeti Válla­lat miskolci kirendeltségének Szabó Lajos szocialista brigád­Kövekvő f i őzet Ma estig valamivel több felhő várható, mint tegnap ; volt. Az északnyugati-nyu­gati szél időnként megélén­kül. Kora délután 15 fokkö- * rüli, este 6—10 fok közötti ■ hőmérséklet várható. Ja? a Magyar Képzőművészek Szövetségének Észak-magyaror­szági Területi Szervezete; az Avas Bútorgyár Kilián György kiváló ifjúsági brigádja; a Bel­ker Szállítási Vállalat Győze­lem szocialista brigádja: a Bor­sodi Nyomda Kossuth Lajos szocialista brigádja; az LKM nemesacél-hengermű Edison szo­cialista brigádja. A „KÖZÖSSÉGÉRT” ELISME­RŐ PLAKETT EZÜST FOKOZA­TÁT KAPTÁK: A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Oprendek Sándor szocialis­ta brigádja; a Borsod megyei Településtisztasági és Szolgálta­tó Vállalat Kilián György szo­cialista brigádja; a DIGÉP épü­letkarbantartó bádogos szocialis­ta brigádja; a MÁV Miskolci Járműjavító Üzemének Ady Endre szocialista brigádja; a miskolci Cementipari Gépjavító Vállalat Latinka Sándor szocia­lista brigádja; a Miskolci Pa­mutfonó légkondicionáló brigád­ja; a 114-es Szakmunkásképző Intézet KISZ-szervezete; a TIGÁZ II. Rákóczi Ferenc szocialista brigádja. A „KÖZÖSSÉGÉRT” ELISME­RŐ PLAKETT BRONZ FOKO­ZATÁT KAPTAK; A Miskolci Kertészeti Válla­lat Petőfi Sándor szocialista bri­gádja; a Miskolci Kertészeti Vál­lalat Dobó Katica szociálist» brigádja; a Diósgyőri Papírgyár Gagarin szocialista brigádja; az ÉLVEGY Kereskedelmi Vállalat Computer brigádja; a DIGÉP termelési főosztály Pattantyús szocialista brigádja; az ÉPFU miskolci vállalata Ady Endre karbantartó brigádja. A „KÖZÖSSÉGÉRT” KITÜN­TETŐ EREM ARANY FOKOZA­TÁT KAPTA: Dömsödi Béla (Avas Bútor­gyár) ; Varga Józsefné (Belker Szállítási Vállalat); Jakó András (DIGÉP) ; Vass Zoltán (LKM); Bernáth István (MIK); Monoczki Imre (MIK): Számadó Imréné (Miskolci Kertészeti Vállalat); Barta István (Kilián Gimnázi­um) ; Kovács János (DIGÉP); Gyimessy József (ÉMÁSZ) ; Sáf­rány József (BGTV); Darvas László (Miskolci Mélyépítő Vál­lalat) ; Bulla Gusztáv (Borsodi Szénbányák) ; Szegedi Gyula (DIGÉP); Bányik Gizella; dr. Barna Lajos. A „KÖZÖSSÉGÉRT” ÉREM ezüst fokozatát 10-en, bronz fo­kozatát 12-en kapták meg. A kitüntetetteknek a városi pártbizottság nevében dr. Kovács László, a pártbizott­ság titkára gratulált. Szabó Lőrinc em lékére Kiállítás, irodalmi est jfc Robbanásveszélyes a helyzet San-Salvadorban. Képünkön: katonai páncélosok az utcákon. A költőt nem a személyes tárgyai teszik, de érdekes módon ezek mégis sokat mondanak. A gondolat, a rím, a szép szó emberét való­ban emberközelbe hozzák intimhásukkal segítik a meg­ismerést. Ha pedig valaki olyan közel van időben hoz- zánki mint Szabó Lőrinc, akkor a születésének 80. év- fordulójá tiszteletére a Her­man Ottó Múzeum Kéntárá­ban tegnap nyílt emlékkiál­lításnak a látogatója különö­sen joggal érez közösséget a század Miskolcról származó, hosszú utat bejárt költőjé­vel. Erről beszélt ifj. Szabó Lőrinc, a költő fia is abban a rövid pár mondatban, amit a zsúfolásig megtelt föld­szinti kistermek közönségé­nek mondott. Az 1957-ben súlyos betegség következté­ben elhunyt Szabó Lőrinc költészete nincs évforduló­hoz kötve, éppen dr. Kab- debó Lóránt irodalomtörté­nésznek, az emlékkiállítás rendezőiének munkássága kö­vetkeztében is régen méltó helyére tette az iroda’omtör- ténet. A kiállításnak a csa­lád áh»’ re"-'-v- — r~re bo­csátott relikviái, a rövid, de annál gazdagabb életet fel­mutató fotóanyag, a kiállí­tott kéziratok, a szülőváros közönségének szóló gesztus elsősorban. De az ünnepnap elmúltával másról is beszél­nek a tárgyak, a képek, a hangszalag, amely megőrizte a költő hangját. A könyvek, a könyvtárak polcain fellel­hető verseskötetek őrzik az életművet, de ez az életmű megérdemli, hogy előbb le­gyen, mint egy-egy, időnként kézbe fogott könyv. (Folytatás a 6. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents